A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 9. szám - Az új hagyatéki eljárás. 8. r.

fl JOG 85 itt ily sorrendben előadott módosításokat annak szövegébe felvéve vagy a törölni véleményezett részeket elhagyva, egyöntetű egészként alkotjuk meg magunknak a módosított tervezetet. A tervezet tiz címre oszlik : Általános határozatok. A halálesetfelvétel és a leltározás. Az igénybejelentés. Az örökösödési igazolvány. Az osztály. A hagyományi igazolvány. A vagyon-elkülönzés. A gyámhatósági képviselet. Vegyes határozatok. Életbeléptetési és átmeneti határozatok. Vegyük őket egyenkÍDt. * * Az általános határozatok 1 — 6 §-ok a toivény területét s az illetékességi kört határozzák meg, melyre annak érvénye kiterjed. Ezek változatlanul fentartandók ép ugy, mint a birói érdekeltségről szóló 7. §. A 8. §. azonban már lényeges változás alá vonandó. Ez a hagyatéki beadványokról szól s az I. részben általunk kifejtett alapelvekhez képest oda volna módosítandó, hogy először a beadványok kizárólag az ügyvédek hatáskörébe utaltassanak, másodszor pedig a zúgirászatnak a hagyatéki eljárás köréből leendő gyökeres kiirtása céljából ezen beadványokra az ügyvédi ellenjegyzési kényszer mondassék ki. Ennek folytán a módosítandó 8. szakasz szövege a kö vetkező volna: 8- §• »A hagyatéki biróságnál minden kérelem Írásban terjesztendő elő és minden beadvány ügyvéd által ellenjegyzendő.« »A felek a tárgyalásokra személyesen jelenhetnek meg vagy magukat megbízott által képviseltethetik. A megbízott ügyvéd perrendszerűleg kiállított, más megbízott pedig szabályszerííleg hitelesített meghatalmazással tartozik magát igazolni.« A 9., 10. és 11. g-ok az idézés módjáról és a hagyatéktárgyalásra vonatkozó általános intézkedésekről szólván s nem állván ellentétben a mi elveinkkel, változatlanul elfogadhatók. Nem igy a 12. §., melynek első bekezdése a felek közt létrejött egyezségről szólva, egyszerűen »okmányt« kíván, holott a II. részben kifejtettekhez képest az örökösök közötti egyezségekre nézve a közokirati kényszert tartjuk kimondandónak. E szerint tehát a 12. §. első bekezdésében ezen szó: »okmány« helyébe, ezen szó : »közokirat« lesz teendő. Egyebekben e szakasz, valamint a 13., 14., 15., 16. és 17. §-ok változatlanul elfogadhatók. A 18. alább a nyolcadik címnél részletesebben kifejtendőkhöz képest oda lesz módosítandó, hogy a hagyatéki eljárásban nem a hagyatéki bíróság területére nézve, hanem csupán a gyámolt vagy gondnokoltnak községi illetőségére nézve illetékes árvaszékről lehet szó. Szorosan összefügg ez azon elvünkkel, mely szerint a hagyatéki eljárásban az árvaszék, mint hatóságnak közvetlen beavatkozását mellőzendőnek tartjuk. Ott pedig, a hol az árvaslékeknek közvetlen beavatkozási joguk nincsen, a hol nem bírnak hagyatékhatósági hatáskörrel, ott semmi értelme sem volna az árvaszékek hagyatékbirósági terület szerinti illetékességének. És hogy erre valóban nincsen szükségünk, azt a 8. címnél lesz alkalmunk kimutatni. Ezek szerint a 18. §. módosított szövege a következő lenne: 18. §. »A hol a jelen törvényben árvaszékről tétetik emlités, az alatt a gyámolt vagy gondnokolt községi illetőségére nézve illetékes árvaszék értendő«. Az első cím utolsó — 19 — szakasza változatlan marad. * A második cím szól a halálesetfelvétel és a leltározásról. A cím feliratából a végrendelet kihirdetés kimaradt, pedig ez is egyik fontos előkészítő intézkedése a hagyatéktárgyalásnak. Nem indokolható e kihagyás azzal, hogy végrendelet nem minden hagyatéki ügynél van, tehát általános szabályként fel nem állitható; nem indokolható pedig ezzel azért, mert akkor a vagyonelkülönzés, a hivatalos osztály stbről sem lehetne a későbbi címekben szólani, ez nem alkalmaztatván szükségkép minden hagyatéki ügyben. Helyesebb lesz tehát a címzés igy: »A halálesetfelvétel, a végrendelet-kihirdetés és a leltározás.* A 20. §. jelöli meg azon közegeket, a melyek a haláleseteket felvenni kötelesek. A halálesetfelvétel — mint azt az I. részben már kifejtettük — közrendészeti, tehát közigazgatási teendő. Nyilvánvaló, hogy a közigazgatás államosításával más közegek fogják felvenni a haláleseteket, mint a melyeket a tervezet 20. §. kijelöl. Az is kétségtelen, hogy a mire a tervezet törvénynyé lesz, a közigazgatás államosításának épen a községi szervezetre vonatkozó része, mint e téren a legilletékesebb helyről is elsőnek jelzett reform már megvalósítva leend. Ha pedig megvan a községi újjászervezés tervezete, a mint meg kell, hogy állapítva legyen a miniszter tanács által, mi akadályozza azon közegeknek e helyütt leendő megjelölését? Hisz ez is csak tervezet! Nem praejudikál ez a törvényhozás határozatának! Ha keresztülmegy a községi újjászervezés, akkor ez is el lesz fogadva ; ha pedig az nem menne keresztül, akkor van elég idő a törvényhozási tárgyalás alatt is módosítani a szakaszt. De legyen öszhangzás a két reformjavaslat közt. Nagy és kisközségekben e közrendészeti teendőt nem hagyhatjuk az autonóm közegek kezén, hanem rá kell azt bizni az államosítandó kör- (községi-) jegyzőkre, az u. n. közigazgatási biztosokra! Városokban ellenben e teendőt megnyugvással hagyhatjuk az autonómia közegei kezén. A módosítandó 20. §. szövege, a közigazgatás reformjára vonatkozólag eddig ismeretessé vált kormányprogramm alapul vétele mellett, következőképen hangzanék: 20. §. »A területén előforduló minden haláleset alkalmából, mihelyt arról tudomást nyer, köteles nagy- és kisközségekben az elöljárósággal együtt az illetékes közigazgatási biztos; törvényhatósági joggal biró és rendezett tanácsú városokban a tanács erre rendelt hivatalos közege; Budapest főváros területén pedig az illető kerületi elöljáróság — az előljáró , helyettes elöljáró, vagy az esküdt és az előljárósági jegyző utján — három nap alatt a halálesetet két eredeti példányban felvenni és mindkét példányt a hagyatéki bírósághoz késedelem nélkül betcrjeszteni.« »Ha nem kétségtelen, hogy melyik a hagyatéki bíróság, a halálesetfelvétel két példánya azon kir. járásbírósághoz terjesztendő be, a melyhez a halálozási hely tartozik.« A 21 — 27. §-ok változatlanok maradnak. A i'8. §. utolsó bekezdésénél, tekintve, hogy alább a nyolcadik címben intézkedés történik arra nézve, miszerint ott, a hol gyámság vagy gondnokság alá tartozó személy örökösként van érdekelve, az eljárás hivatalból indittassék meg; ellenben a hol ily személy csupán kötelesrészre jogosított, vagy hagyományosként van érdekelve, hivatalos eljárásnak helye nincsen, hanem az árvaszék a 49. sj-hoz általunk javavasolt kiegészítés szerint az igény bejelentéséről saját hatáskörében tartozik intézkedni: beszurandónak véljük ezen szavak: »m int örökös vagy kötelesrészre jogositott« után még e szavakat: »vagy mint hagyományos*; mert az árvaszék más úton alig nyerhet tudomást arról, hogy hagyományosként van-e gyámolt vagy gondnokolt személy érdekelve, mint hogyha a 28. §. értelmében erről a hagyatékbiróság utján értesül és igy a 49. §. kiegészítése szerint nem juthatna azon helyzetbe, hogy az érdekelt hagyományos igényéről kellőképen gondoskodhassék. A 29. §. c) pontjánál e szavak: »és a leltározás már nem eszközöltetett a halálesetfelvétel alkalmáb ó 1« kihagyandók; mert már kifejtett elveinkhez híven, a hagyatéki eljárás közhitelessége szempontjából nem engedhetjük meg, hogy a kir. közjegyzőn kivül, a k i a decentralisatio folytán amúgy is egész közel lesz lehozva a néphez, más közeg végezze a leltározás nagy fontosságú és birói jellegű cselekményét. A 30—39. §-ok ismét változatlanul maradnak. A 40. §. ugyancsak a hagyatéki eljárás közhitelessége indokából teljesen elhagyandó. Helyébe e rövid szakaszt ajánljuk: 40. §. »A leltározásnak hivatalból lett elrendelése után az öröklési jogról szóló törv. jav. 411. §-ban emiitett személyek a hagyatéknak leltározását külön nem kérhetik többé ; pótleltározást pedig csak akkorkérhetnek, ha a hagyatéki vagyon egy részének a hivatalos leltárból lett kihagyását beigazolják.« A 41. §. van hivatva a leltár közhitelű jellegét megállapítani. Jelen szerkezetében nem más az, mint a jelenlegi szégyenletes állapotoknak megerősítése. A leltározást — mint birói cselekményt — a jogállam legprimitívebb alapfogalmai szerint is kí kell venni a közigazgatás közegei kezéből. Ki kellene venni még akkor is, ha a leltárak ezek által eddig helyesen vétettek volua fel. Ki kell venni annyival inkább, mert köztudomású a községi