A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 34. szám - Büntetendő-e azon téves állítás hogy egy kereskedő csődbe jutott?

il JOQ. 135 A fél ivre terjedő irat sem címmel, sem felzettel ellátva nem lévén, I. Pál szolgabíró nyilatkozatot kivánt nevezett ügyvédtől arra nézve, hogy az iratot a szolgabírói hivatalhoz intézte-e ? Erre T. Sándor ügyvéd az 5. naplószámnál 4/c. alatti nyilatkozatot adta be, mely szerint a feltett kérdésre a választ a budapesti ügyvédi kamara fogja megadni »magas« tudomás végett. A szolgabíró nem kapván meg ily uton a szükséges feleletet, nevezett ügyvédet személyes megjelenésre három egymásutáni időben, utóbb a törvényes következmények súlya alatt idézte s habár a vevények tanúsítása szerint az idéző végzéseket kellő időben megkapta, meg nem jelent s a helyett, hogy személyesen megjelent volna, július hó 19-én tv/, alatti jelentő kérvényt adta be, melyben az illemszabályokat és kegyes engedélyt emlegetve, a L. Mihály József fia ell-mi kihágási ügy elintézését sürgeti, de a már egy hó óta feltéve levő ama kérdésre, hogy június 16-iki irat kihez volt intézve, határozottan nem válaszol, a július 20-iki tárgyalásra pedig R. János ügyvédet küldötte, kinek azonban az iránt felvilágosítást nem adott s a ki ennélfogva a tárgyaláson határozott nyilatkozatot nem is tehetett. Az eljáró szolgabíró tehát 18S8. évi július hó 24-én T. Sándor ügyvéd elővezettetését rendelte el, melyet a kiskőrösi csendőrs július hó 28-án nevezett ügyvéd iránt tanúsított legnagyobb kímélettel teljesítette, őt a saját kocsiján engedte utazni, a községben nem is kisérte, csakis a községen kivül ült fel kocsijára és a szuronyt is csak a szolgabírói hivatalban tűzte fel fegyverére. A szolgabíró az ügyet még az nap elintézte s vádlottnak az illetékesség ellen tett kifogás elvetése mellett saját illetékességét megállapította s mert vádlott beismerte, hogy az 1888. évi június 16-iki iratot ő a szolgabíróhoz intézettnek tekiutette, vádlottat, a K. B. T. K. 46. §-ába ütköző hatóság elleni kihágás miatt 50 irt pénzbüntetésre Ítélte. T. Sándor az elővezettetés és a miatt, mert I. Pál szolgabíró saját ügyében bíráskodott, a kir. törvényszéknél és a megye főispánjánál feljelentést tett s nevezett szolgabíró ellen a hivatalos hatalommali visszaélés miatt bűnvádi és fegyelmi eljárás megindítását kérte. Mivel azonban nevezett szolgabíró a június 16-án kelt irat miatt a K. B. T. K. 46. §-a alapján helyesen járt el T. Sándor ügyvéd mint vádlott ellen, mert utóbbi az iratot nem meghatalmazotti minőségben, hanem saját személyében intézte a szolgabírói hivatalhoz, a mi az azon látható aláírásból, valamint a több a szolgabírói hivatalhoz saját személye és meghatalmazott minőségében beadott aláírásokból is kétségtelenül kiderül, következésképen az inkriminált Írásban foglalt sértő kifejezés olyan, mely nem vonható az 1887. évi XXVIII. t.-c. 3. §-a alá, hanem nyilvánvalólag a K. B. T. K. 46. §-a alá esik. Ezen kihágási ügyben I. Pál szolgabíró eljárni jogosítva volt; mert a K. B. T. K. 46. §-ába ütköző kihágás oly természetű, hogy az a miatt indított büntető ügyben törvényes gyakorlatunk szerint eljárhat s ítélhet az a biró is, a ki ellen a sértés elkövettetett. A közigazgatási hatóságok hatáskörébe utalt kihágások eseteiben követendő eljárás szabályozása tárgyában kibocsátott rendelet 56. és 57. §-ai megadják a tárgyaló szolgabírónak a jogot, hogy a személyes megjelenésre idézett vádlottnak elővezettetését elrendelhesse. T. Sándor ügyvéd vádlott háromszor idéztetett személyes megjelenésre a törvényes következmények súlya alatt s még sem jelent meg, elővezettetése tehát törvényes volt, mert a személyes megjelenését szükségessé tette az a tény, hogy az addig fenforgott adatokból nem volt bizonyitékszerűen megállapítható, hogy az incriminált iratot a szolgabírói hivatalhoz intézettnek tekintette-e ? Minthogy T. Sándor ügyvéd maga is beismeri, hogy neki I. Pál szolgabiróval összeütközése megelőzőleg nem volt és mert a szolgabíró az előterjesztett adatok szerint különben is törvényes hatáskörének korlátain belül járt el. Az elővezetés iránti rendeletnek azon szövegezése, hogy a csendőrőrs T. Sándor ügyvédet letartóztatván, mielőbb állítsa hivatalom elé, a közigazgatási eljárást szabályozó rendelet 45. §-ával szemben helytelennek mutatkozik ugyan, de mert azzal valóban csak elővezettetés rendeltetett s annak alapján csakis az teljesíttetett, fogházba való elzárás vagy letartóztatás pedig nem történt, az említett kifejezés nyomatéktalan arra, hogy a szolgabíró ellen bűnvizsgálat rendeltessék el, ugyanazért a további bűnvádi eljárás beszüntetendő volt. (1889. évi június hó 21-én 2,069. sz.) A budapesti kir. ítélő tábla: A kir. itélő tábla a kir. törvényszék végzését megváltoztatja s I. Pált a B. T. T. K. 193. §-ába ütköző személyes szabadság elleni vétség miatt vád alá helyezi. Indokok: I. Pál által mult évi július hó 24-én 80. sz. alatt a csendőr-őrsparancsnoksághoz intézett megkeresés szerint a csendőrség az iránt hivatott fel, hogy T. Sándor keceli lakos ügyvédet tartóztassa le s mielőbb állítsa a szolgabíró hivatala elé. A csendőrség ezen megkeresésnek eleget is tett oly módon, hogy két közege Kecelen megjelenvén, T. Sándor panaszost kocsira ültette s ily módon az egyik csendőr mellette foglalván helyet, a másik pedig a kocsit kisérvén, őt a szolgabíró elé állították. Az iratokból kétségtelen, hogy T. Sándor a K. B. T. K. 46. §-a szerint minősülő hatóság elleni kihágással volt terhelve s terhelt szolgabíró által ugyanezen kihágásért lett is elitélve. Miután terhelt I. Pál a sértő kifejezéseket magában foglaló s T. Sándor I által aláirt nyilatkozatból nem lehetett kétségben a felett, hogy az ő neki van címezve; mert a nyilatkozat a szolgabirói 58/88. számra is hivatkozik, ily körülmények közt annak megállapithatása végett, hogy a kérdéses nyilatkozatot T. irta-e és hozzá címezte-e, nem forgott fenn szüksége annak, hogy panaszlott T. Sándor elővezettetését elrendelje, de az eljárási szabályok 56 íj-ának 3-dik bekezdése szerint az elővezetést megelőzőleg kötelessége lett volna panaszlottnak végzésileg figyelmeztetni panaszost, hogy meg nem jelenése esetében elővezettetése fog elrendeltetni, mit panaszlott megtenni elmulasztott. Ezek szerint a B. T. K. 193. §-ában jelzett személyes szabadság elleni vétséget illetőleg I. Pál ellenében elegendő terhelő adatok forogván fenn : őt vád alá helyezni kellett. (1889. évi szeptember 3-án 32,835. sz.) A m. kir. Curia: Tekintve a közigazgatási hatóságok hatáskörébe utalt kihágások eseteiben követendő eljárás szabályozása tárgyában 1880. évi augusztus hó 17-én 38,547. szám alatt kibocsátott rendelet 43. § át, mely szerint vádlott »elővezetésének« — csupán »szökés esetében« — de ekkor is csupán az esetben van helye, ha annak a hatóság előtti személyes jelenléte szükséges ; tekintve, hogy az idézett rendelet az elővezetést a »letartózI tatástók — ezen intézkedéseknek egymástól lényegesen különböző természete szerint megkülönböztetve, a letartóztatásra vonatkozólag változhatatlan sarkelv gyanánt kimondja a 45. §-ban, hogy: »oly kihágás esetében, melyre pénzbüntetés van szabva, vádlott ítélet előtt le nem tartóztatható« ; tekintve, hogy e határozatban a törvényt pótló rendeletet kiadott kormánynak az alkotmányos közjogból levont azon felismerése jut kötelező kijelentésre, mely szerint alkotmányos országban nagyobb hátránynak tekintetik a polgár személyes szabadságának — bírói itélet nélkül — kényszer alá helyezése, mint a csupán pénzbüntetés alá eső kihágás elkövetőjének esetleg bekövetkezhető teljes büntetlensége ; tekintve, hogy a szabadságvesztéssel büntethető, tehát a súlyosabb kihágások esetében is, az előzetes letartóztatás a 44. §. szerint taxatíve, vagyis minden tágítást kizáró tüzetességgel meghatározva lévén, az — e súlyosabb esetekben is — csupán a csavargókra, a külföldi átutazókra és a szökevényekre van korlátolva ; tekintve, hogy a 43. §-on kivül csupán az 56. §-ban lévén megemlítés téve a vádlott elővezethetéséről: ez utóbbi szakasz utolsó bekezdése szerint tárgyalási határnapot kitűző végzésben vádlott figyelmeztetendő, hogy ha sem személyesen, sem meghatalmazott által nem jelennék meg, a hatóság a tárgyalást távollétében is meg fogja tartani és a fenforgó adatokhoz képest Ítéletét hozni, »esetleg pedig elővezetését elrendelni* ; tekintve, hogy a szakasz ezen pontjának rendelkezésénél fogva az ebben kifejezett valamennyi sanctio — tehát az elővezettetésnek egyébként is korlátozott elrendelhetése is — azon egyenesen és határozottan kijelentett feltételtől lévén függővé téve : hogy vádlott sem személyesen, sem meghatalmazottja által nem jelent meg; ebből logikailag következik: hogy ha a feltételező helyzet tényleg nem az, mint a melyet a rendelet a meghatározott következmények alkalmazhatására vonatkozólag tüzetesen kijelölt, ez esetben az egyenesen tényleges megvalósultától feltételezett hatály alkalmazhatása is ki van zárva ; tekintve, hogy a most kifejezett eszme következtében az imént idézett szakasznak félre nem magyarázható értelme az: hogy az esetben, ha vádlott akár személyesen, akár meghatalmazottja által a tárgyalásra megjelent — reá vonatkozólag az 56. §. utolsó bekezdésének egyetlen sanctiója sem alkalmazható —tehát az elővezettetés, ha annak egyébként helye lehetne, el nem rendelhető ; tekintve azonban az imént idézett szakaszt és összehasonlítva azt az 54. §-al és a 43. §-al, azonnal szembeötlik, hogy az 54. §-ban elrendelt megidézés rendszerint épugy első idézés lévén, mint az, a melyről a 43. §. szól, minthogy kihágási ügyekben az elővizsgálat, illetőleg a vizsgálat, tehát az erre való megidézés is elesik ; azon feltételek, a melyek az elővezetésre vonatkozólag a 45. §-ban meg vannak állapítva, az 56. §. szerinti idézésre is egyaránt vonatkoznak; tekintve, hogy a most kiemelt eszme értelmében, az 56. §. alapján sem lehet az elővezettetést más esetben foganatosítani, mint csupán abban, ha a vádlott megszökött és ezen esetben is csupán akkor, ha — megszökése dacára is — a hatóság előtt I megjelenése szükséges ;