A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 20. szám - Szegénységi fogadalom. 1. [r.]

Tizedik évfolyam. 20. szám. Budapest 1891. május 17. Szerkesztőség: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kiadóhivatal: Rudolf-rakpart S. sz. Kéziratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendó'k. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY.) HETILAP U IGAZSÁGÜGY ÉRDEKEMÉI! KÉPVISELETÉRE, A UAGÍAR ÜGYVÉDI, BÍRÓI, ŐÜÍÉSZI ÉS ÉJEGIZÖI Hl Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják Dr. RÉVAI LAJOS — Dr. STILLER MÓR ügyvédek. Felelős szerkesztő: Dr. STILLER MÓR. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: helyben vagy vidékre bérmentve küldve : negyed évre 1 frt 50 kr. fél » 3 » — » egész > 6 » — > Az előfizetési pénzek béimentesen legcélszerűbben postautalvány nyal küldendők. VARTALOM: »Szegénységi fogadalom* Irta: Pogány Virgil, bpesti kir_ albiró. —• A főeskü alkalmazása. Irta: Kovács Károly, kir. táblai tanácsjegyző Győrött. — Az intési eljárásról. Irta : dr. Sichermann Bernát, kassai ügyvéd. — A büntető törvény módosítása. Irta: drBáttaszéki Lajos, budapesti ügyvéd.— Nyilt kérdések és feleletek. (I. Járásbirósági illetékesség. Irta: P ap p Pál, ügyvéd Belényesen. II. Anyagi igazság és alaki jog. Irta: Vadon Sándor, debreceni ügyvéd.) — Sérelem. (A pozsonyi gyámhatóság viselt dolgairól. Irta : Hladky Fülöp, pozsonyi ügyvéd.) — Vegyesek. — Curiai és táblai értesítések. — Hirdetés. MELLÉKLET: Jogesetek tára. Felsöbirósági határozatok és döntvények. — Kivonat a ^Budapesti Küzlöny«-ből. (Csődök. — Pályázatok.) A »<Tog törvénytára* t. előfizetői jelen számunkhoz mellekéire veszik a folyó évi igazságügyi rendeletek j. ivét (JJ—4S. lop). A~z esetleges reklamációkat kérjük 8 napon belül hozzánk intézni. A kiadóhivatal. Szegénységi fogadalom.« * Irta : POGÁNY VIRGIL, budapesti kir. albiró. Ügyvéd és biró versenyeznek az alkalmon, hogy collegialitásukat hangoztassák; igyekeznek lépten-nyomon bontogatni a válaszfalat, mely eddig közöttük kölcsönös félreértés folytán fennállott és serényen törekszenek megállapítani ama természetes viszonyt s illetve feltételt, hogy biró és ügyvéd vállvetve törekedjenek a megnyugtató anyagi igazság kiderítésére s hogy tehát a törvénykezésnek egyik olyan factora legyen, mint a másik. A jelenlegi igazságügyi kormányzatnak ama iránylata tehát, hogy az ügyvédi kar kiválóbb tagjai bevonassanak a birói karba, egy bizonyos pontig, addig t. i., a mig a törvénykezés másik factora, az ügyvédi kar, ez által túlságosan meg nem gyengittetik, ezen viszony megpecsételése s ebből természetszerűleg folyó következmény volna. De sajnos, még sem az, ez már mesterkélt túlhajtás és célt tévesztő, mert rivalitást idéz fel az ügyvédi és birói kar között s félő, hogy halomra döntetik ily úton, a mi eddig a két factor collegialis jó viszonyára épitve lett. S mi ennek az oka s mivel menthető az ? Ama, valljuk meg őszintén, hidegségnek, a melylyel a birói kar fogadja az ügyvédi kar tagjainak a birói karba való bevonását, nézetem szerint, egyedüli oka az, a minek mindenki alávetette magát önkénytelenül, a ki a birói pályára lépett s a mit Curiánk nagyérdemű elnöke a főrendiház folyó évi május 8-án tartott ülésén leplezetlenül kimondott, a birói * Szabó Miklósnak, a Curia nagyérdemű elnökének a főrendiházban f. hó 8-án a bírósági szervezeti törvényjavaslat alkalmából tartott nagyérdekű beszéde bizonyos kínos feltűnést okozott ügyvédi körökben. Sokan azt a beszédet ugy értelmezik, mintha állást akart volna az foglalni, egyáltalán az ügyvédeknek a felsőbb bíróságokhoz való kinevezésével szemben. A ki tudja, hogy a Curia nagyérdemű elnöke maga is az ügyvédségből emelkedett díszes állására, és a ki tudja, hogy a Curián volt és jelenlegi kitűnőségei nagy része egy Manojlovits, Czorda, Balázsy, Décsey, Csemegi, Tóth Lőrincz, Emmer és még sok más mind az ügyvédi karból léptek át a birói székbe, bizonyára azt az értelmet a Curia elnöke beszédének aligha fogják tulajdonithatni. Mint a hazai birák elseje és igy érdekeinek őre, kötelességszerű volt mintegy felszólalása. így fogjuk fel mi. Hogy azután ezen álláspontból igazolhatónak lehet tartani azt a kifogást, melyet a Curia elnöke tett, hogy az ügyvédek ne neveztethessenek ki mindjárt a legmagasabb fizetéssel, az érthető. De vájjon ezen álláspont az igazságszolgáltatás általános érdekét tekintve is igazolt, erre nézve Szilágyi igazságügyminister a főrendiházban tartott fényes beszédében megfelelt. Ahhoz hozzáadni való alig van. Álláspontunkat a fenti cikkel szemben ezzel jeleztük. A szerkesztőséé. pályával egybekötött »szegénységi fogadalom«, mentsége pedig az, hogy a szegénységi fogadalom nem önkénytes és nem természetszerű, miként a szerzeteseknél, hanem kényszeritett s a hivatással ellenkező. Nagy és keserű igazság volt azon szavakban, a mit Curiánk nagyérdemű elnöke kimondott s kár volt azok felett oly könnyedén napirendre térni, mert, mint mondám, ezen kérdés megfelelő s természetes megoldása nélkül, nem hozható összhangba a birói karnak anyagi érdeke s a birói karnak felfrissítése más jogászi elemekkel s nem hozható összhangzásba a birák és ügyvédek collegialis viszonyának kiépítése. Mert noha a birói pályán működő szegénységet talált pályáján s ezt kellett tapasztalnia nemcsak akkor, a mikor 4—5 évig joggyakornok volt s kapott segélydíj címén annyit, a mennyit hazulról kis diák korában, vagy a mikor 4—5 évig még aljegyzősködött s kapott fizetésül annyit, a mennyit hazulról talán nagyobb diák korában, — hanem s még akkor is, ha kineveztetett végtére albirónak, vagy tőrvényszéki avagy járásbirónak, mindazonáltal bízott és remélt, mert előtte voltak magasabb birói állások is, melyek az eddigi gyakorlat szerint részére látszottak fentartva lenni s elvégre vihette mégis annyira, hogy öregségére, bár még mindig szegényesen, de nagyobb gond nélkül megélhetett fizetéséből is. Természetesen arról szó sem lehetett, hogy gyermekeinek is adhasson valamit, mert a mit ő kapott egykor elődjeitől, azt pályája derekáig, ha csak nem volt az valami sok, szükségszerűleg elköltötte, fizetéséből pedig sohasem takaríthatott meg, mert ennyire sohasem vihette őt sorsa. Elvégre azonban az is volt valami, ha annyi gond és idők után mégis egyszer odajuthatott, hogy fizetéséből is megélt gond nélkül, hogy munkájával megkereste kenyerét. De vájjon milyen remények kecsegtessék őt, ha rendszerűleg is elébe fognak neveztethetni olyanok, a kik nem élték vele át a nyomorúságot? Csodálni lehet-e tehát, ha ezen s eddigi viszonyokat számba véve, a Curia nagyérdemű elnöke felemelte tiltakozó szavát ama, a törvényben sanctionálandó intézkedéssel szemben, hogy a birói pályán kivűl esők nem kivételesen s talán szervezések alkalmával, hanem rendszerint is kineveztethessenek birói állásokra, sőt mindjárt magasabb fokozatba, a minek nemcsak az az értelme, hogy ez, az alsóbb fizetési fokozatban lévő biró elé ül a tanácsban, hanem és sőt az is, hogy mikor az az alsóbb fizetési fokozatban lévő biró már azt hinné, hogy im most már ő rajta a sor a magasabb fizetési fokozatba lépni, a mire jól reá szolgált s a mi igy van a föld kerekségén mindenütt, a hol fizetési fokozatok vannak, ekkor mint Deus ex machina eléje csap egy kihiresztelt talentum s ő várhat még egy-két évig is, ha több meglepetés nem készül számára — jogos igényeinek teljesedésére — s csodálni lehet-e tehát, ha ily körülmények között, azt hiszem, mi birák kivétel nélkül osztjuk a Curia nagyérdemű elnökének aggályait s a kérdés megfelelő megoldását csak ugy és akkor vélhetjük elérhetőnek, ha és a mikor a birói pálya nem lesz a szegénységi fogadalom kálváriája, a melyen minden lépcsőn többé kevésbé küzdeni kell a megélhetéssel talán a legfelsőbb lépcsőfokig, hanem olyan lesz, a minőnek lenni kell legalsóbb fokon is, felfelé és lefelé is független szellemileg és anyagilag; mert s ezt meg kell jól jegyeznünk, csak jó fizetésért kapni jó napszámost s a szegény biró nem is gerjeszthet maga iránt bizalmat a publikumban, bármily pártatlanul is jár el. Ne méltóztassanak félreérteni, ismerjük mi azért kötelességeinket s nem is az önzés beszél belőlünk, hanem a megélhetés parancsa s azon óhaj, hogy venné el az Ur tőlünk Lapunk inai száma 12 oldalra terjed.