A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 39. szám - Illetékességi kérdés felhivási perben

282 A JOG. Az idézett 141. §. ezen kivételes intézkedésének helyességét i és a telekkönyvi intézményuyel való kapcsolatos jogosultságát fej- I tegetni, e dolgozat keretét, megírásának indokát messze túlhaladja. Mindazáltal megemlítem, hogy a nyilvánkönyvi jogok bejegyzésérc vonatkozó bírósági intézkedés, az érdeklett felek meghallgatása nélkül (tkvi rendt. 127., 128., 129. §.) kizárólag a bemutatott eredeti okiratok alapján rendeltetik el s a bírósági rendelkezést tartalmazó végzés, annak telekkönyvi bejegyzésének foganatosítása után közöltetik a felekkel. Tehát főtényezö a telekkönyvi rendtartásban körülirt kellékekkel ellátott okirat és az okirat tartalmának megfelelő kérelmet tartalmazó kérvény. Ezek után tekintettel a tkvi rendt. 170. §-ra, mely szerint mindenkinek jogában áll a telekkönyvi betéteket és az okiratgyüjteményt megtekinteni; tekin tettel a tkvi rendt. 161. §-ára, mely a nyilvánkönyvi jog bejegyzését érintő kérvények iktatói számának a vonatkozó telekjegyzőkönyvben való széljegyzését rendeli; tekintettel a tkvi rendtartás 61. §-ára, mely a telekkönyvi bejegyzések hatályossága kezdetének időpontjáról intézkedik ; tekintettel a 71. §-ra, mely azt határozza meg, hogy a nyilvánkönyvi jog bekebelezésének vagy előjegyzésének mely esetben van helye; — jogszerűen következik, hogy a nyilvánkönyvi bejegyzés jogérvényessége nem tétethetik a végzésnek — mindenik érdekelt félnek szabályszerűen lett kézbesítésétől függővé; — következik az is, hogy a bejegyzés jogérvényessége, csakis a bejegyzés alapjául szolgált okirat érvénytelenségének kimutatása mellett rendes bírósági határozat következtében legyen joghatálytalanná tehető. — A telekkönyvi végzések kézbesítésére vonatkozó kézbesítési vevéuyek nemcsak a papiros színére nézve különböznek a polgári ügyekben használtatni rendelt kézbesítési vevényektöl, hanem különböznek — és pedig lényegesen — az azok hátlapjára nyomatott, a kézbesítő közegnek a kézbesítés körül való eljárásukat szabályozó utasítás tekintetében is. A telekkönyvi végzések kézbesítési módozatára vonatkozó utasítás, kapcsolatosan a telekkönyvi rendtartás idézett 141. §-val, eléggé tanúsítja, hogy igenis kellő figyelmet fordított mind a törvényhozás, mind az igazságügyi kormányzat arra, hogy a telekkönyvileg már kitüntetett jogok szerzése, avagy azok törlésére vonatkozó végzéseknek kézbesítése kellőleg szabályoztassék, a kézbesítés hiányosságának, vagy rendellenes eszközlésének, avagy a kézbesítés lehetetlenségének jogi következményei világosan meghatároztassanak. Lengyel Imre úr által felemiitett eset, hogy t. i. az ingatlanát eladott volt telekkönyvi tulajdonos a vételárral, vagy az ingatlanára mint jelzálogra adott zálogjogi bekebelezési engedély alapján nyert kölcsönpénzzel az illetők Amerikába, vagy más ismeretlen helyre eltávoznak, minden vidékén az országnak elég gyakori; — és igy gyakori az az eset is, hogy a tulajdonjognak a vevő, vagy a zálogjognak a hitelező nevére lett bekebelezését rendelő telekkönyvi végzés, az eladónak, avagy az adósnek ismeretlen helyre lett elköltözése miatt, a tkvi rendtartás 140. §-a intézkedéseinek megfelelöleg saját kezéhez nem kézbesíthető. Ily esetben, ha a kézbesítő közeg, a tkvi végzések kézbesítésére szolgáló kézbesítési vevény hátlapján olvasható utasítás hatodik bekezdésében foglalt utasításnak megfelelöleg, t. i. »ha a fél, kinek a végzés kézbesítendő, a megjelölt helyen, illetve azon a területen, a mely a kézbesítő köréhez tartozik, nem lakik, vagy rendes tartózkodási helyéről hosszabb időre eltávozott, ezen körülménynek bejelentése mellett a kézbesítő a végzést az őt kiküldő bíróságnak haladéktalanúl visszamutatja«, — az illető telekkönyvi hatóság törvényszerűen mást nem tehet, mint azt, hogy a tkvi rendt. 141. §-ára lett hivatkozással, a visszaérkezett végzést, a kézbesítő közeg jelentését tartalmazó kézbesítési vevénynyel, az előiratokhoz mellékeltetni rendeli. A tkvi rendtartás 141. §-ára alapított ezen tkvi hatósági intézkedés helyességét, törvényszerűségét bizonyítja az, hogy azon §. érvényében fel van tartva; s az abban foglalt intézkedés módosításának avagy más rendelkezéssel való helyettesítésének szükségét a törvényhozás nem látta, a midőn az 1886. évi XXIX. t.-c. 76. §-ban az igazságügyi minisztert felhatalmazta a telekkönyvi rendeleteket ideiglenesen, a törvényhozás további intézkedéséig, rendeleti úton módosítani és pótolni. Ezen §-nak érvényben létére vonatkozólag még megemlítem, hogy az 18ó5-ik évben kiadott telekkönyvi rendtartásnak Erdélyre való kiterjesztése iránt kiadott és 1870-ik évi február hó 5-én kelt igazságügyi miniszteri rendelettel kiadott telekkönyvi rendtartásnak 141. §-ába szóról szóra átvéve lett. A telekkönyvileg bejegyzett nyilvánkönyvi jogaiban sértett fél, akár lett a sérelmes végzés kezéhez kézbesítve, akár anuak kézbesítése rendellenesen, avagy épen bármi okból meg nem történt, sértett jogainak helyreállítását az időközben nyilvánkönyvi jogokat nyert harmadik személyek ellen való hatályával, csakis a polgári eljárás alá tartozó törlési keresettel (telekkönyvi rendtartás 148—151. §.) érvényesítheti; és pedig az 1886. évi XXIX. t.-c. 76. §-a 8. pontja, illetőleg az ezen §-ban foglalt felhatalmazás folytán, az 1888. évi március 5-én 947. I. M. E./888 szám alatt kiadott igazságügyi miniszteri rendeletnek 8-ik §-ban megjelölt módon, illetőleg záros határidők alatt. Ezen miniszteri rendelet is feltételezi azt, hogy a tkvi rendtartás 140. §-nak megfelelöleg a tkvi végzés a felek mindegyikének saját kezéhez nem lett szabályszerűen kézbesítve s a tkvi hatóság által a 141. §-nak megfelelő, általam fentebb szövegezett intézkedés tétetett. Ugyanis azon rendelet 8-ik §-a 5-ik bekezdésében ki van mondva, hogy ha a bekebelezést rendelő végzés kézbesítése szabálytalanul történt, az esetben a törlési kereset beadására a tkvi rendtartás 150. §-ban előirt három évi határidő érvényében fentartatott. A telekkönyvi rendtartás 141. §-ának a fentebb általam szövegezett alakban való alkalmazása helyességének bizonyítására megemlítem a m. kir. Curiának 1886. szeptember 21. 5,257. szám alatt hozott határozatát is (lásd »Felsöbb bíróságaink elvi határozatainak gyüjteraénye«, Márkus Dezső, I. kötet 235 bp), melybea kimondatott, miszerint azon körülmény, hogy ha a felfolyamodónak a megtámadott végzések kézbesítve nem voltak, a tkvi rendt. 141. §-a szerint a nyilvánkönyvi bejegyezvények érvényességének megtámadására okúi nem szolgálhat. Téved tehát azon telekkönyvi hatóság és felesleges munkaszaporitást okoz, süt törvényellenesen zaklatja azon felet, a kit az ismeretlen tartózkodású felének lakhelye kikutatására és a lakhely bejelentésére akár bírság, akár másnemű fenyegetés alkalmazása által zaklatja. E tévedés pedig törvénytelen eljárássá fajúi, ha a Lengyel Imre úr kifejezett véleményét elfogadva, a nyilvánkönyvi jog bejegyzését elrendelő végzésnek szabályellenes, avagy éppen meg nem történt kézbesítésének indokából az előbbi állapotnak helyreállítását hivatalból elrendeli. E vélemény nyilvánítása Lengyel Imre úrnak valóban meglepett, mert részemről nem ismerek (de azt hiszem Lengyel Imre úr sem tudna idézni) oly törvényt vagy rendeletet, mely a telekkönyvi hatóságot feljogosítaná arra, hogy az elrendelt és a bejegyzéssel foganatosított nyilvánkönyvi jognak hivatalból való törlése bejegyzésének elrendelésére feljogosítaná ; avagy a mely a nyilvánkönyvi jog bejegyzését rendelő végzésnek az érdeklett feleknek rendellenesen, avagy teljességgel meg nem történt kézbesítésének indokából, az előbbi állapotnak hivatalból való helyreállítását rendelné. Részemről azt hiszem, hogy nagy megfontolást követel az, ha a Lengyel Imre úr kifejezett véleményének megfelelöleg a telekkönyvi hatóság nyilvánkönyvi jognak hivatalból való kitörlési bejegyzésének elrendelésével összekötött anyagi és erkölcsi felelősséget magára vállalni hajlandóságot érez. Különösen ezen idézett véleménynyilvánítás szolgált föinilokúl a jelen dolgozatomnak megírására és a Lengyel Imre úr személye iránt való kartársi tiszteletem kifejezése melletti közzétételre, — mert a megbeszélés tárgyát képező jogi eset körülményei, a polg. rdtás szabályaira való hivatkozás mellett oly logikai renddel vannak előadva, hogy a véleményt több oldalról nem bírálgató egyénnek, annak helyessége kételyen kívülinek tűnik fel s alkalmas arra, hogy a kivételes törvényt képező telekkönyvi rendtartás intézkedéseivel kevésbé alaposan ismereteseket ingadozó véleményre vezesse. Illetékességi kérdés felhívási perben, " Irta Dr. KOHN KÁROLY ügyvéd Újvidéken. Azon számos kérdés között, melyeket perrendtartásunk mea oldatlanul hagyott, fontos helyet foglal el ama practicus jelentőségű is, vájjon számadási felhívási kereset ellenében érvényesitend ő-e, mikor és mi módon az illetőségi kifogás? Igaz ugyan, hogy a prtts. 39. §a a számadási perek illetőségét határozottan szabályozza akként, hogy e perek azon személyi bíróság illetőségéhez utaltattak, melynek területén a számadás tárgya kezeltetett és ha a számadás ingatlan vagyonra vonatkozik, azon birtokbiróság illetékes, mely illetékes volna, ha a számadó a kérdéses birtokon tartaná lakását, de mindamellett megtörténik, hogy a peres fél más, arra nem illetékes biróságnál adja be keresetét, mi által következő kérdések merülnek fel : 1. Hivatalból köteles-e a bíróság a hozzá illetéktelenül benyújtott felhívási keresetet visszautasítani? 2. A mennyiben a bíróság hatáskörét hivatalból nem észleli, vájjon mikor és miképen terjesztessék elő alperes illetőségi kifogása ? ad 1. Az első kérdés megoldása céljából tisztába kell jönnünk az iránt, vájjon a felhívási per elintézésére hivatott bíróság ügy bíróságnak tekintendő-e, mert csakis ezekre mondja a prtts. 53. §-a, hogy a hozzájuk utasított perekben a rendes bírói illetőségtől eltérésnek helye nincsen, míg ellenben a prtts. 51. § a szerint a 8. és 53. §. eseteit kivéve, a nem illetékes bíróság is illetékessé válik, ha alperes az illetőség ellen törvényes időben kifogást tenni elmulasztott. Azon merev állásponton azonban, melyet a prtts. 53. §-a | az ügybiróság tekintetében kijelölt, a birói gyakorlat már régen i rést ütött, sőt maga perreudünk sern következetes ezen elv keresztülvitelében. Az 53. §. szerint ugyanis csak négyféle ügyben nem lehet a rendes birói illetőségtől eltérésnek helye : a) telekkönyvi ügyekben; b) hitbizományi ügyekben; c) házassági ügyekben; d) olyan perekben, melyeknél távollevő vagy gyámsá"- és o-0ndnokság alatti személyek vannak érdekelve, de kijelentette ez ellenében a kir. Curia, hogy »a rendes birói illetőségtől eltérésnek nemcsak az 1868 : LIV. t.-c. 53. §-ában felsorolt, hanem mind* Ezen itt felvetett érdekes kérdés csakugyan nincs egyáltalában szabályozva a perrendtartásban. Megérdemli, hogy bőven hozzászóljanak lapunk olvasói, mit köszönettel veendünk. A szcrkes:töúg