A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 8. szám - Adalékok a feltételes elitélés kérdéséhez. 8. [r.]

A .1 O Gr. 59 nyomóknak lát, azok szerint állapítja meg bizonyosan elhatározásait. A közös tulajdon iorgalmának kérdése, midőn az birói közbenjárás aegise alatt megyén a végrehajtási eljárás során, a végrehajtási törvény megalkotásával a törvényhozás által akkép állapíttatott meg főszabályaiban, hogy egyes meüékkérdések figyelembe vétele mellett maga a főszabály lehet csak irányadó. S^mi lehet az ingatlan birói árverésénél a főszabály, mint a lehető magas ár ? Es elérhető-e az a magas ár csal: ugy csipcsúp részletek eladásával? Nem érhető el. Volna-e tehát e nélkül értelme a törvény azon kedvező intézkedésének, hogy a telekkönyvileg bekebelezett tulajdonos jogosítva van az illetékes telekkönyvi hatóságnál ingatlan birtokának birói önkéntes árverésen való eladatását kérni. Nem volna értelme, mert a tulajdonban foglalt jogoknál fogva ezt az eladást amúgy is minden birói beavatkozás nélkül tehetvén, a törvény rációja szatirizáltatnék ki, ha az minden ok, minden ráció nélkül olyast contemptálna, mit cselekedni a nélkül is jogában áll a tulajdonosnak. De eltekintve a törvény szellemétől, el annak rációjától, menjünk csak annak szavain tovább. A végrehajtási törvény 204. •5,-ának második bekezdése azt mondja: »az árverés elrendelése és a további eljárás a következő szakaszokban megállapított eltérésekkel, az ingatlanok végrehajtási árverésére vonatkozó szabályok szerint történik.« A következő három §., melyek összesen az önkéntes birói árverésre vonatkozó eltéréseket szabályozzák, sehol nem tartalmazzák azt az eltérést vagy kivételt, mely az ingatlanok végrehajtási árverésére vonatkozólag a végrehajtási törvény 156. §-ában nyer mindenik tulajdonos hányadára szabályozást. Sőt, miután a •J04. §. 2. bekezdése határozottan rendelkezik, hogy az árverés elrendelése és a további eljárás is az ingatlanok végrehajtási árverésére vonatkozó szabályok szerint történik ; világosan áll ezekből a törvényhozás inteuciója, hogy birói közbenjárás mellett csip-csup hányad-árverések nem történhetnek. Nem szólva arról, hogy magasabb állami és közgazdasági szempontok sem ajánlják az ily kis hányadjutalékok létezését, a melyek ily módon az önkéntes birói árverések mellett ugy a felek, mint a közgazdaság kárára tovább existálnának, már maga a törvényhozás, hogy tulajdonostársnak a saját hányadjutalékának vételárát fizetnie sem kell, ha ő vásárol, s az árverés minden mozzanatáról értesítést nyer, irányában oly méltányos volt s érdeke annyira elő van mozdítva, a mit birói beavatkozás nélkül maga is alig érhetne el: oda concludálok, hogy ugy a törvény, mint a méltányosság és a felek jól felfogott érdeke követeli önkéntes birói árverésnél is a 156. §-cak alkalmazását. Adalékok a feltételes elitélés kérdéséhez.* Irta : Dr. GRUBER LAJOS bpesti ügyvéd. X. Ha azt állítják, hogy általában a rövidtartamú fogházbün teíések elszenvedése méltánytalan szigort rejt magában, akkor <nnek határozottan ellent kell mondani. A midőn a törvény csak szabadságbüntetéssel fenyeget, ott az esetek rendkívüli nagy többségében a tényálladék is oly természetű, hogy még erkölcsi szem pontból is a Szabadság megvonása igazoltnak, sőt szükségesnek mutatkozik. Az sem áll, mintha a nép' — a mint a feltételes elitélés hivei különösen hangsúlyozzák — a fogházban való elzárásban mint ilyenben oly foltot látna, mely által az ezzel sújtottak további megélhetése ezen okból rendkívül megnehezittetik. Túlbecsülik a nép belátását, ha feltételezik, hogy az Ítéletét kizárólag a büntetés elszenvedésétől teszi függővé. Holott az inkább c*ak magára a cselekményre van tekintettel és csakis akkor, ha ez annak fogalmai szerint becstelennek látszik, tekinti a tettest megvetésre méltónak. Epen a nép igen jól tudja, hogy maga a cselekmény és nem a büntetés gyalázza a bűnöst. Ennek következtében a közvélemény általában egy csak feltételesen elitélt tolvajt nem fog kedvezőbben megitélni, mint most teszi olyannal, ki büntetését elszenvedni köteles. Ha azonban a cselekmény a nép felfogása szerint nem becstelen, akkor az elitélt azon könnyű esetekben, melyek itt egyedül tekintetbe jönnek, épen nem szenved azoknál lényeges kárt értéke tekintetében, kik vele egy osztályhoz és egy hivatáshoz tartoznak. A mi a keresetet illeti, ez a nép alacsony osztályainál rövid tartamú büntetések elszenvedése által nem károsittatik különösen jelentékeny mértékben, mert ezek az elitélt összeköttetéseit és segélyforrásait nem károsítják oly tartósan, hogy őt, különösen a kézimunkaerök iránt jelenleg létező kereslet mellett, folytonosan megfosztanák a gazdasági létei lehetőségétől. Ezzel épen nem vétetik tagadásba, hogy még a rövid szabadságbüntetések végrehajtása által is legalább az elitéltek egy része megélhetésében károsittatik. Ezen jelenség, melyet az illetők tisztán saját törvénytelen magatartásuknak kénytelenek tulajdonítani, azonban nem vezethet ahhoz, hogy az állam — akár csak részben is - - mondjon le a büntetés kötelezettségéről, mely a jogi rend és a közjólét érdekein alapszik. A 13. vélemény ugy találja, hogy a rövidtartamú szabadságbüntetések végrehajtásával nem ritkán oly szigor volt összekötve, * Előző közleményeket 1. a »J o g« m. évi 38., 39. és f. évi A. és 7. számaiban. I mely nem állott helyes arányban a bűnösség mértékéhez. Külöj nősen gyakran az elitéltek megélhetése jelentékeny károsításnak | volt kitéve. Ezen kárositás minden esetre kevésbé a büntetés elszenvedésének képezi folyományát, mint inkább a cselekménynek és az elítélésnek és a világ megvetése ezért azt is érné, a ki valamely becstelen cselekmény miatt csak feltételesen lesz elitélve. Minden esetre azonban ily elitélt mégis valamivel enyhébb világításban jelennék meg, mert ennek még nem kellett a fogház küszöbét átlépnie. Alkérdés c): Elégségesnek mutatkozott-e a legfelsőbb kegyelmi jog gyakorlása ily szigor elhárítása végett .J Ily szigor elhárítása, mely a büntető jogszolgáltatás gyakorlásánál különös természetű esetekben előfordul, tulajdonképen az uralkodó kegyelmi jogának képezi feladatát és ennek semmi dolga a jogszolgáltatáshoz, mely csakis arra van rendelve, hogy a jogot és nem a kegyelmet megvalósitsa. Mindkét szempontnak a biró jogosítványaiban való összevegyítése nem felel meg a biró történelmileg fejlődött hivatásának. Különben a legfelsőbb kegyelmi I jog eddigelé elégségesnek mutatkozott a megjelölt nemű szigor elhárítása végett. Ha ily esetekben az uralkodó kegyelméhez fordultak, akkor azt a halasztás, az enyhítés vagy a büntetés teljes elengedése alakjában meg is nyerték. Ha azonban nem folyamodtak ehhez, akkor az illetők csak maguknak tulajdonítsák az | ily tekintetbevétel elmaradását. A 18. vélemény is elismeri, hogy a lefelsőbb kegyelmi jog gyakorlása által ily szigor bizonyos terjedelemben el lett hárítva. Az nem működhetik azonban hathatósan, mert mindig valamely indítvány képezi a megkegyelmezés előfeltételét és mert ilyen az í elitéltek részéről nem tétetik mindig az erre alkalmas esetekben. Továbbá a feltételes elitélés rendszere látszólag jobb biztosítékot i is nyújt arra nézve, hogy csak arra érdemeseknek fog a büntetés elengedtetni, mivel a kegyelmi kérvényt többnyire csak az iratok alapján Ítélik meg, holott a feltételes elitélés a biró előtt történő szóbeli tárgyaláson alapulna. 3. kérdés : Várható-e a feltételes elitéléstől, hogy ez azokat, a kiket ér, több sikerrel fogja az újabb büntetendő cselekmények elkövetésétől visszatartani, mint a hogy erre a büntetés végrehaj• tása képes ? Már most is panaszkodnak a büntetések ki nem elégítő práventiv hatása felett. A feltételes elitélés behozatala által a panaszolt hiány még csak fokozódni fog, mert nem szorul bizonyításra, hogy valamely büntetés végrehajtása hatékonyabb elrettenI tési eszközt képez, mint az ilyennel való puszta fenyegetés újabb törvényszegés esetére. Különösen áll ez a nagy tömegekre vonatkozólag, melyeknek tulajdonságait itt kiváltképen tekintetbe kell venni, mivel ezekből kerül ki az elitéltek nagy többsége. Ily fenyegetések már most is léteznek a büntető törvénykönyvekben. Oly kevéssé, a mint ezek nem képesek a delictumok elkövetését meggátolni, nem fogja ezt tehetni az a miatt való aggódás sem, hogy újabb botlás esetére egy felfüggesztett könnyű büntetést is kell majd elszenvedni valamely korábbi vétség miatt. A mennyire e tekintetben a büntetőtörvénykönyvellenes cselekményre irányuló hatalmas és pillanatnyilag ható ingerekkel szemben egyáltalában valamit tenni lehet, erre csakis a célszerű és mindenekelőtt érzékeny módon berendezett büntetésvégrehajtás lenne képes. A 13. véleményező is azon nézetben van, hogy a feltételes elitélés minden esetben bizonyos aggályokat támaszt, ezek azonban nem mutatkoznak hathatósaknak. Minden esetre indokol! annak feltevése, hogy a feltételes elitélés alkalmazásánál a büntetendő cselekmények ismétlése, különösen a megállapított próbaidő alatt, ritkulni fog. Az elitéltet erkölcsileg kell emelni; bizalmat kell mutatni iránta és ezen bizalmat előreláthatólag igazolni is fogja, a mint ezt az ideiglenesen feltételes szabadságra j bocsátottak többsége teszi. Alkérdés b) és c): Várható-e, hogy a fetételes elitélés a büntetendő cselekmény által sértett félnek elégtételre irányuló igényét ki fogja elégíteni és hogy az a nép jogi érzetének egyáltalában meg fog felelni? Ezen kérdésre határozott nemmel kell felelni. Jóllehet az állam már régóta átvette a büntető jog terén a vádemelés jogát I a nyilvános üldözés utján, ez által anyagilag még sincs mellőzve a sértettnek arra irányuló igénye, hogy a tettes az annak okozott jogsértés miatt lakoljon. A törvényhozó sőt inkább köteles ezen igényt gondosan figyelemre méltatni, mert különben a büntetendő cselekmények által károsítottak jogi fogalmaik tekintetében tévedésbe ejtetnek; azt hiszik, hogy az állami oltalom hiányos és akkor az önsegély útjára kényszeríttetnek. A feltételes elitélés egyáltalában épen nincs kellőképen tekintettel ezen fontos szempontra, a mennyiben a büntetést csak kimondatni, végrehajtani azonban rendszerint nem akarja. Csupán az elméleti itélet-kimondással azonban nem segítünk a sértett félen, hanem ez inkább a büntetést képező bajnak reális okozását kívánja. Már ebben rejlik annak oka, hogy a kérdés tárgyát képező rendszer általában véve sem fog a nép jogérzetének megfelelni. Mert ez azt kívánja, hogy minden birói uton bebizonyított büntetendő cselekmény valóságos büntetésben részesüljön is. Ezt joggal oly alapelvnek tekinti, mely a jogi rendet oltalmazni és hordani segiti. A nép a bírótól mindig a jogot várja és azt kizárólag is, és nem kegyelmet. Azt követeli ettől, hogy az ellenkeI zőleg mind ama megfontolásoktól távol tartsa magát, melyek nem