A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 51. szám - Az anya haszonélvezete gyermeke vagyonán az 1877. évi XX. t.-c. alapján

439 tutel. dec. 12. szerint bona raaritalia) kezeléséről és jövedelmeiről számolni köteles. A miből következik, hogy a most idézett törvény, akkor, midőn felmenté a szülőt — azon a 15. § ban kiemelt feltétel alatt, hogy egyebekben gyámi és szülői kötelezettségeinek megfeleljen - a jövedelmekről való számadástól: ezzel, ha nem is kifejezetten, de tényleg haszonélvezetben részesité arra a jövedelemre nézve, mely a gyermek taitására, nevelésére, javai jó karban fentartására szükséges nem volt. Következik továbbá, hogy az új házasságra lépett anya gyermekei atyai öröksége jövedelmei feleslegét magának meg nem tarthatta, hanem azon szabályok értelmében, melyeket az idézett törvény (6. §.) más gyámokra nézve megállapít, a jövedelem-felesleget gyermekei javára gyümölcsözöleg elhelyezni tartozott. Következik végre, hogy az anya sem volt köteles számot adni gyermeke oly vagyona kezeléséről és jövedelmeiről, melyekben az nem atyja jogán jutott, mert az idézett törvény különösen kiemelve csak az atyai javak kezelése és jövedelmei tekintetében állapítja meg az anya számadási kötelezettségét. Ez volt hazai jogunk az 1877. évi XX. t.-c. megalkotása előtt. A most emiitett törvénycikknek alapul szolgált kormányjavaslat az atyai hatalom és az anya természetes és törvényes gyámsága helyett a »szülöi hatalmat« javasolta, kiterjesztve azt a nagyapákra és nagyanyákra is. A szülői hatalmat gyakorló szülőt vagy nagyszülőt a kiskorú gyermek vagy unoka vagyoni kezeléséről számadásra nem kö;élezte. Vájjon azonban ezzel a jövedelmi felesleg haszonélvezetét is kiváuta-e nekik juttatni, nagyon kétes. Mert a 16. §-ban — a melyben a szülői hatalom gyakorlóját kötelezi a kiskorú vagyona állagának biztosítására - emliti ugyan, hogy a biztosítás, esetleg a vagyonnak az árvaszéknél letétele, a szülői hatalom gyakorlójának »a jövedelem körüli jogait nem érinti« és a 20. §-ban felmenti azt a szülőt, »a ki kiskorú gyermeke vagyona jövedelmeinek élvezetére jogositott« a jövedelem feleslegnek az adósság törlesztésére fordítása alól; de a 13. §-ban feljogosítván a gyámhatóságot, hogy »a kiskorú jövedelme bizonyos részének a vagyontalan szülő és nagyszülő tartására és ápoására fordítását;- megengedhesse: ugy látszik nem szándékozott a szülői hatalom gyakorlójának a hatalom alatt álló kiskorú vagyona jövedelmi nek haszonélvezetét juttatni magának a szülői hatalom gyakorlatának jogán, hanem az lebeghetett szeme előtt, hogy vannak esetek, midőn az atyát és az anyát — függetlenül a szülői hatalom gyakorlatától — megilleti a gyermek vagyonán a haszonélvezet joga Megerősíti e vélelmet, hogy a képviselőház közigazgatási bizottsága e törvényjavaslatra vonatkozó jelentésében egy külön §. (20) beillesztését indítványozta oly célból, hogy világosan kifejeztessék, hogy az özvegyi jogon alapuló haszonélvezet az új törvény által nem érintetik. De ez a módosítás csak az özvegyi joggal biró szülőre nézve oszlatá el a kételyt, de nem arra a szülőre, a kinek nincs özvegyi jog címén haszonélvezete a gyermek vagyonán, különösen nem az apára, a mennyiben az özvegy férj elhalt felesége, illetve gyermeke vagyonának bizonyos részén örökösödési jogcímen az Erdélyben érvényes osztr. polg. tvkv. 757. §-a alapján van ugyan haszonélvezeti joga, de magyar jog szerint özvegyi jog címén nincs. Sem a kormány, sem a közigazgatási bizottság javaslatában nem találunk választ a kérdésre, hogy az atyát vagy az anyát a szülői hatalom gyakorlata vagy a szülő jogán megilleti-e és mily mértékben a^ gyermek vagyona jövedelmeinek haszonélvezete? Következett a javaslat átdolgozása a képviselőházban 1877. május 3-án tett abbeli indítvány következtében, hogy a szülei hata om mellőzendő, az atyai hatalom és az anya törvényes és természetes gyámság i visszaállítandó. Az indítványozó Teleszky István indítványa támogatására egyenesen hivatkozik arra, hogy nincs ok ezen hazai jogunkban gyökeredző rendszert és megszokott fogalmakat mellőzni. Ez irányelveknek megfelelőleg dolgozta át a közigazgatási bizottság a javaslatot, mely azután a fenforgó kérdésre vonatkozó részében változatlanul maradt szövegezésében vált törvényuyé. A törvény alkotásának e rövid ismertetése nyomán nem forog fenn kétség, hogy az atyai hatalom és az anya természetes és törvén) es gyámsága szabályozásánál határozottan az volt a törvényhozó szándéka, hogy az akkor fennállott hazai jogot lényeges elemeiben jövőre is fentartsa. Ez, jóllehet a törvény rendelkezése tartalmára magáuak a törvény szövegének kell döntőnek lenni, figyelmen kívül nem hagyható akkor, ha magának a törvénynek szövege rendelkezésének felismerésére biztos útmutatást nem ad. Ha már most az új törvényt a régi törvény világításában vizsgáljuk, következő eredményekre jutunk. A gyám. törv. 35. §-ának abbeli rendelkezése, hogy az anya mint természetes és törvényes gyám újabb férjhezmenetele után csak száraadás mellett kezelheti kiskorú gyermekének vagyonát, csak a gyermekeknek atyjuktól vagy atyjuk jogán örökölt, vagy már atyjuk életében birt vagyonára nézve áll, de nem terjed ki arra a vagyonra is, a mit a gyermekek atyjuk halála után és pedig az anya újabb házasságra lépése előtt vagy után mástól örököltek vagy kaptak. Mert bár a 35. §. első bekezdése kifejezetten csak addig részesiti az anyát abban a kedvezményben, hogy gyermekei vagyonát számadás nélkül kezelhesse, mig újra férjhez nem megy, kivételt pedig a vagyon eredetéhez képest meg nem állapit; mindazáltal, hogy az új törvény a régivel szemben nem szándékozott az újabb házasságra lépett anyát gyermeke egyéb vagyonára nézve is számadás kötelezettségének alávetni, következtethető nemcsak abból, hogy a kormányjavaslat átdolgozásával megbízott közigazgatási bizottság egyenesen a fennálló jog fentartására nyert a képviselőháztól utasítást s a mennyiben a bizottság attól lényegesen eltérő újítást kívánt volna tenni, ezt bizonyára különösen okadatolta volna, a mit pedig nem tett; hanem abból is, hogy a leggyakrabban előforduló amaz esetet kívánta a törvény szabályozni, midőn az anya, mint gyermekének természetes és törvényes gyámja, a reájuk atyjuk után háramlott örökséget kezelvén, lép újabb házasságra. Ez esetben ugyanis a törvény nem azért kötelezi az anyát gyermeke vagyona kezeléséről számadásra, mintha újabb férjhezmenetele miatt anyai szeretetében kételkednék, mert különben a gyámi tisztben sem hagyná meg, hanem azért, mert az anya férjhezmenetele következtében attól tart, hogy az anya gyermekei atyai örökségének jövedelmeit, — neménél és helyzeténél fogva gyenge lévén férjének gyermekeire esetleg kedvezőtlen befolyásának ellentállani — részben vagy egészben elvonhatná tőlük, a számadás kötelezettségével tehát biztosítani szándékozik azt, hogy a jövedelem a gyermekekre fordittassék, vagy a mennyiben szükségleteik fedezése után még valami fenmarad, az számukra megtakarittassék és ne élvezzék a férj, vagy az újabb házasságból származó gyermekek. Azt, hogy az újra férjhezment anya a gyermekeknek az atyjuk életében már birt vagyonuk jövedelmeiről is számolni köteles, onnan következtetem, hogy az atya gyám- vagy gondnoknevezés utján az anyát a gyámi tisztből s ezzel ily vagyon kezeléséből is kizárhatja. Az újabb házasságra lépő anya számadási kötelezettsége megállapitásáuak tulajdonképi indoka, hogy a törvény gondoskodni kivánt oly esetre, melyet a férj előre nem láthatott, t. i. hogy özvegye újra férjhezmegy. Ezek az okok nem forognak fenn akkor, ha a gyermekekre az atya halála után mástól jut vagyon. A törvény módot ad (29. §. c.) annak, ki a kiskorú gyermeknek vagyont juttat, hogy magával a vagyon kezelésével a jövedelemfelesleg élvezetéből is kizárja az anyát, ha nem teszi, jele, hogy bizik benne, vagy őt is kedvezményben kívánja részesíteni. A törvény 35. §-ának második bekezdése értelmében a 16. §. a kiskorú vagyonát kezelő anyára is alkalmazandó ; tehát csak arra az anyára lenae alkalmazható, a ki gyermeke vagyonát kezeli, de alkalmazandó minden anyára, a ki gyermeke vagyonát kezeli. E szerint egyrészt az első bekezdésnek az újabban férjhezment anyá számadási kötelezettségét megállapító rendelkezését olykép gyengítené, hogy a gyermekek jövedelmének feleslege az anyáé volna, azaz bár újra férjhezment az anya, a számadási kötelezettség irányában csak annak biztosítását célozná, hogy a gyermekek jövedelmeikhez mért tartásban és nevelésben részesittessenek, másrészt a vagyont nem kezelő természetes és törvényes gyámanyát, bár újra férjhez nem ment, a különben őt a 16. §. alapján megillető jövedelemfelesleg meg nem illetné. Az első feltevést különösen megerősíteni látszik a 16. §. tartalmán kivül (t. i. hogy még ha a jövedelemfeleslegnek részben az adósságok fordítására nézve megállapodás létre nem jötte esetére az anya számadásra is köteleztetik, a jövedelemfelesle.Lí egy harmada az övé), még az anyára szintén alkalmazandó 25. §. 2., 3. és 4. bekezdése is, mint a melyek szerint, ha a kiskorú gyermeknek az anya által kezelt vagyona jövedelmeit az anya hitelezői lefoglalják, a gyámhatóság gondnokot rendelhet, vagy az [ anyát számadásra kötelezheti és mindkét esetben a gyámhatóság