A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 36. szám - Sommás szóbeli eljárásunkhoz. (A szentesi járásbiróság köréből)

A JOG. jogelvek ellentétes voltuknál fogva a jogászvilág figyelmét mindenesetre magukra vonják. Ha csak pillanatokra is, a mély gondolkodású magánjogi jurista boncoló kritikai elmeéllel egybeveti a szőnyegen lévő concret esetben az okokat — az okozatokkal — gondolatai eszmevilágában egy zűrzavaros képet lát felszínre törni, melyen különböző — sőt homlokegyenest ellentétes jogi elvek, nézetek és általános frázisok vivnak ádáz csatát, — mely kép lassanként a keretből kiemelkedve, csak két küzdő viadort enged tisztán látni: a világi államot a kis dárdásával, a hatalommal és a róm. kath. egyházat, kezében marokra fogva egy csomó villámot, melyek azonban oly ártatlanok, hogy manapság a legparányibb Edisonféle lámpát sem volnának képesek, bár csekély időtartamra is, villanyárammal ellátni, — de mindazonáltal elég óvatos azt kezében tartani, hogy bizonyos körökben mumusként respektálhassák. Mielőtt ezen valóban minden izében érdekes jogeset fejtegetésébe bocsájtkozunk, szemünk elöl nem szabad tévesztenünk ama jogtörténeti tényt, hogy hamarabb volt a világi állam : állam a róm. kath. egyház kebelében, mint megfordítva. Már pedig azt tudjuk, hogy a róm. kath. egyház a házasságot örökkévalónak, felbonthatatlannak tartja, mely álláspontját a szentirással is igyekszik indokolni és pedig a következőkkel: hogy a házasság Istentől van és a mit az Isten összekötött, azt embernek felbontania nem szabad. Ez elv és álláspontból kifolyólag mondta ki a XIV. században a tridenti zsinaton a házasság szentséges voltát. — Szép! szép! elragadó eszménykép, ha még az erkölcsiséggel, egymás iránti hűséggel és önfeláldozó szeretettel kiegészítjük. Mi következik ebből ? Nem más, mint hogy az egyház e földöni életet legcsekélyebb becscsel sem ruházza fel — s az ő eszmevilága előtt csak a földön túli lét bir igazi értékkel. A válási ügyben a róm. kat. egyháznak ez a fennen hirdetett nézete, illetve általa alkotott törvénye; de midőn ezt e helyütt ismételjük, a konzekvenciának levonhatása céljából nem mulaszthatjuk párhuzamba vonni, illetőleg egyidejűleg felemlíteni, hogy a házasság felbonthatatlanság eszméje kizárólag az uralmukra féltékeny pápáktól ered! — s ugy annak, mint a papi nőtlenségnek kimondása világi hatalmuk erősbitésére vezethető vissza, hisz kik vetették fel ez eszmét? az egyházi iró szent atyák nem! Mert csak szent Ágoston atya emelte szavát a házasság felbonthatatlansága mellett, — de utóbb ő maga bevallotta, hogy állítása helyes voltában kételkedik (lásd Rectract L. II. C. 57); hanem igen is a pápák! (lásd arlesi zsinat 352-ik évben, soisoni zsinat 774-ik évben), kiknek majdnem tiz száza.Ion keresztül kellett s z i v ó s a n harcolniok, mig azt a tridenti zsinat dogma erejével felruházta ; és sajnos, a kor intelmei dacára ezen dogmát a pápák mai napig is a legmerevebben egész terjedelemben fentartják. De hogy mégis merev álláspontjuknak némi enyhe oldalt adjanak — a házasság végleges felbontása helyett az ágy- és asztaltól való ideiglenes vagy végleges elválasztás kimondását tették magukévá, — bármelyik esetben a nő törvényesen és jogosan viselheti férje nevét és rangjának osztályosa! — a végleges elválasztásnak minő joghatálya van ? semmi; mert ha esetleg, mi ritkaság, a házasfelek kibékülnek, a végleges elválasztás azonnal megsemmisül s még arra sincsenek kötelezve, hogy ezt az elválasztó róm. kat. szentszékkel közöljék ; — már pedig ilyen dolgokkal a róm. kat. egyház a társadalmi rendellenességek és erkölcstelenségek előmozdítójává sülyed le ; - sajnos és elszomorító! — de való! Pillantsunk kissé a statisztikába, látni fogjuk, hogy a vadházasságok 9n°/o-át róm. kat. vallásbeliek szolgáltatják; és mit nyert ezzel a társadalom és a polgári jog ? absolute semmit! miután a civiljogra befolyással nincs és nem lehet, — vájjon különválva-e vagy együtt élnek a hitvestársak; mert a polgárjog a férj és nő között a házasságot a felek akarat megegyezésére fektetett és egész életre kiterjedő közösségnek tekinti. A polgári jognak felfogása a házasság felbonthatósága kérdésében igazi reális és liberális alapelveken nyugszik. () elérhetetlen eszmékért — tarthatatlan állapotokat nem enged felburjánozni s oltalmába sem vesz, a házasságot osztatlan közösségnek tekinti mindaddig, mig az magasztos célját hiven betölti. Már most ha egyik vagy más'k fél vétke, hibája folytán a házassági kötelék teljesen felbomlott, elannyira, hogy többé egymással nem élnek, — a házasság alapjából kiinduló jogrend feldúlva ; — a közerkölcsiség meglazítva van; — ezek természetszerűleg — ha a házassági köteléket erőhatalommal minden áron fentartjuk, nemzője új bűnök és erkölcstelenségnek! ilyen dolgokat a polgárjog nem istápolhat s azért e téren a róm kat. egyházat nem követi — és az ágy és asztaltól való elválasztással nem elégszik meg — mert azt ezen dolgok megszűntetésére teljesen alkalmatlan eszköznek tartja, hanem igenis a házasság fel bonthatóságát mondta ki. Sajnos, hogy hazánkban e kérdés helyes megoldása körül a törvényhozásnak még mai napig is a felekezeti nézettel kell küzdenie és számolnia; — a szentszéki biráskodásokat el nem torülte — és mint más felekezetbelieknél a polgári bíróságainkra nem bizta (bizzunk a jobb jövő reményében, az is be fog következni) s miután eddig nem intézkedett, igy a házasság felbontásának kérdésében a róm. kat. egyház álláspontját kell, bár kelletlenül, elfogadnunk és magunkévá tennünk ; ennek pedig nézetei és kánonjogi rendelkezései a házasság fclbonthatatlansága mellett szólnak; — akkor ennok folyományaként kell tekintenünk a hitvestársi öröklést, annál is inkább, mert a hazai örökösödési jogunkban, vagy az örökösödési jogunk irói, illetve magyarázói: Frank János, Kövy Antal, Suhayda János, Zlinszky Imre, Heruzegh Mihály és még mások müveiben sehol sem találkozunk azzal a rendelkezéssel, avagy felfogással, hogy ha együtt nem élnek a házasfelek, vagy ágy- és asztaltól a római katholikus szentszék által vannak elválasztva — a hitvestársi öröklést egymás irányában elvesztik. — A hitvestársi öröklési jog a papi esketéssel veszi kezdetét s mig ez eskü alól a hitvestársak tetszés szerinti új házasságra való léphetés mellett jogérvényesen feloldva nincsenek — fennáll, é r v é n y e s i t h e t ö és végrehajtható! Miért is a komáromi kir. törvényszéknek e kérdésbeni liberális alapokra fektetett Ítéletéért, mi jogászok csak melegen gratulálhatunk. Nyilt kérdések és feleletek. I. Vak személy tehet-e érvényes szóbeli magánvégrendeletet? (Kérdés.) Egy hagyatéki ügyben felmerült concret eset alkalmából czélszerűnek látom a fenti kérdést intézni »A Jog« tisztelt olvasói és dolgozótársaihoz, mely, miután arra nézve sem az 1874: XXXV. törvénycikk, sem az 1876 : XVI. törvénycikk határozott rendelkezéseket nem tartalmaznak, nézetem szerint nem épen indokolatlan és legalább is vitatható. Ugyanis sem a közjegyzői törvény, sem a végrendeletek alaki kellékeiről szóló törvényben nincs arra vonatkozólag intézkedés : tehet-e vak személy szóbeli magánvégrendeletet s ha igen, mikép, minő alaki formaságok megtartása mellett ? Es mert mindkét törvény a vak személyek végrendelkezési jogát érintőleg csak az Írásbeli közvégrendeletekről intézkedik, azon kérdést intézem »A Jog« igen tisztelt olvasói és dolgozótársaihoz és kérem erre becses véleményük közlését: »É rvényesen megáll-e azon szóbeli és a kellő számban jelen volt tanuk által 1889. évi november 2l-én szabályszerűen irásba foglalt, ugyanazon napon tett magánvégrendelet, a melyet 1889. évi november 22-én elhalt vak személy tett és lehet-e alapos reményük a per megnyerésére azoknak, kik ezen végrendelet érvénytelenítése iránt perrel fognak föllépni?« E. Gy. II. Kötelei-e a hagyatéki bíróság: az illetékkiszabást bevárni s annak befizetését igazoltatni az átadási okirat kiadása előtt? (Felelel.) Ezen lap 33. számában Kovács L. ügyvéd szellőzteti ezen kérdést s fejtegetése fején üti a szeget. Az 50-es években a kocsi cs. kir. szolgabírói hivatalnál az Augias istállója módjára összehalmozott iratok között legtöbb hagyatéki iratot találtam befejezetlenül. Mint kirendelt hivatalvezető rendbe hozván az irattárt, a hagyatéki ügyek befejezését magamnak tartottam fenn. Havonkint 60 — 80 darabot tudtam befejezni, mert átolvasva, kivettem, hogy az átadási okirat kiadatását csakis az illeték ki nem rovása és be nem fizetése hátráltatta. Az időben a szolgabírói hivatal a törvénykezéssel kapcsolatosan s az adóhivatallal egy udvarban lévén elhelyezve, naponkint két-három hagyatékban rovattam ki az illetéket s fizettettem be, esetleg az ingatlanokra bekebeleztetve, kiszolgáltattam az átadási okiratot. A havi kimutatást a fötörvényszéki elnökség hietlennek tartván, a tatai járás főnökét, Lövészy Györgyöt, ki most ügyvédeskedik, küldte ki revisióra, s az meggyőződvén a valóságról, az Augias istállója megtisztításáért a fötörvényszéki elnökség dicsérő oklevelét kaptam meg. Tessék az igazságügyministeriumnak az ide vonatkozó szabályrendeleteit Kovács L. indítványa szerint módosítani, ugy nem lesz hosszadalmasság, melyre nekem is van esetem a budapesti törvényszéknél, hol R. E. Irma húgom hagyatéka 1861. május óta, igy 31 év óta hever befejezetlenül. R. E. S. Sérelem* »Sommás szóbeli eljárásunkhoz.« (A szentesi járásbiróság köréből.) A fenti címmel való visszaélést nem mi kezdjük meg, csak járni kívánjuk azon ösvényt, a melyet a »Jog« mélyen tisztelt szerkesztőségének jóvoltából Szathmári Ede ügyvéd ur nyitott meg akkor, a midőn az ezen cím alatt Rónaszéki Trux Hu^ó, kir. táblai bíró ur által kezdeményezett eszmecserének néhány »Schlagwort«-ját megragadva, módot keresett és talált arra, hogy * Ezen rovatban, programmunkhoz hiven, teljes készséggel tért nyitunk a jogos és tárgyilagosan előadott panaszoknak. Felelősséget az ezen rovat alatt közlőitekért nem vállalunk. A közlő nevét ki nem Teszszük, ha kívántatik. Velünk azonban az mindig tudatandó.