A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 44. szám - A bírósági hites tolmácsokról

380 R. JOG. Midőn a német tolmács kijelölése a kir. törvényszék teljes tanácsában megtöi tént, bár a vizsgáló bizottság alakítása a hivatkozott igazságügyministeri rendelet 11-ik §-a szerint kizárólag a kir. törvényszék elnökének hatásköréhez tartozik, mégis a kir. törvényszék elnöke az együtt volt bírákat saját tájékozása céljából felkérte, hogy azok, kik a német nyelvet birják, jelentkezzenek. E felszólításra többen jelentkeztek, de egyedül a cikkíró volt az, ki állítása szerint a német nyelvet | annyira bírja, hogy a vizsgát szakértő alkalmazása nélkül is képes megejteni, mig a többiek mind szakértő alkalmazását célszerűnek tartották. Ez a kijelentés, valamint az a körülmény, hogy a vizsgáló bizottság tagjaiul meghívott 2 bíró kizárólag büntető ügyekkel, az elnökhelyettes pedig telekkönyvi ügyekkel foglalkozik, a kir. törvényszék elnökét arra a meggyőződésre vezette, hogy a vizsgálat egyoldalúságának elkerülése szempontjából szükséges a váltó-, kereskedelmi, csed- és magánjogra vonatkozó műszavak és jogi kifejezésekre is kiterjeszteni a vizsgát s e célból egyik szakértőül német kereskedőket és cégeket rendszerint képviselő, a német nyelvben teljesen jártas ügyvédet, másik szakértőül okmányoknak német nyelven felvételére jogositványnyal felruházott egyik közjegyzőt hivta meg. De bátorkodunk felvetni a kérdést, vájjon közérdek szempontjából kifogásolható-e szakértők alkalmazása ? Talán baj az, ha jelölt minden irányban alapos vizsgának vettetik alá? Hiszen ha jelölt bírja a nyelvet, melyre tolmácsul jelentkezett, sem neki, sem annak, ki ügyét annyira magáévá tette, nincs oka félni a szakértektől és azok alkalmazása miatt panaszkodni. De hátha nem bírja a nyelvet? Ez esetben természetesen a szakértek a jelöltnek nagyon alkalmatlanok. A vizsgáló bizottság összeállittatván, az elnök a bizottság bírói tagjaival értekezett ugyan, de nem felel meg a valóságnak, hogy ez alkalommal az a megállapodás jött volna létre, hogy a szakértők csak a bizottságnak adandó felvilágosítás végett lesznek a vizsgán azon esetre, ha ajelöltnek valamely felelete a birói tagok előtt homályosnak tűnik fel. Jogérzetünk erősebb, semhogy a cikk írójának ezt a ferdítését hallgatással mellőzhetnők, mert ott, a hol akár a törvények, akár a ministeri rendeletek szakértők alkalmazását írják elő, vagy ha ilyenek bármely, különösen pedig peren kívüli eljárásnál alkalmaztatnak, a szakértők véleménye mindenkor fontos, legtöbb esetben elöntő bizonyítékot képez, de el sem képzelhető a szakértőknek a cikk irója által különösen kiemelt alárendelt szerepköre, hogy vélemény nyilvánithatása nélkül alkalmaztassák és hogy véleményük nyilvánithatása mellett beható és saját lelkiismeretük szerinti kérdéseket ne tehessenek. Abban sincs igaza a cikk írójának, hogy a szakértők alka'mazásából szármáz'ak a szerinte páratlan fejlemények, mert a megtörténtek egyedül és kizárólag a vizsga nem kielégítő eredményének voltak szükségképeni s elkerülhetetlen folyományai. Es itt elérkeztünk az ügynek ama leglényegesebb pontjához, melynek részleteit a cikkíró ur célszerűnek találta elhallgatni s melyet mi sem szívesen, csupán kényszerhelyzetünkből folyólag szellőztetünk. Az írásbeli és szóbeli vizsga megtartatott, ennek eredményeként mindkét szakértő kimondotta, hogy a jelölt ur a német nyelvet sem írásban, sem szóban a kívánalomnak megfelelőleg nem birja. A bizottságnak egyik birói tagja és a bizottság elnöke szintén kijelentették — s mindeme kijelentések jegyzőkönyvbe foglalvák — hogy jelöltet teljesen kész és megfelelőleg képesített tolmácsnak nem minősíthetik, de sót a bizottság harmadik tagja — cikkíró ur — a tolmács iránti minden jóindulata és gyengeségeinek mentegetése mellett szintén oda nyilatkozott, miszerint reményű, hogy a mire eddig a jelöltnek alkalma nem volt, »a német törvényhozások szerinti kifejezéseket« jövőben gyakorlat utján el fogja sajátítani, a mi nem jelenthet mást, mint azt, hogy a jelöltnek tanulmányra és gyakorlatra van még szüksége. Mi talán több joggal tehetnők kritika tárgyává a vizsgáló bizottság eljárását, mely szerint a vizsgának fentebb ismertetett eredménye után s annak dacára, hogy a rendelet 12-ik §-a értelmében az államnyelvnek és azon nyelvnek, melyre a jelölt tolmácsul vállalkozik, mind szó-, mind írásban teljes birása feltétlenül megkövetelendő, a bizottság a jövő önképzés reményében jelöltet képesítettnek mondotta ki és kinevezésre a teljes tanácsülésnek ajánlotta. De mi nem tehetjük magunkévá cikkíró ur modorát, csupán constatálni kívánjuk, hogy ebben az állapotban került az ügy a teljes ülés elé. A teljes tanács nem volt csonka, mint cikkíró ur állítja, meghivattak abba a bírák mind, a vizsgálatra kiküldött három bizottsági tag kivételével. De nem is szükséges, hogy a teljes tanácsülésben okvetlenül minden birája a törvényszéknek részt vegyen. A teljes tanács szabadon volt alakítva 7 bíró és az elnökből. Nem hivattak meg a vizsgálóbizottsági tagok, mert általánosan érvényben levő jogszabály, hogy midőn a törvényszék a kiküldött eljárása felett határoz, eme határozatba a kiküldöttek be nem folyhatnak, saját tényük felett nem szavazhatnak. Ily értelemben határozott az e felett felvetett kérdésben a teljes tanácsülés. Ugyanazon ülésben a teljes tanács szabályszerűen 5 szóval 3 ellen és nem mint cikkíró ur feltüntetni szeretné, 4 biró 6 ellen döntött az érdemben is akként, hogy miután a rendelet 13. §-a azt irja elő, hogy »a vizsgálóbizottság a törvényszéket értesiti a vizsgálat eredményéről, mely ha kielégítő, a törvényszék a jelöltet tolmácsul kinevezi« s miután a vizsgáló-bizottság által előterjesztett okmányok és adatokból az tünt ki, hogy jelöltnek sem írásbeli, sem szóbeli vizsgája nem volt kielégítő, a rendeletnek megfelelően és birói meggyőződését követve, jelöltet elutasította. Cikkiró ur azt állítja, hogy a kinevezés hármas tanács elé tartozik, mely azonban nincs jogosítva a vizsgáló bizottság határozatát felülvizsgálni, de nincs jogositva a teljes tanácsülés sem s ha mégis teszi, jogilag átlépi hatáskörét. A vélemények megoszlanak abban a kérdésben, hogy a kinevezés hármas tanács; vagy teljes tanács hatásköréhez tartozik-e? Véleményünk szerint, ha már a kijelölés felett is a teljes tanácsülés dönt, annál inkább a kinevezés felett, mely sokkal fontosabb. Ez a kérdés egyébiránt alárendelt jelentőségű. A kérdés lényege és súlypontja cikkiró urnák azon véleményében jut kifejezésre, hogy ugy a hármas tanács, valamint a teljes ülés kötve van a vizsgálóbizottság véleményéhez és javaslatához. Ez azt jelenti, hogy a vizsgálóbizottság ajánlatát, foglaljon az magában esetleg bármily ellenmondást, a törvényszék ellenkező meggyőződése ellenére is elfogadni tartozik. E szerint a törvényszék alárendelt közege lenne a vizsgálóbizottságnak, meggyőződését nem követhetné, nem érvényesíthetné, szóval nem volna egyéb, mint a vizsgáló bizottság egy okmánykiállitó közege. Mi e nézetet nem osztjuk. Ha a ministeri rendelet cikkiró ur által vitatott döntő hatáskört kívánt volna a vizsgálóbizottságra ruházni, ez esetben nem szorította volna hatáskörét csupán a vizsga eredményéröli jelentéstételre s a kinevezés jogát nem tartotta volna fenn a törvényszéknek, hanem az 1871 : LL t.-cz. 3. §. analógiája szerint bizonyára akként rendelkezett volna, a mint a hivatok törvényhely rendelkezett a kir. végrehajtók vizsgáiról, a hol a sikerrel letett vizsga után a képesítési okmányt maga a vizsgáló bizottság állítja ki. De nem igy rendelkezett, hanem fentartotta a kinevezést a törvényszéknek. A kinevezés joga eminens jog, mely benfoglalja a ki nem nevezés — az elutasítás — jogát is. E jogok gyakorlatával és azzal járó felelősséggel szorosan összefügg a kötelesség, lelkiismeretes gondossággal meggyőződést szerezni a felől, bírja-e a jelölt a nyelvet teljesen, vagy sem? Ez a lényeg! ezt tartotta szem előtt a teljes tanács és erre alapította a cikkiró ur által megtámadott határozatot. Közleményünkkel, mint a bevezetésben is érintettük, csupán az volt célunk, hogy az elferdített tényállást rectifi-