A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 30. szám - Bűnügyi zárlat és biztosítási végrehajtás. 2. r.

230 A .) O Gr. »a kir. itélő tábla az elsöbiróság ítéletét feloldja s utasítja az elsőbiróságot, hogy az elrendelendő tárgyalásra .... volt felperesi ügyvédet is pótlólag idézze be s ennek ugy a feleknek meghallgatása után, újabb Ítéletet hozzon.« A megtartott póttárgyalás után a törvényszék ismét ugy ítélt, mint fentebb előadatott, csak hogy a perújítást nem ugy, mint fenti ítéletében a 69. §. 2. pontjára, hanem annak 1. pontjára fekteti, azt következőleg indokolván: »A perújitási kérdést illetőleg, tekintve, hogy felperesek erre vonatkozó kérelmüket határozottan az 1881. évi L1X. t.-c. 69. §-á n a k 1. pontjára, tehát alapperbeli ügyvéd mulasztására fektetik (ennek megítélése céljából ajánlom a fent épen ez okból szórói-szóra iktatott kereset figyelmes olvasását), minthogy pedig az alapperbeli ügyvéd az 1888. évi jun. hó 14-én megtartott tárgyalás alkalmával oda nyilatkozott, hogy az alapperben a főeskü általi bizonyítást a prdts 2-30. §-a értelmében azért nem vette alkalmazásba, mert e tekintetben K. S.-től, mint N. Gy. akkoron még kiskorú felperesek részére bíróilag kirendelt gondnokának meghatalmazottjától utasítást nem kapott, tekintve már most, hogy az alapperbeli ügyvéd maga beismeri, hogy a per vitele tárgyában utasítást nem a tulajdonképeni felperes és meghatalmazottja N. Gy.-tól, de oly személytől kért, ki a perben egyáltalán nem állott (e személy volt a kiskorú felperesek édes atyja és az, ki az ügyletet megkötötte), miből önként következik, hogy az újitó felperesek az alapperben a prdts 230. §-a értelmében és lényegileg a per tárgyára vonatkozó főeskü általi bizonyítást tisztán az alapperbeli ügyvéd téves eljárása és ugy erre vonatkozó mulasztása miatt nem alkalmazhatták, miért is a kért perújításnak az 1881. évi L1X. t.-c. 69. §-á n a k 1. pontja értelmében helyt adni kellett.« (az első Ítéletben, mint láttuk, a 69. §. 2. pontjára lett a perújítás fektetve. A budapesti kir. itélő tábla 7,881/1888. számúitéletében ugyancsak a perújítás kérdésében épen ellenkezőleg, tudniillik a következőképen határozott: »A perújításnak első és másodrendű felperesekre vonatkozólag nem ad helyt, ennek folytán mindhárom felperest újított keresetével egészbeu és feltétlenül elutasítja.« Indokok: »De el kellett utasítani első és másodrendíi felpereseket is perújítás megengedése iránti kérelmükkel s ebből folyólag keresetükkel, mivel a nevezett felperesek perújitási kérelmüket az 1881 : LIX. t.-c. 69. §. 1. pontjára fektetik, de sem keresetükben, sem a per tárgyalásának folyamán nem jelölik meg azt a ténykörülményt vagy bizonyítékot, melyet alapperbeli ügyvédjük kellő helyen felhozni vagy tagadni, illetőleg előterjeszteni elmulasztott s ez által felperesek pervesztességét okozta volna; ennek hiányában pedig perújitási kérelmük a törvényes alapot nélkülözi. Válasziratukban ugyan felperesek az 1881 : LIX. t.-c. 69. §. 2. pontja s a válasziratban felhozott új bizonyítékok alapján is kérelmezik a perújítás megengedését, ebbeli kérelmük azonban tekintetbe nem vehető, mert keresetüket az idézett törvényszakasz 2. pontjára nem fektették s keresetükben oly új bizonyítékot, melyet az alapperben nem használtak volna, fel nem hoztak; de kérelmükkel, mely a perújítás megengedésére vonatkozó kereseti jogalap megváltoztatását képezi, az 1868. évi LIV. t.-c. 68. §-a szerint már el is késtek.« A kir. C u r i a 1891. évi febr. hó 26-án 1,025/890. váltószám alatt pedig következőleg határozott: »A másoclbiróság ítélete abban a részében, mely szerint első s másodrendű felperes perújitási kérelmének hely nem adatott, megváltoztatik és e részben az elsőfokú bíróság ítélete megfelelő indokainál fogva hagyatik helyben.« »Megfelető indokainál fogva« hagyta helyben a kir. Curia az elsőfokú ítéletet. Tehát a másodbiróság azon indoka, hogy újitó felperesek sem keresetükben, sem a per tárgyalásának folyamán nem jelölik meg azt a ténykörülményt, vagy bizonyítékot, melyet alapperbeli ügyvédjük kellő helyen felhozni vagy ta:adni, illetőleg előterjeszteni elmulasztott és ez által felperesek pervesztességét okozta volna, ennek hiányában pedig perújitási kérelmük a törvényes alapot nélkülözi, ez nem »m e g f e 1 e 1 ő i n d o k« ép oly kevéssé, mint a kir. tábla azon indoka, hogy: »válasziratukban ugyan felperesek az 1881 : LIX. t.-c. 69. §. 2. pontja s a válasziratban felhozott új bizonyítékok alapján is kérelmezik a perújítás megengedését, ebbeli kérelmük azonban tekintetbe nem vehető, mert keresetüket az idézett törvényszakasz 2. pontjára nem fektették s keresetükben oly új bizonyítékot, melyet az alapperben nem használtak volna, fel nem hoztak; de kérelmükkel, mely a perújítás megengedésére vonatkozó kereseti jogalap megváltoztatását képezi, az 1868. évi LIV. t.-c. 68. §-a szerint már el is késtek.« Az eddig felhozottakból kitűnik, hogy a kir. Curia — szemben a kir. itélő táblával — a restitutionál, a leasiót és justa causát, a perújitási kereset feltétlen és elengedhetetlen alapjának nem tekinti. S ezt nevezik a formalismus alóli kibontakozásnak nálunk. Mintha valahol e világon léteznék alaki jog alakiságok nélkül. Bűnügyi zárlat és biztosítási végrehajtás* Irta : SZEGHEÜ IGNÁC, kir. táblai biró Szegeden. A kir. Curia nagy szolgálatot tett büntető igazságszolgáltatásunknak azzal, hogy a fennebbiekben kifejtett alapelvet magáévá tette, kijelentvén 69. számú döntvényének I. pontjában, hogy a fennálló gyakorlat szerint a bűnvádi eljárás folyamán a büntető bíróság hatásköréhez tartozik a büntetendő cselekmény által vagyonában károsított fél, más uton nem biztosított kártérítési igényeinek biztosítása iránt intézkedni. Az ezek szerint bűnvádi eljárásunkban szabályként követendő alapelvek a döntvényben nyert idomitását azonban nem mondhatjuk mindenben szerencsésnek. A döntvény a bűnvádi eljárás folyamán való biztosit ásnak két nemét különbözteti meg, úgymint a terheltnek csupán ingó vagyonára »bűnügyi zárlatot« a terhelt rendelkezési jogának korlátozása céljából és annak bárminemű vagyonára »biztositási végrehajtásU zálogjog elnyerése végett. A »bünügyi zárlat« és a »biztositási végrehajtás« között ekként felállított különbség lényegének kutatásánál az a nézét merülhet fel, hogy a »bűnügyi zárlat* tárgyát a bűnjelek, vagyis azon dolgok képezik, melyek a bűn* Előző közlemény a »J o g« 29. számában. TÁRCA. Cafrang. — A »Jog« eredeti tárcája. — Irta : BÉSÁN MIHÁLY, kir. közjegyző Lúgoson. Akkor történt ez a furcsa dolog, a milyen ma is nagyon sok van, mikor az alkotmányos korszak kezdetén, 1867-ben törvényszéki biró voltam a vármegyénél. Akkor még nem dolgoztunk külön hivatali helyiségekben, hanem kiki otthon, vagy a hol tudott. Rendes heti üléseink se voltak, csak bűnügyekben, a polgári, telekkönyvi, hagyatéki ügyek pedig csak akkor kerültek sorra, mikor a második alispánnak saját jószántából, vagyis külön sürgetésre tetszett egy-egy ülésre a vármegye hajdúja útján berendelni a törvényszéki bírákat. A bureaucracia cafrangja azonban már akkor is nagyban garázdálkodott. A németektől meg a csehektől tanultuk az 50-es években. íme rá egy példa. Kiss József ügyes-bajos polgártárs nem birta bevárni, mig a tekintetes vármegye törvényszéke az ő peres ügyében ítéletet hoz, mert a pört még 1861. év végén bízta az ügyvédre. Panaszlevelet nyújtott be tehát Horváth Boldizsár akkori m. kir. igazságügyi miniszternél s ügyének elintéztetését sürgette. Abban az időben az igazságügyminiszter még nem bocsátkozott egyenes levelezésbe a törvényszékkel, hisz nem is ő volt a gazdája, hanem a belügyminiszter és igy a főispán meg az 1-ső, vagyis rendszerinti alispán útján beszélt a törvényszékkel. Hamar lejött Kiss József levele a főispánhoz azzal a felhívással — — hohó! dehogy felhívással, hisz akkor még a miniszter se beszélhetett igy a főispánnal, hanem azzal a kéréssel, hogy főispán ur ő méltósága legyen kegyes Kiss József peres ügyének miben állásáról 3ü nap alatt jelenteni. Ámde mikor ez a miniszteri kérelem lejött, a főispán ott járt valahol a vármegyében vadászni, a főbb corifeusokat meglátogatni, magát községről-községre bandériumok s honoratiorok által kisértetni, dictiókat tartatni és tartani, esténkint pedig más és más helyeken, rendesen a gazdag vacsora idején, magát fáklyás menettel megtiszteltetni. Így kívánta ezt akkor a népszerűség, főispáni tekintély és a jó közigazgatás ! Az ő munkáját elvégezte otthon a titkár és Makróczy Sándor rendszerinti alispán. Mihelyt leérkezett Kiss József panaszlevele, ilyen formán intézte el az ügyet Makróczy Sándor alispán : Tekintetes Makróczy Sándor rendszerinti alispán urnák helyben. Nagyméltóságú Horváth Boldizsár m. k. igazságügyminiszter urnák f. évi 1,234. sz. a. kelt kegyes intézvénye folytán Kiss Józsefnek •/. alatti panaszlevelét, melyben a tekintetes vármegye törvényszéke előtt Nagy János ellen örökösödési igényei tárgyában folyamatba tett peres ügyének késedelmes elintézése és ítélettel való ellátása miatt pauaszkodik, oly megkereséssel teszem át tekintetes Makróczy Sándor rendszerinti alispán úrhoz, hogy a kérdéses ügy miben állásáról hozzám hivatalos jelentését 15 nap alatt beterjeszteni ne terheltessék. (Aláírva) Méltóságos Főispán ur távollétében : Makróczy Sándor sk., megyei rendszerinti alispán. Szóval: Makróczy Sándor Kiss József ügyében megkeresi í ugyanazt a Makróczy Sándort, a kinek irodája is, lakása is a főispáné mellett ugyanazon épületben van, sőt egy közös ajtón, mikor mind a ketten otthon voltak, naponkint bejártak egymáshoz pipázgatni s anecdotázni. Rendszerinti alispán ur aztán, mihelyt a főispáni megkeresés a közigazgatási iktató számával el volt látva, követk^zőleíT intézkedett : h