A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 6. szám - Az igazságügyi budget-vita után

44 Áttérve már most Szilágyi Dezső beszédének érdemére, a jelen országgyűlés tartama alatt a királyi táblák decentralisaciója mellett csakis a bűnvádi eljárásnak életbeléptetését várhatjuk. A királyi táblák decentralisatiója kérdésében korántsem osztjuk azon — számos localis érdek által táplált — vérmes reményeket, melyeket ahhoz fűznek. Őszintén megvallva, félünk a judicatura deteriorisálásától, a már ma is elég laza egységes elvek teljes felbomlásától és — a mi a legszomorúbb volna — a localis érdekek túlnyomó befolyásától. De ezek oly aggodalmak, melyek még a gyakorlat tűzpróbáját ki nem állották, mindazonáltal azonban meg érdemlik, hogy idejekorán mindkét irányban némi garantiák alkottassanak, nehogy a törvényhozás utólag ezen — experimentatió tárgyának épen nem alkalmas — törvényt visszaszívni kénytelen legyen. A bűnvádi eljárás mindenesetre égető szükség; de kérdés, vájjon annak részben az esküdtszéki intézmény, részben pedig az itélő bíróságra alapított dualismusa teljesen meg fog-e a célnak felelni ? A beszéd többi részeire nem akarunk ezúttal reflectálni. Kívánjuk, hogy a ministernek sikerüljön reformterveit egytőlegyig és az általa kivánt sorrendben létesíteni és Magyarországot minden irányban jogállammá átalakítani. A közmegelégedés poharába azonban egy ürömcsepp is vegyül. A mit a minister az ügyvédek dolgában felhozott, az egy nesze semmi, fogd meg jól. Reméljük, hogy a minister csak azért tért ki ezen kérdésnek fejtegetése elől, mert azt még elég alaposan nem tanulmányozta. Az ügyvédi kérdés azonban természetes kényszerűséggel addig fog kopogni a ministerium és törvényhozás előcsarnokában, míg bebocsáttatást és kedvező megoldást nem nyer. Mert a reformmozgalom minden téren nem tűri az ügyvédi kar létérdekeinek félreismerését. Csak egészséges szervezetű birói és ügyvédi kar mellett létezhetnek egészséges igazságügyi reformok. Dr. Révai Lajos. II. (Q.) Olyan igazságügyi budgetvita, a milyen épen most zajlott le, teljes 15 esztendeje, hogy nem volt. Évről-évre keserű gravamenekben és fanyar non possumus-okban evickéltünk. Budgetvita idején az egyik nagy tekintélyű jogász-képviselő állott föl a másik után, hogy az igazságszolgáltatás kétségbeejtő hanyatlását fölpanaszolja. S az egyik hivatalos vállvonogatás követte a másikat, hogy igaz, igaz; hanem mit lehet cselekedni! ? A pótbirói és kisegítő birói intézmény volt az egyetlen reform. A gyógypornak egy bizonyos fajtája, a mitől legalább a fájdalmak elpihentek és a beteg megkábult. A hátralékok pedig évrőlévre nőttek, mígnem bekövetkezett a judicaturának bizonyos elzüllése, a bírónak géppé való átalakulása, az ügyvédi karnak pauperismusa, a börtönügy sanyarú állapota, a pörök bizonytalansága; szóval mindaz, a mi az egyetemes elgyöngülés és vérszegénység közönséges következménye szokott lenni. Most pedig, mintha el fútt volna minden fejfájást és aggodalmat egy hatalmas tüdő. Fölötte figyelemre méltó és érdekes, hogy a képviselőházban ülő nagy jogászi szaktekintélyeink nem szólottak a budgethez. Egy-két gyönge hang volt az egész és az is specificus kérdésekről. Hogy Debreczen és Nagyvárad kir. táblai episódját ne említsük, a mi fölött a humor derűje lebeg. A helyzet varázs-vesszeje egészen az igazságügyminister kezében van. Felé néz mindenki s tőle vár mindent. Ha ő nem csinálja meg, a mit az ország nagy igazságügyi érdekei kívánnak, nem fogja, nem képes senki megcsinálni! Vagy ki volna az, a ki ekkora föladatra vállalkozni merne kivüle s ha vállalkoznék valaki, ki volna az, a ki elhinné neki, hogy komolyan meg is birja csinálni? Ez a hangulat. Bizalom Szilágyi Dezső rendkivülj erejében, melyhez már szinte mesés várakozás fűződik. Bizalom abban, hogy —a mint maga mondta— az 1848. év küszöbén fölállított elvek alapján regenerálni tudja a magyar igazságügyet. Nemcsak bizalom, de a mi ennél sokkal nagyobb és többet érő : hit is abban, hogy a nagy reform, minden akadályok dacára, diadalmasan fog előrehaladni s Magyarországnak politikai megalkotását a belső egység létrehozása, a jogrendszer szabadelvű organizálása utján befejezi. S ez a hit az oka annak, hogy a budgetvita — leszámítva Apponyi politikai beszédét — csaknem egészen Szilágyi Dezső minister nagyszabású nyilatkozataiból s az előrehaladó reformok részletesebb napfényre hozatalából állott. Fussunk át a ministernek február 3-án és 5-én mondott két beszédén, hogy a föltárt hatalmas perspectivát megérthessük. A választási bíráskodás át fog menni a kir. Curia kezére. Nemcsak a mandátum érvénye fölött, de a választással közvetlen összefüggő delictumok jó része fölött is a kir. Curia fog ítélni. A magyar legfőbb biróság tehát a parlamentaris alkotmány garantiái közé fog soroztatni. A magánjogi codificatio új alakot nyer. Az eddigi terv félretétetik. Az öröklési jog a családi joggal egybekötve, mint organicus egész fog először elkészülni s igy halogatás nélkül megoldás elé vitetnek a házassági jog legnehezebb, de legfontosabb kérdései. Bár a minister nem mondotta, tudva van, hogy a házassági jog a facultativ polgári házasság alapján fog elkészülni. A büntető eljárás új revisio alá kerül. Részben visszatérés történik a Csemegi-tervezetre. A ténykérdésben az első fokú törvényszéktől föllebbezés lesz s az esküdtszékek a sajtó-eljáráson kivül a súlyos bűncselekmények bizonyos nemeire contempláltatnak. Igazságügyi és politikai okokból azonban csak az ország bizonyos részei kapnak esküdtszéket; biztos hir szerint egyelőre a Dunántúl sa Tisza-Duna köze. A minister mindenesetre sok clausulával és még több óvatossággal beszélt az esküdtszék behozataláról, de az, hogy ő akarja és tervezi, bizonyos. A kir. táblák decentralisatiója még ebben az évben végbemegy. Tiz tábla lesz és székhelyüket a törvényhozás határozza el. Debreczen Nagyváraddal és Szombathely