A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 43. szám - Az árverés és megsemmisítési kereset

R. JOG. 363 érdek arra nézve, hogy a személy- és vagyonbiztonságot veszélyeztető egyének ártalmatlanná tétessenek A törvényhozó a büntetési tétel megválasztásánál azon kérdést teszi fel magának: mi szükséges és mi igazságos? Azt vélem, hogy a személy- és vagyonbiztonságot gyakrabban veszélyeztető bűncselekményekre vonatkozólag a maximalis büntetési tételek felemelésének szükségességét sikerült kimutatnom. (Folylatása következik.) Az atya, mint »természetes és törvényes gyám*. Irta : dr. DOLESCHALL ALFRÉD, kir. táblai joggyakornok Budapesten. Csodálatra méltó a következetesség, melylyel ezen hibás fogalommal hazai joggyakorlatunk terén lépésről-lépésre találkozunk. Nemcsak a periratok sorai között mindennapi, hogy az atya, mint gyermekeinek természetes és törvényes gyámja szerepeltetik, hanem a birói enunciatiókan — a ki r. itélö tábla határozatait sem véve ki — igen gyakran találkozunk azon alapjában és következményeiben egyaránt téves és hibás kitétellel, mintha a kiskorú gyermeke képviseletében perre szálló atya a perben, mint gyám és pedig mint t. és t. gyám fungálna; bár eddigi megfigyeléseim szerint a legfőbb Ítélőszék a maga határozmányaiban következetesen használja a törvényes képviselő kifejezését. Minthogy hazai magánjogi rendszerünk az 1877 : XX és az ezt módositó, illetve kiegészítő 1885 : VI. törvénycikkekben tételes jogforrással rendelkezik a gyámi és gondnoki ügyek ellátása tekintetében: igen természetes, hogy az arra vonatkozó fogalmak meghatározásának tekintetében egyedül és kizárólag ezen tör vények szolgálhatnak alapokul és a mennyiben a fogalmak elég vil agosan és érthetően praecisiroztatnak általuk: sem a kiterjesztő, sem a megszorító magyarázat által nem értelmeztethetnek. És gyámi törvényeink a felvetett kérdés tekintetében oly határozott állást foglalnak, mely mindennemű kétértelműséget eleve kizár és a fogalmaknak a gyakorlatban követett összezavarását a könnyelmű distinctio szinében tünteti fel. Az 1877 : XX. t.-c. 27. §-a szerint: »mindazon kiskorúak, kik atyai hatalom alatt nem állanak, gyámság alá helyeztetnek és 54. §-a szerint: »a gyámi tiszt megszűnik c) ha a kiskorú .... atyai hatalom alá kerül.« Ezen §-ok már egymagában véve is cáfolatját szolgáltatják azon állitásnak, mintha az atya gyermekének egyszersmind gyámja is lehetne. A gyámság tisztán és kizárólagosan a hiányzó atyai hatalomnak helyettesítése; ez igy van nemcsak hazai jogszervezetíinkben, de mindenütt, hol az állam a maga gyámhatósági fenségjogának tudatára ébredt. Az atyai hatalomnak csorbulatlan fenállása minden államhatalmi beavatkozást nélkülözhetővé, de sőt feleslegessé tesz; az atya bárminemű érdekösszeütközése, avagy elfogultsága esetében fiával szemben az ad hoc rendelt gondnokság lévén hivatva a kiskorú érdekeinek képviselteié jére. A gondnokságnak eseteit általában a 28. §., azon eseteket pedig, melyekben atyai hatalom alatt álló vagy állandó kiskorúak érdekeik atyjuk érdekével összeütközésbe jutnak, avagy jutandhatnak: az 1877 : XX. t.-c. 29. és 30. §-ai sorolják elő. És bár a régi római jognak azon elve, mely szerint: »tutor datur personae, curator rei vei causae« (D. XXVI. tit. 2., 12. és 14.) a maga rideg exclusivitásában a mai jogfelfogás szerint tarthatlau többé, ugy mindazonáltal tagadhatlan, hogy a kiskorú részére rendelt gondnokság tisztán vagyonjogi képviseltetést tartalmaz — a mint az a 29. §. második kikezdéséből is kitűnik — azon egy esetet kivéve, midőn a kiskorúság meghosszabbítására vonatkozó eljárásnál a kiskorú érdekének képviselete esetére ad hoc gondnok rendeltetik ki, bár tekintve azt, hogy a kiskorúság meghosszabbítása is csak vagyonjogi célszerűségi tekinteteknek kifolyománya, ezen esetnek kivétele az általános szabály alól nem okvetlen indicált. A gyámság ellenben tágabb körrel bir, a mennyiben az atyai teljhatalomnak — a rokonoknak beleszólási és az államhatalomnak főgyámkodási felügyeleti joga által korlátolt — helyettesítése, a mely a gyámoltnak épen ugy személyi viszonyaira, mint annak vagyoni jogkörére kiterjed. Minthogy pedig az atya eo ipso és ipso jure gyakorlója az atyai hatalomnak, mely a maga teljében a gyámságénál is bővebb tartalommal bir: az atyai hatalom alatt álló gyermeknek saját atyja, mint gyám általi képviseltetése, nemcsak szükségfeletti és indokolatlan, hanem egyszersmind fogalomellenes. A perbeszálló, avagy perbe hivott kiskorú, a mennyiben atyai hatalom alatt áll, illetve atyjának patria potestasa vele szemben teljes épségben fennáll, mindenkoron atyja, mint törvényszerű képviselője (1868 : LIV. t.-c. 8. §. b) pontja) személyében szerepel. Az atyai hatalomnak akár állandóan, akár alkalomadtán elenyészte, illetve felfüggesztése esetében az 1877 : XX. t.-c. 87. §-a szerint »a gyám .... képviseli a kiskorút .... minden peres és azon nem peres ügyekben, melyekben a képviselet nincs kizárva . . . .« »a 29. §. esetében« (kiskorúaknak gondnokság alá helyezése), »a gondnoki képviselet a vagyonkezeléssel kapcsolatos ügyekre szorítkozik.« Ezen utolsó tásával lenne rövidítendő, vagy közvetítő-intézetbe bocsátás által enyhítendő. A visszaesések ellen legjobb rendszernek tartja Tóth Lőrinc ur az irhoni börtönrendszert, mely hazánkban behozva van és ebben a letartóztatásnak időszakonkinti felosztását, a szabályszerű bánásmódot és a szabadságra előkészítő állapotot tartja legüdvösebbnek. Igazat adunk mindezekben szerzőnek, mert a közrendszer azelőtt tényleg tenyészdéje volt a romlásnak és visszaesésnek. De mindez a munkára tanítással együtt, melynek majdan a kiszabadult fegyenc az életben hasznát veszi, csak a visszaesők számát fogná csökkenteni, de a túltömöttség okait, melyet nem mindig a visszaesések adnak, másban kell keresni; annálinkább, mert a jelesnek tartott irhoni rendszer költségek hijjáa máig sincs teljesen keresztül vive, ugy hogy pl. 1886-ban 1,414 büntetését megkezdő fegyenc részére csak 244 zárka állott rendelkezésre. T. L. ur is elismeri művében, hogy ez a rendszer teljesen fel van forgatva, mert a fegyházra ítéltek azok túltömöttsége miatt a kerületi börtönökbe és törvényszéki fegyházakba sokkal kisebb bűnösökkel, sőt foglyokkal vegyesen tartatuak, alávetve a különböző intézeti rendszereknek. Az egyes fegyházaknál a túltömöttségre vonatkozó adatokat l. T. L. művében a 48. lapon, a mit az egészség és rend rovására ir föl, jól megjegyezvén ezen kívül, hogy l88tí-ban 2,222 fegyházra ítélt a törvényszéki fogházakban volt elhelyezve. Az 1886-iki igazságügyminiszteri rendelet fölsorolja, hogy 67 törvényszéki és 380 járásbirósági fogházban 9,423 jogérvényesen elitélt és 3,792 jogérvényesen még el nem ítélt egyén volt letartóztatva, kiket a fogházak és börtönök túltömöttsége miatt nem lehetett rendszeresen elhelyezni. Ezen túltömöttségen segíteni kívánnak a törvényen alapuló közvetítő-intézetek szaporításával, mert mindeddig csak 3 van felállítva : Kis-Hartán, Vácott és Lipótváron, de az ezekbe való áthelyezés is oly feltételekhez van kötve, hogy alig 300 juthat oda büntetésük 2/3-ad részének kiállása után, a mi igen csekély szám. A túltömöttségen már jobban segit a feltételesen szabaddá bocsátási rendszer, mely az előbbi feltételek mellett a büntetés 3/4 részének letelte után adható meg. A büntető codex életbelépte óta 1886. év végéig 5,077 ilyen fegyenc kapott feltételes szabadon bocsátást. Az irhoni rendszer hazánkban csak a papíron van keresztül vive, melyre Szilágyi D., mint az egyetem volt jogtanára, ékesen jegyzé meg, hogy ez idő szerint a fegyházak és börtönök között a rendszer keresztül vitelének akadálya miatt csak annyi a különbség, hogy az egyikben csak egy óra, a másikban két óra a sétaidő naponkint. Ezen rendszert vélték javitórendszernek és azon vélemény tápláltatott, hogy ez kevesbíteni fogja a visszaesők számát, azonban összevetve a létszámot a közbörtönrendszer alatti időben fogva levők számával, az hiu reménynek mutatkozott, mert most ugy az első ízben elitéltek, mint a visszaesők száma nagyobb, mint az új codex életbeléptetése előtt. Itt megjegyzem, hogy börtönrendszer változtatásnál a közrendszerből az irhoni, hallgató, vagy magánrendszerre áttérésnél a büntető codexnek mindig enyhébben kell kimérni a büntetést, mert kétféle szigort használni nem szabad, miként azt az 1843-iki büntetőjavaslat is megkivánta. A túltömöttség ellen már a bűnvádi eljárásnál kell óvóintézkedéseket tenni, ugyanis a vizsgálóbíró a feljelentettet ne nézze mindjárt bűnösnek s az ellene felhozott gyanuokokat ne vegye mindjárt aggályosoknak és a terhelő körülmények mellett iparkodjék a mentő körülményeket is puhatolni; vádlottat vissza nem riasztani, el nem félemlíteni, sőt ha kell, védő választására inteni, fontosabb esetekben pedig azt hivatalból kirendelni,