A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 20. szám - Az intési eljárásról. 3. [r.] (Befejező közlemény.)

154 A JOG. már egyszer a keserű poharat, vagy legalább ne adjon még keserűbbet, mint ez a Curia nagyérdemű elnöke által sérelmesnek talált törvényjavaslat vonatkozó szakaszában contemplálódik. S hogy ez az oka csak idegenkedésünknek, azt fényesen igazolná az eredmény, ha egyszer a birói állások s ezeknek legalsóbb fokozatai is ugy lennének fizetve, hogy megélhetést biztositanának, mert ambitiónk nem az, hogy mind magasabban és magasabban emelkedjünk, — mert hisz a bírónak szerénynek is kell lenni — hanem az, hogy munkánk becsületes elvégzése mellett szerényen bár, de tisztességesen megélhessünk s ha ezt igy egyszer elérhettük, nem fognánk nézni vetélytársi szenvedelemmel a kivül eső jogászi elemek begravitálását a birói karba. Addig azonban bocsássák meg nekünk szegénységet fogadottaknak, ha féltjük kenyerünket tőlük s küzdve a létért, e küzdelemben fegyvereinket talán nagyon meg sem választhatjuk. A Curia nagyérdemű elnökének pedig köszönjük, hogy kimondotta bátran, milyen szerzetrendhez tartozunk s hogy nem csinált belőle titkot, miért nem tudnánk megbarátkozni a felfrissítés eszméjével s ez által elértünk legalább annyit, hogy míg sorsunk jobbra nem fordul, az igazságügyi kormányzat, a törvényadta jogával, a mi rovásunkra nem fog sűrűn élni. Még csak azt jegyzem meg, hogy az új birói szervezeti javaslatban impliciter foglaltatnék ugyan néminemű fizetésjavítás, ez azonban problematikus, épen a fentiek alapján; megjegyzem továbbá, hogy hallottam már általános fizetésjavitási tervezgetésről is, mely elől 20—25 évi stabilitás után — tekintettel az azóta többszörösen beállott drágulási viszonyok folytán — soká nem is lehet kitérni; minderre azonban azon mondással élek, hogy »adj Uram Istenem esőt, de idejében, az eső után pedig a köpönyeg maradjon a tied !« A főeskü alkalmazása. (Két ellentétes felső bír. határozat.) Irta : KOVÁCS KÁROLY, kir. táblai tanácsjegyző Győrött. Egy olyan kérdést kívánok szellőztetni, mely a jogszolgáltatás terén napról-napra előfordulhat s miután a peres eljárás érdemére tartozik, méltó a megbeszélésre. A tényállás következő: Az I. főbíróság alperes részére perdöntő főesküt ítél ; az ítélet jogerőre emelkedik, alperes esküre jelentkezik s az eskütéti határnapon felperes azon kérelmet terjeszti elő, hogy miután ő nem kívánja az alperes eskütételét, aláveti magát eskü nélkül is azon következményeknek, melyeket az ítélet csak azon esetre helyezett kilátásba, hahogy alperes az esküt leteszi: ennélfogva az eskü kivétele mellőztessék ; késznek nyilatkozik egyúttal az esküre jelentkezés körül felmerült költségek megfizetésére. Ismerek egy járásbíróságot, ahol ugyanazon időközben két külön biró e kérdésben ellenkezőleg határozott. Az egyik mellőzvén a felperes kérelmét, az eskü kivételét elrendelte, indokul hozván fel, miszerint a perrendtartás 222. szakasza Szerint »a ki gátolni akarja hogy ellenfele esküt tegyen, érveit a per folyama alatt adja elő«. A másik felperes kérelmének helyt adott s az eskü kivételét mellőzni rendelte ; azon indokból, mert a főeskü ép ugy, mint a tanubizonyitás, okirat stb., a polgári eljárásban megjelölt bizonyítási módozat, a melynek alkalmazására a peres felek hivatalból nem kötelezhetők ; s a mint az esküre kötelezett fél felhagyhat az eskü letételére irányuló lépéseivel mindaddig, míg az eskü érdemi szövegét ajkaira nem vette, ép ügy jogosítva van annak ellenfele az eskütől feltételezett következményt magára feltétlenül kötelezőnek elfogadni, vagyis az esküt letettnek tekintve, ennek birói határozattal szentesítését követelni. Mindkét határozat a budapesti kir. itélő táblához felebbeztetvén, ott mindakettő és pedig az első 43,359/90 — s az utóbbi 10,766/91. sz. alatti indokainál fogva helybenhagyatott, sőt mindegyik másodikfokú határozat foglalt még magában önálló és az elsőbiróságí végzésben, nem emiitett indokokat saját álláspontjának igazolására, mely utóbbiak az első fokon itélő albirákat csak inkább és inkább meggyőzték különböző jogi felfogásuk helyessége felől. Mindkettőnek pedig igaza nem lehet, és mert a második fokú határozat egyike ellen sincs további jogorvoslatnak helye, (perrendt. novella 59. szakasz) e körülmény teszi jogossá, sőt szükségessé a kérdés szakszerű megbeszélését. Az én álláspontom : hogy az esküköteles fél ellenfele által előterjesztett kérelemnek hely adandó s a bíróság által a megtélt eskü ki nem vehető. Egy látszólag helyes indok tűnik fel az ellenvéleményen : a hivatkozás a perrendtartás 222. szakaszára. E rendelkezés azonban véleményem szerint az eskütételre ajánlkozó peres fél egyéni képességére vonatkozik és csak a módot, az időpontot jeleli meg, a miként és a midőn a bíróság figyelme ezen személyi képtelenség jelenlétére irányitható; de nem erről van szó az adott esetben, hanem az a kérdés, ha vájjon a mellőztetni kivánt főeskü az absolut igazság tekintetéből alkalmazandó-e vagy nem ? van-e annak a per ilyen stádiumában perrendszerű létjoga vagy nincs ? Határozottan nincsen. Nézzük csak minő nézpontok vezethetik a felperest a fentebbiekben körvonalozott kérelem előterjesztésénél! Vagy lemond minden utógondolat nélkül a per tárgyáról s további céltalan költségeskedéstől megóvni akarván magát, a feltételes ítéletet feltétlennek elfogadja, vagy reménye van arra. hogy perújítás utján igazajnak érvényt szerezhet s ez esetre nem akarja magát a majd letett eskü bebizonyítása céljából megindítandó büntető eljárás bizonytalan huzavonáinak kitenni. Az első esetben, miután felperes jogával él, midőn a még foganatot nem nyert bizonyítási mód alkalmazásától önkényt eláll, miután továbbá eskü általi bizonyítást csak akkor rendeljen el a biró (magában értődvén, hogy csak akkor foganatosítson is) ha a bizonyítás döntő ténykörülményekre nézve más módon nem eszközölhető« (perrendtartás 221. szakasz), itt pedig már eszközölve van felperes beismerésével, melyet az előterjesztett kérelem magában involvál: ennélfogva az eskü kivétele törvényellenes. A második esetben, miután a majd folyamatba teendő perújítás kérdése az alappertől — a megindithatás időhatára és feltételeitől eltekintve — teljesen független s az, hogy felperesnek mi célja van a jövőre nézve, itt kutatás tárgyát nem képezheti, miután továbbá a bírónak nem szabad elzárkóznia annak tudatától, hogy a főesküt mint bizonyítási módot a modern törvényhozás csak mint egy nem pótolható szükséges rosszat vette fel a bizoi nyitási módok keretébe (ott van például az apasági perekben megítélhető főeskü) s végre is az igazságszolgáltatás magasabb érdekei nem az alaki igazság — hanem az anyagi, az absolut igaznak földerítését és megállapítását követelik : ennélfogva — ezen erkölcsi szempontokból is — az eskü kivétele alkalmazást nem találhat, annál kevésbé, mert ha igaza van annak a peres félnek, a kinek az eskü megítéltetett, ezen igazság könnyebben és biztosabban kideríthető a netán következő perujitási eljárásban, mint annak ellenkezője, az eskü hamis voltának bebizonyítása céljából folyamatba tehető büntető perben. A ki tehát az esküt ily körülmények között kiveszi, az feláldozza az alaknak a lényegét, a mi pedig az igazságszolgáltatás magasabb érdekei szempontjából csak káros lehet. Óhajtandó volna, hogy e kérdésben a legfőbb ítélőszék mielőbb teljes ülésben határozzon. Az intési eljárásról. Irta : Dr. SICHERMAN BERNÁT, kassai ügyvéd. (Befejező közlemény.) * De ha teljesen megbízható is a kézbesítés, az a mai rendszer szerint olyan, hogy tapasztalásom szerint legalább is 3 hétbe kerül, mig a vétiv-0 beérkezik, 3 hétbe, midőn postahálózatunk most már olyan sürü, hogy 3 napon belül a legszélsőbb pontról is itt lehet a válasz! Igaz, hogy a ptts 271. §-a értelmében a kézbesítés posta i útján is eszközölhető, de egyfelől ez csak olyan helyekre van megengedve, melyeken posta van, másfelől more patrio a postaintézet a ptts rendelkezéseit magára nézve kötelezőknek nem tekinti, igy pl. ha a címzett a posta útján érkezett darabot el: fogadni nem akarja, a világért sem hagyná nála (holott a ptts ! 271. íjának 2-ik bekezdése értelmében ez esetben a ptts 264. §-a, ! vagyis az otthagyás volna alkalmazandó), hanem szépen visszajuttatja a feladónak, a ki most már de novo hozzáláthat a rendes utoni kézbesítéshez. Legjobban segítene azonban ezen bajokon a makacssági eljárás reformálása. A jelenlegi eljárás szerint alperes a tárgyalásra idéztetik, már az idézésben figyelmeztetik, hogy meg nem jelenése esetén a ptts lll. S-a értelmében fog Ítélet hozatni, vagyis már az idézési végzésben figyelmeztetik, hogy meg nem jelenése esetén (rendszerint) makacsságból el fog marasztaltatni; azon alperes tehát, ki kellő megidéztetése dacára sem jelenik meg a tárgyaláson, amúgy is tudja, hogy mi vár reá, minek tehát ezen ténykedésének szükségszerű és általa előrelátott következményét: a makacssági ítéletet még külön is vele közölni és — ami fő ennek végrehajthatóságát ezen úgynevezett Ítélet (m e r t_ anyagilag nem az) jogerőre emelkedésétől függővé tenni? Azt lehetne ugyan — és joggal — ezen közlés védelméül felhozni, hogy bár a törvényt ismerni mindenki ' tartozik, azt de facto a laikus még sem ismeri,21 tehát ilyen zsebbe való dologról expressis verbis is kiértesítendő, azonfelül pedig lehetséges, hogy alperes meg nem jelenése dacára felperes saját előadása és bizonyítékai alapján is el lesz utasítva; de szükséges-e ezért külön * Előző közlemény a »J o g« 18. és 19. számában. 21 Mindig a más bíróság területén eszközlendö kézbesítéseket értem itten. 21 Sőt a fama azt meséli, hogy jogász is akad, a ki egy jó csomó törvényt híréből sem ismer.