A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 40. szám - Az ügyvédi vizsga mint birói képesitési kellék

A JOG. 347 birói vizsga, s miután a többen a kevesebb már bent fog­laltatik ; képtelenség lenne, attól, a ki már letette az ügyvédi vizsgát, még a birói vizsgának letételét követelni. Áll ez annál is inkább, mivel helytelen és alaptalan az aljegyző urnák azon feltevése, hogy az ügyvédi vizsga jogeseteknek »elfogulás, előítélet és egyoldalúság nélküli helyes« elbírálását tárgyazó »gyakorlatot nem foglal magában«. Ha az aljegyző ur egy­nehány ügyvédi vizsgának írásbeli feladványait és szóbeli kérdéseit figyelmére méltatná, akkor az ellenkezőről nyerne meggyőződést. Vagy pedig külön bírósági joggyakorlat ? Az ügyvéd­jelölt joggyakorlata folyamán bő alkalmat nyer a birói teen­dők minden nemével alaposan megismerkedni. Reá nem szorul tehát, hogy az ügyvédi vizsgának letétele után joggyakornok­nak álljon be valamely bírósághoz és ott blankettáknak kitöl­tése, jegyzőkönyveknek felvétele és esetleg könnyebb fogai mazási teendőknek végzése által birói qualifikációra szert tegyen. »De« — úgymond az aljegyző ur — »köztudomású tény, hogy van sok olyan, ki ügyvédi oklevélhez jut a nélkül, hogy egyáltalán jogi gyakorlaton tényleg lett volna valahol; hiszen az ügyvédi vizsga előfeltétele csak az, hogy az illető valamely kamarába legyen bejegyezve ?« Csakhogy mind ez nemcsak nem köztudomású, hanem magában a törvényben leli cáfolatát. Az ügyvédi rendtartásról szóló 1874: XXXIV. t.-c. 5. §-ában ugyanis világosan ki van mondva, hogy az ügyvédjelölt csak akkor bocsátható az ügyvédi vizsga letéte­lére, ha három évi joggyakorlatot kimutat. Hogy ezen jog­gyakorlat komoly s szigorú kellék, mutatja az épen idézett 5. §-nak ama rendelkezése, melynek értelmében csak azon idő számitható be a három évi joggyakorlatba, mely kizáró­lag a joggyakorlatban töltetett A hatályos ellenőrzésről pedig gondoskodik az idézett törvénynek 13. §-a, melynek értelmé­ben a főnök a nála joggyakorlaton levő ügyvédjelölt maga­viseletéről az ügyvédi kamarát évenkint értesíteni és az ügyvéd­jelólt joggyakorlatának harminc napon túl tartó félbeszakí­tását az ügyédi kamarának bejelenteni köteles, valamint 14. §-a, melynek értelmében az ügyvédjelöltnek joggyakor­latáról csak az ügyvédi kamara állithat ki hiteles bizonyít­ványt. Helytelennek bizonyúl tehát az aljegyző urnák azon nézete, hogy az ügyvédi vizsgának előfeltétele csak az ügyvéd­jelöltek lajstromában való bejegyeztetés és hogy joggyakorlat nélkül is megszerezhető az ügyvédi oklevél. Épen olyan hely­telen az aljegyző urnák azon nézete, hogy »csak bírósági gyakorlat képesiti a birót belső elfajulás nélkül — felülemel­kedvén az alanyi instinctiók, előitételek, képzelmek táborán — helyesen ítélni.« Ha az ügyvédi rendtartásnak az ügyvédek jogairól és kötelességeiről szóló V. fejezetének és különösen 47. §-ának figyelmes elolvasása, továbbá az ügyvédekkel való hivatalos érintkezés — melyhez rövid bírósági gyakorlata folyamán vajmi kevés alkalma lehetett — az aljegyző urat majd arra fogják képesíteni, hogy az ügyvédségnek magasztos feladatát, valamint ezen feladatnak az ügyvédi kar által miként történő teljesítését felfogja és méltányolja; akkor be fogja látni, hogy az ügyvédi gyakorlat szintén képesiti a jogászt arra, hogy »belső elfogulás nélkül, az alanyi instinctiók, elő­ítéletek, képzelmek táborán felülemelkedvén«, helyesen fogja fel és bírálja el az elébe kerülő jogesetet. Az ügyvéd az ügyfél által előterjesztett tényállásra vonatkozólag legjobb tudásához és lelkiismerete sugallatához képest jogvéleményt mondva, ő amúgy is első birája a kérdéses peres ügynek. Ezen teendőjét csak ugy végezheti törvényesen és sikeresen az ügyvéd, ha elfogulatlan. Hogy az ügyvéd »kizárólag csak saját fele érdekét védeni« köteles, kétségtelen. Ezen köteles­sége azonban csak addig tart, míg a félnek érdeke az ügy­védnek meggyőződése szerint igazságos; mert ha az ügyvéd azon meggyőződésre jut, hogy ügyfelének érdeke igazságtalan, köteles a képviselést megtagadni s illetve abbanhagyni. Ezen egyedül helyes szempontból tekintve, az ügyvédnek felfogása és működése ép oly kevéssé egyoldalú, mint nem egyoldalú | a bírónak felfogása és működése, a ki két perfél közül azt ítéli pernyertesnek, a mely perfélnek az ő birói meggyőződése szerint igazsága van. Hogy e tekintetben sajnos kivételek vannak az ügyvédek között, ki merné tagadni ?! De ezen kivételekből ép oly kevéssé szabad következtetni azt, hogy az ügyvédből rossz biró válnék, a mint nem szabad a birói kart birói teendők teljesítésére alkalmatlannak kijelenteni azért, mert kebelében is vannak sajnos kivételek és például léteznek birósági tagok, kik alapos ismeretek és tapasztalok nélkül csupán »alanyi instinctiók« és »képzelmek« szerint ítélik: meg az ügyvédi karnak jellemét, tehetségét, működését és »előité­letek« által befolyásoltatva, az elfogultságnak és egyoldalú­ságnak bélyegét sütik e karra. Az aljegyző ur az ügyvédi gyakorlatot azért is tartja elégtelennek birák kiképzésére, mert — úgymond — »az ügyvédi gyakorlat az ügyvéd keresettségéhez, sőt a vidék minőségéhez képest is felette különböző; másrészt pedig az ügyvédi gyakorlatra lépő pályakezdő kiképeztetése az ügyvéd egyéniségétől is nagyon függ«. Ámde ezen érvek sem szeren­csésebbek az előbbieknél. Hogy keresettebb és kevésbé kere­sett üg> védek vannak, az igaz. Ebből azonban csak az követ­kezhetik, hogy ne neveztessék ki bírónak olyan ügyvéd, a kiből azért, mert mint ügyvédjelölt kevéssé keresett ügy­védnél volt gyakorlaton, vagy pedig mint ügyvéd csekély praxissal bir, jó biró nem válhatik; de nem következhetik abból az, hogy e miatt az ügyvédi vizsga elégtelen képesit­vény birói hivatalra. Az is igaz, hogy az ügyvédi gyakorlat a vidék minőségéhez képest különböző; de nem áll-e ugyanez azon bíróságokra nézve is, melyeknek területén az illető ügyvédjelölt vagy ügyvéd működik ? ! Abban is igaza van az aljegyző urnák, hogy az ügyvédi gyakorlatra lépő pályakezdő kiképeztetése az ügyvéd egyéniségétől is nagyon függ; de nincsen ez máskép a birói gyakorlaton levőknél sem. Vagy azt hiszi talán az aljegyző ur, hogy a birói gyakorlatra lépő pályakezdőnek kiképeztetése nem függ az őt kiképző birói tagnak egyéniségétől? Vagy pedig azt hiszi-e, hogy a bíró­sági kiképzőknek egyéniségei mind egyformák ? Ilyetén téves praemissákból kiindulva, az aljegyző ur azon következtetést vonja le, hogy az ügyvédi vizsgának birói minősitménynek való elfogadása a bíróság niveauját leszállítani és az igazságszolgáltatást veszélyeztetni fogja. Olyan nézet ez, melyet megcáfol az igazságszolgál­tatásunkban eddig nyert tapasztalat, mely mutatja, hogy az ügyvédek sorából »minden további kikötés nélkül« kinevezett birák minden tekintetben megállják helyeiket. Olyan nézet az, melyet megcáfolnak az összes civilizált államok bírósági szervezetei, mely államokban a bíróságok niveaujának veszélyeztetése nélkül ügyvédek »minden további kikötés nélkül« birói hivatalokra kineveztetnek, sőt azoknak némelyikében, mint például Angliában, bizonyos számarányban kötelezőleg. Olyan nézet az, melyet igazságügyi kormányunk a birói és ügyészi szervezet módosításáról szóló előadói tervezetbe felvett azon intézkedéssel megcáfol, hogy a bíróságok niveau­jának emelése végett az ügyvédi vizsgát nemcsak megtartja birói képesítési kelléknek, hanem azt a birói vizsgának eltör­lése mellett kizárólagos birói képesítési kelléknek nyilvánítja és pedig azon indokból, mert »lehetetlen fentartani azt az állapotot, hogy alacsonyabb képesitettségi kellék kivántassék meg a birói pályára, mint az ügyvédire«. Ha az aljegyző ur mindezeket alaposan megfontolja és azután — a mint ez birói személytől elvárható — fölöttük elfogulatlanul itél: akkor ő is ki fogja mondani, hogy az ügy­védi vizsgának birói képesítési kelléknek való elfogadása a bíróságoknak niveauját le nem szállítja és az igazságszolgál­tatást nem veszélyezteti.* * Ugyanezen kérdésben még egy választ vettünk Scheibner Kálmán ügyvéd úrtól Pécsről, melyet helyszűke miatt a jövő számra halasz­tani kénytelenültünk. A szerkesztőség

Next

/
Oldalképek
Tartalom