A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 20. szám - A büntetőtörvény módosítása. 4. [r.]

156 A J O Gr. tot? elegendő-e pl. hogy a kérvényező azt állítsa, miszerint az igényelt szolgáltatás az illető biróság területén teljesitendő, avagy szükséges-e, miszerint ezen állítás igazoltassék és ha igen mivel ? akár az egyik, akár a másik megoldást vesszük, mindegyike számos inconvenientiával jár, de annyi kétségtelen, hogy ezen kérdést magában a törvényben megoldani kell. Ott, a hol az illetékesség alperes rendes lakhelyének bíróságára szorittatik, ezen kérdés természetesen elesik, miután felperesi állitásnak valódisága (hogy t. i alperes a biróság területén lakik) a kézbesítési eljárás során hivatalból derittetik ki. A legutolsó törvényjavaslat tehát azon részében, melyben a német és osztrák törvényektől, valamint az előző javaslatoktól eltér, lényeges újítást tartalmaz ugyan, de az szerencsésnek épen nem mondható, sem az eszme, sem annak külső kifejezése tekintetében. És azért ezen törvényjavaslattal szemben is — hogy ügyvédi stílusban beszéljek — »ragaszkodom az előző cikkemben előadottakhoz* ; nem hiszem és nem hihetem, hogy törvényhozásunk szemet hunyna az intési eljárással járó veszélyek elől, csak azért, mert az intési eljárásról törvényt alkotni most »divatos« és azt a tájékozatlan »közvélemény megköveteli«. A büntetőtörvény módosítása." Irta: dr. BÁTTASZÉKI LAJOS, budapesti ügyvéd. (Befejező közlemény.) Vagy mondjuk például, egy tekintélyes országgyűlési képviselő, magával Szilágyi miniszter úrral beszél ott a házban valami privát dologban oly megbízója javára, a ki fizeti. Más ember hozzá sem férhetne, a miniszter pedig nem is ismerné meg az ügyet, ha nem figyelmezteti rá valaki, a ki miudig beszélhet vele s kit tisztességes férfinak tud a miniszter is. Szilágyi ur személyesen megtekinti az ügyet és gyorsan intézkedik. Világos, hogy ez esetben tisztán a képviselő közbenjárásának és pedig személyes összeköttetése folytán lehetségessé vált közbenjárásának köszönheti az illető, hogy ügye gyorsan el lett intézve. Van-e ebben valami büntetésre méltó és nem tény-e, melyet eltagadni nem lehet, hogy magára a miniszterre is lehet ily befolyást gyakorolni még hivatalos teendőiben is, az által, hogy felvilágosítják oly dologról, melyet különben valamely alárendeltje tán sablonszerűén intézne el ? Legeslegrosszabb esetben az illető képviselő eljárása nem egészen correct, hogy képviselői minőségét privát ügyben és fizetésért felhasználja arra, hogy a miniszterrel beszéljen az országházban, holott más csak audiencián és csak egy percig tehetné, de a büntetőtörvényekkel coliisióba jövő cselekedet nincs benne, mert a személyes összeköttetés alapján gyakorolható befolyás még a legmagasabb tisztviselőre is magában véve nem mindig ürügy és addig fog ezen a világon exisztálni, mig gyarló emberek lesznek ezen magasabb tisztviselők is f Mi a fent hivatolt új szakasz második részét illeti, mely szerint csalást követ el az, ki valamely kedvezmény kieszközlésére szükségesnek állított jutalom vagy megvesztegetés fejében fogad el pénzt, pénzértéket, inaga vagy más részére pénzt köteleztet: itt két eshetőség foroghat fenn. Vagy azért fogadja el a pénzt, vagy kötelezteti magának vagy másnak, mert kedvezmény nyújtásáért csakugyan meg akarja jutalmazni az illető tisztviselőt, tehát megvesztegetni. Ez eset nem sorozható a csalás fogalma alá és erről a btk. 470. §-a intézkedik, ez tehát e szerint büntetendő. Tehát csak azon második eshetőség tartozhat ide, midőn annak, ki valamely közhivatalnál vagy ilyennek valamelyik közegénél kedvezményt kieszközölni igér, azzal, hogy meg fogja jutalmazni, megvesztegetni a közhivatalnokot, esze ágában sincsen ezt meg is tenni, mert tudja, hogy hiába fáradoznék, hanem csak azért él ily előadással, hogy pénzre tegyen szert. Ez esetben isinél áll az, mi fentebb hangoztatott, t. i. hogy ez oly kézzelfogható csalás, oly ravasz fondorlat által eszközölt tévedésbe ejtése a megköpöltyűzött félnek, hogy tisztán a 379. §. alapján a 383. §. szerint büntethető s igy ezen második speciális csalási esetre sem volt szükséges új szakaszt teremteni. Azt mondhatja valaki, különösen a 387. b) szakasz első részére nézve, de fordulhat elő olyan eset is, hogy az illető, ki magának valamely hivatalos kötegre általa gyakorolható befolyására hivatkozva, pénzt köteleztet: pontosan eljárhatott abban, a mit igért, de épen a hangoztatott befolyás fölött nem rendelkezett s azt előre tudhatta, miért is, ha ily címen pénzt vett fel, mégis csak rászedte azt, ki a pénzt e Íriszemben adta. Ez tökéletesen igaz Oly esetben, midőn előre biztos volt, hogy az illetőnek nincs és nem lehet semmi befolyása és mégis azzal hitegetve vett fel pénzt: az igenis csait, habár tényleg magát az igért eljárást meg is tette. De akkor ismét csak az áll, hogy ily eset a 379. §. alá tartozik és nincs szükség új szakaszra, mely a csalás egy külön nemét alkotja ebből. A javaslat a csalások azon eseteire nézve, melyekben csak a károsult, illetve sértett fél magáninditványa folytán indítható meg a büntető eljárás, ezen indítvány visszavonhatlanságát mondja ki. Annak van értelme, hogy különösen az adósok által hiteles Előző közlemény a »Jog« f. évi 14., 17. és 18. számában. zőik kijátszására elkövetett csalárd manipulációkban rejlő csalási esetek egyáltalában ne legyenek csak magáiiinditv á n y r a üldözhető k, hanem az eljárás hivatalból legyen folyamatba tehető, mert ily esetek megbüntetését a közhitel, a közerkölcs, tehát magasabb állami érdek is kívánja s a jogi közérzületnek most is furcsán tűnik fel, hogy például egy egyén, ki sokszor szükségből valami csekély értékű tárgyat lop, igenis büntettessék minden körülmények közt, egy adós azonban, ki szándékosan, jóhiszemű hitelezői kijátszására teszi magát vagyotalauná, csak akkor, ha a hitelező kívánja, illetve panaszt emel e'lene, holott mindenki tudja, hogy ez csalt, hogy sokszor mások kárán tetemes összeggel gazdagodott, senki fel nem foghatja tehát, miért nem kell ennek is bűnhődnie, miért nem gondoskodik megbüntetéséről az állam? De annak csakugyan nincs észszerű oka, hogy h a már csak raagáninditványra üldözhető valami tiltott cselekmény : ez vissza ne legyen vonható addig, mig itélt dologgá nem vált. Az nem szolgálhat a visszavonhatlanság kimondásának indokául, hogy sok esetben a biróság netalán ^ hiába fárasztatik egy hosszas vizsgálattal, sőt végtárgyalást is tűz ki mar, vagy hogy a följelentés csak eszköznek használtatik fel a sértett fél által arra, hogy adósával, ki a büntetéstől utolsó percben menekülni akar, minél előnyösebb egyezséget köthessen, az sem ok, hogy a hitelező ráér három hóig megfontolni, vájjon^ tegyen feljelentést vagy nem, mert mindezeknek nincsen magával a fenforgó büntetőjogi esettel semmi összefüggése, szóval nem magából a tiltott cselekvény természetéből folyik az ily ok. Különben is, ha a biróság hivatalból üldözendő eseteknél fáradozik sokszor hiába és kénytelen hosszú, sokszor esztendőkig tartó vizsgálat után beszüntetni az eljárást: nem látható be, miért ne fáradozhatnék itt is, habár végül is a hitelező akaratától függ még a végtárgyalás folyamán is visszavonni vádját. Tehát vagy egyáltalában hivatalból legyen megindítható a csalás ezen eseteiben is az eljárás, vagy ha csak magáninditványra az, legyen a dolog természeténél fogva beszüntethető akkor, midőn a sértett fél kinyilvánítja, hogy büntetést nem kiván. Ha a hitelező Ítélethozatal után akarja visszavonni indítványát, j ez ismét a dolog természeténél fogva nem lehet, mert akkor már kívánta a büntetést, sőt a büntetés ki is lett szabva és igy már létezik. Megjegyzendő még, hogy az európai nevezetesebb büntető eodexek ily csalási eseteknek csak magáninditványra leendő üldöztetését csakugyan nem ismerik. Igaz, hogy a legtöbbje specialiter ezeket nem is emliti fel külön csalási esetekként, igy pl. a német btk. a fizetésképtelenségbe jutott adósok által hitelezőik kijátszására irányuló tiltott cselekvénveket csak ugy sorolja a »Bankerutt« (bukás) esetei közé, mint azokét, kik ellen a csőd tényleg és formailag kimondatott s ily módon bünteti is. Mig a javaslat eddig felemlített és ismertetett intézkedései büntető codexünk némely szakaszát csak módosítja és az ott is előrelátott tiltott cselekvények keretébe csak újabb eseteket illeszt: addig az »önbiráskodás« és »határ- és fölmérési jelek megrongálása és megsemmisítése* című fejezetekben egészen új tiltott cselekvényeket teremt, melyek a codexben egyáltalán mint ilyenek, elő nem fordulnak. Az önbíráskodás fogalmát az előadói tervezet ekkép határozza meg: »369. a) §. A ki meggyőződése szerint jogos igényének, midőn e végett a hatósághoz fordulnia kellene és lehetne, önhatalmúlag szerez érvényt: az önbíráskodás vétségét követi el.« Azután ezen legközönségesebb, általános esetét az önbíráskodásnak, háromszáz forintig terjedhető pénzbüntetéssel rendeli büntetendőnek. Ha az érvényesített igényjog minden alapot nélkülöz, három hóig, ha a jogosnak vélt igény személy ellen alkal[ mázott erőszak vagy fenyegetéssel érvényesíttetik egy, illetve két évig terjedhető fogházbüntetést javasol alkalmazni, ha pedig az erőszakkal testi sértés, vagy emberhalál okoztatott: az önbíráskodás és a másik tiltott cselekvényre megfelelő összbüntetés szabandó. Az önbíráskodás vétsége miatt csak a sértett fél indítványára indítható meg a bűnvádi eljárás, de az indítvány vissza nem vonható. Az előadói tervezet ezen részét mindenki elismeréssel fogja fogadni, ki tudja, mily igaztalanságokra adhat okot az eddigi állapot. Különösen a vagyon tárgyam elkövetett önbíráskodást nem egyszer lopás- vagy rablásnak kellett minősíteni, hogy ezen mindenesetre büntetendő cselekvény a bűntelenség szabadalmát ne élvezze. A ki ingó dolgot, melyhez jogot formálhatott, a birtokos birtokából, annak beleegyezése nélküi elvont, az tolvaj, a ki ilyent erőszak alkalmazásával tett, az rabló volt. Pedig csupán jogot akarván érvényesíteni — habár meg nem engedhető módon — es nem jogtalanul gazdagodni : a lopás- vagy rabláshoz megkívántató dolosus szándék is merőben hiányzott, e nélkül pedig nem létezhet lopás vagy rablás. A biró korrigálni iparkodott ugyan a törvény ebbeli hézagosságát és a körülményeknek megfelelő enyhe büntetést szabott ily esetekben, azonban ez korántsem elégítette ki a közérzületet, mert mégis csak lopás vagy rablásnak kellett minősíteni a tettet, tehát megbecstelenítő bűntettnek nyilvánítani, mely polgári halállal jár s melyért az enyhén kiszabott büntetés semmiképen sem kárpótolhat. Az előadói tervezet ezen része meg fogja szüntetni ez anomáliát s igy elvben sokan helyeselni fogják.