A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 31. szám - Bűnügyi zárlat és biztosítási végrehajtás. (Befejező Közlemény.)

23 íOG. Ezen számításhoz pedig a statisztikai adatok 300 perből következőt adnak : 55 per 1 tárgyalással 55 50 » 2 » ..... 100 45 » 3 » 135 40 » 4 » 160 35 » 5 » 175 30 » 6 » 180 25 » 7 » .... 175 20 » 8 . ... 160 összesen 300 per 1,140 tárgyalást igényel, melyre napi átlagos 8 tárgyalással, a 201 törvénykezési napból 142'/a nap szükséges. Ehhez járul a 300 darab keresetnek és legalább 1,140 tárgyalásnak feldolgozása, melyre ismét napi 25 darab átlagos feldolgozási munkásság mellett legalább 57 nap szükséges s igy, ha nem veszszük számba, hogy az eljárás folyamán igen sok oly intézkedés fordul elö, mely ide befoglalva nem lett, p. o. a fél személyes meghallgatása, tanuhallgatás, birói szemle stb. iránti megkeresések, felebbviteli intézkedések stb.: a 204 rendes törvénykezési napból már. 200 napot vesz igénybe. Hol vannak még a nagyon is kiterjedt végrehajtási intézkedések? Több tehát, mint egyharmada a pereknek legalább fél évig, s egy jó része egy évnél tovább is elhúzódik, inig érdemleges c b. végitélettel befejezve lesz ; holott a mostani eljárás alapján ritka per, mely egy félévig elhúzódjék. Epen azért tehát, mert a biró kénytelen annyit tűzni ki egy napi tárgyalásra, hogy nem remélheti az elővett perek azonnali befejezhetését, nehogy a felek, tanuk előállítása s kihallgatás nélkül elbocsájtása miatt, ok nélkül költségeskedjenek s nehogy a tanuk kihallgatás nélkül elboesájtassanak s meglazuljon a kötelességérzet a bíróság előtt megjelenésre : mellőzendőnek tartanám a javaslat 18. §-ának azon részét, hogy felhivassanak a felek tanukat is magukkal hozni. Az ügymenetnek fentiek szerint jelentékenyen hátrányára szolgál a 17. §. szerinti törvénynaptartás, mert ez a munkásságból az 52 napot legalább is nagyobb részben elvonja, mert ezen napokon tudva a biró, hogy az esetleg jelentkező feleknek rendelkezésére állani kell : akár jelentkeznek, akár nem, várakozó állást foglal el s vagy épen nem, vagy alig számbavehetöt fog dolgozni, mert mélyrehatóbb, nagyobb időt igénylő munkát megkezdeni sem mer, nehogy megzavartassék, s elszakadva maradván a fonál, annak rendbeállitására ismételt s igy kétszeres terhet vonjon magára. S miután ezen törvénynapok még sem lesznek nagyon látogatottak: az 52 nap majdnem foglalkozás nélkül vesz el a törvénykezésből. De mellőzendő lenne a 17. §. különösen azért, mert ez tág teret és alkalmat adna a kijátszásokra ; midőn a felek megjelenvén, a biró gyanútlanul lefolytatja perüket s egy kis ellentmondás után, az összejátszó felek rövid határidejű egyességet köthetnek, s miután a beidézési idő távola által visszavetve nincsenek; miután a nyilvános tárgymutató, illetve iktató nem árulja el előre az esetleges bűnös szándékot: annyira megelőzik a jóhiszemű harmadik szentélyű hitelezőt, hogy már az árverés is megtartatik, midőn a jóhiszemű hitelező még tárgyalásig sem jutott, annál kevésbé kap kielégítést! . . . Igaz, hogy az összejátszást, ha képes, jogában lesz bűnfenyitö uton kimutatni; de vájjon lesz-e ebből az erkölcsi elégtételen kívül egyéb haszna? Az 51. §. utolsó pontjában az mondatik, hogy ha a bíróságnak a mulasztás következményei kimondását megtagadó határozata mcgváltoztatik, illetve a felfolyamodásnak hely adatik, a bíróság a hivatalból újabban kitűzendő határnapon a mulasztás következményei felett a mulasztó fél meghallgatása nélkül határoz. Megvallom, a javaslat ezen rendelkezését nem értem. Mert ha a kir. Curia kimondja határozatában, hogy igaza van annak, ki a mulasztás következményei alkalmazását kérte ; ha a Curia megsemmisitőleg is határozott csupán s igy érdemleges e. b. határozat hozandó : nem látom át, minek újabb tárgyalási határnapot (mely már a 8-ou kívül esik) kitűzni, főleg ha — mi minden esetre helyes — a mulasztó fél meg sem hallgattatik. Hiszen a mulasztás következményeit kimondani kérő előadta ezen kérelme első előterjesztése alkalmával az arra jogosító indokokat; sőt ezt a felfolyamodásban ismételhette ls. Részemről tehát ezen tárgyalási határidő egészen törlendő s elég, ha a felfolyamodásnak helyt adó Curia az első biróságot érdemleges új határozat hozatalára utasítja. (Befejező közlemény köv.) Bűnügyi zárlat és biztosítási végrehajtás.* Irta : SZEGHEŐ IGNÁC, kir. táblai biró Szegeden. (Befejező közlemény.) Másként áll azonban a dolog a»biztositási végrehajtása tekintetében. Ennek az intézménynek eljárási gyakorlatunkba való bevezetésével a curiai döntvény valóban hézagot pótolt. * Előző közlemények a »J o g« 29. és 30.számában. Helyes alapokra is fektette annak szabályozását és helyesen állapította meg a »biztositási végrehajtás« elrendelésének felteteleit, az elrendelésre hivatott hatóságot, a foganatosítás módját és joghatályát. •' Csakhogy természetesen itt is, mint minden kérdésben, melynek eldöntése a jogászok éleseszűségére van bízva, a gyakorlati alkalmazás körül számos kétely és nézeteltérés merült fel. Első sorban felmerült az a kérdés: ki tekintendő sértett vagy károsított félnek, kinek a kérelmére a döntvény III. pontja szerint a biztosítási végrehajtás elrendelhető ? Ezzel azonban e helyütt nem foglalkozunk, mert a sértett fél minőségének meghatározására vonatkozó nézeteinket más alkalommal már részletc-sen kifejtettük. (Büntető Jog Tára XIX. k. 387. és következő 1.) Kételyek merültek fel továbbá arra nézve: miként magyarázandó a döntvénynek az a rendelkezése, mely szerint a biztosítási végrehajtás csak büntetendő cselekmény megállapítása és nyomatékos terhelő bizonyító adatok fen forgása esetén rendelhető el? Azt a nézetet, hogy a biztosítási intézkedéseknek csak a b ü n v i z s g á 1 a t elrendelése után lehet helye, jogosultnak el nem ismerhetjük. A biztosítási intézkedések csak akkor vezethetnek célhoz, ha azoknak a bűnvádi eljárás kezdetén való foganatosítása a terhelttől elvonja az alkalmat és a lehetőséget arra, hogy vagyonának elidegenítésével vagy elrejtésével a büntetendő cselekményből származó kárigények kielégítését kijátszhassa ; a bünvizsgálat elrendelésének bevárásával pedig ennek a célnak az elérése számos esetben lehetetlenné válnék. De a biztosítási intézkedések foganatosítása azért sem tehető függővé a bűnvizsgálat elrendelésétől, mert a bűnvádi eljárás egyes szakainak, az előnyomozásnak és bűnvizsgálatnak szigorú elhatárolása a fenálló gyakorlatban gyökeret verni nem tudott; sőt a bünvizsgálat elrendelése az esetek túlnyomó többségében mellőztetvén, meg sem volna határozható az az időpont, a melyben a sértett fél a biztosítási végrehajtás elrendelését sikerrel szorgalmazhatná. Ragaszkodnunk kell tehát ahhoz, a mit a curiai döntvény tartalmaz ; s ez csak annyi, hogy meg legyen állapítva a büntetendő cselekmény és hogy fenforogjanak oly nyomatékos bizonyító adatok, melyek alapján bizonyos személy a büntetendő cselekmény elkövetésével terhelhető. Ezek a feltételek a rendőri előnyomozás folyamán is meg lehetnek állapítva se szerint kétségtelen, hogy a biztosítási végrehajtás elrendelése a rendőri előnyomozás eredményére is fektethető. A biztositási végrehajtást a döntvény IV. pontja szerint »a per birósága«, vagyis a büntető bíróság rendeli el, de annak foganatosítása végett köteles a polgári végrehajtási törvény szerint illetékes biróságot megkeresni. Ehhez képest a büntető biróság saját hatáskörében és tekintet nélkül az 1881. évi LX. t.-c. rendelkezéseire, a sértett fél részéről bemutatott adatok segélyével határozza meg a kár valószínű összegét és bírálja el a veszély fenforgását akkor, a mikor a biztosítás megengedése vagy megtagadása iránt intézkedik ; az elrendelt biztositási végrehajtás foganatosítása pedig helyesen van bizva a hivatkozott törvény szerint illetékes polgári bíróságra, mert csak ily módon kerülhetők ki a fennebb jelzett azok a zavarok, melyek a döntvény előtti gyakorlatban a »fenyítő zárlat < elrendelése és foganatosítása alkalmából keletkeztek és ezt az intézményt gyökeresen compromit'álták. Kételyek merültek fel arra nézve is, hogy mily befolyás engedtessék a kir. ügyésznek a biztosítás kérdésében hozandó birói határozatokra ? Felmerült eset alkalmával a kir. tábla súlyt fektetett arra, hogy a zárlat kérdésére nézve ügyészi indítvány létezett. Részünkről nem tartjuk a kir. ügyésznek az 1871: XXXIII. t.-c. 17. §-ában meghatározott közvádlói minőségéből kifolyóan megállapíthatónak azt a szabályt, mely szerint a biróság a biztosítás kérdésében a kir. ügyész meghallgatása nélkül határozatot nem hozhatna. Természetes, hogy a kir. ügyész meghallgatása nem mellőzhető akkor, ha arra nézve: hogy azt, a ki ellen a biztositási intézkedések irányulnak, terheltnek tekinti-e? egyáltalában méi büntetendő cselekmény elkövetésével terhelve' látja,"7 hogy" eííenc e miatt vádat emelni kiván. De ha a kir. ügyész ebben az irányban már nyilatkozott, nem forog fenn elfogadható indok arra, hogy a biztosításra vonatkozó biroi határozat hozatala a kir. ügyész meghallgatásától függővé tetessek. ° ° Végül a telekkönyvi rendtartás 152. 6-án ál a 11 a Ima z h a t o s á g á r a nézve is merültek fel kételyek a gyakorlatban. 1 T- VVTT'Í1^ ^rtjuk s e részbeu egyetértünk a Büntető Jog könvvi í ? 6neC 38> lapján kifcjtett Szettel, hogy a telek21 í ™á a. Perjegyzésről rendelkező hivatkozott aSSwJ?0IÍ u*? Uía,n, ÍS é^en maradt, mert a kir. Curia ha á von' Hv , ,bl,r° rendtartás bármily intézkedésének hatályon ktvul helyezését nem is célozhatta és mert az emiitett