A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 39. szám - A törvénytelen szülöttek tartásának van-e jogalapja?

338 a J büntető jogszolgáltatásra még más irányban is. Hányszor kell ugyanis tapasztalnia a vizsgáló bírónak, hogy a helyszíni szemlét nem ejtheti meg azért, mert a helyzet meglőn változtatva addig, mig a helyszínére ér, minek legtöbb esetben a községi birák szakavatatlansága az oka, ez mind megszűnne ekkor, ha a községi csendőr képviselné a rendészetet, mert annyit minden csendőr tud, hogy fontosabb bűneseteknél a helyszíni állapot fentartása a legtöbb esetben fontos követelmény. A községi csendőr ezek után igen jó szolgálatot tehetne a kézbesítéseknél, ezt ugyanis teljesen reá lehetne bízni s bizonyára rendszeresebb volna a kézbesítés, mint jelenleg. Megjegyzem azonban itt, hogy a községi csendőrnek functiója odáig nem terjedhetne, a hol szabály szerint két vagy több csendőrnek kell közreműködni, itt továbbra is az őrsök járnának el. Ha már most figyelembe veszszük, hogy a községek ugy is fizetnek kézbesítőt, hogy polgári ügyekben kézbesítési díjakat is lehetne szedetni, hogy sok költséges vizsgálat megszűnne már az előnyomozás stádiumában, mely jelenleg a szakértelmetlen községi birák feljelentésére tétetik folyamatba s mely sok esetben csak a légből van kapva, ha figyelembe veszszük, hogy a közbiztonságot mennyire emelné a községekben, ha tudva lenne, hogy egy értelmes és teljesen fegyverszerelt csendőr van a községben s hogy e célból a községek is szívesen áldoonának valamennyit, ugy azt hiszem, hogy pénzügyi helyzetünk kedvezőtlen volta sem odázhatja el a községi rendészet általam jelzett reformálásának szükségét, akár az általam jelzett, akár más megfelelő módon. Azt meg mindenesetre megjegyzem, hogy e reform szüksége legégetőbb a szegényebb vidékeken, a hol legkevésbé lehet találni egy értelmes, ügybuzgó s szigorú lelk-i ismeretű községi birót. A törvénytelen szülöttek tartásának van-e jogalapja? Irta : CSANÁDY ISTVÁN, kir. járásbi.ó Szt.-Endrén. A »J o g» folyó évi 34. számában megjelent egyik közlemény, a törvénytelen szülöttek tartása körüli joggyakorlatról elmélkedvén, példák felhozása és illusztrálása mellett, azon következtetésre jut, hogy a liberalizmus és humánizmus túlzói, a valláserkölcs ellenére azon jogszokást honosították meg, miszerint a gyermektartási perek az eskünek a tartást követelő nők részérei megítélésével, kenyérkereset forrásává válnak, minek következtében a kelepcébe került férfiakkal szemben jogtalanság követtetik el. A jelzett cikk olvasása bennem a »farkas és bárány« meséjének emlékét keltette fel, mely szerint az erőszakos farkas azzal vádolta az ártatlan bárányt, hogy az — noha mögötte állott — zavarja fel előtte a forrás vizét. Mert a cikk irója, valószínűleg a gyermektartási perekben a védő szerepét vitte, talán elfogultságból, vagy túlhajtott liberálizmusból, a gyermektartási dijak megfizetésére itéletileg kötelezett férfiakat veszi pártfogásába, holott a részrehaj lattan igazság és jogvédelem szempontjából, inkább a gyengébb felet, a csábítás talaján elesett nőket és a botlás szánandó gyümölcseit, a gyermekeket kellene a könyörület és részvét karjaiba ölelni. A férfi részén van az erő, hatalom, jellemszilárdság és korlátlan szabadság, mig a nők legtöbbnyire gyengék, erőtlenek, védtelenek, szenvedélyesek és korlátolt szabadsággal bírnak. Még a hitrege szerint is régen volt az, midőn Ulysses a nők utáni vágy ellenálhatlan tengerén a Scyllák és Charybdiseket ki nem kerülhetve, a bűbájos Circe hálójába ment, de ma már inkább az élveknek, mint a Giráldák erényeinek hódoló Don Juánok korát éljük. Mert a materiálizmus ezen korszakában az Epikureusok tana nagy tért hódított és sok követőkre talált. A Lucretiák jelleme nevetség tárgya lett és az élvhajhászók sokadalmában vásárt ütnek a szűz erkölcs felett. A leányok serdülő korát már a vadra lesők hiúzszemekkel kisérik és az ártatlanság korának paradicsomkertjében a boldogság minden élőfáján ott lappang a bűnre csábitó kígyó. A nőknek közel 80 százaléka önhibáján kívül esik el és legtöbbjét a szerelem vagy nyomor sodorja be a bűn örvényébe. És a jobbak szivében épen az kelti fel az elbukott nők iránti részvétet és a nőcsábító férfiak irányában az undort és kárhoztatást, hogy a bűnös és könnyelmű férfiak a szenvedélyes nők gyengeségét, vagy a magukra hagyatott szegény nők nyomorát és védtelenségét felhasználva, azok bukását és végromlását kedvtelessel okozzák. És vájjon látjuk-e azt, hogy a nőcsábítók meg akarnák OG. menteni a szégyentől és erkölcsi haláltól azokat, kiket vágyaik kielégítése bűnbe sodort, a társadalom pedig kebeléből kizárt ? Vájjon gondoskodnak-e arról, hogy a bukott nők gyermekei kellő ápolásban, tartásban vagy neveltetésben részesittessenek ? S nem inkább azt tapasztaljuk-e, hogy a házasságon kivül született szegény és szerencsétlen gyermekek, a legnagyobb nyomornak vannak kitéve és legtöbben az elhagyatottság és részvétlenség miatt s/.állanak korán sirba. Az ilyen, a nagy világba kitaszított nők és azoknak elhagyatott gyermekeiről, jogállambin kell, hogy a humánizinus elvére fektetett törvények gondoskodjanak és a törvénytelen szülöttek tartására a csábítók — ha másképen nem büntethetők — jogilag kényszeríttessenek. Mert ha a törvény is könyörtelen lenne a védelmére rászorultak iránt és még azt sem engedné meg a tévedt nőknek, hogy az élelmet és tartást nem nélkülözhető gyermekeik részére a csábitó és gyermekét megtagadó apától a legszükségesebb és nagyon csekély díjat se követelhessenek, vagy azt, a humánus és részrehajlatlan igazságos biró, a törvény határai között eskü, vagy más bizonyíték alapján sem ítélhetné meg: akkor ne beszéljünk humánizmusról és jogállamról, mert a jog helyébe a (éktelen szabadság, a törvény helyébe pedig az erőszak lépne és a rend felbomlásával az állam lakosai nem egyenjogú szabad polgárok, hanem önhatalmú erőszakoskodók és a törvén} által kitaszított páriák lennének. Hosszas birói gyakorlatom ideje alatt előttem is fordultak elő többrendbeli gyermektartási perek és nem olyasmit tapasztaltam, a mit cikkíró ur egy fürdőben hallott és előhoz : hogy egy szép nő egyszerre 3 férfi ellen is indított külön bíróságnál gyermektartási keresetet, melyből kettőt elbékélt, a harmadikat pedig esküje letételével nye-te meg, hanem annak jöttem tudomására, hogy egy férfi ellen 3 nő is indított csaknem egy ugyanazon időben apasági keresetet és egyik nő sem nyerhette meg azt. De engem a cikk elolvasása után a Marci bátyánk esete sem indított meg, a kinek segédei helyett már többször kellett csinos szobaleányait egypárszori sónyalásért gyermektartási címen kárpótolni. Mert tudtommal is indíttatott egy István bácsi néven ismeretes ember ellen egy gyermektartási per, a ki a mellett, hogy a gyermektartási költségek megfizetésének kötelezettsége alól könnyű szerrel kibújhatott, még a követelő felperes nő ellen tett rágalmazási vétsége miatt feljelentést és a nő — szerencsétlenségére — a gyermektartás iránti pere elvesztése mellett, még fogházbüntetéssel is sújtatott. És az általam ismert gyermektartási perekből, habár a körülmények kedvező fordulata folytán alperesek nyerték is meg a pert, mindig arról győződtem meg, hogy az alperes urak nem azért lettek nyertesek, mert ártatlanok vagy bűntelenek voltak, hanem azért, mert az anyagi igazságot nem lehetett ellenük bebizonyítani. A fürdőbeli szép asszonyt, ki három férfit is lépre vitt és megzsarolt, hamis eskütételéért utóiérheti és méltóan sújthatja a büntető igazság keze és Marci bátyánk, ha azon jó tanácsot, hogy vagy ne járjon a tilosban és ott sót ne nyalogasson, vagy ne tartson szép szobaleányokat, vagy ha tart is, azok mellett legalább jó segédeket ne tartson, megfogadja, a gyermektartási perek és azok következményeitől könnyen megszabadulhat; de azokat, kiket a férficsábitás vitt bűnre és ejtett el, a női erény, viruló kor és reménylett szép jövő feláldozása mellett, a bíróilag megítélt gyermektartási díjak, bizony nem kárpótolhatják. A joggyakorlat és humánizmus elvének fentartásával tehát nem az a mottó, a mit a közlemény irója cikkének felibe irt és a mit a közmondás is dévaj adomázás mellett a cikkíró szavaival élve, néha-néha hangoztat, hanem a jelszónak az igazság követelményéhez képest annak kell lenni, hogy a ki a tej fölét leszedi, az a savóját is igya meg és a »do ut des« elvének kell inkább itt is érvényesülni. A vadházasságok szaporodását pedig nem az fokozza, hogy a gyermektartási költségeket egyes esetekben az adott viszonyok között megítélik a birák, hanem nézetem szerint arra, az elharapózott erkölcstelenség és gyökeret vert szegénység mellett, tápanyagot legnagyobb mértékben az szolgáltat, hogy a társadalom azokat, kik törvénytelen házasságban élnek, fel sem veszi, a helyett, hogy az erkölcstelen életet élőket megvetné, izolálná és kebeléből kiszorítaná. De a törvénytelen házasokat maga a nagy hatalmát és befolyását mindenben érvényesíteni tudó papság is közönyösen nézi és tűri, holott neki, mint a vallás és erkölcsök közvetlen hivatott őrének, jogában és leginkább módjában állana a vadházasságot, mint a közerkölcsiséget megmételyező és az állam alapját veszélyeztető dudvát, még mielőtt az nagy mértékben fel-