A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 42. szám - Az 1877. évi XXII. t.-c. 41. §-ához - Az örökösödési eljárásra vonatkozó törvények módositásáról és kiegészitéséről szóló törvényjavaslat. 3. r.

166 A JOG. A zilahi kir. tszék (1890. ápr. 17. 1,503. az.): Nichita János ügyvéd által képviselt S. Onuc s társai felpereseknek Moni Gyula megyei tiszti főügyész által képviselt Szélszeg község alperes ellen korcsmajog tulajdona iránti perükben felpereseket keresetükkel elutasítja, stb. Indokok: Azon körülmény, hogy a beperesitett község főbírája szabályos idézés dacára a perfelvételhez nem jelent meg s nem védekezett, csak akkor tenné a községgel szemben a törv. rdts 111. §-ának alkalmazását indokolttá, ha a védekezés megtétele az alispán által is elmulasztatott volna, a megyei alispán azonban az 1886 : XXVII. t.-c. 115 — 116. §-aiban gyökerező jogánál fogva alperes község érdekeinek képviseletével a megyei tiszti főügyészt bizván meg s ez perrendszerííen védekezvén is, felperesek ide vonatkozó kifogása, mint törvényben nem gyökerező, sőt azzal nyilván ellentétben álló, figyelembe nem jöhet. A mi pedig az ügy érdemét illeti, elutasitandónak találtatott a felperesi kereset, mert az erdélyi 1846/47. évi V. t.-c. 7. §-a, mely törvény a volt partiumbeli részekre azon oknál fogva, hogy akkor még a külön törvényhozás uralma alatt álló volt Erdélyhez tartoztak, feltétlen érvényességű az úrbéresek által az időig egyéni tulajdonként gyakorolt úgynevezett cántorkorcsmajogot ezektől elvevén, az úrbéres közönség, mint erkölcsi testületre ruházta át azon határozott kifejezéssel, hogy azon jog jövedelme jövőre a közönség, mint testület közjövedelmének szolgáljon alapul. Minthogy pedig az 1848. ével megelőző időben az úrbéres közönség az úrbéres községgel egy és ugyanazon jogi személy volt, nem szenved kétséget, hogy az úrbéres közönség részére adományozott cántorkorcsmajog jövedelmének a nem jobbágy sorsban levő községi lakosok által különben sem hordozott községi közkiadások fedezésére kellett fordíttatnia s minthogy az 1848. évi politikai átalakulás folytán a volt úrbéres közönség, illetve község helyébe a mai politikai község lépett, nyilváuvaló az is, hogy összes vagyonának s mint ilyennek, a cantorkorcsmajognak is a községre kellett szállnia. S hogy ez igy volt csakugyan tényleg is, igazolja a 2-/. alatti okirat, melyből nyíltan kitűnik, hogy a cántorkorcsmajog jövedelme Szélszeg községnek 1861. évi zárszámadásában már községi közjövedelemként szerepel s ezzel szemben felperesek részéről semmi bizonyító adat nincs a tekintetben, hogy ezen vagyon jövedelmében valaha ők a község kizárásával egyénileg részesültek volna. De nem áll végre felperesek azon állítása sem, mintha az arányositási perben kelt A. alatti ítélet a per tárgyát képező jogra vonatkozólag az ő vitatott egyéni tulajdonjogukat kimondotta volna, mert abban a cántorkorcsmajog kivitel nélkül mindenütt az úrbéres közönség tulajdonának mondatik, az pedig, hogy az úrbéres község alatt ma már a cántorjogot illetőleg a politikai község értendő, a már idézett törvény szelleme s a fentebbi fejtegetésből nyilvánvalólag kitűnik. Ezen okoknál fogva felperesek keresetükkel elutasitandók voltak, stb. A budapesti kir. itélő tábla (1890. jul. 1. 28,954. sz): Az elsőbiróság Ítéletét megváltoztatja és a perköltség kölcsönös megszüntetése mellett kimondja, hogy Szélszeg községben levő cántorkorcsmajog, illetve az összesített közbirtokossági és cántorkorcsmajogból befolyó jövedelemnek egy hatoda és az ennek megfelelő állami kártalanítási összeg tulajdoni joggal felpereseket, vagyis a szélszegi volt úrbéres közönséget s a szélszegi úrbéri birtokok tulajdonosait illeti, stb. Indokok: Felperesek keresetükben azt adják elő, hogy Szélszeg községben a korcsmálási haszonvételek arányosítása és összesítése iránt lefolytatott perben 1869. okt. 21-én hozott A. alatti Ítélet tanúsításaként a cántorkorcsmajog, vagyis az úrbéri italmérési jog akként lett szabályozva, hogy a közbirtokossági korcsmálással összesittetvén, ennek és az ebből befolyó jövedelemnek egy hatodrésze az úrbéres közönségnek jutott és miután ezt a jogot és annak jövedelmét néhány év óta a község magához ragadta, kérik azt maguk részére megítéltetni. Ez ellen alperes község azzal védekezik, hogy a kereset tárgyát tevő korcsmajogot, mint tulajdonát, jogosan bírja és használja, mert a cántorkorcsmajog eredetben törvény szerint nem az egyes jobbágyokat személyesen, hanem a jobbágy községet és pedig közjövedelem szerzés céljából illette, a jobbágy község helyébe pedig az 1848. évet megelőző időkben fennállott viszonyok átalakulása után a jelenlegi politikai község lépett és mert felperesek az által, hogy az évenkénti községi költségelőirányzat ellen, a melyben a cántorkorcsmajog jövedelme is fel volt véve, kifogást nem tettek, ennek községi vagyoni minőségét elismerték. Tekintve azonban, hogy az úrbéri italmérési jog hasonlóan a többi úrbéri haszonvételekhez, u. m. : a fajzási, nádlási és a közös legelőbeni haszonvételek, a törvény világos rendelete szerint a volt jobbágyok különleges hasznai közzé tartozik, ezen természetén pedig az a körülmény, hogy későbbi törvények folvtán az úrbéri italmérés nem az egyes jobbágyok által sor szerint, hanem az egész jobbágy közönség által közösen volt csak gyakorolható, mit sem változtat s tekintve, hogy a volt úrbéri közsé°a jelenlegi politikai községgel nem azonos és utóbbi az előbbinek helyébe nem is lépett, a mennyiben az úrbéres község csak az ottani volt úrbéresek összeségét, a politikai község az ott lakók és annak kötelékébe tartozók egyetemét magában foglalja, mely két fogalom egymást nem fedezi; tekintve továbbá, hogy a régebbi törvényeknek a volt jobbágyok kizárólagos teherviselési kötelezettségén alapuló azon intézkedése, mely szerint úrbéri italmérési jog közjövedelem alapjául rendeltetett, az életbelépett közteher viselés folytán hatályát veszté és igy a volt jobbágyok nem kötelezhetők, hogy a külön haszonvételüket képező italmérés jövedelmét a közköltség fedezésére fordítsák; tekintve végül, hogy alperes község nem is állította, miszerint felperesek az úrbéri italmérési jogot a községre átruházták, vagy arról javára lemondottak volna, a használatnak tűrése pedig a jogszerzéshez megkívántató akaratnyilvánítást nem pótolja : mindezeknél fogva, miután a kereseti kántorkorcsmajog ugy a törvény, mint az A. alatti ítélet alapján felperes úrbéres közönséget illeti, az elsőfolyamodású bíróság ítéletének megváltoztatásával a keresetnek érdemben helyt adni, a perköltséget azonban a per körülményeinél fogva kölcsönösen megszüntetni kellett, stb. A m. kir. Curia (1891. szept. 23. 9,381/890. p. sz.): A másodbiróság ítélete, a mennyiben a Szélszeg községben gyakorolt és az összesített közbirtokossági és úrbéri italmérési jog egy hatodát képező úgynevezett cántorkorcsmáltatási jogra nézve, valamint az ennek megfelelő állami kártalanításra nézve a szélszegi volt úrbéresek tulajdonjogát megállapította, a perköltséget pedig a felek között kölcsönösen megszüntette, helybenhagyatik ugyan, mindazonáltal azzal a kiegészítéssel, hogy a megállapított kártalanítás összege kötményezett kötvényekben a jelenlegi politikai községnek, vagyis alperes Szélszeg községnek, mint erkölcsi testületnek adandó ki, stb. Indokok: Az kétségtelen a per adataiból, hogy felperesek olyan italmérési jognak és illetve az italmérési jog megváltása folytán fizetendő állami kártalanításnak tulajdonjogát kérik Szélszeg község volt úrbéres lakossága részére, Szélszeg község, mint politikai testület ellenében megítéltetni, mely italmérési jog gyakorlata őket nem nemesi, hanem úrbéri jogon illette, vagy illethette meg. Az ilyen úrbéri jogon gyakorolt italmérési jogra nézve a m. kir. Curiának 1891. évi jan. 13-án 51. sz. a. kelt teljesülési határozatában kimondatván: »hogy azokban a községekben, a melyekben úrbéri italmérés gyakoroltatott az azért megállapított kártalanítási összegre, a tulajdonjog a volt úrbéreseket illeti, a megállapított kártalanítás összege azonban kötményezett kötvényekben a jelenlegi politikai községnek adandó ki« ; eme határozat értelmében és az 1881 : LIX. t.-c. 7. §. 4. bekezdése alapján a másodbiróság ítéletét, a mennyiben a kérdésben forgó jogosítvány, illetve az azért járó állami kártalanítás tulajdonjogát a volt úrbéreseknek ítélte oda, helyben kellett ugyan hagyni, de ki kellett azt egészíteni azzal a rendelkezéssel, hogy a kártalanítás összege kötményezett kötvényekben a jelenlegi politikai községnek adandó ki ; mert felperesek a vitatott tulajdonjogot nem valamely magánjogi személyi címre, hanem a korábbi törvények által körülirt úrbéri jogra alapítván, a kérdés tárgyát jelen esetben is csak az képezi, hogy a volt jobbágyok, illetve jobbágy községek ezen jogosítványa a bekövetkezett átalakulás folytán ez időszerint kinek tulajdonát képezi és hogy eredeti rendeltetésű céljaira miként fordítandó és mert másrészről a másodbiróságnak e helyütt is elfogadott indokolása szerint nincs bizonyítva, hogy felperesek á kérdésben forgó italmérési jogot alperes községre átruházták, vagy arról lemondottak volna, a használat tűrése pedig a jogszerzéshez megkívántató akaratnyilvánítást nem pótolja, stb. Felperes mint alperes fiainak házi nevelője a leányok oktatásáért külön díjazást követelni jogosult ÜZOII esetre, ha ennek díjazása a fiúk neveléséért szerződésileg megállapított összegben benn nem foglaltatik. A m. kir. Curia: (1891. szept. 1-én 10,203.) Mindkét alsó bíróság ítéletének megváltoztatásával alperesek kötelesek felperesnek 300 frt tőkét s jár. megfizetni. Indokok: Alperesek a per során beismerték, hogy felperes mint alperesek fiainak házi nevelője 1886/7. és 1887/8. évben alperesek két leányát is oktatta, de beismerik azt is, hogy ezért felperest külön nem díjazták, és miután azt be nem bizonyították, hogy felperes a leányok oktatását nem külön díjért vállalta el, hanem hogy ennek díjazása benfoglaltatik a fiúk neveléséért szerződésileg megállapított összegben, kétségtelen, hogy felperes a leányok oktatásáért külön díjazást követelni jogosult, miért is ez irányban kereseti jogát megállapítani kellett. A díj összegét illetőleg, miután az A •/. alattiból kitetszöleg számszerűleg és előre kikötve nem volt, tekintettel arra, hogy az oktatás az elemi alsó osztályok tantárgyaira vonatkozott és hogy felperes az alperesek házánál nevelői minőségben ugy is működött, a díj egy tanévre egy tanítvány után 100 frttal állapíttatott meg és alperesek, kik mint szülők a nevelés költségeit viselni tartoznak, 300 frt fizetésére voltak kötelezendők stb. Az 1881. LTX. t.-c. 13. §. 2. a) pontja csakis készpénzbeli követelés vagy helyettesíthető ingóság iránt indított követelések tekintetében engedi meg a per tárgyának értékére való tekintet nélkül a sommás eljárás kikötését. Ennek folytán az 500 frtot