A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 46. szám - A telekkönyvi betétek szerkesztéséről szóló 1886. évi XXIX. t.-c. módosítása. 1. [r.]

Í5. JOG. 387 Es most post tot discrimina terűm elérkeztünk valahára a végr. törv. 37. és 220. §-aihoz, melyeknél mindenekelőtt megjegyzem, hogy a »marasztalás tárgyának átadása« kifejezés helytelen s e helyett correcte a teljesítés tárgyának átadása vagy a végrehajtás tárgyának átadása kifejezések lettek volna használandók; de hát maradjunk a törvényben használt marasztalás tárgya kifejezésnél, melyről dr. Kemény ur azt állítja, hogy az csupán physikai dolog lehet; tisztelettel kérdem : vájjon akkor, mikor serami másról nincs szó, mint csupán arról, kit illet egy bizonyos dolog felett, melyet a kereső fél birtokban tart, a tulajdoni jog? mi a marasztalás tárgya? a dolog, melyet a kereső fél birtokban tart, semmi esetre sem, mert hisz a dolog iránt a kereset nem indíttatott és egyáltalán nem is existál oly testi dolog, mely iránt ily esetben a per folyamatban lenne; ha pedig ily tárgy nincs, akkor vagy azt kell elfogadni, hogy ilyen per tárgytalan, vagy pedig el kell fogadni azt, hogy a per tárgya a tulajdoni jog — mert hisz egyébről, mint erről, nincs is a perben szó — és már most, mi ily esetben a marasztalás tárgya ? Minthogy physicai dologról a perben nincs szó, hanem kizárólag a tulajdoni jogról, ennélfogva itt is az az alternatíva áll elő : vagy nincs a marasztalásnak tárgya (ha t. i. a marasztalás tárgya csupán dolog lehet), mert nincs testi dolog; vagy ha van tárgya, ez nem lehet más, mint a tulajdoni jog, mely miatt a per indíttatott. A marasztalás tárgya tehát még akkor is, ha dr. Kemény ur álláspontjára helyezkednénk, oly esetekben, midőn kizárólag a tulajdoni jog miatt indítanánk keresetet, más nem lehet, mint a tulajdoni jog, ha csak ily pereket tárgytalanoknak tekinteni nem akarunk. Ha már most a marasztalás tárgya a tulajdoni jog, ha a tulajdoni jog átadásának, miként fentebb kimutattam, helye van: akkor a végrehajtási törvény 37. §-ában használt ezen kifejezések alatt: »marasztalás tárgya«, nem csupán physicai dolog, hanem jog is, nevezetesen az általam felvetett esetben tulajdoni jog is értendő s ha halasztó hatálya van a felfolyamodásnak »a marasztalás tárgyának átadására nézve* más esetekben halasztó hatálvlyal kell bírnia a végreh. törvény 220. §-a esetében is ; mert a végr. törvény 37. g-a a halasztó hatályt kivétel nélkül, általános szabályként állapítja meg a marasztalás tárgyának átadására nézve mindenkor. Dr. Kemény Andor ur az »eadem legis ratio« elvét vitatja akár a C), akár a B) lapra vonatkozó végrehajtás esete forog fenn ; én az eadem legis ratiót a végrehajtási törvény 220. §-ának eseteire el nem fogadom, mert mig a végr. törv. 139—141. §-ai esetén a végrehajtást elrendelő végzés a végrehajtás első stádiuma, a 220. §. esetén ugyanezen végzés a végrehajtási eljárásnak nemcsak kezdete, hanem egyszersmind befejezése is. A 244. §-t dr. Kemény ur tévesen idézi, e §-ban marasztalás tárgyáról nincs szó, itt a »végrehajtás tárgya* van említve, vagyis miként már előbb kifejtettem, a teljesítés tárgya. Egyébiránt ezen szakasz alkalmazásánál is a végrehajtás tárgyai csakis »az eljárást jóváhagyó birói határozat jogerőre emelkedése után hivatalból hozandó végzésben« nyilváníttatnak átadottaknak. Ha ez így áll az ingóknál, miért legyen az ingatlanoknál a/, átadás az egész végrehajtási eljárást kimerítő végrehajtást elrendelő végzés jogerőre emelkedése előtt eszközölhető? El nem fogadhatom a telekkönyvi rendtartás 84. §-ára való hivatkozást sem; mert ha áll is az, hogy e rendelet szerint jogérvényes ítélet alapján bekebelezésnek van helye, ez csak azt bizonyítja, hogy a végrehajtási törvény és a telekkönyvi rendelet rendelkezései között nincs meg az összhang; a mit különösen a végr. törvénynek 223. és 230. §-ai tanúsítanak. Ezek szerint ugyanis biztosítási végrehajtásnak és ez alapon előjegyzésnek csupán közokirat, vagy teljes bizonyító erejű magánokirat alapján van helye, holott a telekkönyvi rendelet 88. §-a az előjegyzés alapjául elfogadja az adósleveleket általán, a könyvkivonatokat, mindazon okiratokat, melyek a polg. perrdts. szerint bizonyítékul (ha mindjárt fúl bizonyítékul is) szolgálhatnak stb. Mindebből csak az következik, hogy a fél azt az utat választja, melyet célszerűbbnek tart; de a melyik utat választotta, az arra vonatkozó rendelkezéseket tartja aztán szem előtt. Végrehajtási eljárás esetén a végrehajtási törvényt, telekkönyvi eljárás bethatigt und erschöpft, íst durch die Natúr, das ist durch die Sache selb-t í vorgezeichnet; Recht und Gegenstand fallen, wie auch der Sprachgebrauch, I welcher die Sache statt des Rechts nennt, andeutet, in dem Maasse zusammen. | dass jenes hinter diesem weder zurückbleiben noch über denselben hinausgehen ] kann. f h e r ijn g Geist des römischen Rechts. III. kötet 39. lap (1888-ik évi kiadásj. esetén a telekkönyvi rendeletet s ha van anomália, ez a két törvénynek eltérő intézkedéseire vezetendő vissza. És ezzel befejeztem dr. Kemény Andor úrral szemben védekezésemet; el nem hallgathatok azonban még egy megjegyzést s ez az, hogy bármenuyire örülök is, ha szavam nem hangzik el a pusztában és sikerül fölkeltenie itt ott az érdeklődést: mindazáltal másodszor semmi szin alatt sem lennék rábírható arra, hogy egy személyes támadásokkal saturált cikkre feleljek, mert elvem az, hogy a személyeskedő embereket elkerülöm, velük szóba nem állok, Végezetül Fehér Kálmán ügyvéd urnák a f. é. 39. számban közölt cikkére reflectálva, sajnálattal constatálom, hogy t. kartársam egy illusiómat rontotta le; azt hittem ugyanis, hogy érthetően és értelmesen tudok irni s ime t. kartársam cikkéből arról kell meggyőződnöm, hogy ő engem meg nem értett, a mit másnak, mint rosz stylusomnak nem tulajdonithatok; védekeznem kell azonban ama nekem-tulajdonított állítás ellen: »hogy az ingatlan birtokba vétele egy lenne a tulajdonjog bekebelezésével*, ez állítást t. kartársam nekem tulajdonúja, holott én ezt nem írtam. Azt mondja továbbá t. kartársam, hogy nem vagyok tisztában a tulajdonjog és birtoklás fogalmával; »már pedig ezen két jogcím nagyon is különbözik egymástók. T. kartársam a tulajdonjogot és a birtoklást jogcímeknek mondja; szíveskedjék ezen állítását fontolóra venni és be fogja látni, hogy a polémia e lapok t. olvasó közönségére nézve teljesen meddő lenne, meg fogja tehát bocsátani, ha cikkével bővebben nem foglalkozom. A telekkönyvi betétek szerkesztéséről szóló ^ 1886. évi XXIX. t.-c. módosítása. Irta : BOGNÁR MIHÁLY, telekkönyvi hivatalnok Lengyeltótiban. Felesleges mondanunk, hogy a politika terén sem vagyunk ellenzékiek, annál kevésbé szoktunk akadékoskodni okoskodásunkkal ott, hol a hivatottak, szélesebb látkörrel s tudománynyal bírók véleménye, intézkedése előtt ugy a magán-, mint a közéletben meghajolni kell, a nélkül, hogy a körülményekkel is alkut kötnünk szükséges volna. Véleményünk kimondásában — minden melléktekintet nélkül — a gyakorlati életből merített tiszta meggyőződés és a közjó érdekeinek szem előtt tartása vezérelt s vezérel. Tehát nem irjuk alá a csalhatatlanságnak támpont nélkül való értéktelen tételét. Mindazonáltal rövid három év alatt megértük ama sejtelmünk teljesülését, hogy a tkvi betétekről szóló törvény módosítása, pótlása, az életbeléptetés után nemsokára bekövetkezik. Az 1886. évi XXIX. t.-cikknek a képviselőházban volt tárgyalása alkalmával a »J o g« 1886. évi jun. 13-án megjelent 24-ik számában megírtuk, hogy óhajtandó, miként az akkor még javaslat volt törvény, mielőbb törvény legyen s annak alapján az a sok zűrzavaros tkvi állapot és rendezetlen birtokviszony — mely a személyi és közhitelt emelni hivatva van — valahára rendeztessék. Megjelöltük általánosságban aggályainkat s kívánatosnak tartottuk azt, hogy a betétszerkesztési munkálatoknál megfelelő gyakorlati képzettséggel biró s tkvi vizsgát tett írnokok is alkalmaztassanak. Mindez — természetesen — pusztán elhangzó szó maradt. Továbbá kifejezést adtunk annak, hogy a tkvi jogok és birtokviszonyok sokfélesége az, melynek minden egyes esetére nem könnyű ugyan eleve tételes szabályt találni s igy alkotni; mégis szükséges, hogy a kezdet, a kiindulási pont lehető helyes alapon nyugodjék, mert különben csak félmunkát végzünk azzal, ha törvényt alkotunk csak azért, hogy a célbavett eljárást mielőbb megkezdhessük. A javaslat némi módositással törvénynyé vált; mert a képviselőházban alig volt felette némi lényeges vita, mely e nem csekély fontosságú javaslatot általánosságban és részleteiben beható eszmecsere tárgyává tette. Természetesen száraz, unalmas tárgy lévén, nem volt benne mit hochozni; pedig végig vonult az akkori igazságügyminiszter (F a b i n y Teofíl) beszédén, sőt ha jól emlékezünk, ki is jelentette, hogy minden oly módosítást szívesen vesz és elfogad, mely a bemutatott szövegnél a célnak jobban megfelel. De ily módosítás vajmi kevés történt.