A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 19. szám - Az elidegenitési és terhelési tilalom. (Huszadik közlemény)

168 A JOG. akarata között? Es most Jhering előáll és kiadja a jelszót: ily különbség nincs i s, a birtokos akarata merőben közömbös. Tehát nincs különbség birtokos és hidaló között? De igen, van. A különbség az, hogy az egyiknek birtokát a törvény védi, a másikét nem védi. Hogy melyikét védi, melyikét nem, erre a törvény felel, más-más helyen, időben, más-másképen, e kérdés megfejtése tisztán a törvényhozó akaratától függ- li e n s ö 1 e g, azaz magában a birtoklás o b j e c t i v, vagy subject i v t é n y á 11 á s á b a n birtok és birlalás között különbség n i n c s. A ki ellentétben egy soha kétségbe nem vont alapvető dogmával annak merő ellentétét hirdeti annak kettős bizonyítást kell vállalni: negatív irányban, ki kell mutatnia a dogma helytelenségét és positiv irányban ki kell mutatni saját tétele igazát. Jhering e 33 nyomtatott íven keresztül mindkettőt megcselekszi. És nemcsak ezt. Könyve nemcsak a birtoktan uralkodó dogmája ellen fordul, hanem az egész iskola és iránya ellen, a mely azt érle'te. Mint címe is érthetően kijelenti: »Der Besitzwille. Zugleich eine Kritik dcr herrschenden juristischen i\lethode«—, e könyv nemcsak egy uralkodó jogi tétel, hanem az egész uralkodó módszer ellen fordul. A birtok tételét symptomaticus tévedésnek mutatja be, gyümölcsként elemezi, hogy megismertesse benne a fát, a melyen termett. Ez a könyv egyike a legforradalmibb könyveknek, mik valaha Írattak. Kezdjük az uralkodó tan kritikáján. Az uralkodó tan. mint ismeretes, ugyanazon objectiv birtoklási tényállás (corpusi mellett, azon kérdés, vájjon ezen physicai birtoklás jogi birtok vagy- birtoklás-e (possessio-e,vagy detentio), a birtokló akaratától teszi függővé. Ha a birtokló a dolgot a maga számára (animus rem sibi habendi, animus domini) akarja birni, akkor jogi birtok forog fenn; ha más számára akarja a dolgot bírni, akkor birlalás. |hering egy egész fejezetet szentel annak a lélekállapot leírásának, mely rajta erőt vett, midőn a fenti tételt diákkorában tanulta. E lélekállapotot a Eaustbeli tanitvány szavaiba foglalja : Mír wird von alledem so dumm, Als ging' mir ein Mühlrad ka Kopf herum. Előadja a kérdéseket, kétségeket,mik már a kezdő tanuló fejében is nyugtalankodtak a Savigny elméletével szemben. Ha tényleg a birtokló akaratától függ, vájjon birtoka legyen-e vagy csak puszta birlalata : — honnan van az, hogy a római jog egyszer s mindenkorra mondja, hogy, teszem, a záloghitelező birtokos, a bérlő csak birlaló, a precarista, a sequester birtokos, a mandatarius, depositarius stb. csak birlaló ? Hiszen a szabály szerint azt kellene várnunk, hogy ezek mindegyike lehessen birtokos is, birlaló is, a szerint, a mint az ő individuális »animusa«, az ö birtokosi, vagy birlalói akarata tartja ? Ha pedig erre oda módosítják a szabály értelmét, hogy nem a concret birtokló egyéni akarata, hanem a vele egy helyzetűek t y p i c u s, vagyis abstract akarata mértékadó, melylyel szemben a concret birtoklónak eltérő animusa tekintetbe se vétetik, akkor ismét előáll az ellenvetés: hisz e szerint nem is a birtoklónak akarata, hanem a jogszabály határoz a birtok, vagy birlalat felett és akkor mi jelentősége a birtokosi akaratnak ? Ezen a circuluson, a melybe 50 év előtt már a kezdő tanuló is beleszédült, kezdi kritikáját a mai nestor is. Egy bevezető fejezetben egymás mellé állítja az uralkodó, vagyis a Savigny-féle akaratelméletet, melléje annak az imént emiitett módosítását, vagyis a typicus akaratelméletet, és mindkettő mellé harmadiknak a saját tételét, a melynek a könyvet szánta. A Savigny tétele azt mondja : Birtokos az, a ki a dolgot a maga számára akarja birni. A typicus akaratelmélet (a melyet ebben a szabatosságban még senki sem formulázott ugyan, de a mely zavarosan és félig öntudatlanul kisért az uralkodó tan némely követőjénél) azt mondja: Birtokos az, a ki oly helyzetben birja a dolgot, a milyenben rendszerint birtokosi akarattal lenui s z o kt a k, ha mindjárt a concret birtokosnak nincs is ez az akarata. Ezekkel szemben Jhering tétele így hangzik: birtokos m i nd e n k i, a ki a dolgot birja, a mennyiben az alperes valamely objectiv birtokakadályt nem igazol; a birtokosi akarat közömbös. Az »animus et corpus<< fenforgása ugyanis, mint Jhering a 4. fejezetben kimutatja, nemcsak a jogi birtoknak, hanem a birlalatnak is kelléke. Az akaratlan, alvó, őrült ember nemcsak birtokos, de birlaló sem lehet. A puszta térbeli, közelségi viszony ember és dolog között, valamint birtokot, ugy birlalást sem alapit meg. Ezért, ha egy alvó embernek a zsebórámat nyomom a markába, ő sem nem birtokos, sem nem birlaló: quia affectionem tenendi non habét, licet maximé corpora suo rem contingat. Az affectid tenendi, possidendi, rem sibi habendi és mi más egyéb néven a birtoklási akarat a forrásokban még előfordul, tehát minden birtoklásnak föltétele, nem pedig a jogi birtoknak különlegessége. A forrásokban az animus tenendi és animus possidendi teljesen egyazon értelemben fordul elő. (44. 1.) Miután Jhering az első öt fejezetben a vita terét így előkészítette, a régi és az új tételt és annak folyományait szembe állította és élesen formulázta, a hatodik fejezetben megnyitja a voltaképi párviadalt. Savignyt hívja sorompóba. »A ki síkra akar szállani egy hamis irány ellen — úgymond az előszóban —, azt válaszsza ki ellenfélnek, a ki ez irányt megkezdette. A ki párviadalra készül, annak fegyver kell, még pedig annál élesebb, mentül veszedelmesebb az ellenfél. Le kell őt gyűrnie, földre kell őt terítenie, mert különben saját maga esik áldozatul. Az lesz a jelen könyvben az én sorsom is. Tudom s érzem, hogy a jelen iratban teljes tudományos nevem forog kockán, és hogy ha meg nem bizonyítom a Savigny ellen emelt , tudományos vádat, helvrehozhatlan csorbát ejtettem nevemen. Ám legyen! Kiállók személyemmel, hogy az ügyet szolgáljam — ki nagy célt akar, annak saját magát nem szabad féltenie.« A Homér hivei ily nyelven szóltak, mielőtt egymásnak rontottak. Es most megindul kilenc hosszú fejezeten át a tudoraányos mérkőzés. Hogy leronthassa, előbb maga épiti fel dialecticus összefüggésében az uralkodó elmélet teljes váradát. Kimutatja, hogy voltakép nyolc alaptétel az, a melyet a Savigny birtoktana magában foglal és melyre a birtokosi akarat elmélete támaszkodik. E nyolc tételt egyenkint hármas próba alá veszi: logikai, gyakorlati és történeti próba alá. A magam részéről a történeti próbának szánt két fejezetet (7. és 8.) leggeniálisabb, a gyakorlati próbának szánt 9. és 10. fejezetet legtanulságosabb, a logikai próbának szánt 14. fejezetet legmeggyőzőbb részének tartom e kritikának. E 14. fejezet remekmüve a tudományos polémiának, melynek csapásai alól az uralkodó elmélet, meggyőződésem szerint, többé fel nem ocsuclhatik. A történeti próba a következőben áL : A possessio és detentio közötti különbségtétel egyike a legrégibbeknek, mikről a római jog tanúskodik. Ha tehát a különbség a két birtoklási fogalom között csakugyan a Savigny birtokosi akaratában rejlik, ugy kell, hogy a képviselő — valamint manap — ugy már a régi jogban is raiiu detentor szerepeljen, mert hiszen ö a dolgot nem a maga számára, hanem képviseltje számára birtokolja. Mit mond erre a régi jog? A mandatarius, ki megbízója számára veszi át és birja a dolgot, a régi jog szerint birtokos, nem pedig birlaló; az ellenkező szabály csak a császári korban, a közvetlen képviselet behozatalával, vált lehetővé. A mi szabályunk tehát már a régi jog szerint nem áll meg, kudarcot vall már a birlaló mintaesetében, a megbízott képviselő esetében is. De a feltevés, hogy possessio és detentio között már a régi rómaiak is a birtokló benső akarata szerint határoztak volna, ellentmond minden történetpsychologiai valószínűségnek is. A primitív jog az érzéki tényhez tapad. Érzéki tény szerint pedig ugy áll a dolog, hogy mindenütt, a hol possessor és detentor összetalálkozik, a physikai birtokos nem a possessor, hanem a detentor, a ki a dolgot magát tartja hatalmában. Már most hihető-e, — kérdi Jhering — hogy a primitív jogérzék, ellentétben az érzéki valósággal, tisztán a Savigny speculativ animusa okából, elhatározta volna, hogy fejtetőre állítsa a valóságot: a possessort tekinti birtokosnak, a ki nem birtokol, a detentort tekinti nem birtokosnok, a ki biitokol? Ily alakban állítva fel a tételt, a/, egyike a legmerészebb fictióknak, miket az abstract jurisprudentia valaha kieszelt és erre már a XII. tábla előtti rómaiak, minden gyakorlati kényszer nélkül, tisztán az animus possidendi specula tiója utján, jutottak volna .J Jhering e hihetetlen feltevéssel szemben felállítja és a 8. f jezetben egy genialis excursusban nyelvileg, lélektanilag s jogtörténetileg megalapítja a tételt: nem a birtokosi akarat speculativ vizsgálata, hanem a gyakorlati szükség teremtette már a legrégibb Rómában a különbségtételt possessio és detentio között. A római család ölében, a paterfamilias és a neki alávetett gyermekek és rabszolgák között fejlett ki a házi vagyon tekintetében e kettős fogalom : a paterfamilias, ki egyedül volt minden jogok alanya, egyedüli alanya lehetett a birtokjogoknak is, és vele szemben állottak a tényleges, de családi állásuknál fogva jogilag védtelen detentorok, a gyermekek s rabszolgák. Ebben a családi viszonyban fejlődtek ki a birtok és birlalat közti első viszonyelvek, és csak miután itt megszilárdultak és a köztudatba