A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 37. szám - A csődtörvény 238. §-a és a végrehajtási törvény 1. §-a

268 A JOG. tetsző törvényt módositják: azóta biztosító-társaságainknak már nem fáj a fejők. A kir. Curia szakított a volt semmitőszék teljes ülési határozatával; szakított több éven át követett saját gyakorlatával; szakított a törvénynyel és kimondta, hogy a biztosítási díj iránti követelés bagatell úton nem érvényesíthető. Az 1877 : XXII. t-cikket védeni nem akarjuk, mert nem is lehet. Annál rosszabb és az életre károsabb törvényt sohasem hoztak. Az is helyielenség, hogy e tőrvényt az iparkamaráknak, a kereskedelmi egyesületeknek s az ügyvédi kamaráknak számtalan felirata dacára mai napig sem helyezték hatályon kivül. De mig e törvény életben van, addig a bíróságok azt nem mellőzhetik és még kevésbbé csupán egyes felek érdekében. Az az ok ugyanis, a mit a kir. Curia a biztosító társaságok javára felhoz, hogy t. i. a biztosító és biztosított közti jogviszonyból felmerülő vitás kérdések eldöntésénél a kereskedelmi törvény szabályai alkalmazandók: az l875:XXXVlI. t.-cikk 264. §-a szerint minden egyoldalú kereskedelmi ügyletre vonatkozik. Az iparosra, a kereskedőre nézve azon ügylet, a melyből ez számlabeli vagy könyvkivonati követelését származtatja, épen úgy kereskedelmi ügyletet képez, a mint a biztosítóra nézve a díjkövetelés alapjáúl szolgáló jogügylet. És mégsem jutott eszébe felsőbíróságunknak a kereskedőnek s iparosnak üzleti követelését a bagatell-perútról elvonni! Az igaz, hogy jogosan ez sem történhetett volna, inert az 1877 : XX'I. t.-cikk 11. £-a utolsó bekezdésének ugyanazon törvény 46. §-ával való egybevetéséből kétségtelen, hogy a bagatell-törvény hatálya csak oly követelésekre nem terjed ki, melyek alperesre nézve kereskedelmi ügyletből származnak, a mennyiben másképen nem intézkedett volna a bejegyzett kereskedők és iparosok könyveinek bizonyító erejéről, ha az lett volna szándéka, hogy az ily ügyek bagatellúton érvényesíthetők ne legyenek. Már pedig a biztosításnak is csak az elvállalása képezvén kereskedelmi ügyletet, az ebből eredő díjkövetelés teljesen egy tekintet alá esik a kereskedő üzleti követelésével, és sem a törvény, sem a keresk. elj. szab. ig. ü, miniszteri rendelet nem tartalmaz oly intézkedést, melynek erejénél fogva a biztosító-társaság díjkövetelése más perúton lenne érvényesíthető, mint a kereskedőnek vagy az iparosnak egyoldalú kereskedelmi ügyleteiből eredő üzleti követelése. Nem csoda azután, ha a kir. Curia »t ö r v é n y h o z ó i« működése olyan általánossá kezd válni, hogy még a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla is elismerte ezt. Legalább ide mutat az 1889. évi január hó 12-ikén tartott teljes ülésében hozott 23. számú elvi megállapodása, mely kimutatván, hogy a biztosítási díjak kereskedelmi perúton nem érvényesíthetők, ezen követeléseket kizárólag azon okból utasítja a sommás bíróság, mint köztörvényi bíróság jogkörébe, mert: »A királyi Curia számos esetben kimondta, hogy 50 frtot meg nem haladó tűzkár- és életbiztosítási díjak iránti keresetek nem tartoznak a kisebb polgári perekben eljárásra hivatott bíróság illetékessége alá.« (Büntető Jog Tára XVII. kötet. P. T. 143. lap.) Ha a kir. Curia teljes ülésében határozott volna e kérdésben, akkor még érthető lenne a marosvásárhelyi királyi itélő tábla eljárása ; de igy épen nem helyeselhető. Alkotmányos országban ugyanis még a legfőbb bíróság sem gyakorolhatja a törvényhozó hivatását és igy, szerény véleményünk szerint közjogi szempontból sem engedhető meg, hogy valamely felsőbíróságunk teljes ülési megállapodását ne a törvényre, ne meggyőző okokra, hanem kizárólag más, habár felsőbb bíróság akaratára alapítsa. Mert hogy a marosvásárhelyi kir. itélő tábla kizárólag a kir. Curia akaratára alapította megállapodását, az kitűnik abból is, hogy a királyi Curiának az okait az itélő tábla nem tette magáévá, sőt meg is cáfolta akkor, midőn szóban forgó megállapodása létrejöttekor kijelentette, hogy: »a keresk. elj. rendelet 5. és 7. §-ai tartalmának egybevetéséből s abból, hogy az utóbbi szakasz a keresk. törvény 258. §-ának 4. pontját nem idézi, hanem abban csakis a keresk. törvény 260. és 261. §-aira történik hivatkozás, következtetni kell, hogy a kereskedelmi bíróságok illetőségi köre a biztosítási díjak iránti perekre csak annyiban terjed ki, a mennyiben alperes kereskedő, illeti leg a mennyiben a biztosítási jogügylet alperesre nézve kereskedelmi jogügyletet képez.« Még több esetet is hozhatnánk fel Ilyen pl. az igényperekben követett gyakorlat, mely különösen a rokonok közt fenforgó ügyletek tekintetében valóságos törvényt _ állapított meg az ily ügyletek érvényessége és megtámadhatósága tekintetében ; ilyen pl. a bíróságoknak azon, még most is majdnem állandó gyakorlata, mely szerint a prdtts 208. §-a ellenére a tanúdíjakat az ügyvédeken hajtják be, sőt végrehajtást is cllenök rendelnek el; ilyen a sommás bíróságoknak a szóbeliség mellőzésére vonatkozó gyakorlata stb. stb. Cikkünk kerete nem engedi meg, hogy ezen itt említett »gyakorlattal« bővebben foglalkozzunk. Még csak büntetőgyakorlatunkra nézve kívánunk rövid megjegyzést tenni. Büntetőtörvényünk 1. >? a azt mondja, hogy: »Bűntettet vagy vétséget csak azon cselekmény képez, melyet a törvény annak nyilvánit«. Nagy diadallal hirdették törvényünk miniszteri indokai ez első szakasz kapcsán, hogy ezen nagy elvi szabály által »az egyéni szabadság biztosítékának lényeges feltétele céloztatik bejegyeztetni büntetőtörvénykönyvünkbe«. A törvény ezen intézkedése, — mondják az országgyűlés által is elfogadott és közhelyesléssel találkozott indokok, — »kizár minden analógiát, kizárja a biró arbitriumát a cselekmények bűntetté és vétséggé minősítésére nézve. A törvény mondja meg, hogy valamely cselekmény képez-e bűntettet vagy vétséget ; s mindjárt a törvénykönyv elején adja azon nagy fontosságú biztosítékot, mely szerint az esetben, ha a cselekvény nem bír azon ismérvekkel, melyek a törvény szerint a bűntett vagy vétség, illetőleg bizonyos bűntett vagy vétség létére megkívántatnak: azon esetben a biró e címen nem ítélheti el a tettest. Mi képezi a bűntett és a vétség alkotó elemeit ? s mely elemeknek kell találkozniok, melyeknek kell kizárva lenniök, hogy valamely büntetendő cselekmény létezzen ? ennek meghatározása ezentúl kizárólag a tőrvény feladatát képezi, ezzel szemben a biró feladata nem lehet egyéb, mint a törvény rendelkezésének, ennek szavai és értelme szerinti alkalmazása, a tettleg fenforgó egyes esetekre. A törvényjavaslat szövege nem ád helyet sem annak, a mit »a n alogia legis«, sem annak, a mit »a na 1 o g i a j u r i s« alatt ismer a jogtudomány; annál kevésbé enged tért arra, a mi szükségszerűleg előfordúl mindenütt, a hol nincsenek codificált büntető-törvények, vagy a hol a törvényhozás, a kor fejlődéséhez nem alkalmazkodva, az erkölcsi követelmények színvonalától messze elmaradt: arra t. i , hogy a bíróság vegye át a törvényhozó hivatását, a concret eset megítélésénél, nem törvényből fejtve ki az irányadó szabályt, hanem saját egyéni szempontból viszonyítva a cselekményt az erkölcsi és állami rendszerhez; azt büntetendőnek nyilváníthassa a szerint, a mint azt saját egyéni eszméje szerint amazzal ellentétben lenni véli.« Szép és helyes elvek ezek. Csak az a baj, hogy mai napság nagyon ritkán követik bíróságaink azokat. Annyira vagyunk, hogy hiába ismeri valaki a törvényt; hiába törekszik arra, hogy összeütközésbe ne jöjjön a büntető-törvénynyel: ezek dacára is gyakran bajba keveredhetik; mert ha bíráink egyéni nézete szerint valaki helytelenül cselekedett, úgy hiába hivatkozik a védő a btk. 1. §-ára: — valamely szakasz alapján elitélik az illetőt, habár a büntetendő cselekmény minden alkotó eleme nem forog is fenn a törvény szerint. Ez az eljárás szinte az általunk említett divatra vezethető vissza. Mi rámutattunk a bajra. Reméljük, hogy felszólalásunk igazságszolgáltatásunknak nem lesz kárára! ^_ . A csődtörvény 238. §-a és a végrehajtási törvény 1. §-a. Irta : BARACH MÓR, pozsonyi ügyvéd. A csődtörvény 238. §-a igy szól: »Azon hitelezők, kiknek követelései sem a tömeggondnok, sem a hitelezők, sem a közadós által meg nem támadtattak; továbbá azok, kiknek megtámadott követelései per utján megállapittattak, új eljárás megindítása nélkül, a közadós ellen végrehajtást intézhetnek.« Az 1881 : LX. t.-c. 1. §-a igy szól: »Kielégitési végrehajtásnak közokiratok alapján van helye.« Felsoroltainak a közokiratok, de a csődtörvény 238. §-ában emiitett eset elő nem fordul s igy, miután az 1881. évi LX. t.-c. későbbi, mint az ugyanazon évben hozott XV1L t.-c, azon általános jogi elvnél fogva, hogy a későbbi törvény az előbbit hatályon kivül helyezi, a csődtörvény 238. § ában adott kedvezmény a végrehajtási törvény által hatálytalanná vált. Igaz, hogy a csődtörvény 141. § ában az foglaltatik, hogy a felszámolási jegyzőkönyv kivonata, mely a csődtörvény 238. §-ában körülirt végrehajtás elrendelésének alapjául szolgálhat, »a végrehajtható egyezség erejével bir« s igy az 1881 : LX. t.-c. 1. §.