A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 52. szám - Törvényjavaslat a sommás eljárásról. 13. r.

454 A JOG ugyanazon ellenvetések tehetők, melyek a 123--124. §-oknál felhozattak, vagyis ez mind teljesen felesleges és haszontalan oomplicálást céloz csupán. A felebbező a felebbviteli tárgyaláson az elmulasztottakat pótolhatja (153. §.) és új jogokat, tényállásokat is hozhat fel és ezért igen természetes, hogy maga a tárgyalás is szükséges. De hát ha pusztán csak jogkérdés forog fenn, még pedig oly természetű, melynél bizonyítási eljárás, vagy további tárgyalás nem szükséges? Minő legyen akkor a felebbviteli eljárás? Például felperes keresetének jogcímét, jogalapját az elsőbirósági Ítélet szerint turpis c a u s a képezte és a ténykérdés teljes kiderítésével felperes elutasittatott, vájjon felperes felebbezése folytán szükséges-e, k itüzessék-e a felebbvitel tárgyalása? A javaslat szerint — miután kivételeket nem emlit — igen. De mire való ez a hosszadalmas, költséges és valóban felesleges eljárás, ha a ténykérdés kellőleg fixirozva van? Vájjon nem dönthetné-e el ezt a kérdést a kir. tszék mindeu tárgyalás nélkül? Eldöntheti s minthogy a javaslat ezen eshetőségekre nincs figyelemmel s ezzel a practicus tapasztalat hiányával lett megalkotva, e részben újabb átdolgozása kívánatos. Vagy vegyünk egy másik esetet. Alperes tagadja a kötelezvény tartalmát és felperes, jóllehet az elsőbiróság a 28. számú curiai döntvényre való utalással felhívta a bizonyításra, a bizonyítás terhét nem vállalja magára, hanem a kifejtettek alapján Ítéletet kér és ennek folytán az elsőbiróság felperest keresetével elutasítja, i 1'elperes a beadott felebbezésben nem nyilatkozik, hogy a bizonyítást magára vállalja. Szükséges-e a tárgyalás? Nem. Felperes örökösöket perel, de se azok örökösi minőségét, se az örökség miségét nem igazolván, keresetével elutasittatik. Es ha felebbez és ezen körülményeket ott sem igazolja, minek a tárgyalás? És igy tovább. Vannak tehát esetek, a hol az elsőbirósági Ítélet ellen beadott felebbezés folytán az ügyet minden tárgyalás nélkül el lehet a felsőbb bíróságnak bírálni s azért a következő szakaszok alkalmazandók: §• A felebbviteli biróság — a mennyiben a tárgyalás meg- | tartását szükségtelennek találja — jogosítva van az ügyet tárgyalás kitűzése nélkül is érdemileg felülbírálni s ezen esetben a másodbirósági Ítélet ellen további felebbvitelnek csak azon alapon van helye az illetékes kir. itélő táblához (vagy Curiához), hogy valamel) jogszabály az ítéletben, vagy az annak alapul szolgált eljárásban épen nem, vagy nem helyesen alkalmaztatott. §• Ha a harmadbiróság a felebbezett ügynek tárgyalását szükségesnek találja, végzésileg határoz és a másodbiróságot a tárgyalás szabályszerű megtartására utasítja. A 13ii. §. a pergátló körülményekről szólván, megengedi, hogy az érdemleges és a pergátló körülmény feletti tárgyalás hivatalból elkülöníthető legyen. Felesleges szabadalom. A pergátló kifogás tárgyalásának az érdemleges tárgyalást ugy is meg kell előznie a fórum appellatoriumnál is és ez sohasem oly bonyolódott dolog, hogy ennek eldöntése után bátran meg ne lehessen kezdeni az érdemleges tárgyalást. Ha pedig a pergátló körülmény eldöntése bizonyítási eljárást feltételez, még akkor sem rejlik abban veszély, ha az érdemleges tárgyalás is megtartatik s azután a netán szükséges bizonyítási eljárás együttesen foganatosittatik. Minek újabb halasztás és költségszaporitás, mikor már ugy is elég halasztási mód és eszköz van a javaslatbau. A 137—138. §-ok ellen észrevételem nincs. A 139. §-ra vonatkozólag már a »Felebbvitel a sommás i cljárásban« című értekezésemben (lásd »J o g« ez évi 4., 5., 6. ' számait) utaltam arra, hogy a bizonyítási eljárás ismét- I lése a bizonyítási rendszer teljes d e m o r a 1 i- j zására vezet, miután a javaslat arról nem intézkedik, hogy a tanúnak az alsóbiróság előtt hit alatt tett vallomását megdönti-e a felebbvitelben tett ellenkező vallomás, mert ha megdönti, akkor nem létezik hamis tanuzás, vagy hamis eskü delictuma s a tanuk azon reményben, hogy vallomásuk ugy sem érvényes, az elsőbiróságnál vallhatnak bármit, de az igazságot nem kell épen bevallaniok (úgymint a criminalisban a vizsgálóbíró előtt), ha pedig meg nem dönti, akkor annak ismétlésével kár az időt és pénzt pazarolni. Más az, ha az elsőbiróság által figyelmen kivül hagyott körülményre hallgatandó ki a tanú újból, ennek van értelme; de a már tett és egyszer hittel erősített vallomás ismétlését javasolta alig lehet. Mintha csak azt kérdeznék a tanutólrnem vallott-e hamisan az elsöbiróságnál és kitanítanák arról, ha ott hamisan vallott, hát most van alkalma újból és mást vallani. A szakasz tehát okvetlen módosítandó. Hogy a felebbviteli biróság az általa, vagy az elsőbiróságnak helybenhagyott ítéletében megítélt esküt k i v e h e t i (140. § ). ismét nagyon elasticus meghatározás, mert ezen különben célszerű intézkedés — természetesen mindig csak a felek, vagy az esküitevő fél kérelmére — csakis bizonyos körülmények mellett fogadható el; nevezetesen kivehető az eskü : 1- ször, az esküttevő fél kérelmére, ha a felebbviteli biróság által hozott ítélet mindkét személyesen jelenlevő fél által elfogadtatott; 2- szor, a mennyiben a felek egyike vagy másika a felebbviteli tárgyaláson nincs jelen, az esküttevő fél egyoldalú kérelmére az eskü letételére a felsőbíróság csak akkor tűzhet ki határnapot és veheti ki az esküt, ha ez által az ellenfél terhére megállapi tandó eskületételi költség összege aránytalanul magasabb nem lenne annál, mintha az eskü az esküttevő fél személyes bírósága előtt tétetnék le. Ezek szerint tehát nem minden esetben vehetné ki a felsőbíróság az esküt és különösen nem akkor, ha ez által a perköltséggel terhelt félre nagyobb költség lenne rovandó. A 141. §. első bekezdése kellő intézkedést foglal magában, mig a második bekezdés, mely szerint a kiküldött vagy megkeresett biró által eszközölt bizonyítás felvétele a tárgyalás folyamán ismételhető vagy kiegészíthető, gyönyörű modern reform ideát foglal magában. Nem elég, hogy az elsőbiróság által eszközölt bizonyítás ismételhető, vagy kiegészíthető ? Persze, a rabulisticának, a csűrés-csavarásnak ez még kevés anyagot nyújt. El kell rendelni tehát a felebbviteli bíróságnak az általa elrendelt bizonyítás ismétlésének ismétlését. Valóságos perrendszerü tortura. A tanút kihallgatják az elsőbíróságnál, hitet tesz reá, hogy igazat mondott. Felebbezés folytán újra kihallgatja ugyanazon körülményekre a bírói kiküldött, vagy a megkeresett biróság, mely már egyszer kihallgatta s ha másként vall is, le kell tennie a hitet arra, hogy igazat vallott. De ez még mind kevés, hogy elég materiát nyújtson a civilis »v é d- és v ád b e s z é d«-ekre, tehát újból be kell idézni a tanút a felebbviteli biróság elé (111. §.), kihallgatják és itt végre újból megeszküszik arra, hogy legutóbb vallott igazat. Morál ez? Lehet az ilyen tanuk vallomására valamit építeni? Az ily bizonyítási rendszer nem megbízható s azért el kell törülni, ha pedig ezt megteszszük — a mint hogy meg kell tennünk — mi marad még abból a szóbeliség és közvetlenségből a felebbviteli eljárásban? Úgyszólván semmi. A 142. §. ellen nincs kifogásom, mig a 143. §-nak az ítélet végrehajthatóságára vonatkozó intézkedéseit illetőleg hivatkozom a már előbb e tárgyban felhozottakra. A mi a felebbviteli tárgyaláson felvett jegyzökönyvet (144. §.) illeti, csak az a megjegyzésem, hogy az elnök kérelem nélkül is tartozik a dönti") körülményekre vonatkozó oly nyilatkozatokat a jegyzőkönyvbe felvétetni, a melyek se az elsőbiróság előtt felvett iratokban, se a felebbezés, se pedig az előkészítő iratokban nem foglaltatnak. A 145. §. ellen, a mennyiben ilyen kérelemnek helye lesz a felebbvitelben, észrevétel nem tehető. A 146. §. ellenben valóságos monstrum. Csak hét bekezdése van és még akkor is történik hivatkozás a 49—53. §-okra. Miért ne lehetne ezeket külön szakaszokba foglalni, hogy legalább formája legyen törvény. Az ezen §-ban foglaltakra részben áll az, a mit a 19. és 20. §-oknál előadtam. A 147. §. helyes. A 148. §. amaz intézkedése, hogy a felebbezési biróság határozata más kérdésre is kiterjedjen, habár azok az elsőbiróság előtt tárgyalva, vagy eldöntve nem lettek, csak azon esetekben fogadható el, ha a peres kérdés eldöntését a perbeli felek kölcsönösen kérelmezték és ennek határozott kifejezést kell adni a törvényben, mert különben a felek egyike vagy másika egy kis ravasz fondorlattal a peres kérdéseknek minden további érdemleges jogorvoslat kizárásával leendő eldöntését eszközölhetné ki a felebbviteli biróság előtt. A 149—150. §-ok ellen nincs észrevételem. A 151. §. a felebbezési költségekről szól és második bekezdésében az mondatik, ha a fél a felebbezési eljárásban oly új előadás alapján lett nyertes, melyet a biróság meggyőződése szerint az elsőbiróság előtt érvényesíthetett volna, a felebbezési