A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 21. szám - Az utóajánlatról. 1. [r.]

A JOG. 163 helyrehozhatlan kárt szenvedjen és sokszor üzletét, saját anyagi existenciáját tönkretegye ? Hol vegyen az iparos azonnal alkalmas segédet, a gyáros üzletvezetőt, ha a lopás hivatalból lenne üldözendő s igy a törvény, tekintet nélkül a sértett fél érdekeire, őt ettől megfosztaná? Ezek azok a nagyon is nyomós okok, melyek házi lopás esetén a bűnvádi eljárás folyamatba tételét a sértett fél indítványától javasolták függővé tenni. Ugyanily okok és érvek hozhatók fel a házközösség és közös háztartásban lévők mellett is, a hol gyakran jogtalan önsegély, vagy más enyhébb beszámítás alá eső motívumokból vitetik véghez a reatum azon egyén által, a kinek tartásából, illetve af általa fizetett évi tartásdíjból a passzív alany megbecsülhetlen előnyöket élvez, sőt legtöbb esetben a saját és családja létfentartásának egyedüli alapját képezi. Mindkét esetben tehát a magánérdek megóvása elég fontos arra, hogy a tettes megbüntetése elé akadály gördittessék, illetve a delictum inditványi delictummá qualificáltassék. Jóllehet a btkv. indokolásában mindezeket fel sem találjuk, de általában mégis ki van fejezve a vezérelv azzal: hogy habár a büntettek és vétségek az állami és jogrendet sértik, mégis sok esetben sokkal nagyobb a sértett fél érdeke, mint a közvetett állami érdek és ezért szükséges és célszerű, hogy bizonyos büntetendő cselekmények miatt csupán a sértett fél indítványára legyen megindítható az eljárás. Ebből pedig feltétlenül következik, hogy a közérdek megóvásának rendszerint nem szabad az egyesek (sértett fél | magánérdekeinek érzékeny megkárosításával történnie. De különben is, ha a törvény eme disposiciója nem sankcionáltatnék, egyes esetekben maga a sértett fél lenne kénytelen, nehogy közérdekű tekintetből még nagyobb anyagi kárt szenvedjen, a tettes kiderítése, a vádbeli cselekmény elkövetésének beigazolhatása elé akadályokat gördíteni és azt megnehezíteni. Ha azután a tettes épen in tiagranti rajta nem kapatik, a mi vajmi ritkán esik meg, vagy önkényt be nem ismeri a tett elkövetését, az ily »házi tolvajlások« kiderítése majdnem a lehetetlenségek közé tartoznék. Csak egy körülmény van, melyet a törvényhozás a házi lopásnál figyelmen kívül hagyott. A btk. 338. §-a szerint, tekintet nélkül az ellopott dolog értékére, büntettet képez a lopás, ha azt oly egyén követte el, a ki rablás, zsarolás, lopás, sikkasztás vagy orgazdaság bűntette vagy vétsége miatt már két ízben büntetve volt. Mi történjék már most az oly egyénnel, a ki ily delictumért két ízben büntetve volt és házi lopást követ el? Arról sem intézkedik a btk., ha a szolgálat, fizetés, vagy háztartásban élő egyén visszaeső lesz. Már pedig mindazon érvek, a melyek a házi lopásnak inditványi delictummá lett qualificálása mellett fenforognak, a tettes visszaesése alkalmával részben elesnek, hatálytalanokká válnak. Az ily égvén már a közérdek szempontjából is veszélyessé kezd válni és az oly tettes, a ki a házi lopást ismétli, úgyszólván megközelítette azon határvonalat, a hol cselekménye a büntethetőség kérdésében is a közönséges lopással concurrál. Az ily esetek tehát legalább is külön elbírálást követelnek és az a legkevesebb, a mit de lege ferenda, vagyis a btk. revisiója alkalmával törvénybe kellene iktatni, az, hogy ilyenkor a sértett fél indítványától függjön ugyan a bűnvádi eljárás folyamatba tétele, de azon megszorítással, hogy az indítvány többé vissza nem vonható. ("Befejezés következik.) Az utóajánlatról.* I. A végrehajtási törvény 187. szakasza igy hangzik : Ha az árverés napjától számított 15 nap alatt, a telekkönyvi hatósághoz intézett hitelesített beadványban valaki részéről a megállapitott bánatpénz (147. §.) letétele mellett, a vevő igéretét ennek legalább egy tizedrészével meghaladó ajánlat tétetik s egyszersmind ajánlattevő az általa viselendő újabb árverési költséget előlegez-: a telekkönyvi hatóság az előbbi árverést hatálytalannak nyilvánítva, újabb árverést rendel, melyre vonatkozólag az árverési hirdetmény kibocsátása és kézbesítése tárgyában, a 176. és 185. §-ok szabályai alkalmazandók. Az újabb árverés a megállapitott szabályok szerint történik azon különbséggel, hogy az utólag beadott ajánlat az ajánlattevőre feltétlenül s akkor is kötelező, ha az árverésre meg nem jelent és ha ennél magasabb Ígéret nem tétetett, az ingatlan általa megvettnek jelentetik ki. Több ilyen ajánlattevő között annak az ajánlata jön figyelembe, a ki a legmagasabb ajánlatot tette. Az utólag tett ajánlat az ajánlattevőre kötelező akkor is, ha az annak folytán tartott árverés megsemmisíttetvén, újabb árverés rendeltetett el. * Az ezen tárgyról lapunkban megindult vitát az alant közlött cikkekkel befejezettnek nyilvánítjuk, és hogy az anyag teljes legyen, átvettük ,>Ü. L.« laptársunktól Imling cikkét is. A szerkesztőség. A jelen szakasz értelmében megtartott újabb árverés után további utóajánlatnak helye nincsen és ha ilyen tétetnék is, az a megtartott árverés joghatályára befolyással nem bír. Minthogy a 151. §. szerint az ingatlanok elárverezésére csak egy határnap tűzetik ki és e határnapon az ingatlan minden áron leüttetik, orvoslatról kellett gondoskodni arra az esetre, a mikor a körülmények összehatása, vagy a megjelent árverelők összebeszélése folytán az ingatlan az árverés alkalmával sokkal a valóságos értéken alul kelt el. Ezen orvoslatot a törvény, más törvényhozások példájánál fogva az utóajánlat intézményében találta.1 Az intézmény meghonosításánál és az erre vonatkozó rendelkezéseknél a törvényhozást tüzetesen azok az indokok vezérelték, hogy »gyakran elegendő komoly venni szándékozók hiányában ingatlanok igen olcsó áron adatnak el és sokan, kik az árverés eredményéről utólagosan nyernek értesülést, hajlandók a birtok valódi értékét inkább megközelítő magasabb Ígéretet tenni, a mi ugy a végrehajtást szenvedőnek, mint a jelzálogos hitelezőknek érdekében áll; hogy ez az intézkedés azt is fogja eredményezni, hogy a komolyan venni szándékozó, nehogy az eredményt kétessé tegye, nem fogja a versenyhiányt kiaknázni s Ígérni fog oly összeget, melynélfogva az ezen szakasz szerinti felüiigérettől tartania nem kell és hogy viszont az a körülmény, mely szerint az utólagos igérő a bánatpénz letétele mellett a megadott vételárnál bizonyos részszel többet tartozik ígérni, biztosítékot nyújt a vevőnek arra nézve, hogy valami egészen jelentéktelen összeg felüligérete által az ő vétele meghiusittatni nem fog.«2 A törvényjavaslat (679. §) egyébiránt a törvénytől lényegesen eltért annyiban, hogy e szerint utóajánlatnak csak az esetben lett volna helye, ha az ingatlan a kikiáltási árnak kétharmadán alul adatott el; hogy az ajánlat a korábbi árverés napjától számított 8 nap alatt lett volna megteendő és hogy az utóajánlatban a vevő igéretét legalább egynegyed részével meghaladó összeget kellett volna ígérni. Az igazságügyi bizottság a törvényjavaslatnak kérdéses rendelkezését elvben igen helyesnek találta, mert »a megengedett utóajánlat és az annak folytán tartandó újabb árverés az árverelők összejátszásának és az ingatlanok potom áron eladásának gátat fog vetni. Hogy azonban ez az üdvös cél még inkább elérhető legyen, a bizottság a szakaszt akként terjesztette ki, hogy figyelemmel a rendszerint az adóalapon megállapitott kikiáltási ár megbizhatlanságára, utóajánlat adható legyen, tekintet nélkül arra, hogy a legmagasabb ígéret a kikiáltási árral minő arányban áll és hogy az utóajánlat elfogadtassák, mihelyt a megajánlott vételár a legmagasabb ígéretet ennek egy tizedrészével meghaladja.«3 A törvényhozás ezt a két módosítást elfogadta, az utóajánlat tételére szolgáló határidőt azonban, az ajánlatnak még nagyobb könnyítésére, de figyelembe nem véve az ebből keletkezhető bonyodalmakat, a törvényjavaslattól és az igazságügyi bizottság javaslatától eltérőleg, 8 nap helyett 15 napban állapította meg.1 (Lásd a 182. §. magyarázatát) A §. egyes rendelkezései tekintetében megjegyeztetik : 1. Utóajánlatnak helye van nemcsak az első ízben kibocsátott hirdetmény (147. §.) folytán, hanem a 176. §. értelmében megtartott árverés után, valamint oly esetben is, a mikor az első izben tartott árverés előterjesztés folytán megsemmisíttetett (179. §.) és ennek folytán újabb árverés ugyan, de mindenben az első árverés joghatályával foganatosittatik. Nincs azonban helye a 1 Az intézményt a francia jog honosította meg (Code de proc. 710. és köv. §.) Surenchére — és innen többé-kevésbé eltérő alakban és különböző előfeltételekkel, de a lényegben azonosan átvette több újabb törvényhozás. (Igy a többek között az osztrák 1887. június 10-iki törvény — 10 16. §. — Az osztr. javaslatban — 901 — 804. §. — az utóajánlat szintén fel van véve. — Codice di procedúra civ. 680. s köv. § ) Az intézmény indokolására legtalálóbb az, a mi az ingatlanokra intézett végrehajlás átalakítására vonatkozó, a francia senatus elé 1868-ban terjesztett törvényjavaslat indokaiban mondatik : Az utóajánlat lehetővé teszi, hogy észre térjen a hitelező, a ki engedte, hogy az ingatlan oly áron adassék el, mely az ő követelését nem fedezi, vagy a venni szándékozó, a ki nem tudta magát eltökélni az első kísérlet idején Az általános hir, hogy az eladás igen csekély áron történt, felébreszti a vételversenyt és meg kell vallani, hogy az utóajánlat intézménye az emberi szív ismerésében gyökerezik, a melyre nézve valamely dolog birtoka utáni vágy, vagy az annak elszalasztása miatti bánat abban a pillanatban ébred, a mikor azt más kézbe kerülni látja. 1 Törvényjavaslat indokolása. 3 A bizottság jelentése Az utóajánlat elfogadásának feltételei az egyes törvényekben egyáltalán nagyon különbözők. Az 1806. évi Code de pfocédure (art. 710.) a vevő igéretét egynegyedrészszel meghaladó Ígéretet kellett tenni, mig ez a hányad az újabb időben már egyhatodrészre szálliitatott le. Ugyanez az utóajánlat elfogadásának feltétele az olasz 1865. évi Codice di proc. civ. szerint (art. 680.) Az oszlr. prtsi jav. szerint (901. §.) a feltételek szigorúbbak ; csak akkor van helye utóajánlatnak, ha az ingatlanért az első árverésnél a százszoros adónál kisebb ár igértetett és . az utóajánlatot tevőnek az előbbi árt legalább egytizedrészszel meghaladó ígéretet kell tennie, az újabb árverés költségeit esetleg viselnie kell és az ígért árnak ötödrészét, valamint a megfelelő költség-előleget előzetesen le kell tennie. Az osztrák 1887. június 10-iki törvény szerint utóajánlat csak akkor fogadtatik el, ha az első árveréskor a becsérték vagy kikiáltási ár kétharmadát ki nem tevő ár éretett el. Az utóajánlatot tevőnek az előbbi árt egyötöddel meghaladó összeget kell Ígérnie s le kell tenni a költségeken felül a saját maga által igért árnak egyötödrészét. 4 Ez a határidő a hiányosan beadott utóajánlati kérvény kipótlásának elrendelése által meg nem hosszabbitUató. (Bpesti kt. 1888. évi 3,915. sz.)