A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 18. szám - Észrevételek a hagyatéki eljárásról szóló törvényjavaslat tervezetére. 3. r.

0<3. 173 Ámbár c szerény fejtegetés már eddig is nagyobb terjedelművé vált az által, hogy a két érintett jogalkotás intézkedéseinek több figyelmet s tért szenteltem, mégis mielőtt teljesen befejezném, meg nem állhatom, hogy ha csak rövid utalással a »Code civik és a »Codice civile«-re (Codice civile del regno d'Italia) ki ne nyilvánítsam,, miszerint kutatásaim engem e jogalkotások intézkedéseinél is hasonló eredményhez juttattak. A »Code civil« (Code Napóleon) szintén ismeri a közösség viszonyát, melyet vagy arra irányult megállapodás folytán létesíthetni, vagy mely más, a jogosultakká vált személyekből nem függő okokból keletkezik. Az 1,832. §. a házassági szerződések egyenes céljául a vagyoni alkatrészek közössé tételét jelöli meg. »La société est un eontrat, par lequel deux on plusieurs personnes conviennent de mettre quelque chose en commuu, dans la vue de partager le bénéfice qui pourra en resu'.ter.« Az iDgó dolgok közti egyesülés hatásáról intézkedő 575. §• rendeli, hogy oly esetben, midőn az egyesülés folytán előálló dolog az előbbi tulajdonosok között közös marad, akkor az ő közös hasznukra bocsátandó eladás alá. A társak között foganatosítandó osztályra nézve e jogalkotás az 1,872. §-ban egyenesen az örökösök közti osztály iránt létező törvényes intézkedéseire utal. Ezek között pedig van egy, mely rendeli, (ez a 831. §.) hogy a collationalis kérdésak elintézése után annyi egyenlő rész hasítandó ki a hagyatéki tömegből, a hány az osztályos örökösök száma. Úgyszintén az 1,853. §. is. arra az esetre, ha az egymás iránt társas összeköttetésben álló jogosultak előre, vagy általában meg uem határozzák a közös előnyből kinek-kinek jutandott részt, megállapítja e részek egyenlő nagyságát. Az 595. §. közelebbről meghatározza a haszonélvező jogkörét, melyben mindenki a maga jogának (közösség esetén tehát az én felfogásom és magyarázatom szerint ki-ki a saját eszményi hányadrészének) független ura, ki mint ilyen, a jogot saját személyében gyakorolhatja, bérbe adhatja, engedményezheti másnak; de sőt el is idegenítheti. A mi pedig a haszonélvezet megszűnését illeti, a 617. §. világosau mondja, hogy azt a halál elenyészteti. »L'usufruit s'éteint, Par la mort naturelle etc.« Hiában keresnénk más intézkedéseket, akár a »Codice civilei-ben is. Ez a törvénykönyv is a véletlenül előálló közösség iránt a 471. §-ban ugy rendelkezik, mint a francia, csakhogy ennél világosabban kimondván egyúttal még azt is, hogy az egyesülés folytán közös tulajdonná vált dologból az előbbi tulajdonosokat azon érték erejéig illeti meg a tulajdoni jog, a mily értéket az ő, előbb önálló vagyoni alkatrészük képviselt. A javak közös voltáról rendelkező 674. §. a közös jogosítottak részére e részek nagyságának egyenlőségét szabja meg. Ki ellenkezőt állit, csak ugy érhet vele célt, ha állítását bizonyítani is képes. »Le quote dei partecipanti alla communione si presumono eguali fino a prova contraria.« A 681. §. kimondja az elvet, hogy akarata ellenére senkit sem lehet a közösségben megmarasztani. A 684. §-ban pedig a hagyatékfelosztási elvek és rendelkezések vannak a közös jogosítottak közti osztozkodásokra is kiterjesztve. Különösen a haszonélvezet-, a használat- és lakási szolgalmi jogokat tekintve, egyenesen utasit arra, hogy e jogok köre a megállapítási ügylet tartalmától függ; a jogi intézkedéseknek csak pótló szerepet tulajdonit ez a 476. §. A 492. §. jogosítja a haszonélvezőt arra, hogy joga gyakorlatát a kellő átruházási követelmények szem előtt tartásával akár viszontszolgáltatás mellett, akár a nélkül, vagyis ingyenesen, szabadon átszállíthatja másokra. Végül a minket e tárgyunkkal összefüggésben érdeklő 515. §. a haszonélvezet megszűnte iránt azt mondja, hogy a halál a haszonélvezeti jogot elenyészted. »L'usufrotto si estingue : Collá morte deH'usufruttuario etc.« Észrevételek a hagyatéki eljárásról szóló törvényjavaslat tervezetére. Irta : ZAGYVA LAJOS, kir. közjegyző Mezőtúron. (Harmadik közlemény.)* A 42. §. szerint a hitelező által kért leltározást a bíróság csak akkor rendelheti el, ha a kérelmező a leltározás költségeit * Előző közlemény a. «Jog« 16. és 17. számában. a bíróság által belátása szerint meghatározandó összegben előzőleg készpénz letétele által biztosítja. Ha a bíróság gyámhatóság és közjegyzők között az 1886 : VII. t.-c. 32. és 23. §-ainak mindenféle magyarázatot eltűrő, határozatlan és mondhatom, szerencsétlen intézkedései által már amúgy is bő mértékben felidézett, a 15,595/1889. IX. sz. belügymini.S7.teri körrendeletből kitetszőleg a szélsőségig fokozódott súrlódásokat szaporítani nem akarjuk, ugy a 41. és 12. §-ainak itt érintett szakaszait törvényerőre emelkedni nem engedhetjük, sőt a leghatározottabban oda kell törekednünk, hogy a leltározási s minden egyéb díjak a legszabatosabban s minden magyarázatot kizárólag határoztassanak meg és egyszersmind a közjegyzői kar hatásköre precise körvonaloztassék. A 44. §-nak az ingatlanok becslése tekintetébeni intézkedése által a m, kir. kincstár lemondani látszik az eddig még szigorú miniszteri rendeletekkel is forcirozott — de sajnos, kellő eredményre nem vezetett — forgalmi értékkimutatás alapján beszedendő' örökségi illetékekről. A 47. §. szerint a leltározás befejeztével a leltár összes csatolmányaival együtt mint már fentebb is érintettem — a hagyatéki bírósághoz terjesztendő be és erről a 2. bekezdésben megnevezetteket végzés utján értesiti, a nélkül, hogy a beterjesztett leltár alapján — a biztosítási intézkedések kivételével — bárminemű hivatalbóli lépésnek megtétetnie kellene. Ezek szerint a hagyatéki eljárás megakad először a halálesetfelvétel elintézésekor, a 29. §-nak eseteit kivéve. Másodszor megakad a leltár beérkeztekor, a 39. §. eseteinek kivételével. Harmadszor és véglegesen megakad, ha a hagyatékhoz csupán ingóságok tartoznak s arra nézve örökségi vagy hagyományi igazolvány kiadása iránt a 105. §-ban meghatározott határidő alatt a hagyatéki bírósághoz kérvény nem adatik be. Az 57. §. második bekezdése szerint oly esetben, midőn az örökhagyó leszármazója vagy szülője avagy testvére »jeleutkezik« egyedüli örökösnek, a kérelmet az örökösödési igazolvány kiadása iránt a »leltározás alkalmával« a »Ieltárba vétetik fel«, tehát ugy látszik, hogy az 57. §. első bekezdése esetében is előbb leltározni kell, de leltározás alkalmával a 2. bekezdés szerint csak nagy és kis községben lehet a kérelmet előterjeszteni. A 107. §. utolsó előtti bekezdése szerint oly esetben, midőn kizárólagos örökösöknek az örökhagyó leszármazói, szülei vagy testvérei »jelentkeznek«, feltéve, hogy mindannyian önjoguak, az 57. §. végbekezdésének szabálya alkalmazandó, de ismét csak nagy és kis községben. Ugyanezen §. végbekezdése szerint pedig »egyebekben a IV. cím intézkedései alkalmazandók«. Vájjon tehát nem nagy- és kisközségben az örökösödési igazolvány kiadása iránti kérelem az 57. és 107. §-ainak első bekezdései esettben nem terjeszthető elő a leltározás alkalmával, hanem előbb a leltározást kell kérni s csak azután lehet az 58. és 108. §-okban megnevezett kérvényeket benyújtani és előbb menve, a halálesetfelvétel alkalmával is csak nagy- és kisközségben lehet a leltározás iránti kérelmet foganatosítani, vagyis nagy- és kisközségben a halálesetfelvétel alkalmával a 40. §-ban megnevezettek a leltározást is kérhetik, az 57. §. 2. és 107. §. 3. bekezdésében megnevezettek pedig a leltározás alkalmával az örökségi igazolvány kiadásáérti kérelmet is előterjeszthetik. Míg ellenben »egyéb helyeken« a 40., 57. és 107. §-ok alkalmazhatók nem lévén, előbb kérni kell a leltározást, azután pedig az örökségi igazolvány kiadását. A mint tehát kimutatni igyekeztem, kétségtelen, hogy a javaslat a kis- és nagyközségbeli embereket, utóbbiakat azonban csak annyiban, a mennyiben a nagyközség nem kir. közjegyzői székhely, erősen előnybe részesiti s általában az örökösöknek a 29. és 39. §-ról eltekintve, nagy szabadságo* nyújtani látszik, de csak »látszik« mert már a tervezet 105. §-a a szabadságot »szabadossággá« fajulni nem engedi, a milliókba kerülő telekkönyvi betéteket az emberek tetszésére bízni nem tartja lehetőnek s már e §-ban határozottan kényszer alá veti mindazon hagyatékokat, melyekhez ingatlan tartozik annyiban, a mennyiben a 105. §. esetében a hagyatéki bíróság a »felek meghallgatására tárgyalást tűzni kóteles«. A mennyiben e §. nem mondja meg, hogy a felek mire hallgatandók meg ? tárgyalás tartandó-e, mi hozandó tisztába e tárgyaláson? E §. ismét alkalmat nyujtand arra, hogy e tekintetben is különböző eljárás honosodjék meg. És jellemző még az is, hogy e §. a IV. cím utolján foglal helyet, holott az örökségi igazolvány kiadásának az V. cím szerint is van helye. A 106. §. a 105. §-ban behozott feltételes kényszer kiegészítését látszik képezni, de e §. azt, hogy a hagyatéki bíróság