A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 37. szám - Vak személy tehet-e érvényes szóbeli magánvégrendeletet? (Feleletek.)

A JOG. á69 d) pontjában emiitett közokiratok sorába tartozónak vélelmezhető a felszámolási jegyzőkönyv kivonata, de mert a végrehajtási törvény 1. §-a szerint csak közokiratok alapján lehet a végrehajtást elrendelni és ezen közokiratok közt a felszámolási jegyzőkönyv kivonata nem említtetik, a csődtörvény 238. §-a most már nem nyerhet alkalmazást. Ezen nézetet vallja a pozsonyi törvényszék, mit a következő esetből magyarázok ki: Mint már közöltem, beadtam egy kérvényt a felszámolási jegyzőkönyv hiteles kiadmánya végett egy már régen beszüntetett csödügyben végrehajtás kérelmezése céljából. Azon nézetben voltam ugyanis, hogy mert a csődtörvény 141. §-a ezen felszámolási jegyzökönyvet végrehajtható egyezség erejűnek mondja, ezen okmány alapján a végrehajtási törvény 1. §. d) pontja értelmében a végrehajtás, hivatkozással a csődtörvény 238. §-ára, elrendeltetni fog. Ezen kérvényem a közlött elutasítással visszaadatott; miután az ügy késedelmezést nem türt, az elutasítás ellen nem éltem felfolvaruodással, de különösen azért sem, mert a végrehajtási törvény 6. §-a szerint: »a bíróságok előtt kötött egyezség .... a bíróságnál ievö eredetire való hivatkozás mellett egyszerű másolatban is csatolhatott; elegendőnek tartottam a felszámolási jegyzőkönyvnek hiteles másolatát megszerezni és ezzel, valamint az eredeti váltóval felszerelve, a végrehajtási kérvényt benyújtottam; kifejtettem, hogy a csődtörvény 238. §-ában adott joggal élve, miután a felszámolási jegyzőkönyv végrehajtható egyezség erejével bir és igy az 1881. évi LX. t.-c. 1. §. d) pontjában foglalt köz- j okiratok közzé sorolandó, az 1881 : LX. t.-c. 1. §-a alapján végrehajtási jogom van. Erre a következő végzés hozatott: »Tekintve, hogy az 1881. évi EX. t.-c. 1. §-a értelmébeu kielégítési végrehajtásnak csak végrehajtható közokiratok alapján van helye; tekintve, hogy a most idézett törvényszakaszban taxatíve felsorolt végrehajtható közokiratok közt a csődeljárás folyamán felvett felszámolási jegyzőkönyv nem foglaltatik; tekintve, hogy a csődtörvény 238. §-a alapjáu intézhető végrehajtásnak alapját a csődtörvény 111. §-ában jelzett kivonat képezheti; tekintve végre, hogy folyamodó végrehajtási kérelmét ezek ellenére a csődeljárás folyamán felvett felszámolási jegyzőkönyv másolatára alapítja ; folyamodó kellően nem igazolt kérelmével elutasittatik.« A kérdés már mostan : Ha a törvényszék helytelenül tagadta meg a felszámolási jegyzőkönyv hiteles alakbani kiadatását, melyre azonban a végrehajtási törvény 6. §-a szerint a végrehajtás elrendelhetéséhez szükség nem volt — hogyan lehet a csődtörvény 238. §-ában adott joggal élni — ha a hozott végzés helyes, hogy t. i., mert a felszámolási jegyzőkönyv nem foglaltatik a közokiratok közt, ez alapján végrehajtás el nem rendelhető ? A hozott utóbbi végzés ellen felfolyamodással éltem s várom annak elintézését. De ugy hiszem, hogy a kérdés eléggé érdekes, hogy azt megvilágítani érdemes munka, miért is kérem a t. kartárs urakat, szíveskedjenek hozzászólani. A felfolyamodás eredményét közölni fogom. Nyilt kérdések és feleletek. Vak személy tehet-e érvényes szóbeli magánvégrendeletet?* (Feleletek.) I. A »J o g« f. évi 36. számában E. Gy. által felvetett azon kérdésekre: 1. Vak személy tehet-e érvényes szóbeli magán végrendeletet ? 2. Érvényesen megáll-e azon szóbeli és a kellő számban jelen volt tanuk által 18«9. évi november hó 21-én szabályszerűen Írásba foglalt, ugyanazon napon tett magán végrendelet melyet 1889. évi november hó 22-én elhalt vak személy tett? 3. Lehet-e alapos reményük a per megnyerésére azoknak, kik ezen végrendelet érvénytelenítése iránt perrel fognak fellépni ? Feleleteim következők: az első kérdésre: A vak ember is tehet érvényes szóbeli magán végrendeletet. A vakság egy magában nem oly testi fogyatkozás, a mely az abban szenvedő nagykorú egyént magánvégrendelet alkotásában törvény szerint korlátolná. Ugyanis az 1877: XX. t.-c. 28. §-a, valamint 1874 : XXXV. t.-c. 54. §-a a vakoknak cselekvési'és szerződési képességüket teljesen érintetlenül hagyják. Az 1874: XXXV. t.-c. 54. §-ának d) pontjában foglalt azon rendelkezés, hogy »minden jogügyletnél, melyet vakok kötnek, ide értve az örökösödési szerződéseket is, a mennyiben a jogügyletnél személyesen járnak el«, a jogügylet érvényességéhez közjegyzői okirat megkívántatik, a szóbeli, avagy Írásbeli magán végrendelet alkotására nem alkalmazható; mert az idézett törvényben foglalt rendelkezés szabályozza ugyan a vakok akaratuk kinyilvánításának módját, de ezen szabályozás csakis a két * Az itt közlőiteken kivül a felvetett kérdésre még több felelet érkezett be hozzánk, melyeket is jövő számban fogunk közzétenni. A szerkesztőség. oldalú szerződések kötésére vonatkozik. Ugyanis a törvény ezen szavainak »minden jogügylet, melyet a vakok kötnek* más értelmezést adni nem lehet, mint azt, hogy oly jogügylet kötésének esetére szól az intézkedés, melynek megkötésénél az abban személyesen résztvevő vaknak, a vaksága miatt több szüksége van arra, hogy a közjegyző az ő érdekében az 1874 : XXXV. t.-c. 59. 60., 61., 75. íjaiban foglalt eljárási szabályokat megtartsa, és pedig annyival inkább több szüksége, minthogy a kötött szerződés mint közokirat alapján végrehajtásnak is helye van. A hivatkozott 54. §. idézett szavainak más értelmezést adni, mint a melyet a fentebbiekben én adtam, annál kevésbé lehet, — mivel ugyanezen § további részében az is ki van mondva, hogy azon szakasz intézkedései váltókra ki nem terjednek; vagyis hogy a vakok is birnak szenvedő váltóképességgel. A kérdésben levő szóbeli magán végrendeletnél az örökhagyó vaknak, esetleg ha Írástudó is volt, név aláírása nem szükségeltetvén, ezen oldalról az érvényesség kérdésessé nem is tehető. De ha a névaláírásnak szüksége forogna is fenn, azon esetre a kir. Curiának 1882évi október 3-án 609. sz. a. hozott határozata az irányt adó (Döntvénytár. Új folyam III. kötet 286. lap), mely szerint kimondatott, hogy a vakság oly testi fogyatkozásnak tekintendő, melynek folytán a bár irást tudó vaknak névaláírása egyszerű kézjegy természetével bir. A szóbeli magánvégrendelet nem lévén két oldalú szerződés, azt tehát a vakok is éppen úgy, mint a hiánytalanúl teljesen ép és egészséges testalkatú egyének közjegyzői okirat mellőzésével, és csakis az 1876. évi XVI. t.-c. vonatkozó §-ai rendelkezésének megtartásával jogérvényesen megalkothatják. A kérdés második részére a fel el etem szintén igent mondó; mert mint a kérdésben foglalt előadásból kitűnik, az 1876. évi XVI. t.-c. 15. és 16. íjainak rendelkezései a végrendelet alkotásánál megtartattak, és az örökhagyó a 17. ij-ban megjelölt záros határidő előtt elhalt. A kérdés harmadik részére való fel él etem, már a fentebbiekben bent foglaltatik, mert a cselekvésnek s akaratnyilvánításnak törvényszerű képességével bíró egyén által az 1876. évi XVI t.-cikkben meghatározott alakiságok pontos megtartása mellett alkotott végrendelet érvényességét alaki kellékhiány miatt siker reményével megtámadni nem lehet. Simon Endre, l'ócsei kir. tvszéki bíró. II. Tekintve, hogy sem az 1876: XVI., sem az 1874: XXV. t.-c.-ben nincsen olyan intézkedés, mely vak személynek szerződé li jogát akadályozná ; tekintve, hogy mindennemű intézkedései ezen törvényeknek csak oda concludálnak, hogy az esetben, ha a vak egyén írásbeli szerződést köt, ezt csakis a törvényesen előirt formában teheti ; tekintve, nogy az 1874 : XXV. t.-cikket módosító 1880 : VII. t.-c. 21. §-a szerint a szóbeli szerződés kötésének jogosultsága egyenesen kimondatott (miként ezt a győri kir. tábla 17/891. sz. a. ügyemben statuálta is), oda terjed véleményem: hogy a vakok szóbeli végrendeletet tehetnek és ha ez az 1876: XVI. t.-c. vonatkozó §§-aiban előirt formában történt, a szóbeli végrendeletet megtámadok sikert nem érhetnek. Dr. Fodor MiJuíly, ügyvéd Vsszprémben. III. Eme b. szaklap utolsó számában E. Gy. azon kérdést veti fel, vájjon egy vak végrendelkező által alkotott, a törvényes formáknak megfelelő szóbeli végrendelet megáll-e s hogy az érdekelt örökösök sikerrel megtámadhatják-e? Az első kérdésre igennel, a másodikra nemmel kell felelnem s ebbeli szerény nézetemet a következő indokokra fektetem : 1. Az 1874: XXXV. t.-c. 54. §-át hatályon kivül helyező 1886 : VII. t.-c. 21., illetve 22. §-ai taxatíve sorolják fel azon eseteket, melyekben az okirattal való bizonyítás csak közokirattal történhetik s azon ügyleteket, melyeknek érvényessége közokirattal van függővé téve. A bizonyításra vonatkozólag az idézett törvény 21. §-ának c) pontja azt decretálja, hogy az okirat által való bizonyítás csak közjegyzői okirattal történhetik, a vakok által kiállított okiratoknál, a mennyiben »a jogügylet megkötésénél* személyesen járnak el. A legis ratio első tekintetre szembeötlő. A törvény t. i. a legsúlyosabb defectusban szenvedő »jogügyletet kötŐ« felet, kivánja esetleges hátrány ellen megvédeni s miután a törvényszöveg ezen szavakat: »a mennyiben a jogügylet megkötésénél személyesen jár el« használja, okszerűen arra a következtetésre jutnak, hogy a »j o g ügy letek megkötés e« alatt csak bilaterális — onerosus — szerződéseket kell érteni. Hogy a végrendelet azonban ily természetű »jogügyletet« nem képez, azt bővebben bizonyítani felesleges. 2. Hogy a vakok által alkotandó végrendelet közjegyzői, — illetve az instrumentum publicum kényszerének nincs alávetve s hogy a törvény szövegéből a »jogügyletek kötése« alatt csak kétoldalú szerződést értelmezhetünk, kiviláglik abból, hogy az idézett törvénycikk 24. §-a a vakok által kiállított váltónyilatkozatnak érvényét is csak az aláírás hitelesitésétől teszi függővé. 3. Az idézett törvény 22. és 23. §-a a jogügylet érvényességéhez csak a házastársak és jegyesek közt kötendő jogügyleteknél kiván közokiratot, végül: