A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 47. szám - A büntetőtörvény revisiója

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a >Jog« 47. számához. Budapest, 1890. november 23-án, Köztörvényi ügyekben. Alkuszi díj Ingatlanok adásvételi ügylete ntáu meg nem ítélhető] ha az alku>z az előre megállapított vételár melletti vevőt nem talált, jóllehet az adásvételi ügylet később ugyanazon felek között jött létre, melyek érdekében az alknsz közben járt. A budapesti VIII X. ker. járásbíróság 1889. augusztus hó 2-án 10,208/1889. p. sz.): Dr. Deutsch Ignác ügyvéd által képviselt K. József felperesuek clr. Andaházy László ügyvéd által képviselt E. Mihály ellen 310 frt s járulékai iránti sommás perében itélt: Felperes keresetével elutasittatik stb. Egyúttal az öszszes iratok jelen Ítélet jogerőre emelkedése után a budapesti kir. törvényszék büntető osztályához áthelyeztetni rendeltetnek. Indokok: Felperes kereseti követelését arra állapítja, hogy alperes őt megbízta a keresetben körülirt ingatlanok eladásának közvetítésével, kötelezvén magát, ha felperes 7ieki ezen ingatlanokra nézve 31,000 frtnyi vételár mellett vevőt szerez, a vételárnak l°/o-át, tehát 310 frtnyi összeget megfizetni. Felperes előadása szerint az ingatlanok az ő közbenjárása mellett tényleg el is adattak. Alperes védelmében elismeri ugyan, hogy felperesnek, midőn ez az eladási közvetítést neki felajánlotta, ígérte, miszerint az esetre, ha a szóban forgó ingatlanokra 31,000 frtnyi vételár mellett kész kötést hoz és a vételügylet létrejön, az 8 közbenjárása mellett neki a vételárnak l°/o"'lt provisióként megfizeti. Tekintve, hogy a per során felperes bizonyítékul csakis alperes beismerését használta fel, már pedig az 1868: LIV. t.-c. 163. §. értelmében ily esetben a beismerést teljes tartalma szerint kell elfogadni; tekintve továbbá, hogy alperes tagadásával szemben felperes nem bizonyította azon perdöntő körülményt, hogy a szóban forgó adásvételi ügylet tényleg az ő közvetítése mellett jött létre, de ellenkezőleg E. . . Mór tanúvallomása szerint felperes az ügylet végleges megkötésénél már be nem folyt és felperesnek közvetítése megszűnt az okból, mert ö, nevezett tanú, mint későbbi vevőtől csakis az alperes által feltételként kikötött vételárnál sokkal kisebb összegre szóló ajánlatot volt képes kieszközölni. Tekintve végre, hogy alperes által kikötött feltételnek felperes meg nem felelt s így a megállapított alkuszdíjra igényt nem tarthat, azon körülmény, hogy a vételügylet, jóllehet felperes közbenjötte nélkül, ugyanazon egyénnel jött létre, ki részéről felperes előzőleg, mint már jelezve lön, kedvezőtlenebb ajánlatot hozott, még nem jogosítja fel felperest a kikötött alkuszdíjt alperesen követelni; mert eltekintve attól, hogy alperesnek a fentiek szerint beigazolt állítása értelmében az alkuszdíj csak az esetre köteleztetett felperes részére, ha ez megfelelő kész ajánlatot vagy kötést hoz, a dolog természetéből is kifolyólag, hogy az ügynök részére a közvetítési díj ép e célból köttetik ki. hogy ő az eladó helyett teljesítse az ily ügyleteknél rendszerint előforduló hosszadalmas és terhes alkudozások- és utánjárásokat és ezen ténykedések eredményeként jöjjön létre a célba vett ügylet, mely körülmény jelen esetben azonban nem állott be, mert mint már jeleztetett, a vételügylet felperes közvetítése nélkül jött létre. A felperes által kínált eskü pedig azért nem volt alkalmazható, mivel az nem ténykörülményre, hanem bizonyos feltételezett körülményekből levont consequentiákra vonatkozik. Mindezek alapján felperest keresetével elutasítani kellett. Végül tekintettel arra, hogy felperes kijelentette, miszerint ő a becsatolt iratoknál elfekvő 14,777/1886. számú jegyzőkönyvben foglalt tanuzást nem tette és a tanúvallomás alatti aláírás nem tőle származik és így vagy hamis tanuzás vagy pedig csalás bűnténye látszik fenforogni, ennek megtorlása végett az iratoknak a fenyitő törvényszékhez leendő áttételét elrendelni kellett. A budapesti kir. itélő tábla 1890. márc. 10. 41,972/p. 1889. sz.): Az elsőbiróság ítéletének nem felebbezett ama részét, mely szerint az elsőbiróság az Ítélet jogerőre emelkedése után az iratoknak a fenyitő bírósághoz való áttételét elrendelte, érintetlenül, felebbezett többi részét megváltoztatja és alperest kötelezi, hogy 310 frt tőkét és jár. felperesnek fizessen meg. Indokok: Alperes beismerte, hogy a kérdéses ingatlanok eladásával felperest megbízta akként, hogy a mennyiben azokat 31,000 frtért eladja és kész kötést hoz, alkuszdíj fejében a vételárnak l°/o-kát fogja kapni, beismerte alperes, hogy E. . . Mórt vevőként felperes ajánlotta, végre beismerte alperes azt is, hogy az ingatlanokat E. . . Mórnak 81,000 frtért valóban eladta. Ezek és E. . . . Mór vallomásából kétségtelen, hogy felperes és E. . . . Mór között az adásvevési szerződés létrejöttét felperes közbenjárása eredményezte, ily esetben pedig az alkuszt a díj megilleti, nem tevén különbséget, hogy a felek a szerződést az alkusz mellőzésével kötik meg s miután alperes beismerte, hogy az alkuszdíjt nem fizette meg, annálfogva az elsőbiróság Ítéletének a kereset főtárgyára vonatkozó részét megváltoztatni, alperest 310 frt stb. megfizetésére kötelezni kellett. A m. kir. Curia (1890. október 17-én 4,136/p. sz.): A másodbiróság ítélete megváltoztntik és az elsőbiróság ítélete hagyatik helyben stb. I n d o kok: Habár beismerte is alperes, hogy felperesnek az esetre, ha kész kötést hoz létre arra nézve, hogy a kérdéses házakat 31,000 frtért eladja, közbejárási díj fejében í°/o-ot, vagyis minden 100 frt után 1 frtot igért, még sem volt a kereseti kérelemhez képest elmarasztalható, mert felperes a határozottan megszabott feltételnek meg nem felelt s alperesnek nemcsak hogy 31,000 frtban megállapított kész kötést nem hozott, illetve ily feltétel melletti vevőt nem talált, hanem csak 28,000 frtnyi vételárt ajánlott fel s minthogy alperes ezt nem fogadta el, felperes a további közbenjárást abbanhagyta. De a perben előadottakból és a vevő E. . . Mór vallomásából egyébként is kitűnik, hogy a közte és felperes között létrejött adásvételi ügyletet felperes sem nem kezdeményezte, sem létre nem hozta s az egyenesen a két félnek közvetlen és személyes érintkezése folytán jött létre s ekkép felperes oly alkuszi szolgálatokat nem teljesített, melyek után dijat követelui joga volna. Felperest ezekhez képest keresetével elutasítani, a perköltséget azonban a per körülményeinél fogva kölcsönösen megszüntetni kellett. Nem szakittatik félbe az elévülés illetéktelen bíróság előtt indított keresettel. A budapesti VII. ker. kir. járásbíróság: Felperes keresetével elutasittatik. Indokok: Felperes 896 kilogramm sóhiány megtérítésére indította keresetét alperes ellen, melynek elbírálására alapul a következő jogviszony szolgált: elsőrendű alperes megbízást vállalt egy waggon sónak felperes részére leendő szállításának közvetítésére a 3-/. alattiban felsorolt s felperes által elfogadott feltételek mellett; ezenfelül elsőrendű alperes a D. alatti szerint Kelenföldtől kezdve Szegszárdig ezen sómennyiség szállítmányozója is, míg másodrendű alperes ugyanezen vonalon annak fuvarozását eszközölte. így az eldöntendő kérdés csak az volt, vájjon alpereseket ezen minőségükben felperessel szemben terheli e felelősség és mennyiben, az általuk nem tagadott sóhiányért? A per során felhozott bizonyítékokból azonban a bíróság beigazoltnak látta, miszerint ilyennel nem tartoznak. Elsőrendű alperes stb. stb. A mi másodrendű alperest illeti, kötelezettségének érdemleges elbírálása előtt első sorban az általa tett elévülési kifogást kellett figyelembe venni. Tény ugyanis, hogy felperes keresetét ezen biróság előtt a K. T. 390. és 410. §-ainak ellenére az egy évi elévülési idő elteltével indította meg, védekezvén ezzel szemben azzal, hogy keresetét még egy éven belül adta be a szegszárdi kir. járásbíróságnál, mely illetőségét azonban csak ezen egy év elteltével jogerőre emelkedett végzéssel leszállította s így nem állott módjában keresetét ezen bíróságnál egy éven belül megindítani. Ezen védekezés azonban figyelembe vehető nem volt. Mert illetéktelen biróság előtt megindított kereset az elévülést félbe nem szakítja, sem fel nem függeszti, miként ezt a kir. Curia döntvényileg ki is mondotta. (Döntvénytár u. f. VI. k. 262. 1.) Igaz ugyan, hogy a kir. Curia ezen elvet csak a K. T. 349. §-ára nézve mondotta ki, nincs azonban elfogadható ok arra, hogy a 390. és 410. §-okra ki ne terjesztessék. S e részben különbséget nem tesz azon körülmény sem, hogy a kártérítésért illetőleg már korábban voltak a C. 5/. és 6/. alattiak szerint a peres felek