A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 33. szám - Az "Egy kis fennakadás" című közleményhez - Néhány szó a hagyatéki eljárás kérdéséhez

242 A JOG. kai támogassa felebbezését s ezt, miként a kereseti jegyzőkönyvben a keresetet, jegyzőkönyvbe foglalni köteles. Már a kereseti jegyzőkönyv felvételénél is vét, szerintem, a biró a felelősségről szóló törvény ellen, ha kitanítja a felet, mivel indokolja kereseti panaszát s nem csupán arra szorítkozik a kereseti panaszra jelentkezéskor, hogy a felhozottak semmi jogot sem biztosítanak. A felebbezés felvételénél azonban, ha indokokra nézve ad utasítást s így tanácsot, ezen utasítás már nem passiv, hanem csak aktív lehetvén, lehetetlen, hogy bele ne ütközzék a vonatkozott felelősségi törvénybe. De még tréfás dolog is, hogy egy biró megkritizálja saját határozatát. Én tehát a felebbezés felvételénél az indokok bevételét elejteném. Végre a 118., 119. és 120. §-ok már kizárólag a II. bíróságra, ellenben a 121. §. egészben, a 122. §. pedig az utolsó mondat kivételével, még az első bíróság teendőihez tartozván, a 118. §. elébe helyezendők lennének s a 1.33. §. második pontja a 120. §. után ismétlendö lenne. Ezek szerény észrevételeim a javaslatra. Vajha sikerülne megjegyzéseim által a javaslat törvénynyé alkotásánál egy magvas eljárás létesítésére áldásosán közrehatni! Az Egy kis fennakadás« című közleményhez. Irta : SERLY ANTAL, budapesti kir. tvszéki biró. Hallgatással kívántam mellőzni a fenti cimü közleményt, mely a »Jog« folyó évi 31. számában jelent meg, valamint a következő számában közölt »nyilt level«-et is, tudatában lévén annak, hogy illitékes helyen, ha csak betekintenek a VII. ker. kir. járásbíróságnál eltöltött évekből reám vonatkozó kimutatásokba, be fogják látni, hogy ottan való birói működésem sem a közszolgálat, sem pedig a jogszolgáltatás hátrányára nem volt s igy a kis közlemény panasza engem nem érinthet. Ismételt és több oldalról történt figyelmeztetés után azonban újra elolvasva a kis közleményt, magam is belátom, hogy oly furfangosan van megcomponálva, akár csak a dodonei jós szavak s nem lehet tudni, hogy a panaszolt állapotokért kit okoz, az eltávozott albirót-e, a ki én voltam, vagy az örökömbe lépett aljárásbirót, vagy mind a kettőt ? Ki kell tehát határozottan jelentenem, hogy ha a közleménynek oly értelmet iniciativált annak irója, hogy én befejezett, tehát ítéletre váró pereket hagytam, vagy adtam volna át utódomnak, akkor nagy tévedésben van, rosszakaratot nem lévén okom az ismeretlen ur irányában feltételezni. Ez nem való. Én utolsó tárgyalásaimat nevezett bíróságnál 1891. évi május 13-án tartottam meg és az azon napra kitűzött ügyekben a tárgyalás anyagának megfelelő határozatokat meg is hoztam. Május 14-én csütörtöki nap lévén, a gyakorlatnak megfelelőleg tárgyalási darabok kitűzve nem voltak. Ezen napon érkezett meg hivatalosan kinevezési decretumom s a VII. ker. járásbiró ur, tudva azt egyrészről, hogy a kinevezett biróra a budapesti törvényszéknél szükség van, másrészről meggyőződvén arról, hogy az az napi folyó ügyek általam mind elintéztettek, hátralékot pedig szintén nem talált s igy nekem nem is volt mit áladni, ezen napon fel is mentett további működésem alól és pedig a legmelegebb hangú elismeréssel, mit bizonyára nem tett volna, ha én befejezett, vagyis ítéletre váró, magyarán mondva a fiókban vagy kaszniban heverő percsomókat adtam volna át. Május 15-én már én a VII. ker. járásbíróságnál nem működvén, az azon napra általam kitűzött részben folytatólagos tárgyalásokat azon biró vezette, a kit a járásbiró azoknak tárgyalásával megbízott. Egyszerű paraszt észszel belátható tehát, hogy folyamatban levő perek igenis átmentek utódomra s nem tagadom, meglehetős nagy számmal, noha a terminusok kitűzésével június végénél még tovább nem haladtam, de befejezett percsomókat az én utódom tőlem át nem vett. Hogy aztán ő miként látta el a tárgyalás alatt levő ügyeket, arról én nem felelhetek, sem védelembe nem vehetem, miután ha a vád reá vonatkozik, bizonyára megtudja ő magát is védelmezni. A ki higgadt, s tapasztalatok után elfogulatlanul mérlegeli a helyzetet, be fogja látni, hogy a birói személy változásával kisebb-nagyobb mértékben a panaszolt állapotok minden bíróságnál, tehát a sommás bíróságnál is előfordulnak s rövidebb-hosszabb időre, de mindenesetre orvosolható, tehát muló zavart teremtenek. Igy van ez a IV., VI. ker. járásbíróságoknál is; miért épen a panasz a VII. ker. ellen ? Ha a közlemény célja az én, vagy más valakinek a kikezdése akart lenni, ugy nagyon eltévesztette az utat. Az ilyen panaszok különben nem mindig önzetlen forrásból erednek s személyes motívumokra is visszavezethetők. Igy aztán Rónaszéki Trux Hugó, budapesti kir. itélő táblai biró urnák e lap 32. számában megjelent »nyilt levelé«-nek személyemre vonatkozó része a kellő értékére reducálódik, miután azon sommás perek, melyek állítólag mint »befejezettek«, ítéletre várnak, előttem tárgyalva lehettek ugyan, de »e 1 ő 11 e m« »befejezve« nem lettek, mert ez esetben azok Ítéletre nem várnának. A cikknek a sommás eljárás elfajulására vonatkozó részével én találva nem érzem magam s azzal nem foglalkozom, mert én ezen kóros állapotok lehető megszüntetését és nem táplálását igyekeztem 14 évi albirói működésem alatt előmozdítani. Annyit azonban kijelenthetek, hogy az úgynevezett »szóbeliség« a sommás bíróságnál mindaddig teijesen kiirtva nem lesz, mig az 1868. évi LIV. t.-c. 117. §-a végbekezdésének ama pontja fennáll, hogy »a tárgyalási jkönyv a felek által aláiratik s ha a felek az aláírást megtagadják': e körülmény az ok rövid előadása mellett megjegyzendö« ; mert a jegyzőkönyv aláírása folytán a tárgyalási anyagnak a biró által történt fixirozása a felekellenőrzése alá lesz helyezve s ha a félnek nem tetszik és ugy van meggyőződve, hogy előadása vagy védekezése nem megfelelően jegyzőkönyveltetett, az aláírást megtagadja s a biró köteles e körülményt az ok rövid előadása mellett megjegyezni. A biró tehát oly ügyvédekkel vagy jelöltekkel, a kik ragaszkodnak előadásuknak szószerinti bevételéhez, nehéz helyzetbe jut és semhogy az aláírás megtagadása után mindazt bevegye, inkább oda adja nekik, hogy bemondásaikat jegyzőkönyvbe vegyék. Nálam — dicséretére legyen mondva az illető tárgyaló ügyvédeknek — alig fordult ilyesmi elő, mert tudtam a tárgyalási anyagot oly alakban és rendszerben felölelni, hogy azzal mind a két fél meg volt elégedve, de mégis előfordult. Igy élénken emlékezem, hogy egy ügyvéd ur — nevet nem említek — oly perben, melyben én a jegyzőkönyvet 50 sorban megszerkesztettem volna, mert nagyon ragaszkodott hozzá s kikötni senkivel sem szeretek, engedélyemmel íveket összeirt, az elutasító ítélet indokolása pedig 20 — 25 sorból állott, melyet a kir. tábla helyben is hagyott, holott egyébről nem volt szó, mint arról, hogy a kereset címén tartozik-e alperes fizetést teljesíteni (b é r), vagy pedig kamat címén, a mint alperes fizetni akart, de bérkövetelés címén nem s mert felperes ragaszkodott a kereseti címhez s mert oly címen a követeléshez való jogát nem igazolta, elutasítva lett. Ezen egyszerű dologban kellett tehát egy embernek kívánsága folytán íveket összeírni. A sommás biró tehát sokszor nehéz helyzetbe jut, mert másfelől nem akarja magát annak sem kitenni, hogy a kir. tábla, az aláírás megtagadásának tán nagyon is rövid okadatolása miatt az eljárást megsemmisítse, a mi épen ugy, sőt inkább megtörténhetik, mint ellenkező esetben. A midőn még megjegyezném, hogy én is vidékről jöttem ugyan a fővárosba, de onnét az emiitett' eljárási phylloxerát nem hoztam magammal és hogy a kir. járásbíróságok első éveiben Budapestnek alig volt 260,000-néI több lakosa, mig most már félmillió, a sommás bírák létszáma pedig ebben az arányban épen nem emelkedett s hogy ha a sommás biró itt Budapesten az eljárási szabályokat kivétel nélkül szószerint betartani akarja, akkor nem lehet kitűznie nap-nap mellett 12—16 tárgyalást, köztük. 5 — 6 folytatólagossal, hanem legfeljebb annak felét, még ez is sok lenne s hogy ez esetben hová jutnának a terminusokkal, — miután egy ember mindenkor csak egy ember, — ennek elbírálását t. szerkesztő úrra, mint gyakorló ügyvédre bízom s ezzel kissé akaratlanul is hosszúra nyúlt közleményemet befejezem.* Néhány szó a hagyatéki eljárás kérdéséhez. I. C s a n á d y Béla kir. közjegyző ur a »J o g« ez évi 14-ik számában ezen cím alatt közölt értekezésében egy oly eszmét pendített meg, mely méltán magára vonhatja különösen az ügyvédi kar figyelmét. Ezen új eszme a hirdetményi eljárásnak kiküszöbölése. Bármily égető kérdés a hagyatéki eljárás szabályozása s bármily kívánatos is ennek mielőbbi keresztülvitele, annak oly módon és oly alakban leendő megvalósítása, mint azt Csanády Béla közjegyző ur óhajtja, egyértelmű volna a hagyatéki átiratások monopolisálásával. Nem elég, hogy a közjegyzői kényszer behozatalával az ügyvédi kar már eo ipso elesett az ügyek nagy részétől; nem elég, hogy a hagyatéki ügyek 90°/0-a, azon oknál fogva, mert kiskorú örökösök is érdekelvék s mert a nagykorú örökösök között az egyetértés hiányzik, a közjegyzők közbenjárását ki nem kerülheti: még a hirdetményi uton átiratható hagyatékokat is reclamálja Csanády Béla közjegyző ur a közjegyzők részére! Mindenki be fogja látni, hogy csak ez értelme és célja értekezésének, de azt, hogy a hirdetményi eljárás csakis ezen okból volna megszüntetendő, legalább én belátni nem birom. Az örökösödési eljárásnak a hagyatékok hirdetményi uton való áthatására vonatkozó része eddig a legszerencsésebb s leg« practicusabb törvényhozási alkotásnak bizonyult. * Szívesen engedtünk tért a fenti közleménynek, mert ha valaki, akkor mi az elsők közé tartozunk, a kik teljes elismeréssel adózunk Serly Antal kir. trvszéki biró úrnak eddigelé kifejtett munkásságáért s legyen a t. cikkíró úr meggyőződve, hogy az »Egy kis fennakadás* cimű közlemény irója is távol állott attól, hogy személyeket támadjon. —Tény azonban az, hogy a budapesti VII. ker. kir. jbiróságnál utóbb az elintézetlen ügyek rendkívül felhalmozódtak s ezt a szóban lévő kis közlemény írója a Serly biró úr eltávozásával beállott üresedésnek, illetve annak tulajdonítja, hogy az albirói állás 3 hónapon át is betöltetlen volt, /{ szerkesztőség.