A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 48. szám - Törvényjavaslat a sommás javaslatról. 9. r.

TL JOG. 413 feleknek a legtágabb tért nyújtja, — ahivatalbólielhalasz- I t á s, helyesebben a bíróság, a mennyiben a fél halasztást igénybe venni szándékozik, minden egyes perirat beadására feltétlenül csak egy halasztást engedélyezhet. A második halasztást (139. §.) a biróság már csakis a fél indokolt kérelme és az ellenfél észrevételeinek mérlegelése mellett adhatja meg. Több halasztást a biróság egyik félnek sem adhat. (140. §.) Nem igy van ez — legalább törvényileg nem — a sommás eljárásban, a hol épen a se szeri, se számabeli hivatalból]' és nem hivatalbóli halasztásoknak az ügy gyors befejezése céljából elejét kell venni s azért, ha volt indok arra, hogy a halasztás a rendes eljárásban szabályoztatott, ugy hatványozottabban áll ez az indok a sommás eljárásra. A sommás biró — a jelenleg érvényben levő prts. alapján — akkor halasztja el a tárgyalást, mikor neki tetszik. S mit tehetnek ezzel szemben a felek, midőn a biró törv é n y t nem sért? Se m m i t. Teljesen tehetetlenek lévén, kénytelenek abban megnyugodni. Hogy azután ily rendszer mellett felelősség nincs s a biró — l ivált a reá nézve odiosus és komoly munkát igénylő sommás perek befejezését akár hivatalból, akár alperes mivel sem indokolt kérelmére is ad graecas calendas elodázhatja — az bizonyos. És a remedium? Csak az lehet, ha a felek az administrativ felettes hatósághoz fordulnak panaszaikkal. És mikor, hány esetben történik ez ? A végszükségben s akkor is nagyon ritkán. Az új perrendtartás — ha valóban tökéletességre törekszik — ezen fontos perjogi momentumot figyelmen kivül nem hagyhatja s a halasztások kérdését okvetlenül és radicalisan rendeznie kell.* Praecedenst alkot erre az 1881. évi L1X. t.-cikk 97. §-a akkor, a midőn kimondja: igénypereknél a tárgyalás elhalasztásának csak a felek beleegyezésével van helye. Szabályozni kell tehát oly módon, hogy a mig egyfelől a perbeli feleknek a halasztásokra nézve teljesen szabad kezet engedünk, addig másfelől a hivatalbóli és a felek egyoldalú kérelmére leendő halasztásoknak gátat szabnak s annak csakis kellőleg igazolt, nyomós indokok fenforgása mellett adunk helyt. Ilyen indokok pedig a német bir. prts. 127. §. 3-ik bekezdésének rendelkezését is például véve: a tárgyalási idő rövidsége, vagy az ügynek terjedelmessége, ugy, hogy a biró ugyanazon napon azt be nem fejezheti, továbbá közbejött akadályok, peregyesités, a felek részéről a tárgyalási határnap és a megidézés közti határidő rövidsége, vagy más oly indok, hogy a felek bizonyítékaikat be nem szerezhették s egyéb, s az új javaslatban is felsorolt oly pergátló körülmények forognak fenn, melyek a tárgyalás elhalasztását szükségessé teszik. A halasztások szabályozása, tekintettel az 1881. évi L1X. t.-cikk 17. §-a és az új javaslat 42. §-ára, mely szerint az elsőfolyamodású bíróságok szintén jogositvák Ítélethozatal előtt a tárgyalás kiegészítését és ennek folytán további bizonyítást elrendelni és arra, hogy a felek személyes megidéztetését is megrendelheti, a következő módon történhetik: §• A tárgyalás elhalasztásának helye van, ha abban mindkét fél megegyezett. Ha azonban az egyik fél a tárgyalás elhalasztását ellenzi, a biróság a kérelem felett haladék nélkül intézkedik s a mennyiben az elhalasztást indokoltnak találja, a tárgyalás elhalasztását végzésileg kimondja és az új határnapot nyomban kitűzi ; ellenkező esetben a halasztást kérelm ző felet a további tárgyalásra utalja. §• Ha a tárgyalás az idő rövidsége vagy az ügynek terjedelmessége miatt ugyanazon napon be nem fejezhető, úgyszintén, ha közbejött akadályok, peregyesités, pergátló körülmények, továbbá a perbeli felek személyes megidéztetésének szüksége forog fenn és ez által a tárgyalás elhalasztása indokoltnak jelentkezik: a biróság jogosítva van a tárgyalást hivatalból elhalasztani, de köteles annak folytatására a határnapot rendszerint azonnal kitűzni. A 42. §. határozatai azonban ez által nem érintetnek. §• A halasztás tárgyában hozott végzés ellen jogorvoslatnak helye nincs és az okozott sérelmek orvoslása csak az ügy érdemben hozott Ítélet elleni felebbezúsben kérhető. És most áttérhetünk a bizonyítási eljárásra. Bizonyítás. A bizonyítás felajánlásának ideje még mindig vita tárgyát képezi a sommás eljárásban, sőt — mint jeleztem — a felsőbb biróság, különösen a kir. ítélő tábla jelenleg is rendszerint azon felfogás szerint itél, hogy sommás perben a felek a bizonyítási eljárás befejeztével is hivatkozhatnak új tanúkra, habár helyettesítésnek esete be nem állott. Hogy ez mennyire téves, mennyire ellenkezik a prts. idevágó szakaszaival, de a sommás eljárás rendeltetésével is, azt eléggé kimutattam a »Nehány szó a mai eljárásrók irt értekezésemben.* Tény az, hogy az újonnan alkotandó prtsnak ezen második és fontos controvers kérdést szintén meg kell oldania, még pedig határozott alakban. A javaslat 28. §-a e tárgyban akkép intézkedik : a bizonyítékok azon tárgyalás bezárásáig, mely a fenforgó kérdést elintéző határozatot megelőzi, rendszerint bármikor felhozhatók. Hiszen, ha a javaslat a »bizonyitási tárgyalás t« ne emlegetné? De vájjon igy mit ért a javaslat »a fenforgó kérdést elintéző határozat« alatt? Ezt jó lesz előzetesen tudni. Mert ha magát a véghatározatot, a per tárgya felett hozandó ítéletet érti, ugy a kérdés megoldása — miután a sommás eljárást abban a valóságos »kátyú«-ban szándékozik továbbra is meghagyni, a melybe azt a felsőbb bíróságok nemcsak helytelen, de magával a törvény rendelkezésével ellenkező judicaturája sodorta — szerencsésnek egyáltalán nem mondható. A sommás eljárás csak akkor és ugy felelhet meg a modern justitia igényeinek, ha inquisitorius jellegénél fogva is minden tekintetben a materialis igazság kiderítésére törekszik ugyan, de a mellett szigorúbb, fegyelmezettebb és oly rendelkezéseket léptet életbe, mely egyedül a per huza-vonására célzó mindenféle »m a n e u v e r e k n e k« gátat szab. Meg kell adni a módot és alkalmat, de nem legyezgetni a mulasztást és hanyagságot. Tekintsük akár a külföldi államok processualis eljárását, a többi között a württembergi prts. 411. és a német bir. prts. 339. §-át, vagy vegyük fontolóra az ellenkező elvi álláspontból eredő következményeket, a végtelenségig űzhető tanubejelentéseket, azt találjuk, arra a meggyőződésre kell jutni minden szabad felfogású és gondolkozású jogásznak, hogy a feleknek a bizonyítást ajánlani, a bizonyitékokatmegn evezni, azt megvitatni csak a per folyamán és directe kimondva, a szóbeli tárgyalás berekesztéséig lehet és szabad és azon bizonyítékok, a melyeket a felek a tárgyalás befejeztéig nem ajánlottak, rendszerint figyelembe nem jöhetnek és e tekintetben kivételnek csakis két esetben lehetne helye — eltekintve a külön szakasz alá tartozó helyettesítéstől — és pedig: a) ha a bizonyítást a biró hivatalból rendeli el; b) ha a bizonyítás befejezése után a félnek eskü alatt leendő kihallgatása vagy eskü ajánlása válik szükségessé. A bizonyításról szóló fejezet első szakaszának tehát igy kell hangzania: §• Azon félnek, a kit a bizonyitás kötelezettsége terhel, a bizonyításra rendszerint az eldöntendő kérdés felett tartott szóbeli tárgyalás befejezéséig kell ajánlkoznia, kivévén, ha a bizonyítást a biróság hivatalból rendeli el, vagy a befejezett bizonyítási eljárás után a félnek eskü alatt leendő kihallgatása vagy eskü ajánlása válik szükségessé. A javaslat, tekintettel arra, hogy a 15. §-ban a feleket olykép idézi, miszerint azok lehetőleg tanúikkal jelenjenek meg, a bizonyítás felvétele tárgyában is ennek megfelelőleg intézkedik az 55. §-ban. Minthogy azonban ezen rendelkezés tarthatatlanságát igazoltam és miután a bizonyitás felvétele idejének meghatározása a biróság hatásköréhez tartozik ; az 56. §-ban a »t ö r t é n i k« szó helyett »is történhetik« alkalmazandó. Ha azonban a biróság a szükséges bizonyítási eljárást a tárgyalás befejeztével nyomban nem foganatosíthatja, ugy nem a tárgyalás elhalasztásának (56. §.) van helye, mert az eldöntendő kérdés felett már tárgyaltak és azt be is végezték, hanem inkább az ajánlott vagy szükségesnek mutatkozó bizonyitás felvételének elrendelése és e célból új határnap kitűzésének van helye. * (V. O. »J o g« ez évi 25. és 26. számait.) * (V. O. ugyanott.)