A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1891 / 20. szám - Az intési eljárásról. 3. [r.] (Befejező közlemény.)
A JOG. 155 makacssági Ítélet hozatala ? s nem volna-e célszerűbb a meg nem jelenés következményeit alperest illetőleg mindjárt az idézési végKésben expressis verbis kitenni, ha pedig a kereset olyan, hogy felperes saját előadása szerint is elutasítandó lenne, nem volna-e célszerűbb, ha az tárgyalás kitűzése nélkül is hivatalból visszaadatnék felperesnek ? Azt hiszem, hogy a makacssági Ítélet külön hozatalát és kézbesítését teljesen feleslegessé tenné az ilyen formájú idéző végzés: UTSí/i890. Végzés. A kassai kir. járásbíróság (mint kereskedelmi bíróság) X Y. ügyvéd által képviselt Fekete János kassai lakos kereskedő felperesnek Fehér Pál aradi lakos kereskedő elleni 65 frt 36 kr. tőke és jár. iránti sommás keresetének tárgyalására határnapul 1890. évi július hó 16-ik napjának délelőtti 8 óráját kitűzi s arra peres feleket a 8. sz. hivatalos szobába megidézi és pedig alperest ázzak hogy a mennyiben a kitűzött határnapon délelőtt 10 órái"személyesen vagy megbízottja által nem jelentkeznék, köteles leend ugyanazon napon felperesnek 65 frt 36 kr. tőkét, ennek 1890. február 1-től járó 6% kamatját, 6 frt 52 kr. kereseti és 7 frt tárgyalásig költséget végrehajtás terhe alatt megfizetni. Ha a kitűzött határidőben a peres felek egyike sem jelennék meg, ezen per békés úton kiegyenlítettnek fog tekintetni. Felperes meg nem jelenése esetén a ptts lll. §-a fog alkalmaztatni. Kelt Kassán, 1890. július 1. (P. H.) kir. járásbiró. Ha ilyen idéző végzés dacára23 sem jelenik meg alperes, külön makacssági ítéletet hozni s kézbesíteni csakugyan felesleges ; az eljárást ugy képzelem, hogy felperes a 10 órát bevárván, annak kiemelésével, hogy alperes nem jelent meg, jegyzőkönyvileg kéri, miszerint^ a 6,789/1890. sz. (idéző) végzés végrehajthatónak nyilvánittassék, ráteszi a jegyzőkönyvre a jegyzőkönyvi és Ítéleti bélyeget (külön költségfelszámitás nem szükséges, mert az a keresetben már a benyújtás előtt eszközlendő) ; a bíró erre a meg nem jelenést constatálván, a 6,789/90. sz. végzést végrehajthatónak nyilvánítja s ezt a becsatolt kereset I. példányára, illetve az idéző végzésre ráirja, egyúttal ennek megtörténtéről alperest kiértesíteni rendeli. A tárgyalást követő napon felperes végrehajtást kérhet. Mennyi idő takaríttatnék meg ezzel! különösen oly vidékekkel szemben, a hol a kézbesítések köztudomásúlag heteket vesznek igénybe! Alperes jogos érdekeire mivel sem volua veszélyesebb, mint a jelenlegi makacssági eljárás, annál kevésbé, mivel tárgyalásra idézve lett és azon felül már az idéző végzésben expressis verbis lett neki megmondva, hogy minő következménye leend meg nem jelenésének, szabadságában állván különben netalán fenforgott alaki sérelmek miatt ugy a végrehajthatóság értesítését tárgyazó, mint pedig a végrehajtást elrendelő végzés ellen felfolyamodni. Végül pedig — s az könyvkivonati s hasonló privilegiált követeléseknél a fődolog — nem volna szükség arra, hogy felperes csakis alperesnek személyes bírósága előtt perelhessen. Azonfelül nem volna szükségünk ezen módosítás behozatalára egy egészen új, szokatlan intézményre, külön »reformmunkálat«-ra — egynéhány §. — az új felebbezési eljárást szabályozó törvény alkalmával és a módosítás a ptts-ba felvehető — egyelőre csak a sommás eljárásban, mert a chablonszerűség a sommás eljárásbeli makacsságoknál a rendes s így csak igen ritkán kellene az idéző végzést a chablontól eltérőleg fogalmazni, holott a rendes eljárásban ingatlanok tulajdonjoga, birtoka, örökösödés iránti perek lévén ott túlsúlyban, ilyen chablonszerűség nem a szabály és a makacssági Ítélet is sokkal ritkább. Be kell ugyan vallanom, hogy a makacssági eljárás ily módoni szabályozását sem a német, sem az osztrák ptts nem ismeri, sőt szégyenemre azt is be kell vallanom, hogy nincs tudomásom róla, vájjon a chinai és a san-marinói pttsok ilyen alapon szabályozzák-e a makacssági eljárást, mindezek dacára azonban bátorkodtam ezen módosításokat javaslatba hozni, mert ha ilyen alakban netalán életrevalóknak nem is találtatnának, talán mégis alkalmasak arra, hogy az intéző körök ugy, mint a jogászság figyelmét a valódi baj kútforrására terelje. Az intési eljárásról szóló értekezésem, mely a »J o g« f. é. 18., 19. és jelen számában fentebb közöltetett, még a mult ősz folyamán küldetett be és igy abban természetesen a legújabb, mult évi november hó végén közzétett »hivatalos« tervezetre (»t ö rvényjavaslat a fizetési meghagyásokról*) tekintettel nem lehettem ; miután pedig ezen tervezet lényegileg eltér ugy a német és osztrák hasontárgyú törvényektől, mint pedig az eddig közzétett számbavehető javaslatoktól s miután ezen tervezet által részben megcáfolva látszanak azok, a miket én az intési eljárással szemben felhoztam, szabadjon ezen tervezetre is a következőkben reflectálnom. 22 Ezen költségek ily módoni külön megállapítása azért szükséges, hogy a peres felek tudják mennyi a költség az esetben, ha az ügy a tárgyalás előtt rendeztetik, mely intézkedésnek hiánya jelenleg sok visszásságot szül. 23 Mely végzés blanquetta lévén, ép oly gyorsan tölthető ki, mint a jelenlegi. Ezen új javaslat u. i. abban tér el a német és osztrák törvény, valamint a Plósz-féle stb. javaslatoktól, hogy 2-ik § ában kimondja, miszerint »a fizetési meghagyás kibocsátása a követelés érvényesítésére a törvénykezési rendtartás szerint illetékes kir. járásbíróság hatáskörébe t a r t o z i k«. Be kell ugyan ismernem, hogy ezen törvényjavaslat nem az első, mely hasonló intézkedést tartalmaz; annak idején a német kormányjavaslat is ily módon akarta szabályozni a bírói illetékességet, de az igazságügyi bizottság minden nagyobbszerű vita nélkül elejtette a javaslat ezen részét és megállapította a törvéuynek jelenlegi, a bírói illetékességet oly nagymértékben korlátozó intézkedését, azon indokolással, hogy az általános illetékességi szabályoknak az intési eljárásban való alkalmazása nagyon is aggályos volna. Hogy miben rejlik ezen aggályosság, azt már előző cikkemben kifejtettem s igy csak röviden kiemelem újból, hogy az audiatur et altéra pars elvének elejtése folytán első sorban könnyíteni kell a fizetési meghagyással megtámadott alperes védelmét és nincs annál nagyobb könnyítés, mint ha ezen védelmet szóval előterjesztheti és pedig azon bíróságnál, melynek székhelyén különben is üzleti ügyekbeu gyakran megfordul, a mely bíróságtól tehát élő szóval kaphatja meg a kellő felvilágosítást ; a lakosság legnagyobb részének jogbiztonsága tehát szükségszerűleg megkívánja azt, hogy midőn az állam kiteszi őt a »fizetési meghagyás« veszélyének, legalább is akként korlátozza ezt, hogy azzal csak személyes bírósága előtt legyen megtámadható. Ez indította a német ptts. létesítőit arra, hogy a birói illetékességet oly szűk korlátok közé szoritsák, pedig nem a német ptts. creálta az intési eljárást, mert hiszen déli Németországban az már évtizedeken át fennállott és igy a köznép megszokhatta, az a köznép, melynek átlagos műveltsége kétségtelenül sokkal nagyobb, mint hazánk nem magyar ajkú lakosságáé és ugyancsak ezen indok vezérelte az osztrák törvényhozást, midőn az illetékességet (a 200 frtnyi maximális tétel megállapításán felül) még annál is szűkebb határok közzé szorirotta sőt még a kézbesítést is csak az esetben engedte meg, ha azon törvényszék területén eszközölhető, melyhez a fizetési meghagyást kibocsátó járásbíróság tar| tozik! pedig a leghátramaradottabb 3 tartományból (Gácsország, Bukovina és Dalmátiából) az intési eljárás intézményét már a i priori kizárták. S vájjon akkor, nrdőu egy idegen, nemzetünk jogérzületével homlokegyenest ellenkező intézményt készülünk átültetni, szabadna-e eltekintenünk azon cautéláktól, melyek nélkül ezen intézményt saját hazájában se n merik eltűrni? A javaslatnak nagy hirű szerzője ügyvéd korából bizonyára ismeri a pesti praxist s bizonyára van tudomása arról is, hogy vannak Budapesten bej. cégek, melyek a vidéket elárasztják cikkeikkel, akár lettek azok rendelve, akár nem és azután tömegesen adják be Budapesten a kereseteket azon biztos tudatban, hogy azoknak egy nagy része makacssággal fog végződni, igaz, hogy az alperesek egy része compareál, se baj az ezeknek járó költség »kockázat« a regiéhez tartozik ! És ez most történik, midőn az illető cég mégis kockáztatja az esetleg védekező alperes költségét, minő üzelmek fejlődnének ki akkor, ha még ezen kockázat is elesnék ? aligha nem megérnők még azt is, hogy directe »fizetési meghagyások kibocsátására irányuló vállalatok«, illetve bejegyzett cégek keletkeznének ! A kérdéses javaslat egyes részleteivel — miután az intési eljárásnak intézményét ezúttal csak elvi szempontból kívántain megvilágosítani — ezúttal nem foglalkozom, de a birói illetékesség kérdésével való összefüggésénél fogva már most is rá kell uta'nom arra, hogy akkor, midőn kimondatik, miszerint »a bíróság illetőségét hivatalból vizsgálja m e g«, az illetékesség egyes esetei kétségtelen módon s szabatosan állapitandók meg; már pedig a javaslatnak azon rendelkezése, hogy »a fizetési meghagyás kibocsátása a követelés érvényesítésére a trvkezósi rtts szerint, illetékes kir. járásbíróság hatáskörébe tartozik« ezen követelménynek egyáltalán nem felel meg, mert pttsunknak az illetékes, ségre vonatkozó részéről mindent el lehet mondani, csak azj nem, hogy határozott és szabatos, hiszen még most is — 23 évj birói gyakorlat dacára, az illetékes kérdések feletti elvi jelentőségű vitatkozások és ellentétes felsőbirósági határozatok talán ép °}y gyakoriak, mint két évtizeddel ezelőtt. A törvényjavaslat az iránt sem nyújt útmutatást, hogy a hivatalbóli vizsgálat meddig terjedjen, azt kutassa csak a bíró, í vájjon a kérvényben oly tények hozatnak-e fel, melyek az illeté| késség megállapítására alkalmasak, avagy azt is, ha vájjon ezen tények valódiak-e, elegendő-e pl., ha a kérvényező magát bej. cégű kereskedőnek állítja, követelését pedig rendesen vitt könyvekkel igazolható követelésnek mondja, avagy szükséges-e, hogy minden egyes igazolja bejegyzett voltát s csatoljon kellőleg hitetelesített és a könyvek szabályszerű vitelét tanúsító könyvkivona1 A mennyiben szerinte csakis azon járásbíróság illetékes, melynek ( területén az adós rendes lakhelye van.