A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 40. szám - A királyi táblák szétosztásának ellenesei

290 A JOG. De ha nem is volt a kir. táblák szétosztásának fő célja a hátralékok megszüntetése, általa azoknak apadása idővel bizonyára mégis be fog következni. Be fog következni az által, hogy a kir. táblák erösebb és hatályosabb ellenőrzést gyakorolegyrészt az alsóbb bíróságokra, másrészt magának a kir. tábla működésének ellenőrzése elnöke által is alaposabb lévén, mind az alsóbb, mind a felsőbíróságok tevékenysége fokoztatni fog. Es végül tisztába kell végre-valahára lennünk azzal, mit a tapasztalat különben más országokban is igazol, hogy a lakosság- és forgalomnak természetszerűleg beálló növekedésével az igazságügyi teendők is szaporodnak, és hogy ennek folytán abirói személyzetnek időn kin ti szaporítása az egyedüli eszköz nagy hátralékok fölhalmozódásának megakadályozására. De tisztába kell lennünk azzal is, mit szintén igazol a tapasztalat, hogy a birói személyzetnek minduntalan és mindenütt történő szaporítása mellett is mindenütt vannak majd tetemesebb, majd kisebb hátralékok. Hogy azonban a birák számának egyszerű szaporítása csupán mechanikai eszköz, hogy az csak a peres és perenk i v ü 1 i eljárás szabályozása által válhatik voltaképen hatályossá, azt szívesen megengedjük. És itt elérkeztünk a táblák szétosztása elleneseinek azon mindig és mindig hangoztatott további és még súlyosabb szemrehányására, hogy ime megvan a táblák szétosztása, de annak voltaképeni célja: a szóbeli eljárás behozatala még mindig ködös távolságban késik. Hogy az általuk előszeretettel hangoztatott, épen nem találó hasonlatot idézzem : megvan az élettelen keret, de hiányzik belőle a kép. Azt meg kell engedni, hogy az előmunkálatok ama nagy reform behozatalára meglehetős kezdetleges állapotban vannak. De csakis e z aggaszt bennünket, nem pedig az, hogy még megteremtve azon reform nincs. Nagyon kis felfogású és korlátolt látkörű ministernek kellene annak lenni, ki oly nagy két szervezeti újítást, mint minő a felsőbíróságok újjáalakítása és az eljárásnak egészen új alapokra való fektetése, akár egyidejűleg, akár rövid egymásutánban akarná keresztül erőszakolni. A jogkereső és jogot alkalmazó közegeknek meg kell előbb barátkozni az új szervezettel, az azáltal megzavart életés jogviszonyoknak előbb ismét nyugalomba kell térniök, mielőtt még komoly veszélyeztetés nélkül hatalmasabb megrendülésnek azokat kitenni lehetne. Ez a felfogás a valódi, komoly államférfiú felfogása. Csak kívánatos volna, hogy e felfogás ne legyen t ú 1 kVm o 1 y, mert az elöli az életvidám kezdeményezést és előretörő álkotási vágyat. Azonban elérkezett legyen-e a szóbeli eljárás megteremtésének ideje, vagy még továbbra halasztassék-e az, a felett lehet vitatkozni. Annyi azonban áll hogy roppant csalódást fognak azok megérni, kik ezen reformtól azt várják, hogy majd az ügyek elintézése gyorsabb lesz. Mi bizonyosak vagyunk abban, ihogy tetemesen lassúbb lesz, mint eddig és hogy akkor lesz csak fogalmunk a »hátralékok« valódi eszményképéről. Mi a táblák szétosztásának nagy és megbecsülhetlen előnyét egyelőre nem a hátralékokra való befolyásában de nem is az ellenőrködés fokozásában látjuk, melyet az alattuk lévő alsó bíróságok felett gyakorolnak. Nem azért, mert ellenőr ködé s, valódi jelentőségében nem létezett e d d~i g rendszerünkben. A mi egyáltalán nem létezik, azt fokozni sem lehet. Hanem igenis abban látjuk, hogy az ellenőrködést az alsóbb bíróságok felett tényleg megteremtették, és így azok tevékenységének javítását és fokozását lehetősitik. És látjuk továbbá abban, hogy maguk a táblák területe szűkebb lévén, tevékenységük külső és belső tere áttekinthetőbb, igazságszolgáltatásának bajai hamarabb felismerhetők és igy gyorsabban orvosolhatók. Hogy könnyebben hozzáférhetők, hogy a jogkereső közönségnek közelébb hozvák ezen bírósági székhelyek, az csak a szóbeli eljárás megteremtése után lesz valóban érezhető. Talán kecsegtethetjük magunkat azzal, hogy végreTÁRCA. A »kampó« vagy »pipa«. — A »Jog« eredeti tárcája. — Irta: SZÜRNYEGHY MIHÁLY, trencséni kir. tszéki biró. A »Jogtudományi Közlöny« f. évi 33. száma a »Különfélék« között megirigyelte a bíráktól a »pipát«. Hát én nem vagyok ugyan dohányos, de miután mint részben bűnvádi referens, »pipázni« szintén szoktam: ezen alapon bátor vagyok röviden hozzászólni a dologhoz. »Örömmel« értesülök arról, hogy a »Jogtudományi Közlöny« nagyrabecsült szerkesztőinek »örömét« a budapesti kir. Ítélőtáblának egy újabb határozata megrontotta az által, hogy a »katnpó« vagy »pipa« jogosultságát ismét visszaállította, vagyis magyarán mondva : a tek. szerkesztőséget »lepipázta«. Örömöm azonban nem káröröm, hanem annak a folyománya, hogy szerény nézetem szerint a nevezett kir. Ítélőtábla csak a helyes útra tér vissza, ha előbb »inaugurált« gyakorlatát »desavouálja« s állandóan megmarad azon kijelentés mellett, hogy »nem képez semmiségi okot az, ha a törvényszék a kir. ügyészség indítványainak indokait magáévá teszi«. Mert hiszen mire vezetett az ellenkező eljárás ? Arra a furcsaságra, hogy a perrendtartás (a polgárit értem, mert büntető még most sincs) határozott rendelkezése ellenére, most már az idéző végzéseket i s indokoljuk. Hiába nyomatja az állam évrőlévre a »XIV. csoport, 44. raktári számú, végtárgyalásra közvetlen idéző végzést« s hiában van annak szövegében ez a kifejezés: »vádlott jelen vádinditványt x. y. előadónál megtekinthetk ; mert ezen nyomtatványnak többé nem vesszük hasznát, a mióta ugyancsak a budapesti kir. Ítélőtábla — mely a közelmúltban még a trencséni kir. törvényszéknek is itélt — kimondotta azt is, hogy ez az idéző végzés minden tekintetben a vád alá helyezési végzést pótolja és mint ilyen, nemcsak hogy indokolandó, de felebbezhetö is . . . Sajátságos jelenség az nálunk, hogy a mikor teljes erővel a vádrendszer felé gravitálunk, ugyanakkor mindent elkövetünk arra nézve, hogy a bíróság — pártatlanságának veszélyeztetésével — a vád alá helyezés szabályai fölött állandóan inquisitórius befolyást gyakoroljon. Mindenben vádat látunk, ott is a hol nincs; s ha nagyritkán el is ejtik a vádat a vádközegek: mi bizonyára azon vagyunk, hogy garantiaképen tüntessük fel a bíróság azon jogát, miszerint ez, az elejtett, — tehát nem létező vádat is fenntarthatja. Pedig hát! legyen már meg egyszer a minek lennie kell! Vádaskodjék a köz- és magánvádló! . . . Ítéljen a biró! . . . Ne vágjanak ezek egymás hatáskörébe! Ne toljuk a bíróra, kinek elfogulatlan pártatlansága az első követelmény a bünperben, — a közvádló szerepét is. Ezen elvekből kiindulva, én korántsem tartom birói »slendriánsá°rnak« azt, ha az első fokú biró vádlottat az ügyészi indokolás elfogadásával helyezi vád alá, vagy ha a másodfokú bíróság az első bíróság határozatát »felhozott indokainál fogva« hagyja helyben, avagy ha a m. kir. Curia a másodbiróság határozatát »az első bíróság határozatából felhívott indokainál fogva« vé°-leg megerősíti; mely eljárás szintén mindennapi panasz tárgyát képezi ; mert én szentül meg vagyok győződve airól, hogy egyik fórum sem tette magáévá a megelőző hatóság indokait a nélkül, hogy a fennforgó esettel — a percsomó lelkiismeretes áttanulmányozásával — ne foglalkozott volna ugy, mint »itélő biró, t. i. mély kritikával s önálló Ítélkezési functióval«. Itt csak a fáradságos munka eredményeként jelentkező rövid, de a célnak teljesen megfelelő intézkedés szüli a jogász közönségben azt a meggyőződést, hogy a bíróság nem hozzá illő komolysággal jár el, hanem »kampózik« és »pipál« . . . Sajátságos az is, hogy midőn az Írásbeli munka ilyen megrövidítését is »slendriánságnak« deklarálják, ugyauakkor hangosan panaszkodnak, hogy nagy a restautiák száma s hogy »a budapesti kir. törvényszék büntető osztályánál f. évi június hó 30-áu benyújtott felebbezés máig sincs a kir. táblához felterjesztve.« (»Jogt. Közlöny« 34. száma.) Ez sehogy sem fér össze; mert méltóztassanak elhinni, hogy az a fellebbezés például alkalmasint azért nincs még felterjesztve, mert a szegény irnok, vagy a még szegényebb díjnok nem »pipálhat«. Nekik a »kikampózott« határozatot is egész terjedelmében kell leirni és lemásolni a felterjesztendő felebbezéshez. De kérdem, nem hiába való idő- és papirpazarlás az, a mit