A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 39. szám - Árvaszékek

328 A JOG. koztatják; akkor a tudományos iratok túl fogják szárnyalni elméleti vitatkozásait s a gyűlés iránt való érdeklődés épen oly mértékben fog elhanyatlani, mint a milyen mértékben veszti el ezen előkelő fórum hatását a közszellemre. Azonban a mostani programm mellett is tartózkodás nélkül adjuk rokonszenvünket jogászaink munkájához. Becses az most ebben a formában is. A mellett erős hitünk, hogy föllendülése a mondott irányban ki nem marad. ^ A bűnvádi eljárás tervezete. Az igazságügyminiszter — mint értesülünk — a bűnvádi eljárás tervezetét, melyet még Fabiny terjesztett be az országgyűlésnek, egy szűkebb körű enquét e-ben újra tanácskozás alá akarja vétetni. Mi e hirt csak vegyes érzésekkel fogadhatjuk. Törvényalkotásunk átka az örökös enquétirozás, mely megöli a tetterőt, végtelenbe kihúzza a törvény megteremtését, csökkenti a miniszter felelősségét és az — eddigi tapasztalataink szerint — se őt, se a törvényt okosabbá nem igen teszi. Ép a bűnvádi eljárási javaslat annyi sokoldalú és független megbeszélés tárgya volt már és még jelenleg is a szaksajtóban, és a sarkalatos kérdések iránt a szakközvélemény és a tudomány megállapodásai csakugyan már annyira tisztázvák, hogy a javaslat immár bátran letárgyalható volna az igazságügyi bizottság és a többi illetékes parlamenti forumokon, különösen miután az esküdtszékek behozatalát, mely az egyedüli kérdés, mely iránt a vélemények még megállapodásra nem jutottak, Szilágyi egyelőre elodázhatónak tartja. Bűnvádi eljárási törvény kell nekünk végre, nem bűnvádi eljárási — enquét. Árvaszékek. Irta : ZIMANYI ALAJOS budapesti kir. közjegyző. Egy idő óta erősen hangoztatott és vitatott kérdést képez, hogy az árvaszékek megszüntessenek és az összes árvaügyek kezelése a bíróságokra bizassék. Az erre vonatkozólag eddig megjelent értekezések egy része csakugyan azt követeli, hogy minden árvaszék szüntethessék meg és az összes árvaügyek minden elágazásban a bíróságokra bízassanak; másik része pedig ezzel épen ellentétben azt vitatja, hogy az árvaszékek, mint közigazgatási hatóságok nemcsak íentartandók, hanem azok hatásköre minden kérdésben, mely árvák ügyére vonatkozik, tehát még az árváknak peren kívüli jogi ügyeik intézésére is, ugy a hagyatéki, örökösödési ügyek rendezése is kiterjesztessék akkép, hogy a hagyaték tárgyalás befejezése után az öröklési jogot és annak arányát is az árvaszék állapítsa meg és a hagyatéki ingatlanoknak az örökösök nevére való átírását a telekkönyvi hatóságoknál az árvaszékek közvetlenül eszközöljék, a nélkül, hogy a hagyatéki bíróságot felkeresnék. E két különböző nézet hasonlít a Scylla és Charibdiszhez, két szélsőség, mind a kettő veszélyes. Az árvaság már keletkezésekor sokféle jogi, közrendészeti, humanitárius s egyéb culturalis kérdésekkel áll kapcsolatban, melyek egymástól annyira különböző természetűek, hogy azokat kizárólag egy kalap alá vonni okszerú'leg nem lehet. Majd minden egyes kérdés és viszony, melybe az árva kerül, más-más hatósági illetékesség körébe tartozik. Az árvaság legközelebbi s legközvetlenebb életfeltétele az örökösödésben fekszik. Az öröklés kérdése felöleli az árvaságra jutott kiskorúnak a polgári magánjog minden ágába tartozó jog viszonyait; kezdve a személy s családi jognál a birtok, tulajdon, kötelmi, telekkönyvi, végrendeleti s egyéb jogi kérdéseken át. Ezen öröklési jogi kérdések az árva érdekében első sorban rendezendők, mert tul-ajdonkép csak az ebbeli viszonyok tisztába hozatala után lehet kellőkép meghatározni az árvának vagyona arányához alkalmazott neveltetését, vagyonának gazdászati kezelését s a gyámnak tulajdonképeni feladatát. Már pedig az öröklés rendezésével kapcsolatos jogi kérdések, a mint látjuk, tapasztaljuk, oly sok oldalúak, oly elágazók, hogy azok is hivatott szakértő jogi közegek által rendezhetők. De viszont az árvának nevelése ruházása, életpályájának meghatározása, vagyonának gazdászati kezelése, az erre alkalmas gyám megválasztása, enrek számadása felett vizsgálati s határozati eljárás, mind oly teendők, melyekhez a TÁRCA. A londoni gyilkosságok és a »burkiták«. — A »Jog« eredeti tárcája. — Sűrű sötétség, mely áthathatatlanság tekintetében hasonlatos a hirhedt londoni »fog«-hoz (köd) boritja még mindig a rémes büncselekedeteket, melyek egész Londont felizgatták és a rendőrség minden igyekezete daczára sem birt eddig a nyomra akadni, melyen »Jack the Ripper« (a hasmetsző Jack) megtalálható volna. Londonban valamennyi találgatások megegyeznek abban, hogy a Whitechapel-gyilkosságok mind ugyanazon emberbőrbe bujt vadállatnak művei s mivel továbbá az összes áldozatoknak bizonyos belső részeik hiányoztak, gyakran hallható azon nézet, hogy a nőgyilkos valamely orvosnak szállítója lehet, vagy talán épen maga is orvos. Több jelre mutatnak, a mi ezt megerősíteni látszik. így beszélik, hogy egyikét a törvényszéki vizsgáló és boncoló orvosoknak csak néhány hónapja kereste fel egy átutazó amerikai és azon kívánságot nyilatkoztatta, hogy az orvos utján nagy menyiségű hullarészletet szeretne kapni. »Egy általam kiadandó műnek minden illustratiójához egy külön e célra valamely hullából kivett mintára volna szükségem és ezek mindegyikét igen jól egész húsz font sterlingig megfizetném«, igy szólt ezen sajátságos gyűjtő ; de a halottkém őt elutasitá. Azon gyanú valóban nem is oly idegenszerű, hogy ezután talán másfelé fordult és az óriási Themze parti város sötét negyedeiben elég ember található, a ki 20 fontért mindenre képes, a ki tehát, ha a hulla rendelkezésére nem áll, csinál magának olyat. Ezen feltevés annál valószínűbb, mivel ez nem az első eset Angliában, hogy embereket öltek a végett, hogy bizonyos gyűjtőknek hullákat szolgáltassanak. A »Burkiták« sötét lap a kriminalistika történetében és miután ezen nevet a londoni gyilkosságokra vonatkozó tudósításokban különbözőkép emlegették, talán érdekes lesz a nagyobb olvasóközönségnek is tudomására hozni, mily eseményekre vonatkozik az, mivel azok a legutóbbi bűntettekkel csakugyan némi hasonlatosságot mutatnak fel. Célunk jelenleg természetesen csak az, hogy ezen hasonlatosságokat megállapítsuk, miért is olvasóinkat meg fogjuk kímélni Bürke, Harc és követőik gyilkosságainak borzasztó részleteitől. Ezen bűntények, melyek 1828 és 31 közt Skótia fővárosában Edinburghban és magában Londonban történtek, szoros kapcsolatban állottak azon Angliában egész jelen századunkig szigorúan megtartott tilalommal, hogy anatómiai célokra orvosoknak hullákat kiszolgáltatni nem szabad. Előítélet, babona és az emberi hús feltámadásának tanán alapuló vallásos érzet megfoszták az orvosi tudományt az eszközöktől, melyekkel a seb'szi intézeteknek csak legelemibb szükségleteit is kielégíthették volna. Az általános idegenkedés azon tekintetben, hogy a hullákat a bonckésnek kiszolgáltassák, még erősödött annak következtében, hogy ezen tilalom alól kivételt csak a kivégzett bűnösök tetemeire nézve engedtek és ez által azon téveszmét keltették, hogy ez oly szégyen, melyet csak büntetésként lehet megállapítani. Ifjú orvosok, kiknek az eszközök hozzá nem hiányoztak, tanulmányaikat ép ezért külföldi egyetemeken végezték, mivel pr'áparatumok, ha még oly művésziek is, az igazi szemléletet mégsem pótolhatják. De voltak szegény tanulók is és egész sereg orvos, kiknek kutatásaikhoz hullákra okvetlenül szükségük volt. A szüksé"végülegy persze igen kárhoztatandó lépésre kényszerité őket: frissen eltakarított hullákat lopattak el, hogy ezeket titkon és a törvény ellenére tudományos célokra felhasználják. Sőt nemsokára a hullatolvajlás egész iparrá vált és a hullatolvajok, úgynevezett feltámadás emberei (Resurrection-men) nem ritkán segédeket találtak a sírásókban; ellopták éjnek idején a temető hulláit, hogy boncoló intézeteknek vagy egyes orvosoknak