A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 4. szám - Elfogadhatja-e a váltót más is, mint az intézvényezett?

JOG. 31 ség hallgatag elfogadására vonatkozó rendelkezések a 375. §-bói a 374. §-ba s viszont az örökség visszautasítására vonatkozó intézkedések a 374. §-bol ki és egy külön szakaszba a 375-ikbe áttétessenek. Elfogadhatja-e a váltót más is, mint az intézvényezett ? Irta: Ur. HERMANN SÁNDOR, ügyvéd Székesfehérvártt. A magy. kir. Curia által helybenhagyott következő kir. ítélő táblai határozat foglaltatik a »Jog« ez évi 50-ik számában: »A váltótörvény azt, hogy a váltót csakis az intézvényezett fogadhassa el, kötelező szabályul fel nem állítván s hogy a váltót harmadik személy is elfogadhassa, meg nem tiltván^ nincsen kizárva, hogy a váltót az intézvényezettől különböző személy is elfogadhatja, s igy, a ki nevét az intézvényezett elfogadmánya'alá írja, az magáévá teszi ezen nyilatkozatot és aláírásával az intézvényezettel együttes elfogadói kötelezettséget vállal.« E határozat két lényeges szabályt állit fel, az első, hogy a váltót az intézvényezettől különböző személyis elfogadhatja, a másik szabály pedig, hogy a magyar v á 11 ó t ö r v é n y n y e 1 nem ellenkezik az együtt aláírás intézménye. Mindkét, a határozatban foglalt elv ellenkezik a magyar v á 11 ó t ö r v é n y n y e 1; az intézvényezettől különböző személynek a váltóra vezetett elfogadási nyilatkozatának nim:s semmiféle váltójogi hatálya; a magyar váltótörvény az együttaláirás (per Ával.) intézményét nem fogadta el. Ha el is fogadjuk, hogy a váltótörvény teljesen hallgat a tekintetben, vájjon elfogadhatja-e a váltót vagy sem más is, mint az intézvényezett, azt kellene mondanunk: a váltót más, mint kit erre a kibocsátó kijelölt, nem fogadhatja el, A kibocsátó a váltó megteremtője, az ö akaratát — a melyet a váltón kifejez a tekintetben, hogy kivel akarja a váltót elfogadtatni - respectálni kell. A kibocsátó megnevezi az intézvényezettet a váltón, ha már most határozott törvényes intézkedés nem mondja, hogy azért a váltót a kibocsátó akarata ellenére is elfogadhatja más is, mint az intézvényezett, a kibocsátónak az akarata az irányadó, annak ellenére a váltót más el nem fogadhatja s ha elfogadja, az nem létező nek, oda nem Írtnak tekintendő. De téves is azt állítani, hogy a magyar váltótörvény nem fejezi ki határozottan, hogy a váltót csakis az intézvényezett fogadhatja el. Az intézvényezett megnevezése lényeges alkatrésze a váltónak (Vtrv. 3 §. 6. p.), már most, ha a váltót bárki elfogadhatja, még az is, ki a váltón megnevezve nem lett, ugyan minek lett volna szükség az intézvényezett megnevezését a váltó lényeges kellékei közé felvenni. A vtrv. 21., 22., 23., 24. § ai, vagyis azok a §-ok, melyekben a váltótörvény a váltó elfogadásáról intézkedik, csakis az intézvényezett elfogadásáról szólanak. Más elfogadást váltótörvényünk, a közbenjárást kivéve, nem ismer, más elfogadás e szerint ki van zárva. A 21. §. intézkedik az elfogadás alakjáról. Milyen nyilatkozat tekintetik feltétlen elfogadásnak? Csakis az intézvényezett által aláirt nyilatkozat. Ez által ki van zárva, mintha elfoga dási nyilatkozat volna az is, ha az elfogadási nyilatkozatot más, mint az intézvényezett írná alá. Feltétlen elfogadásnak tekintetik az is, ha az intézvényezett minden hozzáadás nélkül irja nevét vagy cégét a váltó előlapjára. Már most, ha a váltótörvény világosan, határozottan megmondja, hogy csak az intézvényezett névírásához, csak az intézvényezett által aláirt nyilatkozathoz köti azon váltójogi hatályt, mely az elfogadással jár, lehet-e azt mondani, mert a törvény azt nem moncíta ki, illetve meg nem tiltotta, hogy más, mint az intézvényezett, igy a váltót el nem fogadhatja, ebből az következik, hogy elfogadhatja a váltójogi hatálylyal más is a váltót, mint az intézvényezett. Ott, hol a törvény világosan szabályoz valamely jogviszonyt, nem-e volna szószaporítás ugyanazon jogviszonyra vonatkozólag az igenleges intézkedés által kizárt nemleges intézkedést felvenni ? A 23. §. az intézvényezettnek az elfogadás alapjáni felelősségéről szól; e felelősség csak az intézvén.yezettet terheli, amily szükséges a váltójogi felelősség keletkezéséhez, hogy a felelősség elvállaltassék, »elfogadtassék«, ép ugy szükséges, hogy az, a ki elvállalja, a váltó intézvényezettje legyen; a hivatkozott § — nem az elfogadás hatályáról, hanem ezen hatályról — csak arra az esetre intézkedik, ha az elfogadás az intézvényezettől származik. Mennyi visszásság származnék abból, ha elfogadnók, hogy a váltót más is, mint az intézvényezett, fogadhatja el! Az ilyen elfogadónál is be kell a váltót fizetés végett mutatni? Fel kell ellene a fizetés hiánya miatti óvást vétetni? Mily következménye volna az ily intézvényezettként meg nem nevezett elfogadó bizonytalanságának? Szóval, ha figyelemre méltatjuk, a mit váltótörvényünk a váltó elfogadásáról mond, azon meggyőződésre kell hogy jöjjünk: a váltót az intézvényezettől különböző személy váltójogi hatálylyal nem fogadhatja el. Az egyedüli kivétel, a midőn az intézvényezettől különböző [ személy is elfogadhatja a váltót: a közbenjárás. E kivé'el azonban a törvény határozott intézkedésén alapul és nélkülözhetleu feltétele, hogy a váltó menetében zavar álljon be s azon feltételek, melyek a visszkereset megindításához szükségesek, teljesítve legyenek. A fent idézett határozatból következtethető még arra is, hogy a felsőbíróságok az együttaláirás intézményét nálunk nem tartják törvénybe ütközőnek. . . »a ki nevét az intézvényezett elfogadmánya alá irja, az magáévá teszi ezen nyilatkozatot és aláírásával az intézvényezettel együttes elfogadói kötelezettséget vállak. Váltótörvényünk a német v. r. 81. S-ában szabályozott együttaláirás intézményét (per Aval) nem vette át, e helyett a váltókezességet szabályozza, a melyet szigorú alakisághoz köt. Világos és félre nem magyarázható jele annak, hogy nálunk az »e g y ü 11 a 1 á i r á s« sem az elfogadói, sem kibocsátói, forgatói kötelezettséget meg nem állapithatja. A mily helyén való oly jogviszonyokat, melyek törvényileg szabályozva nincsenek, a biró »bölcs belátásával* eldönteni, ép oly helyén nem való akkor, mikor törvény szabályozza a váltón alapuló jogviszonyokat, a törvényből olyat kimagyarázni, mi a törvényből nem folyik, vagy pláne olyat, a mi a törvénynyel ellenkezik. A váltótörvény csak szoros értelmezést tür meg, a biró megfelelt kötelességének és magas hivatásának, ha ott, hol ily világos törvény intézkedik, megmarad a törvény őre, a vitás kérdés elbirálásánál szigorúan a törvényt alkalmazza. Igy legalább nem jut azon félszeg helyzetbe, hogy azonos jogesetben majd igy, majd ép ellenkezően ítél, kockáztatva ez által a jogbiztonságot. Mert hogy a kir. táblának fentidézett határozatban foglalt nézettel volt már ellenkező nézete is, azt a következő határozat igazolja: »Ha a váltót oly egyén fogadja el, kire az intézve nincsen s ha közbenjárás esete nem forog fenn, az elfogadás váltójogi kötelezetiséget nem szül. (Dtr. 28. 266.) Nyilt kérdések és feleletek. Ügyvédi bűntett vagy fegyelmi vétség! Azon ügyvéd, ki a kir. jbiróságok elé tartozó becs. sértési ügyekben panaszost és panaszlottat is képviseli, nem követ-e el olyan törvényszegést, a mely a btk. 482. §-a alá vouható, avagy csak az ügyvédi tisztesség ellen vét ? Az eset ez: X. ügyvéd Gy. Józsefné megbízásából 1889. aug. 31-én feljelentést ad be L. István ellen becs. sértésért, mely panasz tárgyalására okt. 26-ika lett kitűzve. A tárgyalást megelőzőleg 2 nappal, vagyis okt. 24-én L. István nevében tesz feljelentést, ugyancsak Gy. józsefné ellenében szintén becs. sértés miatt. Tehát mikor az okt. 26-iki tárgyaláson Gy.Józsefnét képviselte, már az L. István elleni panaszt is benyújtotta. E napon a bizonyítási eljárás befejezhető nem lévén, folytatólagos tárgyhatárnapul mindkét ügyben nov. 8-ika tűzetett ki, a mikor L. István a Gy. Józsefné által beadott panasz folytán 10 frttal büntetve, Gy. Józsefné pedig amannak panasza alól felmentve lett. L. István, X. ügyvéd hozzájárulásával, a felmentő ítélet ellen felebbezést használt, míg a marasztaló másik Ítéletben megnyugodott. Mikor X. ügyvéd ezen eljárásért meginterpelláltatott felelete az volt, hogy ő ebben mit sem lát, van neki ilyen ügye több is. Dr. Fekcsliázy Gyula, kir. aljartubiró Székelyhition. Irodalom. Telekkönyv, birtok rendezés, telekkönyvi átalakítás, betétszerkesztés. Irta Káplány Géza, budapesti kir. ítélőtáblai biró. I. köt. Telekkönyv. Budapest. A t h e n a e u m nyomda. 8°,