A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 17. szám - Követelheti-e az ügyvéd saját megbízójával szemben a bagatell eljárásból folyó költségei visszatérítését külön per utján?

A J Indokok: Lejárt követelés utáni kamatok az 1875. évi XXXVII. t.-c. -282. és 283. §-ának rendelkezése szerint a lejárat napjától, ennek hiányában a megintés napjától követelhetők, tehát vagy a lejáratnak kikötöttnek, vagy a megintésnek megtörténtnek kell lenni; a jelen esetben azonban egyik sem fordul elö, mert hogy a fizetésre megintés nem történt, azt felperes is elismeri, de elismeri azt is, hogy a lejárati idő sem köttetett ki, a kamat követelésének alapjául csakis az »usust« jelöli meg, állítván, miként ezen »usus« szerint a megrendelés, illetve az árúk kiszolgálta­tásának napjától számított 6 hónap eltelte lejárati időnek vetetik S ettől számittatnak a kamatok, de hogy ezen állítólagos »usus« törvényerővel bírna, vagy hogy közötte és alperes között ily >^usus« lett volna megállapítva, nem is állítja, annál kevésbé bizonyítja. Az alperes által kínált főeskü mellőzendő volt, mert az azon körülményre lett kinálva, hogy a megrendelés oly fel­tétellel köttetett, hogy az árúk szállításának ideje a következő évad­tól számítandó, de ha ezen eskü felperes részére megítéltetnék s általa letétetnék is, az által csak az lenne bizonyítva, hogy a megrendelés nem ily számítás mellett történt, de nem egyszersmind az, hogy 6 hónapi lejáratra s ennyi idő alatti fizetési kötelezett­ség mellett történt a megrendelés, mit ugyan felperes nem is állit, csakis az »ususra« hivatkozik. Kétségtelen ezekből, miként sem lejárati nap kikötve nem lett a fizetésre, sem megintés nem történt, felperes kamatköve­telése tehát jogalappal nem bir, ez okból azzal elutasítandó, a perköltségek pedig azért voltak megszüntetendők, mert tekintettel arra, hogy alperes a tökekövetelést a kereset beadása ntán fizette ki, a peres felek részben nyertes, részben vesztes feleknek tekin­tendők. (1889. dec. 13-án, 8,929. sz. a.) A budapesti kir. itólö tábla: Az elsöbiróság ítéletét meg­változtatja s kötelezi alperest, hogy a per folyamán 39 frt 93 krra leszállított kereseti tökét s ennek 1888- június 9-től járó 6°/o kamatait s a perköltségeket felperesnek megfizesse, stb. Indokok: Alperes azzal védekezik, hogy a 39 frt 93 krra leszállított kereseti tőke kamatkövetelést képez, kamat fizetésére pedig nem kötelezte magát, mert a felperesileg szállított árúk vételárának fizetési határnapja a felek közt meg nem állapíttatott, a fizetés iránt felperes meg nem intette, ennélfogva késedelmes fizetőnek nem tekinthető s ebből kifolyólag kamatfizetésre nem kötelezhető. Alperesnek ez a védekezése azonban figyelembe nem jöhe­tett, mert a kereskedelmi törvény 283. §-a szerint a kereskedők kölcsönös kereskedelmi ügyleteikből eredő követeléseik után a lejárattól előleges kikötés és megintés nélkül követelhetnek kamatokat. Minthogy pedig alperes azt állítja, hogy az árúk vételárának fizetési határideiét a felek kölcsönösen meg nem állapították, ennélfogva a kereskedelmi törvény 345. §-a utolsó bekezdésének rendelkezése szerint a vételár az árúk átadásakor vált esedékessé és igy felperes az árúk átadása idejétől jogosított kamatot köve­telni, mivel azonban csak az átadástól hat hó múlva, tehát al­peresre nézve kedvezőbb lejárati időtől számítva veszi követelésbe a kamatokat, azokat a felperes javára e határidőtől kezdve kellett megítélni. Hogy a kamat felszámítása a hátralékos vételár, ugy a késedelmes fizetési időszakra való tekintettel nem helyes ered­ményt tüntetne ki, vagyis hogy a kamatszámításban tévedés volna : azt alperes nem is állítja, ez okból a kitüntetett kamatmennyiség­nek álcalánosságbani tagadása figyelmet nem érdemel. Alperes nem tagadja, hogy felperes az ő részére a C. alatti könvvkivonatban felsorolt árúkat kiszolgáltatta és hogy azok vétel­árára a »Haben« rovat szerint teljesített fizetéseket, a könyvkivo­nat két rovatának egybevetése szerint pedig késedelmes fizetőnek jelentkezik, miért is a késedelmesen fizetett vételárrészletek után kamatfizetésre kötelezendő volt. Alperes tagadja ugyan, hogy a C., alatti könyvkivonatban feltüntetett határnapok lejárati határnapok volnának bármiféle megállapodás alapján, minjhogy azonban felperes a fentebbiek szerint kölcsönös megállapodás nélkül is jogosított kamatot köve­telni, ez a tagadás figyelembe szintén nem jöhet. Azt is tagadja alpere3, hogy az árúkat a C. a. könyvkivo­natban kitüntetett határidőben kapta volna meg, minthogy azon­ban e tagadásból nem következik, hogy az árúkat az ott kitünte­tett határidő után kapta volna meg és azt nem is állítja ; mint­hogy továbbá az A. a. könyvkivonat az árúk szállítási határidejét a C. a. könyvkivonattal teljesen egyezőleg tartalmazza, az A. a. könyvkivonatnak helyességét pedig csakis kifejezetten a három rendbeli kamatkövetelést tartalmazó tételekre vonatkozólag tagadta : ennélfogva e tekintetbeni tagadására sem volt súly fektethető; miért is ugy az árúk szállításának, valamint a vételárfizetéseknek a csatolt könyvkivonatban egyezőleg jelzett határideje helyesen elkönyveltnek tekintendő 8 ezek alapján alperes az elsőbirósági Ítélet megváltoztatásával a leszállított tőkekövetelés és járulékai megfizetésében marasztalandó volt, stb. (1890. március 24-én, 126. sz. a.) A in. kir. Curia : A másodbiróság ítéletét indokainál fogva helybenhagyja, stb. (1891. jan. 23-án, 910. sz.) OG. 67 Az üzletben alkalmazott egyetlen segéd, ha a főiiöli nem lakik az üzlet helyén, oly meghatalmazottnak tekintendő, a kinek jog­köre az üzlet vezetésére és igy arra is kiterjed, hogy az üzlet részére árúkat vásároljon. (M. kir. Curia 1890. dec. 30. 1,340. sz. a.) Bün-ügyekben. Az állami rendőrség tagjai, mint a kik az állam közigazga­tási hatósági teendőinek teljesítésére, hivataluk, illetve szolgála­tuknál fogra kötelezvék, büntető szempontból közhivatalnokoknak tekintendők. (Magy. kir. Curia 1391. február 26-án, 11,414.) Az okiratliamisitás vétségében retkes az, a ki azon célból, hogy a hitközségi választást meghiúsíthassa, a választó-gyűlésről vezetett jegyzökönyvet megrongálja. A m. kir. Curia: Tekintve, hogy vádlott által a miskolci orthodoxi izr. sephard hitközségnek a templomban tartott választó­gyűlésén az elnöki asztalról lekapott és megrongált jegyzőkönyv bizonyításra alkalmas okiratot képez, ezen okiratnak megrongá­lása nem a btkv. 418. §-ába ütköző idegen ingó vagyon meg­rongálásának, hanem a btkv. 406. §-a szerint meghatározott okirat­hamisitás vétségének képezi tényálladékát, annálfogva a minősítés és büntetés kimérése tekintetében mindkét alsóbb fokú bíróság Ítéletének megváltoztatásával, vádlott a btkv. 406. §-ába ütköző s büntetendő okirathamisitás vétségében mondatik ki bűnösnek s büntetése, tekintettel az enyhébb minősítésre, lő forint mint fő­és 5 forint mellékbüntetésre leszállittatik. Itt nem érintett egyéb részében a kir. tábla Ítélete vonatkozó indokaiból helybenhagyatik. (1891. márc. 10. 8,558.) Minthogy a bűnvádi ügyben valő tanúskodást ép ngy az állam igazságszolgáltatási, mint a sértett magánfél érdekében kell igénybe venni, a tanuziis csupin azon okból, mert tanú a panaszos ügyvéde, illetve meghatalmazottja volt az előző polgári perben és mint ilyen a bűnvádi ügyben is érdekelt, nem kifogásolható. A törvényes gyakorlat a károst ép oly kevéssé, mint annak képviselőjét, nem zárja el a bűnvádi ügyben való tanúskodástól. A szabadkai kir. törvényszék (1890. április hó 17-én, 3,100. sz. a.): Hamis eskü miatt vádolt Cs. Károly elleni bűn­ügyben a további eljárást megszünteti stb. ; mert vádlott tagadásával szemben a megejtett vizsgálat arra nézve, hogy özv. B. Péterné által 400 frt s jár. iránt indított perben vádlott részére megítélt azon főesküt, hogy nevezett panaszosnőnek a perbeli váltóra adósa nem maradt, hamisan s nem a valóságnak megfelelőleg tette volna, bizonyíték fel nem merült, ennélfogva a további eljárás megszüntetendő volt. A budapesti kir. itélő tábla (1893. július hó 23-án, 14,319. sz. a.): Az elsőbiróság végzését megváltoztatja és Cs. Károlyt a btk. 919. §-ába ütköző hamis eskü bűntette miatt vád alá helyezi. Indokok: Cs. Károly vádlott az ellene 400 frt iránt indí­tott polgári perben 1889. évi március 9-én a főesküt arra tette le, hogy özv. B. Péterné felperestől a váltóban képviselt összege­ket fel nem vette, hogy ily összegek felvételét soha el nem ismerte, hogy a kereseti váltókat kiegyenlitetteknek jelentette ki s ebből folyóan a kereseti követelés nem áll fenn. Minthogy B. Péterné sértett az állítja, hogy a kérdéses összeget a terheltnek kölcsön adta s tagadja, hogy a kereseti váltókat kiegyenlitetteknek jelentette volna ki, minthogy D. Ede tanú azt vallja, hogy a kér­déses per tárgyát képező váltókat Cs. Károly terhelt feltétlen fizetési kötelezettséggel állította ki és pedig az ellene már korábban megindított per kiegyenlítéséül és arról szó sem volt, hogy a váltók biztosítékul nyújtatnának, minthogy D. Rezső azt vallja, hogy a sértett és terhelt közt fenforgott ügyről tudomása van és tudja, hogy a kérdéses váltók nem biztosítékul, hanem egyezsé­gileg megállapított 600 frtnyi fizetési kötelezettség teljesítéséül lettek egész terjedelemben a terhelttől sajátkezüleg kiállítva a sértett javára és pedig olyképen, hogy a fizetési határidőket is maga a terhelt határozta meg és tette ki a váltókon, ugyanazzal az alkalommal elismerte a terhelt a váltók alapját képező, különben is sajátkezűén irt és aláirt levelekkel és postavevényekkel igazolt összegeknek sértettől történt felvételét és azért lettek a váltók kiállítva, minthogy továbbá Cs. Károly terhelt maga is beismeri, hogy a kérdéses váltókat aláirta, az a védekezése, hogy azokat csak biztositásképen adta, a fenti tanuk vallomásával megcáfoltnak lenni mutatkozik, azt az állítását pedig, hogy a sértett félnél volt váltók kiegyenlítetteknek jelentettek ki, a hivatkozott és kihallga­tott tanukkal bizonyítani nem tudta, miután ezek csakis a terhelt és néhai neje közt fenforgott viszonyról tesznek vallomást. Ezek szerint a vizsgálat során Cs. Károly terhelt tagadásával szem­ben a fent megnevezett tanuk vallomásával és a bűnügy egyéb adataival oly nyomós gyanuokek derittettek ki a tekintetben, hogy a terhelt a polgári perben annak lényeges körülményeire nézve hamis esküt tett, melyek jogos vádlásra elégségesek stb. A m. kir. Curia (1891. április 1-én, 10,095/B. 1890. sz. a.): Minthogy a bűnvádi ügyben való tanúskodást ép ugy az állam igazságszolgáltatási, mint a sértett magánfél érdekében kell igénybe venni;

Next

/
Oldalképek
Tartalom