A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 30. szám - Bűnügyi zárlat és biztosítási végrehajtás. 2. r.

A JOG. 231 tett vagy vétség által hozattak létre, úgyszintén azok, melyek a bűntett vagy vétség elkövetésére szolgáltak (B. T. K. 61. §-a.). Hogy ez a nézet csakugyan pártolásra talált, azt bizonyítja a »Büntetö Jog Tára« XXI. kötetének 38. lapján olvasható fejtegetés, mely a vonatkozó jogesetek közlésének bevezetésében azt a tételt állítja fel : hogy a bűnügyi zárlat alatt mást, mint a bűnjelek lefoglalását érteni nem lehet. Némi jogosultságot is tulajdonit eme nézetnek a döntvénynek az a kitétele, mely szerint a »bünügyi zárlat« a terhelt rendelkezési jogának korlátozására szolgál. Ámde ezt a nézetet határozottan tévesnek kell nyilvánítanunk. A bűnjelek nem képezhetik tárgyát sem a »bűnügyi zárlatnak, sem a »biztositási végrehajtásinak, mert azok a B. T. K. 61. J-a értelmében mindenkor hivatalból elkobzandók, illetve lefoglalandók;a lefoglalás elrendeléséhez, minthogy az nem a sértett fél magánérdekeinek megóvása szem pontjából, hanem a bűnvádi eljárás céljára történik, sem a sértett fél kérelme, sem a valószínű kárösszeg, sem a veszély kimutatása nem szükséges. A bűnjelek lefoglalása tehát a bűnvádi eljárás folyamán való biztosítás két nemének egyikéhez sem tartozik. Bizonyítja ennek a felfogásnak a helyességét az a tény is, hogy a bűnvádi eljárásnak legújabb javaslata (a F a b i n y-féle javaslat), melynek a büntető zárra és biztosítási végrehajtásra vonatkozó rendelkezéseit (87. és 115. §-ai) a curiai döntvény kétségtelenül alapul vette a felmerült kérdések eldöntésénél, a bűnjeleknek vagyis a büntetendő cselekményből származó vagy annak bizonyítékául szolgálható tárgyaknak lefoglalását külön szabályozza. (Í85. és következő §§-ok.) De ha a bűnjelek lefoglalása nem tartozik a »bűnügyi zárlat« körébe és ha a »büuügyi zárlat« is ép ugy, mint a »biztositási végrehajtás* a curiai döntvény III. pontja szerint csak a károsított fél kérelmére és csak nyomatékos terhelő bizonyító adatok fenforgása és veszély kimutatása esetén rendelhető el: akkor méltán kérdezhetjük, mily gyakorlati jelentősége legyen a »bünügyi zárlatnak*, midőn annak az összes feltételek fenforgása folytán lett elrendelése és foganatosítása sem biztosit zálogjogot a sértett félnek kárkövetelése tekintetében ? A »bűnügyi zárlatnak*, mint egyrészt a bűnjelek lefoglalásától és másrészt a biztosítási végrehajtástól különböző intézménynek fentartását javasolhatja az a szempont, hogy a bűnvádi eljárás folyamán, különösen pedig annak kezdő szakában szükségesnek mutatkozhatik a terhelt birtokában levő, könnyen elrejthető vagy elidegeníthető ingóságok megőrzését biztosítani addig is, mig a sértett fél azokra biztosítási végrehajtást vezethet. Ennek a szempontnak felel meg a hivatkozott eljárási javaslatnak az a rendelkezése, mely szerint a »büntető z á r« hivatalból rendelendő el és foganatosítandó; a foganatosításra pedig a nyomozásra hivatott összes hatóságok, tehát a rendőri közegek is jogosultak. Ellenben nincs létjogosultsága a »bünügyi zárlat« nak mint külön intézménynek a döntvény álláspontja szerint, mert addig, mig a sértett fél megszerzi azokat az adatokat, melyekkel a »bünügyi zárlat« elrendeléséhez szükséges feltételek fenforgását kimutathatja, addig a terhelt a zár alá veendő tárgyakat már elrejthette vagy eldegenithette; ha pedig a sértett fél a kérdéses adatoknak már birtokában van, akkor bizonyosan nem »a rendelkezési jog korlátozása céljára« szolgáló »bünügyi zárlat«, hanem a »zálogjog elnyerésére« alkalmas »biztositási végrehajtás« elrendelését fogja szorgalmazni. A curiai döntvény alapján fejlődött gyakorlat ezt az állításunkat mindenben megerősítette ; s minthogy a »bűnügyi zárlatnak a döntvényben vont határai ugy a bűnjelek lefoglalása, mint a biztosítási végrehajtás felé elmosódnak, nem csoda, hogy egyesek a bűnügyi zárlatot a bűnjelekre vonatkoztatják; mások pedig abban a biztosítási végrehajtás egyik nemét ismerik fel. Az eddig tudomásunkra jutott esetek bizonyítják, hogy a sértett fél nem tudja, mikor és mire kérje ; s viszont a vizsgáló biró nem tudja, mikor és mire rendelje el a »bünügyi zárlatot", szóval ez gyakorlatilag hasznosítható intézménynek nem bizonyult. (Vége köv.) A birói illetékességet megállapító végzés bélyegköteles-e ? Irta: ZAKÁL HENRIK, ügyvéd Csáktornyán. Dr. Tomassovics Ferenc szenici ügyvéd ur által a »J o g« 23-ik számában felvetett fenti kérdésre — nézetem szerint — igenlőleg kell felelni, mert még az 1873-ik évben kiadott »pénzügyi törvények és szabályok« hivatalos kiadásába foglalt állt. dijj. 48-ik tétele B. pontja azt tartalmazza: hogy az első folyamodásé bírósági Ítéletek közben eső peres kérdésekben, továbbá közben szóló ítéletek a) ha a f ő ü g y tárgyának értéke járulékok nélkül 50 frtot meg nem halad, a határozat hozataláért . . . . 1 frt; b) minden egyéb esetben . . ... 2 » 50 kr. állandó illeték fizetendő. Az ált. díjj. azon szószerinti tartalmából, hogy ezen illeték »k őzben eső peres kérdésekbe n« — »közbenszóló ítéletek« — továbbá, hogy ezen állandó illeték a »h a t á r ozat hozataláért« (tehát nemcsak a szoros értelemben vett Ítéletek, hanem más egyéb végzések vagy határozatok hozataláért is) fizetendő, véleményem szerint okszerűen következtethető, hogy az illetékességi kérdésben hozott azon közben szóló határozat, melylyel a biróság magát valamely ügy elbírálására illetékesnek mondja ki, bélyegköteles. Megerősít ezen nézetemben az ált. díjj. — az illetékmentességre vonatkozó — 49-ik tételének a) pontja, mely azt rendeli, hogy csak »a bírósági illetékteleuség alapján hozott leszállító határozatok« nem esnek illeték alá. Én is 20 évet meghaladó időn át részint mint biró, részint mint ügyvéd működöm a jogi téren, de ezen idő alatti gyakorlatból is mondhatom, hogy azon bíróságoknál, melyeknél működni, vagy feleket képviselni szerencsém volt, az ellenfél kifogása folytán vitássá vált birói hatáskör kérdésében hozott határozatok mindig ily módon láttattak el bélyeggel. Abban: hogy az illetékességet megállapító határozat bélyeg| gel látandó el, ellenesetben pedig bélyegmentes, véleményem "Tekintetes Kr. vármegye Törvényszékének Helyben. Igazságügyminiszter ur () Nagyméltósága által Főispán ur () Méltóságához f. é, 1,234. sz. a. intézett kegyes intézvényét és I méltóságos Főispán urnák hozzám 567. sz. a. menesztett átiratát j másolatban, Kiss Józsefnek pedig 0 Nagyméltóságához egyenesen benyújtott panaszlevelét, melyben stb. panaszkodik, eredetben oly felhívással teszem át a Tekintetes Törvényszékhez, hogy az | ügy állásáról hozzám 8 nap alatt tüzetes jelentést tegyen. (Aláirva) Makróczy Sándor sk. Kr. vámegye rend- J szerinti alispánja.* Szóval Makróczy Sándor a Makróczy Sándortól érkezett átiratot átteszi a megyei törvényszékhez. Ámde a vármegye törvényszékének rendes elnöke, a második alispán is távol volt, felment Budapestre mint honatya, a vármegye egyik választókerületének egyhangú megbízásából és mert a rendszerinti alispán a törvényszéken bármikor elnökölhetett s főleg ha a második alispán távol volt, e jogát néha igénybe is vette, Makróczy Sándor, mihelyt a kérdéses ügy átküldetett, két nap múlva egybehívta a törvényszéket, a hol is a törvényszéki biró előadván Kiss József peres ügyében a tényállást, felolvasta a következő válasz-tervezetet, mely egyhangúlag elfogadtatott : »Tekintetes Makróczy Sándor Kr. vármegye rendsz. alispánjának Helyben. Igazságügyminiszter ur ő Nagyméltóságának Főispán ur ő Méltóságához 1,234. sz. a. intézett, onnan Tekint, rendszerinti alispán ur útján e megyei Törvényszékhez juttatott kegyes intézvénye folytán. Kiss Józsefnek folyamatba tett örökösödési perében, panaszlevelének eredetben való visszarekesztése mellett van szerencsénk a kérdéses ügynek jelenlegi stádiumáról teljes tisztelettel jelenteni: stb. (Aláirva) 2-od alispán ur mint országgyűlési képviselő távollétében : Makróczy Sándor sk., Kr. vármegye rendsz. alispánja, elnök.« ' Vagyis : Makróczy Sándor a főispán helyett átirt Makróczy Sándorhoz, mint rendszerinti alispánhoz, ugyanazon Makróczy Sándor átir a törvényszékhez, Makróczy Sándor törvényszéki elnök válaszol önmagának mint rendszerinti alispánnak, Makróczy Sándor jelentést tesz a főispánhoz, ezt átveszi Makróczy Sándor a főispán távollétében s ugyanezen Makróczy Sándor saját viselt dolgairól jelent a miniszterhez s önmaga hat rendbeli postamunkát végezett, noha mindnyájan ugyanazon házban laktak. Sokat tűnődtem e furcsa eljárás fölött s egyszer meg is kérdeztem urambátyámat, a rendszerinti alispán urat, hogy tulajdonképen mire való ez a sok irka-firka, postamunka az egy és ugyanazon fedél alatt működő tisztviselők közt ? Vájjon nem lett volna-e gyorsabb, célszerűbb és jobb eljárás, ha alispán ur magához kéreti az illető törvéuyszéki bírót s szóval, rövid úton, az ügyiratokból szerez magának meggyőződést az ügyállásról ? — Hja! fiatal barátom, válaszolá nekem, ezt a németektől tanultuk, azok pedig okos emberek voltak; igy kívánja ezt a rend és a magasabb állampolitika, mert hát ha mi mindnyájan röviden s egyszerűsítve dolgoznánk, mit csinálna a megye annvi sok hivatalnokkal? Csak nem küldheti őket kaszálni-kapálni, mihez nem értenek. Aztán meg hova lenne a -vármegye tekintélye, ha csak egy alispánja volna, noha igazat szólva egymagam is mindezt elvégezhetném az eljárás egyszerűsítése mellett. Ezt a hosszadalmas, nevetséges írásbeli munkát pedig még a német copf mellett is — miként láttuk — elvégezte a rendszerinti alispán. — — — Ma tízszerte nagyobb a tisztviselők száma. Az eljárás is tízszerte bonyolodottabb s bureaucratikusabb. Hát még ha megtudná az ősz bajnok, Horváth Boldizsár, hogy hosszú 24 év után Kiss József panaszosnak peres ügyét csak a jelen esztendőben döntötte el végérvényesen a nagyméltóságú m. kir. Curia ?