A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 48. szám - Notaper. (Harmadik közlemény.) - A közjegyzői intézmény bajai

354 A J O Gr. kiadó; ha ez sem tudatnék, a nyomda- vagy metszdetulajdonos. Megeshetik és megesik bizonyára, hogy válamely vádlott irányában kiderül, hogy ö a sérelmes közleménynek nem szerzője ugyan, de azért felelős lehet más minőségben ; lehet felelős, mint kiadója, közlője a sérelmes cikknek. És be fog állani ezen felelősség mindannyiszor, ha vádlott közlő a cikk szerzőjét vagy megnevezni nem tudja, vagy nem akarja és a szerzőség kitudása tekintetében akár kérelemre, akár hivatalból megejtendő vizsgálat eredményre nem vezet. A kérdéses esetben vádlott kijelentette, hogy ő nem a szerző, azonban a valódi szerzet megnevezni nem akarta, a mihez teljes joga volt. De tény az, hogy ő közzétette a cikket saját aláírásával, és kijelentette, hogy a felelősséget átvállalja. Az esküdtszék tehát a tárgyalás eredményéhez képest bebizonyitottnak vette, hogy vádlott nem a szerző. De ha nem is a szerző, ő mint közlője, kiadói a a cikknek lett felelős és midőn az esküdtszék kimondta vádlottra a vétkest, dacára annak, hogy őt a szerzőnek el nem ismerte, ellentétbe magával nem jött, hibát nem követett el. Hisz vétkes lett ő azért, mert a szerző ki nem tudódván, a közlőt érte a felelősség. Ha hibáról egyáltalán szó lehet, ugy a hiba abban fekszik, hogy a sajtóbiróságnak az esküdtek elé terjesztett kérdéseket kellett volna másként formulázni. Mert a tárgyalás alatt kiderülvén, hogy vádlott a szerzőséget magáról elhárítja, ámbátor a cikket aláirta, kiderülvén az tehát, hogy vádlott, csak mint a cikk kiadója, közlője szerepel saját beismerése szerint, a sajtóbiróságnak azon eventualis kérdést kellett volna szintén az esküdtek elé terjeszteni, vájjon vádlott a c i k k k i a d ó j a-e. (Dtvt. új foly. XVIII. 183.1.') Ekkor az esküdtek bizonyára i g e n-nel feleltek volna vádlott saját beismerése alapján De ha ez hibának is vétethetnék, ez legfölebb alapul szolgálhatott volna a sajtóbirósági ítélet ellen utólag használandó semmiségi folyamodványra, mely fölött azután a legfőbb ítélőszék lett volna hivatva határozni. (Dtvt. új foly. XIII. k. 99 1.) De ez nem adhat jogot magának a sajtóbiróságnak, hogy ő helyezze hatályon kivül az esküdtszéki verd i etet annak felfüggesztése által. A közjegyzői intézmény bajai. Irta: dr. WEISZ BERNÁT, bártfai kir. közjegyző. G á t h y József, kir. közjegyzői helyettes ur eme becses lap 46. számában »A közjegyzői intézmény bajairók értekezvén, felsorolja azon akadályokat, melyek a közjegyzőség megszilárdítását gátolják. Midőn valaki a sajtó terére lép, a xrespice íinem« elvénél fogva, tisztában kell lennie az elérendő céllal, midőn tehát a cikkíró ur a közjegyzői intézmény bajait felsorolja, illetve diagnostisálja, ennek természetes következményeként a therapiával is kell foglalkoznia, mert nem elegendő a baj létezését megállapítani, a fődolog az, hogy az gyökeresen gyógyittassék. Annak előrebocsátása után, hogy a cikkíró ur által az I., III. és IV. alatt jelzett pontokban felsoroltakat, kisebb eltérésekkel magamévá teszem, sajnálattal kall kijelentenem, hogy a II. pontban leírtak felett a legnagyobb mérvben megütköztem, sőt megbotránkoztam s ámbár nincs szándékomban a közjegyzői kar tolmácsaként szerepelni, bátran merem állítani, hogy kartársaimnak legnagyobb része osztani fogja abbeli nézetemet, hogy a cikkíró ur által követett út a legkevésbé alkalmas arra, hogy intézményünk megszilárduljon és hogy az az iránti bizalom lejlesztessék. A jelzett II. pontban ugyanis azt hozza fel a t. cikkíró ur hogy egy közjegyző »például (?!) iszákosság folytán teljesen képtelenné (sic!) lesz« annyira, hogy nála lüü számra hevernek feldolgozatlan hagyatéki ügyek, évekig nem lehet azokat beterjeszteni, mert a közjegyző ur aláírását megkapni (sic!) lehetlen. (Hol késik a megbízó hatóság sürgetése ?) Ezen, később sánta, béna és szellemében egészen gyermekké vált közjegyzőt cikkíró ur szerint nem a kamara, sem a fegyelmi eljárás, hanem a halál menti fel állásától. A vígjáték házassággal, a dráma halállal szokott végződni S miután Gáthy józsef ur eme szerencsétlen kartársunkat Ábrahám kebelébe vándoroltatta, requiescat (t. i. kartársunk) in pace s ne foglalkozzunk vele. Egy másik kartársunkat azonban cikkíró ur már mint élőt szerepelteti s számtalan defectusai közt felhozza, hogy 14 év óta sohasem hitelesítette óváskönyvét, hogy már felvett közokiratokat megsemmisített, néha birkózik é-> pofozkodik, gseftel, szóval ez a gyönyörű mákvirág mindent elkövet, csak embert nem gyilkol. Tökéletes igaza van cikkíró urnák abban, hogy ily példák nem alkalmasak a közjegyzői intézmény iránt a bizalmat általánossá tenni s ellenségeit lefegyverezni, de rögtön hozzáteszem azt is, hogy oly cikk, mely egy — ha szabad ezen epithetont használni — tekintélyes testület egyes tagjairól egész általánosságban ily jellemzést bocsát világgá, a nélkül, hogy az illetőket megnevezné, legkevésbé sem alkalmas arra, hogy a baj orvoslásához — mely utoljára is végcél — egy szemernyivel hozzájáruljon. Irtózom a denuntiatiótól, sőt ha rajtam állana, ezen szót a szótárból is töröltetném; vannak azonban esetek, midőn a feljelentés állampolgári kötelességévé válik, kétszeres kötelességévé válik pedig akkor, midőn ezt a »salus publica« követeli. Ha én a Gáthy József ur által jellemzett testben és lélekben elzüllött, kapzsi és megbotránkoztató tudatlanságot eláruló kartárs létezéséről tudomással bírnék, minden lelkiismereti furdalás nélkül azon igyekezném, hogy a testület tekintélyét a legmélyebben aláásó ily elem fegyelmi vagy bűnvádi úton elmozdittassék, igyekezném erre annyival inkább, mert első sorban a pályatársak vannak arra kötelezve, hogy a tisztátlan elemeket bebelükből kitaszítsák. A mondottakból folyólag kitűnik, hogy az erkölcsi vagy szellemi defeetust nemcsak hogy menteni nem, de ellenkezőleg a legkérlelhetlenebbül üldözni szándékozom, egyúttal azonban ugy az irodalmi tisztesség, mint karunk érdekében is határozottan TÁRCA. Notaper. (Harmadik közlemény. * Közli RÉSÖ ENSEL SÁNDOR budapesti ügyvéd. A »Törvényhatósági tudósitások« szerkesztője és kiadója ellen mellékvádat is emelt az akkori causarum director Eötvös és ez abból állott, hogy Kossuth egy főbenjáró perben jogérvényesen elitélt egyén (Lovassy László) védelmére kegyelmi kérvény helyett oly információt szerkesztett, melyben felségsértő szavak találtattak. A vádlott mentsége volt, hogy az információ elkészítésére felkérték s ő ügyvédi esküje igaz értelmi következésében is teljes készségben ajánlotta ügyvédi segedelmét; továbbá, hogy Lovassy Ítéletét nem tekinthette rendesen meghozottnak, mert tőle a szabad védelem elvonatott, a rendes törvénykezési formalitások meg nem tartattak. Fölhozták ellene, hogy ily kifejezéssel élt: »roppant diadalt készítve az önkényes terrorizmusnak« és hogy e szavak alatt mit értett. Ezt naplójába jegyzettnek elismerte s oly értelmet tulajdonított neki, hogy csak hajthatatlan terrorizmust kell mutatni, a nemzet megszűnik gondolkozni. Az utolsó kérdés, mely a vádlotthoz tétetett, az volt, hogy miféle összeköttetésben állott S z e m e r e Bertalannal és miféle művet akart közzétenni Magyarországról a francia és angol lapokban stb. ? Erre a válasz az volt, hogy az semmiféle titkos összeköttetés nem volt és valamint Deák Ferenc és báró Wesselényi Miklós, ugy ő is fel volt kérve tudósítások közlésére. Kiemelte, hogy bizott Deák Ferencz litteratori talentumában s erre hagyta a közElözö közlemények a >Jog« 41. és 45. számaiban. léseket, miután bokros foglalatosságai s tartós betegsége az ily mellesleges fáradságot meg nem engedték neki, (Ebből láthatni, hogy a szaklapszerkesztők nemcsak a hazai ügyek közléseért voltak felelősek, de a külföldi szaklapokkal való szellemi érintkezésük is árgus szemmel kisértetett. Mit szólna ehhez most a sok szaklapszerkesztö, ha külföldi rovatot nem vezethetne vagy a hazai ügyek közlését külföldre szabadon nem tehetné.) * Az előnyomozás 1837. június 15-én befejeztetvén, az iratok az akkori eljárás szerint a királyi táblához tétettek át, mint a notaperben elsőfokú bírósághoz és ott az itélőmester jelöltetvén ki előadóul, az iratokat a pertárba helyezte, hogy a vád- és védbeszédek, melyek azon időben írásbeliek voltak, beiktattassanak. A védelem beiktatása a Szt. Istváni terminusra esett és mivel a védő az önvallomást és vádiratot lemásolni és védencével közölni, azzal értekezni, vádiratát föltenni és képviseltjének ;ibba való belenyugvását kikérni tartozott, a védelem csakis szeptember 16-án adatott be. A causarum director, ki maga is késedelmes volt az elönyomozásnál, első sorban a védőt támadta meg a védelem beiktatásaért. A védelem leginkább oda terjeszkedett ki, hogy a vádlottat törvénytelen uton-módon fogták el és hat hónapig katonatisztek ellenőrsége alatt fogva tartották, lakását katonai karral megtámadták, szekrényeit feltörték, iratait a törvény ellenére lefoglalták s ez által magukat az alperes házi, baráti és hivatalos viszonyainak birtokába erőszakolt uton helyezvén, most már találékony szorgalommal minden virágban nem mézet, de mérget keresnek s a hol egy ínye szerinti szóra, betűre találnak, azt elszakasztva s értelmét összeköttetéseiből kiemelve, fonák magyarázatokkal rémként állítják elő. (A mostani szaklapok, ha sérelmeket közölnek, *) alatt megjegyzik, hogy azoknak, ha jogosak és tárgyilagosak, teljes kész-