A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 41. szám - Nyilt levél. dr. Stiller Mór ügyvéd urhoz, mint a "Jog" felelős szerkesztőjéhez

A J O Gr. 299 viszonyokban keressük, melyek azokat az egységes tábla uralma alatt is előidézték. Sokkal üdvösebb lenne ezen forrásokat tanulmányozni s azoknak megfelelő reformokat létesíteni, mint a decentralisatiót ostromolni, a mi kétségtelenül igen szükségessé vált reformot képez az írásbeliség rendszerében is, és pedig még az előadói omnipotentia kinövéseinek korlátolására is. Érdekes lenne ezen viszonyokat s jogi mozzanatokat általános társadalmi s kultur-politikai szempontokból is tanulmányozni s ebből a következtetéseket levonni, azért is, minthogy a statistikai adatok kimutatják, miszerint a kérdéses bajok az európai előhaladottabb jogállamokban is kisebbnagyobb mérvben elterjedve vannak. Ezen helyzettel szemben kifejtendő lenne az, hogy a nemzetgazdászati fejlődés, az ipar, művészet és kereskedelem vívmányai, melyek korunkban óriási lendületet nyertek s ezernyi új jogviszonyokat teremtettek, mily befolyással lehetnek a jogi viszályok s jogszolgáltatási tények előidézésére és szaporodására ? Figyelmet igényelne azon kérdés is, hogy a jogszolgáltatás menetére s különösen a jogorvoslatokra, mily hatást gyakorol az alsó biróságok s főleg az egyes bíróságok szervezete s működése, mely ellen külföldön szintén számosak a panaszok. (Befejező közlemény köv.) A büntetőtörvény módosítása. A/, igazságügyminiszter által a büntető törvénykönyv módosítása tárgyában összehívott enquéte utolsó ülésében tárgyalta a lopás inditványi jellegének kérdését és hosszas vita után, a jelenlegi törvény ez iránti határozmányait némely technikai módosításokkal elfogadta. Az élelmiés élvezeti cikkek lopása tekintetében kimondta az enquéte, hogy e cselekmények az esetben is kihágást képeznek, ha az ily lopás betöréssel vagy bemászással követtetett el; ellenben ne tartozzanak a kihágási törvénybe azon lopások, midőn az élelmi cikk ellopása nem azonnali elfogyasztás céljára történik. Nyilt levél dr. S t i 1 1 e r Mór ügyvéd úrhoz, mint a »Jog« felelős szerkesztőjéhez. Becses lapjuk f. é. 40. számában »a királyi táblák s z é tosztásának ellenese i« cím alatt megjelent dolgozatát annál nagyobb élvezettel olvastam, a menyiben ritkán találni igazságszolgáltatásunk körébe vágó eszméket fejtegető dolgozatokban, oly alapos, látszik, hogy folytonos gondolkozás mellett szerzett, dús tapasztalattal támogatott és okadatolt érvekre. Mert az a tiszta igazság, a mint méltóztatik kiemelni: »a n n y i azonban áll, hogy roppant csalódást fognak azok megérni, kik ezen reformtól (értsd a szóbeli eljárást) azt várják, hogy majd az ügyek elintézése gyorsabb lesz. Mi bizonyosak vagyunk abban — úgymond szerkesztő ur — hogy tetemesen lassúbb lesz mint eddig és hogy akkor lesz csak fogalmunk a hátralékok valódi eszményképéről.« Azon vezérelvek mellett, melyek mai igazságszolgáltatásunk! ban érvényesülnek, mondom, tökéletesen igaza van tek. szerkesztő urnák, — ez a valódi perspectiva. Azonban nagyon sajnálom, hogy tek. szerkesztő ur gondolatmenetét tovább nem folytatta, mert akkor kikerülhetlenül azon gondolatra jutott volna, melyet az alábbiakban tekintetes szerkesztő urnák legalább jelezni szerencsém van. Soh'sein csodáltam, hogy jelenlegi jogszolgáltatásunk — a személy és vagyon, mint a jog alanya és tárgya e soh'sem képzelt mobilitás korában, a jogügyletek öltötte ily óriási mérve mellett ki nem elégit, — mert hiszen azon alapelvek még folytonosan uralják, melyeknek csirái, épen a földhözkötöttség, a személy és vagyon, hogy ugy mondjam, »nem mozoghatása« és ennek folytán a jogok változásának korlátoltsága korában kereshetők, holott a jogi élet, gazdaság, ipar és kereskedelem, azon kort már rég túlszárnyalták, fölfogásait az egész vonalon a lomtárba szorították. Hogy igy a jogi élet és a jogszolgáltatás között a harmónia nem létezhetik, azon épen nincs csodálni való, az természetes. Messzire vezetne, ha ez alkalommal, mikor csak per á propos irok, ezen elveket e helyütt fejtegetném. Csak egyet emelek ki, j azon szerfeletti óvatosságot és aggodalmat, melyet jogszolgáltatásunk és törvénykezésünk azon irányban kifejt, hogy polgári ügyekben még csak a legkisebb sérelem vagy vagyoni hátrány ne ejtessék -- az alperesen. Ez perreudüok a legerősebb abroncsa és majdnem egyedüli akadálya, hogy még eddig — szét nem feszíttetett. Pedig a váltóeljárásból már tanulhattuk volna, hogy ily ;iggodalmak csak szaporítják a pereket s végeredményükben csak ártanak épen az alpereseknek. Hová jutnánk például, ha jelenlegi váltóforgalmunkat még az 1840: XV. t.-c. szabályozná, különösen ha annak 76. §-a értelmében »a határozat a vádlott fél kihallgattatása után hozatnék ?« De a törvény pusztán ezen egyetlenegy rendelkezése miatt, váltóforgalmunk fejlődése ily mérveket nem ölthetett volna, annyi takarékpénztár és hitelintézet nem keletkezhetett, nem működhetett volna, pedig ama jelzettem aggodalommal sem fér ám össze, hogy alperesnek kihallgattatása nélkül meghagyassék, hogy 3 nap alatt fizessen, vagy biztosítson, különösen mikor azon eset sincs kizárva, hogy a váltó hamis. A polgári ügyekben, a telekkönyvi tulajdonos, hogy birtokához, a teljes hitelt érdemlő okirattal bíró felperes, hogy az abban foglalt igényéhez juthasson, mily hosszú eljárás sajnálatra méltó áldozatává válik, különösen ha alperesnek annyi esze van állítani, hogy birtoklása a felperes akaratán alapul, illetve hogy az adós i fizetett és e ténykörülményekre »főesküvel< való bizonyítást — | s nálunk rendesen sikerrel — javaslatba hoz. Pedig ha ezen és hasonnemű ügyekben ugyancsak tekintettel lennének a felperesre — igy mint a váltóperben — és meghagynák az alperesnek a teljesítést vagy biztosítást s a mellett, j ha a közjegyzői állások tetemesen szaporittatnának, hatáskörük a perenkivüli eljárásban kiterjesztetnék, az évek hosszú során át szerzett bő tapasztalatomon érlelt meggyőződésemből állithatom, hogy sokkal kevesebb lenne a per s az a mi lenne, még sokkal | kisebb apparátussal a szóbeliség és közvetlenség elvei mellett, (Megjegyzésünk, hogy a vizsgálóbíró nem tette azt a kérdést, hogy vádlott honnan való és az önkénytes vallomásában csakis a megyét, de a községet, honnan való volt, elhallgatta. Tudtunkkal Monok község a születés helye. Továbbá a modern kérdés, hogy volt-e már fogva vagy büntetve, elmaradt. Ennyivel kíméletesebb volt az akkori eljárás.) 2. A quo tempore habitationem suam Pesthinum transtulit ? Ad "2. A mult országgyűlés berekesztése óta. (Megjegyzésünk, hogy ugy a kérdésben, mint feleletben nincs kitüntetve, hogy Pestre való átköltözése Kossuthnak honnan történt, mert illetősége Zemplénmegye volt, a diéta pedig Pozsonyban tartatott.) 3. Dominatio vestra ne compillavit pagellas sub titulo »Törvényhatósági tudósitások« edisolitas, sub quibus conditionibus, pro quibus, pro quali praecis, erga ad nunciationem ne et cuius adultu ? Ad 3. A »Törvényhatósági tudósitások« című irólevelezést én szerkesztettem és én adtam ki, valamint már annak előtte egész negyedfél évek alatt folyton folyvást hasonló levelezésem ben az »Országgyülési tudósitások«-at szerkesztettem és kiadtam. Ezen utóbbi országgyűlési tudósítások tárgya az országgyűlése berekesztésével megszűnvén, azoknak, kik ezen levelezésemet az íratás és egyéb költségek fejében havonként fizetett nyolc pengő forint díj mellett az országgyűlés alatt tartották és még némelyeknek, kiket megkértem, hogy a megyéjekbeni közgyűlések nyilvános történeteiről engem időnkint hitelesen tudósítani szíveskednének, ezeknek — mondom — és csak ezeknek postán írott levelekben tudtul adtam, hogy irott tudósításomat, melyeket már negyedfél évig minden ellenvetés ellenszólás vagy háboritás nélkül, mondhatom az egész országnak és magának ő felsége legfelsőbb kormányának tudomására egész nyilvánossággal írtam és küldöztem, azontúl is folytatni fogom, de már nem az országgyűlés nyilvános j történeteiről, hanem alkotmányunk, törvényeink oltalma alatt ; hasonló nyilvánsággal tartatni szokott vármegyei közgyűlésekről. Ezen kiadás csaknem minden megye levéltárában is meg van, ! azon esedező levél mellett, melyet váratlan háboritásom miatt a nemes vármegyékhez törvényes oltalomért esedezve, későbben benyújtani kénytelen valék. A kérdéses törvényhatósági tudósítások közlésének feltétele az volt, hogy a kik íratás és egyéb költségek fejében előre fizetnek, azoknak minden két hétben egy-egy levéllel, két- vagy harmadfél ívnyivel szolgáltak. Azon kérdésre, hogy ki engedelmével, feleletem ez : A törvény engedelmével, mely a vármegyék gyűléseinek nyilvánosságát biztosítja és azon törvény engedelmével, mely a szabad levelezést a törvény oltalma alá helyezi, továbbá azon törvény, melynek oltalma alatt ! nemcsak mindenekben hasonló, sőt terjedtebb levelezést már negyedfél évek alatt köztudományra folytattam, a nélkül, hogy valaha ellenvetést tapasztalhattam volna akárki részéről; sőt meg kell itt jegyeznem, hogy országgyűlési tudósításomat a másolgatás I nagy költségei s még nagyobb hibái miatt 1833. esztendő augusztus hónapban lythografirozni kezdvén, e miatt ö felségétől főlovászmesteréhez, gróf Zichy Ferenc ő excellentiájához parancsolat ! érkezett, meghagyá, hogy a lythografia műszerét ő excellentiájá| nak adnám ki. Ezen legfelsőbb parancsban arról, hogy tudósiI tásaimat (mint előbb tevém) Írásba ne folytathatnám, nemcsak szó nem vala, ámbár ha jól emlékezek, a legfelsőbb parancsolat ilyforma szavakkal kezdődött: »relationes quos ab initio Dietae \ ergo de fixám mércédéin seripto vulgaverat iam nunc« etc, sőt ő excellentiája nyilván kijelentette (a mi magában különben is ugy vala), hogy Írásban folytathatom levelezésemet, az ellen kifogása senkinek nem lehet, de nyomtatnom nem szabad, a mint hogy én (ámbár erre nézve is lehetett volna törvényes észrevéte| lem) a kősajtót kiadtam, ö excellentiája pedig az árát megfizette. Ezek valának biztosító engedelmeim, melyekhez későbben