A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 17. szám - Nevezetesebb bűnesetek [könyvismertetés]

A JOG. 67 magánvádra üldözerulö cselekményt képez, mely miatt a bűnvádi eljárás a B. T. K. 112. §-a alapján három hó alatt lett volna megindítandó; minthogy pedig az állítólagos magánlak megsértése a magánvádló kijelentése szerint 1880. március hó 4-én és ugyanazon év november 24-én kóvettetett el, az e miatti panasz pedig csak 1887. évi november 1'2-éo, tehát három hónapon túl tétetett meg: ennélfogva a magánlak megsértésének büntette miatt folyamatba tett további bűnvádi eljárás az elévülés indokából volt megszüntetendő, mert magánvádlónak az az állítása, hogy a magánlak megsértése miatt már előbb is emelt volna vádat, a vizsgálati iratok szerint beigazolást nem nyert. (1889. január 21 én, 312. sz.) A m. kir. Curia: Tekintve E. V.-nak a nagyszőllősi kir. járásbíróságnál 1887. november 12-én előterjesztett panaszára teljesített vizsgálat által megállapított tényállást, a mely szerint vádlott W. M. 1886. március 4-én vasvillákkal ellátott 8 egyén élén nevezett B. V. házának udvarába annak beleegyezése nélkül, sőt egyenes tiltakozása ellenére behatolva, két ól közül az egyiket szétbontották s azt szétbontott állapotban hatalmukba véve, W. tulajdona gyanánt ennek lakására szállították; tekintve továbbá, hogy ugyancsak a vizsgálat adatai szerint vádlott W. M. 1886. nov. 24-én R. 1. és S. J. cselédeivel s P. M. napszámossal újabban bement B. V. házának udvarába s a házigazda I. nevű fiának tiltakozása ellenére ama másik ólat is, a melyet az első foglalás alkalmával ott hagyott, hatalmába vette és tulajdona gyanánt elszállíttatta; tekintve vádlott azon védekezését, hogy ö azért vitte el a két ólat, mert azokat özv. B. A., a ki egyébiránt a cselekmény elkövetésekor már B. V. neje volt, első férjének halála után, ennek tartozása törlesztéséül neki — vádlottnak — átengedte s hogy ő ennélfogva jogosítva volt azon két ólat tulajdonául tekinteni, azt physikai erő használatával is birtokába venni és mint tulajdonát elszállítani; tekintve, hogy W. M.-nek fentebb körülirt ezen két rendbeli cselekményét nemcsak a kir. ügyész vádjának tárgyává tette, hanem sértett B. V. is fentartotta azok miatt emelt panaszát: tekintve vádlott védekezésével szemben a B. T K. 350. §-át, mely szerint a zsarolás vétségét követi el az, a ki azon célból, hogy magának vagy másnak jogtalanul vagyoni hasznot szerezne, valakit erőszakkal vagy fenyegetéssel valaminek cselekvésére, eltűrésére vagy elhagyására kényszerit s különösen: tekintve az idézett szakaszban használt ezen kitétel: jogtalanul vagyoni hasznot szerezzen«, mely a törvényjavaslat ezen kitétele helyett »jogtalan vagyoni hasznot szerezzen*, vagyis a minősítő »jogtalan<' helyett, az adverbium : »jogtalanúl« elfogadásával vétetett be a törvénybe, azonnal szembeötlik, hogy ezen módosítással a szerzési mód jogtalansága tétetett a zsarolás kriteriumjává, mig ellenben a törvényjavaslat a szerzett haszon jogtalanságától tételezte fel a zsarolás létrejöttét és nem azt követelte, hogv a haszon jogtalanul, jogtalan úton-módon, jogtalan eszközökkel szereztetett légyen, hanem hogy az anyagi jogosultság szempontjából' a tettest ne illesse, vagyis, hogy azon haszon a tettesre, illetőleg arra vonatkozólag, a kinek érdekében cselekszik, anyagilag jogtalan legyen ; tekintve, hogy a törvény e határozott szövege mellett, vádlottnak kiemelt mentsége annál kevésbé szünteti meg a cselekmény büntetendő voltát : minthogy azon idő óta, a mikor ő a kérdéses két ólhoz való jogát állítólag megszerezte — az — állítása szerint azokat neki ígérő — B. Anna újra férjhez ment s a ház, az abban létezett két óllal együtt, a nevezett asszony második, B. Vaszilynak birtokába jutván: vádlott — a kérdéses tárgyakat — tudva, ez utóbbinak birtokából vette el, vagyis vitette el; tekintve továbbá, hogy a kiemelt tényállás szériát vádlott mindkét izben fegyveres személyzettel jelenvén meg és mindkét izben egyenesen vádlott illetőleg fegyveresei vévén hatalmukba az ólat és vivén el azt magukkal; ezen utóbbi körülmény — a cselekmény minősítésénél — egy másik, a zsarolásnál súlyosabb szempontra való kiterjesztést tesz szükségessé; tekintve mindazonáltal a B. T. K. 350. §-ában a zsarolás vétségének szenvedő alanyára vonatkozólag ismérv gyanánt megjelölt lelkiállapotot, a physikai kényszerííltséget: valaminek cselekvésére, elhagyására vagy eltűrésére; tekintve másrészt az »erőszakot« és a »fenyegetést«, mint ugyanazon szakaszban megjelölt azon két ható erőt, melyek közül vagy az egyiknek, vagy á másiknak a tettes által megtámadott elleni alkalmazásától, illetőleg a physikai kényszerültségnek ezen tényezők általi okozásától van feltételezve a szenvedő alany akarati kényszerének megállapítása a zsarolás ismérve gyanánt; tekintve — ezen eszme további kifejtésében — a B. T. K. 350. §-ának a zsarolás passiv alanyára vonatkozó ezen elemét: »eltűrés«, illetőleg annak — »az eltűrésre való kényszeritését«, s tekintve ezen elemnek a közvetlenül utána következő »elhagyásától« a törvényben külön állását — habár a psychologiai elemezésben majdnem egybe olvadó voltát; végre viszonyítva ezen | lelki állapotokat a tettes cselekvőségére vonatkozólag a törvényben meghatározott véghezviteli módokhoz: világos felismerésre jut, hogy a sértett részen feltételezett ezen két elem : a »cselekvés« vagy az »elhagyás«, illetőleg az erre való kényszerültség mint eredmény a zsarolás szempontjából és ennek határvonalai között, csak a fenyegetéssel állanak és állhatnak egymást feltételező viszonyban: addig az »eltűrés« azon egyetlen eset, vagyis az eltűrésre való kényszerültség azon egyetlen lelki állapot, mely az erőszakra visszavezetve, ez utóbbi tényezőnek lehetőségét, a zsarolás határvonalai között előtünteti; tekintve ugyanis az elhagyásra való kényszerítésnek psychologiai foglalatját, ezen lelki állapot, az akaratnak a kényszer következtében való azon elhatározásában áll, mely szerint a szenvedő alany a támadó egyén követelése elleni ellentállás, vagy az ellentállás elhagyása között választhatván, a zsaroló részéről fenyegetett ártalom kikerülése céljából, az ellentállás elhagyását választja ; az »elhagyás« tehát az akaratnak habár csakis a fenyegetett veszély, a hátrány, az ártalom elhárítása által vezetett — mindazonáltal ezen motívumok behatása mellett — önelhatározását, illetőleg az önelhatározásnak az ellentállás mellőzésében való nyilvánulását jelenti; tekintve ellenben az »eltürést« — mint a törvény szerint az előbbitől különböző alakulatot — ez a léleknek azon állapotát feltételezi, mely az akarat szabad elhatározásának érvényesítése ellen fellépő külerőnek intenzivitásával szemben az ellentállás, vagy ennek mellőzése közötti minden küzdelem lehetetlenségét előre elfogadta, magát a passiv megadás kényszerűségének aláveti s e kényszerűségnél fogva mindazt tétlenül elszenvedi, eltűri, a mit ellene — a megtámadott ellen, illetőleg ennek vagyoni jogköre ellen — a tettes véghez visz; tekintve már most e két külön lélekállapotnak viszonyát, az ezek előidézésére a B. T. K. 350. §-ában meghatározott tényezőkhöz, az erőszakhoz és a fenyegetéshez : ezen ható erők és az ezek által eredményezett állapotok megfigyelése kétségtelenné teszi, hogy az »elhagyás« — mint az akarat által elhatározott — tehát már ezen béltartalmánál fogva akarat-uyilvánlatot képező jelenség, nem lehet okozata azon külhatásnak, melynek szükségszerű következményét a feltétlen alávetettség képezi; mig ellenben az eltűrés a fentebbi meghatározásból folyó béltartalmánál fogva — egyedül az ellentállás lehetetlenségét előtüntető erőszak — vagyis csupán a vis absoluta következtében jöhet létre; tekintve továbbá, hogy a fenyegetés és az erőszak között nem az a különbség, hogy az előbbi a physikai erőnek a megtámadott személy elleni alkalmazását kizárná, az utóbbi pedig csupán a physikai-mechanikai erő alkalmazásával jöhetne létre mert ellenkezőleg a fenyegetés ép ugy lévén foganatosítható physikai erőnek a megtámadott személy elleni közvetlen vagy köz vetett kifejtésével, mint maga a törvény szerinti erőszak : a kettő közti különbség a zsarolás keretén belül, tehát a nélkül, hogy az erőszak a rablás ismérvévé válnék — abban áll, hogy a fenyegetés — mint motivum — kényszeritőleg bár, de a választást ki nem záró nyomatékkal hat a megtámadottnak akaratelhatározása érvényesítésére, mig az erőszak — a vis absoluta — a physikai erő aránytalan túlsúlyánál fogva a megtámadottnak akaratát egyszerre lenyűgözi s psychologiai kényszer alá hajtva a megtámadottat, ennek részére egyedül a passiv eltűrés kényszeréthagyja fenn ; tekintve, hogy imént kiemeltek szerint a fenyegetésnek ép ugy lehet — habár nem kizárólag, eszköze, mint az erőszaknak: természetes, hogy psychikai erőnek valaki elleni használata még nem szünteti meg a »fenyegetésnek« ezen jellegét s nem változtatja azt — a törvény értelmében vett — erőszakká.; tekintve, hogy a most érintett két tényező közötti jellemző különbség nem a physikai és psychikai ható erőben, hanem — a mennyiben az erőszak — mint a zsarolás tényezője forog fenn — azon minőségben (qualitásban), fokban súlyban, nagyságban (quantitásban) nyilvánul, a melyben a jogtalan physikai erő az egyes esetben használtatik, illetőleg a melyben az a személynek akaratát vagy kényszeritőleg befolyásolja, vagy pedig rögtön és teljesen hatalom alá hajtja;