A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 16. szám - A büntetőtörvénynek a hivatali sikkasztásra vonatkozó szakaszainak módositása

A JOG. 153 egy cikket messze túlhaladó hasábokat kellene betölteni. A büntetőtörvénykönyvnek ez irányban óhajtott revisiója, a büntetés kimérésének szigorulása mellett felhozottakra általánosságban csak azt jegyzem meg először is, hogy határozottan nem is való, miszerint most több hivatali sikkasztás fordulna elő, mint ezelőtt tiz évvel, a büntetőtörvénykönyvnek életbelépte előtt. A dolognak a nyitja egyszerűen az, hogy a »régi« áldott (!) megyei világban egész kedélyesen intézték el az ilyen eseteket. Vagy egyáltalában nem akartak róla tudni, vagy ha tudni kellett róla, hát elsimították. Szóval: nem bántották az uri gazembereket a családi összeköttetés, a pajtásság s egyéb hasonló okok miatt. Hogy pedig valamely újság is szólt volna róla, az épenséggel nem létezett. Most azonban rajtaveszt az uri gazember is, most kitudódik, mert nem lehetett elsimítani. A kir. ügyészségeknek egyforma jó orruk van az uri gazemberek kipuhatolásában, ugy mint a pusztai betyárokéban, a megyei ügyészek azonban nem igen akarták a hatalmas megyei autocraták befolyása miatt megérezni azt a sokkal rosszabb szagot, melyben hajdanta a mi Dániánk e tekintetben sínylődött. Most tudja mindenki hírlapok utján is az ily eseteket, melyek még csak tíz-tizenöt évvel ezelőtt szépen, csendesen titokban maradtak, de most megkapja a büntetését minden uri gazember is, ha megfogják, még ha véletlenül egy miniszternek veje is. Onnét van azután, hogy a hivatali sikkasztás többnek látszik, de csak látszik, mert valójában korántsem éri el a »régibb« kor bravourjait. Szóval, akkor szabad volt a vásár, most nem az. Akkor csak a pusztai haramiákat csukták be, most az uri haramiákat is lefülelik. Ez az egész. De nem az, hogy a sikkasztások szaporodtak. De ha való volna is, hogy most nagyobb számmal fordul elő hivatali sikkasztás, mint azelőtt, épen ez lenne a leghatalmasabb érv a revisionisták ellen. Mert azt csak megengedik, hogy most, mióta egyáltalán van törvénykönyv, mely esetleg minősített büntetést rendel a hivatali sikkasztásra — esetleg tiz évi fegyházat — mégis csak szigorúbban büntetik az e nemű sikkasztókat, mint ezelőtt, midőn fegyházbüntetés alig létezett s a biró »bölcs belátására« volt bízva a többnyire volt hivataltársa fölötti Ítélethozatal, a büntetés kimérése? Hogy ilyenkor az illető legrosszabb esetben is egy-két évi börtönbüntetéssel menekült, az köztudomású dolog. Már most, ha a mindenesetre az előbbeninél szigorúbb büntetés mellett á t. revisionisták szerint mégis több bűneset fordul elő, mi következik ebből ? Az, hogy a nagyobb büntetés, az elrettentési elméleten alapuló szigor épen semmit sem használ, mit különben a büntető jogtudomány előharcosai a legfényesebben és ellenállhatlan igazságú érvekkel eléggé bizonyítottak már. Továbbá jelenleg a hivatali sikkasztás bűntényének legmagasabb büntetése esetleg tiz évi fegyház is lehet. Már most tegyük fel, hogy a revisionisták óhaja teljesednék és az ilynemű bűntettekre szabható fegyház 15 évi tartamra emeltetnék fel, tehát oly magasra, mely az összes müveit európai államokban az ideiglenes fogházbüntetés legnagyobb mértékét képezi (kivévén a francia büntetőtörvényt, mely azonban, mint Napóleon idejéből származó, egyáltalán nem áll a büntető jogtudomány mai magaslatán , hogy tehát enyhítő körülmények létében, milyenek a Kokán esetében is fenforogtak, mint a túlságos bizalom, az ellenőrzés hiánya, lanyhasága, 41/2 évi fegyház helyett, ezen vagy hasonló esetekben a 10 és 15 év közti arány szerint őya, vagy 6 évi fegyházat szabhatnának. Nem lehet-e közelfekvő lélektani okokból egész bátran azt állítani, hogy épen azt az intelligentia magasabb fokán álló embert, azt az »uri« gonosztevőt nem fogja a lő, illetve a 6 év sem elrettenteni a bűntől, ha a 10, illetve 4'/a év nem riasztotta el, mert az mégis csak áll, hogy művelt osztályból való, jó élethez szokott »uri« embert a szabadságvesztés — pláne fegyházbüntetés — rövid ideje is jobban sújtja, mint a nélkülözésekhez szokott pusztai haramiát, nem is említve, hogy erkölcsi halottá lesz, hogy a társadalom kilöki, hogy tehát a büntetésnek utóíze tán még jobban sújtja, mint maga a büntetés, holott a pusztai haramia, kinek a világ »erkölcsi rendjéröl« fogalma nincs, e rettentő utókövetkezményeket vagy épen nem, vagy csak igen csekély mértékben érzi ? Az ily uri gazembernél tehát épen nem lényeges, valamivel nagyobb vagy kisebb szabadságbüntetés, mert nem annyira ez sújtja, mint maga a habár rövidebb ideig tartott fegyház és utókövetkezményei. És azután első sorban soha a büntetőtörvénykönyv büntetéskiméréseinek szigorú vagy enyhe volta nem szüli vagy nem apasztja a bűnesetek számát. A tapasztalás mutatja, hogy fordul elő sűrűn bizonyos bűntény bizonyos körülmények között, a melyre a legszigorúbb büntetés van kimérve, mig ellenkezőleg enyhe büntetési tételek dacára más körülmények közt ritkán követtetik el. A mai kor erkölcsi betegségének — mely különben nemcsak Magyarországon, de mindenhol Európában, Amerikában is dühöng — a sikkasztásnak sem az európai vagy amerikai törvények enyhesége az oka és soha meg nem is szüntetné a legszigorúbb törvény sem, hanem oka a társadalom, mely élvek után hajhász, mely épen az intelligensebb osztályú, jobb állást elfoglaló embert könnyen eltántorítja, ha gyöngébb erkölcsű, mert hisz az nem számit ma a társadalomban, ki nem élvez, ki nem úszik az árral, ki nem fejt ki oly fényűzést, mint a legtöbbje, ki fényesen nem öltözködik és lakomákat nem ad. Pedig számítani akar s ha nem telik, igaz, nem nagy fizetéséből, megbotlik és bukik. Ebben és más hasonló okokban méltóztassék keresni azon tünetet, ha igaz, hogy nagyobb mérvű sikkasztások fordulnak elő, mint ezelőtt, de nem a törvénykönyvekben! Nem ezeknek, hanem a társadalmi erkölcsöknek revisiójára, szigorítására volna szükségünk. Azzal pedig hagyjanak nekünk békét, hogy az uri ember, vagy akár a pusztai haramia is »a humanistikus fogságrendszer kényelmeiben« üli le a büntetését. Az igaz, hogy humanistikus, — mert hisz ma még az oktalan állatot sem kínozzuk kegyetlenségekkel — de a kényelem vagy jólérzéstől a leghumánusabb börtönrendszer is oly messzire esik, mint Makó Jeruzsálemtől. Még a pusztai haramia is visszavágyódik az isten szabad ege alá, az arany szabadság után és megszökik, ha lehet a fogházrendszer »kényelmeitöl«, hát még a fegyházra ítélt uri gazember, ki pamlagokon nyújtózkodott, pezsgőt ivott, finom szivarokat szitt; az roppant »kényelmesnek« találhatja, ha kócos rabruhába öltöztetik, ha babot adnak neki créme helyett, ha hat órakor kell felkelnie és szabó- vagy cipészműhelyben 4]/a évig dolgoznia. Csak az, kinek senkije és semmije sincsen, az szokott apróbb bűntetteket elkövetni, hogy télire meg legyen a mindennapi betevő falatja, de azután az is kifelé áhitozik. Általában véve tehát még a legmiveletlenebb paraszt is messzire kívánkozik el a fogházrendszer »kényelmétől« a szent szabadságba. Komoly lapokban legalább ily frázisokat nem kellene kinyomatni, mint az a — fegyház »kényelméről«. De térjünk vissza a revisióhoz és hasonlítsuk össze befejezésül a magyar büntetőtörvénykönyvnek a hivatali sikkasztásra vonatkozó büntetés kimérését más művelt nemzetek ugyanerről szóló intézkedéseivel. Tesszük azt, mert ebből a legeklatansabb következtetést lehet" vonni a hangoztatott revisio szükségtelenségére. A legújabb büntetőtörvény az olasz királyságé, mely folyó évi január 1-é n lépett életbe, a hivatali sikkasztást a »nuovo codice penale« 168. §-ának intézkedéséhez képest, _ e g y t ő 1—ö t évig terjedhető börtönnel bünteti, ha nem minősített; ha minősített, háromtól —tiz évig terjedhető fegyházzal és 300 livre-ig emelkedhető pénzbüntetéssel sújtja. A német büntetőtörvény 350. és 351. §-ai szerint a hivatalos sikkasztás minimuma 3 havi börtön is lehet, de a minősítetté 10 évi fegyház is, azonban az is enyhítő körülmények létében 6 h a v i börtönre szállítható le. A »code penal belge« 240. §-a szerint minősülő hivatali sikkasztás öttől—tiz évig tartó fegyházzal (reclusion) büntettetik ugyan, azonban ha az óvadék az elsikkasztott összeget fedezi, a legmagasabb büntetés csupán 6 havi fogház. A t e s s i n i canton büntetőtörvénye (codice penale per il cantone del Ticino) az 5.000 frankig terjedő hivatali sikkasztást a 111. articulussal 4—8 évi (redusio 1-ső fokú) az ezen összegen felülit 8 — 16 évig terjedhető (másodfokú reclusioval) fegyházzal bünteti. Ez tehát a sok tekintetben elavult, részben még 1791-ből származó, mindenesetre már 1810. óta érvényben levő francia codex mellett a legszigorúbb. A magyar büntetőtörvény 462. §-a a nem minősített hivatali sikkasztást kettőtől öt évig terjedhető börtönnel, ha az elsikkasztott összeg az 5,000 frtot túlhaladja, öt évig terjedhető fegyházzal sújtja. A minősített sikkasztásra, midőn ugyanis a tettes a felfedezés meghiúsítására a sikkasztással kapcsolatosan hamisítást vagy más tiltott cselekvényt is követ el, öttől tiz évig terjedhető fegyházat szab. Mivel pedig Kókán, habár 42,000 frtot sikkasztott, kapcsolatosan — legalább a törvényszék felfogása szerint — más tiltott cselekményt el nem követett; 5 évig terjedhető fegyház volt reá szabandó, mely maximumot az