A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 48. szám - Az igazságügyi szervezet kérdéséhez

414 R. JOG. És miként történjék ez? A javaslat e részben új álláspontra | helyezkedik akkor, a midőn kötelességévé teszi a bírónak, hogy a bizonyítás felvételét rendelő végzésben a tényeket, j melyek iránt és a bizonyítási eszközöket, a melyekkel a bizonyítás felveendő, — jelölje meg. Helyes-e ezen újítás? azt csak ugy dönthetjük el, ha a pro et contra érveket szembeállítjuk. Mi indokolja az 56. §. intézkedését? Az, hogy számba se vehető esetben, ha a tanú előzetesen tudomással bir arról, hogy mily körülményekre lesz kihallgatandó, — bizonyos dolgokról meggyőződik, könyveit betekinti stb., hogy azután igaz vallomást tehessen. Az ilyen tanú — kivált a vidéken — vajmi ritka és akkor is meg lehetünk győződve, hogy a kihallgatás célját a tanuállitó fél rendszerint ugy is közli a tanúval. És mi ellenzi ezen eljárást? Ama jóval fontosabb ok, hogy a tanuk már eleve in formáltatnának a bizonyítandó ténykörülmény iránt, most, a midőn a tanúvallomás mint bizonyíték számtalan esetben amúgy is annyira megbizhatlan — és ezzel a tanuk és felek az adandó vallomás iránt biztos alapon p a c t á 1 h a t n á n a k. Ezt pedig megkell gátolni akkor, midőn a javaslat is a tanukat külön és nem egymás jelenlétében kívánja kihallgattatni. Mert legyünk őszinték. Vagy kénytelen a bíróság mindazon körülményeket megjelölni a végzésben, melyekre a tanút kihallgatni szükségesnek találja, — és ekkor legjobb lesz mindjárt az összes kérdőpontokat közölni,— vagy csak általában érinti a körülményeket, abból meg a tanú nem tud meg semmit. Mire való tehát, minden perjogi előny nélkül, sőt hátrány mellett ugy a biróságot, mint a kezelő (másoló) személyzetet haszontalan munkával terhelni?! Minek megadni a módot a tanuk összebeszélhetésére ? Lehetnek (seték, a hol feltétlenül szükséges a tanút valaminek megtekintésére vagy arra, hogy valamiről győződjék meg, kihallgatása előtt utasítani; szükséges a birói szemle és becslésnél eleve megjelölni a végzésben a bizonyítandó köiülményeket, hogy a felek ahhoz értő szakértőket állítsanak, de hogy a bíróság minden esetben tartozzék ezt követni és még hozzá akkor, midőn az 57. §. szerint az elrendelő végzéshez ugy sincs kötve, — valóban felesleges. (Folyt, köv.) Az igazságügyi szervezet kérdéséhez. (Felelet dr. B 1 u m Béla cikkére.) Irta : HINKA LÁSZLÓ, püspöki jogtanácsos Pécsett. Dr. Blum Béla, pécsi kir. közjegyző a fent irt cím alatt a »Jog« f. é. 45. számában egy érdekes kérdést szellőztet a nála megszokott szakértelemmel. Röviden szólani kívánok a tárgyhoz, mert ha eszmemenetét, helyes és nemes gondolkozását osztom is, a levont consequentiák tekintetében egy kissé eltérő nézettel birok, melyet a kérdés nagy fontosságánál fogva felemlitésre érdemesnek vélek. Blum közjegyző ur azt mondja : »Igazságügyünk, mely alatt nemcsak a tulajdonképeni törvénykezést, hanem ugy a peres, mint a peren kivüli jogéletet általában kell értenünk, három oszlopon nyugszik. A birói (ügyészi), az ügyvédi és a közjegyzői kar képezik igazságügyi szervezetünk oszlopait. Mindháromnak egyenlő magasságúnak kell lennie, ha azt akarjuk, hogy biztosan nyugodjék rajtuk az épület; mint az igazságügy egyenlő factorait, egyenlő magas színvonalon kell tartanunk, a mit csak ugy fogunk elérhetni, ha egyrészről birói, ügyvédet, közjegyzőt hasonló qualificatióval teszszük egyenlőkké, de másrészről mindegyiknek hatáskörét olykép szabályozzuk, hogy biztosítva az állásukhoz mért anyagi és szellemi prosperálást, saját hatáskörében mindenik a lehető legnagyobb szakértelmet fejthesse ki, a lehető leglelkiismeretesebb és legjobb munkát hozhassa áldozatul az igazságügy oltárára !« Széles e világon nem találunk helyesen gondolkodó jogászt, ki ezen vezérelv alapos és kizárólag helyes voltát el ne ismerje. Kérdés tehát csak az lehet, hogy Blum barátom mikép véli a gyakorlati életben e szép elv megvalósítását célirányosan és igazságosan keresztülvihetni ? Talpraesett felelete erre az, hogy: »itt az igazságügyi szervezet kérdésénél az egyes factorok hatáskörének egymástól való szoros elkülönítése képezi a kérdés helyes megoldásának kulcsáU, mi mellett a zugirászat okvetlen beszüntetendő. Tökéletesen igaza van, nem lehet ellene kifogása senkinek. De lássuk kissé tüzetesebben, mikép akarja ö az igazságügyi reorganisatiónál az egyes factorok hatáskörét egymástól szorosan elkülöníteni, mert ez az, miben nem vagyok vele teljesen egy nézeten. Az első tényező, a birói (ügyészi) kar újjászervezésétől én is, miként ő, eltekinteni kívánok, mert ezzel nagy igazságügyérünk már amúgy is foglalkozik. A másik két kar teendőit dr. Blum akkép akarja megosztani, hogy az ügyvédnek jusson a hatóságok, bíróságok előtt, a perekben és a peren kivüli telekkönyvi és öröködési beadványoknál meghatározott díjtaksa mellett a képviselet; a királyi közjegyző hatáskörébe ellenben — a mostan hozzá utalt ügyeken felül — kötelezöleg bevonandók lennének a telekkönyvi és öröködési jogokra vonatkozó okmányok és a végrendeletek. A többi ügyekben facultativ. Dr. Blum azt hiszi, hogy az általa proponál1, ezen hatáskörmegosztással egyfelől az ügyvédi kar anyagi függetlensége és ezzel tekintélye emeltetnék, másfelől pedig a kir. közjegyzői hatáskör kiterjesztésével »a sok káros és haszontalan pert okozó okiratok mellőzhetése, különösen pedig telekkönyvi betéteink tisztasága« fog eléretni. Megvallom, hogy cikkíró tárgyilagos, szépen kezdett és folytatott cikkének ez legyen a punctum saliens-e, azt nem reméltem, főleg nem akkor, midőn olvasám, hogy ő is óhajtja, miként én: hogy a kir. közjegyző és ügyvéd »ne egymás ellen, hanem mellett mozdítsák elő a nép javát«. A cikkíró által előterjesztett javaslat sem arra nem alkalmas, hogy a nép javát mozdítsa elő, sem pedig arra, hogy az ügyvéd, a kir. közjegyző jövedelmét némileg megközelítő tisztességes jövedelemforrással bírjon és ment lehessen minden keuyéririgységtől; a javaslat csak oda irányul, hogy a kir. közjegyzők jövedelme a nép és az ügyvédi kar rovására szaporittassék. Ezen állításomat következőkkel okolom meg. A kir. közjegyzői kar tagjai — egyes, kevés kivétellel, hol az eltérés nem annyira az intézményben, mint az egyéniségben keresendő — ma már a nekik törvényileg osztályrészül jutott hatáskör mellett évenkint oly jövedelmet húznak, minőt az ügyvédi kar túlnyomó nagy többsége — mert hisz egyes kiváló celebritások és a sors különös kegyeltjei e kérdésnél számba nem jöhetnek — még megközelítőleg sem ér el. Ezt nem irigységből, de a tárgyi igazság érdekében constatálom. Cikkíró jól tudja, hogy én nemcsak örülök, de meg is követelem, hogy a kir. közjegyzőnek állásának megfelelő jövedelme és anyagilag egészen gondtalan élete legyen. Csakhogy azt is megkívánom, hogy akkor, midőn a kir. közjegyző és ügyvéd anyagi helyzete között párhuzamot húznak és a/.t óhajtjuk, hogy e két egyenlő műveltségű egyéniségek mindegyike tisztességes, lehetőleg egyenlő keresettel birjon és azt tudjuk, hogy mindkettejüknél ezt csak igazságos munkamegosztással érhetjük el: akkor e tényezőt nem szabad szem elől tévesztenünk. A zugirászatnak beszüntetése, melyre én is nagy súlyt fektetek, kétségtelenül szaporitandja a kereseti forrásokat, de legyen ez — eltekintve azon óriási előnytől, melyet a bíróságok a rossz vagy hiányos beadványok elintézésére fordított idő s munka megtakarításából húzni fognak — oly Isten áldása, mely mindkét kar tagjait egyaránt érje. Cikkíró a telekkönyvi és öröködési beadványok benyújtását kívánja nekünk juttatni és a közjegyzőnek a telekkönyvi és öröködési jogokra vonatkozó okmányoknak és végrendeleteknek kizárólagos készítését megtartani. Furcsa igazság! Meggondolta-e cikkíró, mikor ezt irta, hogy mig egy bekebelezési kérvényért összes munkadíj cimén 3—5 forintot lehet követelni, addig épen a vagyonátruházási szerződések elkészítésénél — vonatkozzanak ezek élők közti, vagy halál esetérei rendelkezésre - mily, aránytalanul nagyobb keresetre nyuj tátik alkalom? Meggondolta-e, hogy terve által mennyire sujtatik a közönség azon nagy része, mely kénytelen állandó ügyvédet tartani és fizetni, ha kinevezett rendes ügyvédjei által nem készíttetheti ingyen ez okmányokat, hanem kénytelen a kir. közjegyzőhez fordulni és ennek díjt fizetni? Meggondolta-e, hogy mennyire sujtatik a kölcsöntkereső közönség, ha a pénzintézet ügyészén kivül a kötelezvény alapszabályszerű elkészítéséért külön még a kir. közjegyzőt is kell fizetni? Meggondolta-e, hogy a kölcsönök létesítésénél mennyire nehezítené a kötvények közjegyzői kiállítása az eljárást, mily zsibbasztólag hatna ez a pénzintézetek üzletforgalmára? Meggondolta-e cikkíró, hogy mily igazságtalan és sértő az ügyvédi kar iránt, midőn a telekkönyvi betétek tisztaságát csakis a közjegyző okmányaitól mondja várhatónak és hozzá-