A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 34. szám - A törvénytelen szülöttek tartása körüli joggyakorlatról - Adalékok a feltételes elitélés kérdéséhez. 1. [r.]

fl JOG. 301 E. Harringtoa azt indítványozza, hogy a javaslatot hat hó múlva olvassák másodszor. A Speaker, T. W. Russel, Pinkerton és Biggar felszólalásai után ezen indítványt nem fogadták el és a törvényjavaslatot másodszor olvasták. Az angol felsőházban 1887. július 5-én tárgyalták ezen törvényjavaslatot. Earl of Belmore támogatja a javaslat másodszori olvasását és azt mondja, hogy két évvel ezelőtt ő maga is benyújtott egy ehez hasonló javaslatot, melyet a nemes lordok, különösen pedig a nemes és tapasztalt lordok általában támogattak. Ezen javaslatnak harmadszori olvasását ő felségének utolsó kormánya kifogásolta. Szerencsétlen tény volt, hogy azoknak igen jelentékeny része, a kik egyszer fegyház- vagy fogházbüntetést szenvedtek és kiszabadultak, ismét csak a fenyítő bíróságok elé kerültek másnemű cselekmények vádja alatt. A javaslat első sorban arról akart gondoskodni, hogy oly esetben, midőn egy vádlott valamely büntetendő cselekmény miatt első izben volt vádolva, a bíróság belátása szerint és tekintettel az eset valamennyi körülményeire, azt kötelező nyilatkozat kiállítása ellenében és bizonyos feltételek mellett szabadon bocsáthassa, mely feltételek egyike oly hatóság részéről gyakorlandó felügyeletből állott volna, melyet a bíróság jónak látott volna kijelölni és a feltételek megszegése esetére a bíróság fel lett volna jogosítva az illetőt oly büntetéssel sújtani, a mely alá esett volna azon esetben, ha előbb nem szabadult volna. Earl of Kimberley nem szándékozik a javaslatot ellenezni, azonban azt hiszi, hogy a tárgy igen gondos megfontolást igényel. A javaslat egy új eszmét testesít meg. Eddigelé a parliament azokkal foglalkozott, kik egész büntetésüket vagy ennek egy részét kiszenvedték, holott ezen javaslat azt tervezi, hogy azok teljesen büntetés nélkül maradjanak, kikre első izben valamely büntetendő cselekmény elkövetése rábizonyult. Kételkedik abban, vájjon a bíróságok keresztül vihetőnek fogják-e találni azon hatóságok kiválasztását, melyek hivatva lennének a büntetés nélkül marad: személyek feletti felügyeletet gyakorolni. Tegyünk bármit, de a felügyelet épen ott fog hiányozni, a hol mi leginkább kívánjuk annak gyakorlását. Nem valószínű, hogy azok, kiket első ízben ítéltek el, ismét a bűn útjára lépnének, azonban a szokásos bűnösök képeznék épen azon osztályt, kik nem jelentkeznének és majdnem lehetetlen azokat az ország egyik végétől a másikig követni, a mint ezt tenni kellett volna akkor, ha a javaslat törvényerőre emelkedett volna. Lord Coleridge szerint nincs senki, ki —• ha bizonyos ideig közreműködött a büntető igazságszolgáltatás kezelésében — nem érezte volna azon nagy igazságtalanságot, melyet a kisebb beszámítás alá eső büntetendő cselekmények elkövetőivel szemben elkövetnek. A mult év folyamában két fiút vezettek szónok elé, kik mindketten megelőzőleg már el voltak Ítélve, de kik alig voltak képesek arcukat a bíróság előtt létező korlát fölé emelni. A vádbeli cselekmény igen jelentéktelen volt, t. i. az, hogy valamely gyümölcsösből almákat loptak, a miért őket két havi fogházbüntetésre ítélték. Ha figyelembe veszi, hogy miként gondolkodnak a gyermekek az ilyen dolgokról, akkor érzi, hogy a büntetés kegyetlen volt. Ha ezen fiuk megérik a 60-ik életévet, akkor egy lelkiismeretlen titok pirulást okoz náluk azon kérdésre, vájjon nem voltak-e lopás miatt két havi fogházra ítélve? Nagy bajt okozott ezen elitélések feljegyzése, mely, sokak véleméuye szerint, rettenetesen szigorú Ítéletek kiszabására vezetett kis hibák miatt, mely utóbbiak, még ha hetvenszer is ismétlik, végtére mégis csak kis hibák maradnak. »A büntetés eszköze eltört kezeitekben, ha semmi szigorúbb büntetést nem szabhattok ki kegyetlen és rettenetes bűntettekre és ha nem létezik bizonyos arány a bűntett és a büntetés között!« Nem mondja, hogy nem léteznek esetek, melyekben mégis szükséges oly büntetés kiszabása, mely erkölcsi tekintetben határozottan ártalmas. Az igazságszolgáltatás kezelésében számos esetben nem tudtak különbséget tenni. Gyakran sötétben kell tapogatódzni; de kiváló fontosságú, hogy az ezen javaslat alapjául szolgáló elv, t. i. hogy az első büntetendő cselekmény ne büntettessék, egy törvényhozási alkotásban kimondassék. Az amerikai államokban személyesen tett tapasztalatból megerősítheti az ily rendszabály hasznát. Newyork nagy államában egy . nagy reformatory van 700—800 fiúval s ugyanannyi leánynyal; ezek elitéléséről nem vezetnek jegyzőkönyvet; ezek nevei nem ' jegyeztetnek fel; ezeket csakis számok után ismerik; hasznos 1 törekvésre tanítják őket és nem bánnak velük ugy, mint bűnösökkel; , életük további folyamában ezek nem is éreznek szégyent a miatt, hogy azon intézetben voltak, melyet néhány kiváló férfi létesített Newyork-államban. A lonl Chancellor megjegyzi, hogy biztos volt benne, hogy a felsőház osztani fogja a lord Chief Justice érzelmeit, t. i. hogy különbség teendő azok között, kik első izben követnek el büntetendő cselekmény.t és más bűnösök között. Azonban a . törvényjavaslat részletei oly jellegűek, hogy reá nézve lehetetlen lenne ahoz jelenlegi alakjában hozzájárulni. Lord F i t z g e r a 1 d a törvényjavaslatot elvben elfogadja és hangsúlyozza, hogy a ház le van kötelezve a nemes grófnak annak benyújtása miatt, azonban az gondos felülvizsgálatra szorul még. Earl of Miltown azt hiszi, hogy a törvényjavaslat elvetése esetében a fogházbüntetés szégyenfoltja az első bűn miatt még nagyobb büntetést vonna maga után, a mennyiben majdnem lehetetlenné teszi ezen emberekre nézve azt, hogy alkalmazást találjanak. Ezután másodszor olvasták a törvényjavaslatot. Az angol felsőházban 1887. július 21., 22., 26. és 28-án ismét tárgyalták ezen törvényjavaslatot. Ju'ius 26-án a ház bizottsággá alakult át és akkor lord Bramwell a törvényjavaslat pontjának elejtését indítványozta. Ezen pont t. i. arról intézkedett, hogy mielőtt valamely vádlottat elbocsátanának, a biróságnak kell arról meggyőződnie, vájjon az illető állandó tartózkodási helylyel bir-e ? Sokkal jobb lenne — úgymond — ezen intézkedést elhagyni és a biróságnak szabad tevékenységet engedni. A lord Chancellor megjegyzi, hogy a törvényjavaslat jogosítványaival a »Petty Session Courts« élnének mindenütt az egész országban. Erre elvetették az indítványt. A 6. pontnál, mely arról intézkedett, hogy a törvény Irlandra ne vonatkozzék, Earl of M i 111 o w n ezen pont elejtését indítványozta. Nincs annak oka — úgymond — hogy miért ne vonatkozzék a törvény, ha jó, ép ugy Irlandra is, mint Angliára. Earl of Selborne szerint ezen pontot az irlandi képviselők kívánsága folytán vették fel a törvényjavaslatba. Valószínűleg ugyanazok, kik most a büntetőtörvény ezen enyhítésének Irlandban leendő behozatalát kívánják, egykor aggódni fognak ennek megtörténte miatt. Erre elvetették az indítványt és a bizottság elfogadta a törvényjavaslatot. Az angol felsőház július 28-iki ülésén Earl of Milltown megújitotta fentebb emiitett indítványát, t. i. hogy ezen humánus törvény hatálya Irlandra is kiterjedjen. Az erre vonatkozó ellenzés egyedüli oka az, hogy kifogásokat emelnek az ellen, hogy a birodalmi parliament Irlandra vonatkozólag is törvényt hozzon. Szónok, a ki meleg barátja az uniónak és a ki abban Irland reményét és boldogságát látja, arra kéri a főrendeket, hogy ezen okot figyelmen kivül hagyják. Azt tartja, hogy azt egy pillanatig sem lehet támogatni. Lord Fitzgerald nem lát okot fenforogni Irland kizárására vonatkozólag. Earl of Selborne nem méltányolhatja azon okokat, melyek az alsóházat arra birták, hogy Irlandot kizárják a törvényjavaslatból és szónok a maga részéről nem akar ily kizárásban részes lenni. Lord Herschell azt jegyzi meg, hogy a jogszolgáltatás iránti bizalom, mely ezen országban létezik, szerencsétlen módon Irlandban nem birt felülkerekedni és ez az oka annak, hogy miért lett Irland kizárva. Szónok a maga részéről nem támogatja azon érvet és azt sem hiszi, hogy kellő alappal birna. Erre a felsőház elfogadta Earl Milltown indítványát, a mihez utóbb az alsóház is hozzájárult és a szóban lévő törvény hatálya tényleg Irlandra is kiterjed.8 8 A fentebbi sorok megírása után jelent meg A s c h r o t t-nak legújabb értekezése : »Ersatz kurzzeitiger Freiheitsstrafen, eine criminal-politische Studie« (Hamburg, 1889.), mely 18—23. 1., az angol törvénynyel is foglalkozik már és melyben az erre vonatkozó amerikai és angol rendszerek között létező különbségek fel vannak tüntetve. — A »Gerichtssaal« utolsó füzetében (XLIII. köt. 1. és 2. füzet) H i p p e 1-től közöl hosszabb értekezést : »Die Vorschláge zur Einführung der bedingten Verurtheilung in Üeutschland« (99—132 1.), melyben az angol törvényre is történik utalás és mely függelékében (129. 1.) az angol törvény 1. pontját is tartalmazza eredetiben. Ugyanezen pontnak hü fordítása található Aschrottnak id. müvének 19-dik lapján is. Ezen irók azonban egyenesen agyonhallgatják a törvénynek többi, 2 — 5-ig terjedő pontjait.