A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 16. szám - Észrevételek a hagyatéki eljárásról szóló törvényjavaslat tervezetére. 1. r.

154 ÍL JOG. első bírósági ítélet nagyon megközelíti, a mennyiben négy és fél évi fegyházzal sújtja. Szándékosan idéztem az újabb codexek közül a tessini cantonét is, mint legszigorubbat. Az idézetekből eredményként mégis az tűnik ki, hogy a magyar büntetötörvénykönyv egyáltalán nem a legenyhébb büntetést szabja a sikkasztásra, mert például az olasz, a közönséges hivatali sikkasztásra egy évi, a német, három havi minimumot szab, a magyar pedig két évit. A minősített hivatali sikkasztás maximuma pedig — kivéve Tessin canton büntetőtörvénykönyvét — mindenhol, ugy mint a magyar codexben 10 évi fegyház. Söt a tekintetben, midőn az óvadék fedezi a kárt, a magyar törvény a legszigorú b b, mert csak is a nem minősített hivatali sikkasztásnál szállítja le a büntetést, de akkor is egy évi fegyházra, holott a többi codexek a minősítettnél is, a kár fedezése esetén, 3-6 havi egyszerű fogházra szállítják le. A magyar törvény végül határozottan sokkal szigorúbb a németnél, melynek alapján Kókánt, mert enyhítő körülmények léteztek, esetleg csak hat havi börtönre ítélhették volna el. Végeredményül constatálható tehát, hogy a magyar büntetőtörvénykönyvnek a hivatali sikkasztásra vonatkozó szakaszai elég szigorúak, szigorúbbak az olasznál, hol pedig 100,000 forint értékű sikkasztások fordulnak elő minduntalan és sokkal szigorúbb a németnél. Elég szigorúak, mert esetleg tiz évi fegyházat lehet alkalmazni, holott az ideiglenes fegyház tartama csak tizenöt év, melyet a sikkasztásnál mégis csak valamivel súlyosabb beszámítás alá iső szándékos emberölési s egyéb nagyobb bűntetteknél kell kiszabni. Azután, tessék elhinni, éppen a sikkasztás, a criminalisták majdnem egyhangú, hosszú, beható tanulmány után keletkezett véleménye szerint nem oly természetű bűntény, melynek elkövetője az úgynevezett »m egrögzött gonosztevő k« közé volna sorozható, hanem többnyire a társadalmi viszonyok, körülmények szülte, alkalmi gonosztevő, kit többnyire nem a sziv rosszasága, a bűntettek elkövetésére való hajlam indit, mindenesetre kárhoztatandó cselekedetére, hanem a könnyelműség, a sok pénz kezelésével járó megkísérlés, melynek csak erős jellemű emberek állhatnak ellen. Látjuk, hogy sokszor tiz —husz évig hiven, becsülettel kezelnek egyének közpénzeket, utoljára is áldozatul esnek a folytonos megkísérlésnek. Ezek pedig oly lélektani okok, melyeket a nem frázisok után induló, hanem törvényeit az emberi természetből is meritő törvényhozónak figyelembe kell vennie s épen, ha igaz, hogy »nyavalya« a sikkasztás, annak alapja nem csupán a gonosztevő egyéniségében, hanem ettől egészen különálló társadalmi kóranyagban is keresendő s ép azért nem osztó igazság, hanem igaztalan kegyetlenség volna, a saját hibáján felül még az általános kór miatt is felelősségre vonni, tehát épen akkor a büntetötörvénykönyv erre vonatkozó szakaszainak szigorítása valóságos merénylet volna az örökké való igazság ellen, a legnagyobb mit gondolkozó törvényhozó elkövethet, midőn a tettest egyéni tetteért a tiz évig is terjedhető fegyházzal eléggé keményen sújthatja a bíróság. Aludjanak tehát nyugodtan azok az urak, kik a magyar büntetőtörvénynek ez irányban való revisiójára az időt elérkezettnek látják. Épen ez irányban a legkisebb szükség sincsen reá! Észrevételek a hagyatéki eljárásról szóló törvényjavaslat tervezetére. Irta : ZAGYVA LAJOS, kir. közjegyző Mezőtúron. Ha az 1886: VII. t.-c.-nek, mint még »javaslatnak« az igazságügyi bizottság előtt történt tárgyalásaira meghívott szakértők nemcsak pro forma 'ettek vala meghiva, hanem véleményüket elő is adhatták volna: erős meggyőződésem, hogy ama törvény nem termett volna oly keserű gyümölcsöket, mint a milyeneket és a mennyit rövid 3 évi fennállása óta is teremni képes volt. E meggyőződésemből kifolyólag tehát mint egy szerény »közkatona« nem késem észrevételeimet az örökösödési eljárási tervezetre megtenni, azon reményben, hogy a szakkörök ily fontos törvényjavaslatnál talán a »vidékről« jött hangokat is meghallják és meghallgatják s mivel reményem van, hogy egyszer már a közjegyzői kar is belátva, miszerint »néma gyermeknek anyja sem érti szavát« kilép tömegesen a küzdtérre s nemes ambitióval eszmékkel fogja meghódítani azon tért, mely meggyőződésem szerint őt — az örökösödési eljárásban — talán szerénytelenség nélkül mondhatom — méltán megilleti. E bevezetés után áttérek észrevételeim előterjesztésére. Midőn egy20- 28évet élt törvényt újjal helyettesíteni szándékozunk, véleményem szerint, ez új törvénynek mentnek kell lenni mindazon sallangoktól, melyek az eljárást a régiben zavarttá, nehézkessé, lassúvá tették s lehetőleg oda kell törekednie, hogy a mit a régiben jónak, helyesnek tapasztaltunk, tartsuk fent továbbra is. Az előttünk fekvő törvényjavaslat-tervezet ez elengedhetlen feltételeknek véleményem szerint nem felel meg, mert: Eddig az eljárás tulajdonképen kétféle volt, t. i. vagy kiskorúak is voltak érdekelve s ekkor az árvaszék, vagy csupán nagykorúak voltak érdekelve s ekkor az 1868. LIV. t.-c. 560. és 582. §-ai alapján a kir. jbiróság s ugyanazon t.-c. 58l). §-a alapján a kir. törvényszék volt illetékes. S mégis mennyi panasz emeltetett e voltaképen egyszerű eljárás ellen. Miért? Mert arról, hogy az eljárás egyöntetű is legyen, sem a törvényben, sem ministeri rendeletekben gondoskodva nem lett, hanem a hány hatóság volt, a törvényt annyiféleképen alkalmazták, hogy ugy szóljak: »a hány ház, annyi volt a szokás*. Ezzel szemben nézzük a tervezet szerinti eljárást. A »negyedik cím« szól az »örökösödési igazolvány* kiadásáról, a mi a régi »birtokbizonyitványt« látszik visszahouositaui, azzal a különbséggel, hogy míg amannak alapján a tulajdonjog csak a fél kérelmére, ennek alapján hivatalból fogna telekkönyvileg bekebeleztetni. Az »ötödik cím« már »osztály« címen szól szinte az »örökösödési igazolvány« kiadásáról az esetben, ha az örökösök többen vannak s mindannyian »önjogúak<-. Itt ismét különböző eljárás terveztetvén a szerint, a mint az igazolvány kiadását az örökösök mindannyian, vagy közülök egy, vagy többen, de nem mindannyian kérelmezik. A »hatodik cím« szóll a »hagyományi igazolvány« kiadásáról. A »hetedik clm« a »vagyon elkülönzésrők. A »nyolcadik cím« a »gyámhatósági képviseletről*. És e címben az eljárás ismét háromféle, t. i. a) Ha csak egy kiskorú van érdekelve. b) Ha több kiskorú van érdekelve s ezeknek érdeke sem az örökösödési jogra, sem az osztályra nézve nem ütközik eg) másba. c) Ha a kiskorúak érdeke egymásba ütközni látszik, vagy ha az örökösök között önjogúak is vannak Ezek szerint tehát, eltekinte a »harmadik cím«-ben traktált »igénybejelentéstől« az új tervezet szerint 7-f éle eljárás céloztatik. Ezen általános átnézet után áttérek a részletekre, de nem g-ról §-ra haladva, mert célom nem a »szövegezés«, hanem a tervezett hagyatéki eljárás gyakorlati oldalról való megvilágítása. Ennek megkísérlése után pedig, de ismét csak "általános keretben« előterjesztendem azon eljárási tervezetet, mely meggyőződésem szerint egyedül lenne hivatva arra, hogy egyfelől az »állam«, »közhitel«, »közön<;ég«, xközjegyzői kar« érdekeit egyenkint s egymással párhuzamban, teljesen kielégítse, másfelől az örökösödési eljárást gyorssá, egyszerűvé, egyöntetűvé tegye. Az »általános határozatok« »első cím«-ben előadottakat én csak helyeselni tudom. A 10. §. utolsó bekezdését azonban feleslegesnek tartom. Ez intézkedés irodai munkánkat minden különös cél elérése nélkül, tetemesen növelné. E tekintetben a visszaérkezett vétívet tökéletesen elegendőnek tartom. Idézvényünk szövege pedig úgyis ministeri rendeleten alapult. A »második cím« 20. §-át a 22. §-al kiegészítve nagyon helyesnek tartom. Azonban tekintettel arra, hogy a halálesetfelvételi ívek eredeti két példánya, a hagyatéki, illetve a 28. §. értelmében az illetékes járásbírósághoz beterjesztendő; önként felmerül a kérdés, jogosítva lesznek a halálesetfelvételre jogosított s kötelezett közegek az általuk felvett halálesetfelvételi ívet több eredeti vagy másolati példányban kiszolgáltatni s még ha e kérdésre igennel felelünk is, ezt csak addig tehetendik, mig a halálesetfelvételi ív 2 eredeti példányát az illetékei, illetve hagyatéki bírósághoz be nem terjesztették. Pedig, mint a gyakorlati élet igazolja, a vidéki hagyatékok 60—70°/o-kánál előforduló eset, hogy a hagyatékhoz tartozó fekvőségek nem állanak, vagy nem mind áll az örökhagyó nevén, az áthárámlás kimutatására még ha okiratok állanak is rendelkezésére, azok rendszerint olyanok, melyek a tkvi jogok megszerzésére egyáltalán nem alkalmasak, miért is be áll annak szüksége, hogy az igazolt örökösök hallgatandók ki, vagy azért, hogy a szabálytalan okirat pótoltassék, vegy azért, hogy okirat hiányában, nyilatkozatuk alapján az illető fekvőség a hagyatékhoz tartozónak kimondathassék. Ugyancsak a mindennapi események