A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 19. szám - Az elidegenitési és terhelési tilalom. (Huszadik közlemény)

ft JOG. átmentek, vitettek át a bérlő, haszonbérlő és egyéb szerződési viszonyokra is. Soha az egész fejlődési processusban az animus possessionis minősége nem jő szóba; kényszerítő gyakorlati okok voltak azok, melyek már a legrégibb időkben a birtokvédelem megadása, vagy megtagadása iránt határoztak — az animus possessionis történeti próbája be nem válik. Ez a fejezet kezdettől végig : hypothesis. De egyike a legvalószínűbb, legmegvesztegetöbb hypothesiseknek, miket a belső jogtörténet felmutathat Ily szempontból a »Geist«-nak is csak legszerencsésebb jogtörténeti inspiratioi versenyezhetnek vele. Elolvastán eszembe jutott a genialis Hrinz szava, ki Pandektái új kiállásában elmondja Jheringre, hogy »nálu soha mélyebben nem tekintett tudós a római jog igaz szellemébe«. Valóságos jogtörbéneti szellemidézés az, a mit e fejezetben művel. Az ilyen meglepő szellemidézés vájjon a tudományosság műve-e egyedül ? Nem hiszem. Előtte voltak, utána is lesznek, kik tudományosság dolgában Jheringgel mérkőzhetnek De az a sajátos egyesülése a tudományos mélységnek és a szabadon alkotó phantásiának, a legfárasztóbb adatgyűjtés szorgalmának és a legnaivabb elfogulatlanságnak az adatok összszemléletében, a destructiv kritikának és a positiv alkotóképességnek, ez egyéni adománya a Jhering szellemének és e tekiutetben korunk jogtudományában nincs versenytársa. A »történeti« utáu következik a »gyakorlati próba«. Az ennek szánt két fejezet (10. és 11.) messze túlmegy a tűzött feladaton. Fontos darab általános törvényhozási technika az, melyet Jhering itt letárgyal. A törvényhozási technika tudománya még nincsen megírva, többet mondok, még csak most kezdünk lassan ébredni arra, hogy ily technikára szükség van. Az eddigi törvényhozás az összes világon merő empirismus. Csak igy magyarázható ingadozó rendszere és nyelvezete, az egyszer s mindenkorra megállapodott törvényes műnyelv hiánya, mely lehetővé teszi, hogy egyazon ország más-más törvényében — mit mondok! — egyazon törvény más más paragrafusában ugyanazon fogalom két-háromféle szóban, ugyanazon szó két-háromfele értelemben áll elő; csak igy magyarázható az elvellenesség, mely törvény s törvény között küzd és mely a ratio legis mellett egy egészséges ratio juris képzését lehetetlenné teszi; csak igy magyarázható meg az az elvnélküli ingadozás, mely a világ összes i'odexeiben a legalapvetőbb pertechnikai kérdésekben, mint pl. a per legitimatio, a praesumptio juris, a bizonyítási teher kérdéseiben észlelhető. Epen e bizonyítási teher törvényhozási technikájáról szól a fentemlitett két fejezet. A ki a törvényhozási technika rendszerét meg fogja irni, azon kevés előmunkálat között, mely előtte e téren történt, kettőt fog előtalálni mint kiváló becsüt: az egyik a »Geist« 3. kötetének azon része, mely e feliratot viseli: »Theorie der juristischen Technik« (szerintem a »Geist«-nak legmaradandóbb értékű része), a másik a jelen könyvnek 10. és 1,1. fejezete, mely a bizonyítási kérdés törvényhozási szabályozását fejtegeti. Magára a birtokosi akaratra nézve az eredmény elég egyszerű. Ha — mint Savigny mondja — a birtokhoz valami különös birtokosi akarat is szükséges, akkor annak, a ki a perben a maga birtokát aliegálja, ezen birtokosi akaratát be is kell bizonyítania. Ezen bizonyítás egyszerűen lehetetlen. Már a »Scherz und Ernst«ből is emlékszünk egy élvezetes humoreszkre, midőn a szerző fiatal korában, mint frissen az egyetemből kikerült assessor, két paraszt között lefolyó birtokperben van hivatva dönteni és mikor meggyülik a baja, mert a felperestől azt kívánja, hogy bizonyítsa be a maga animus domini jét! Egy hasonló képzelt bírósági párbeszéddel bíró és fél között mutatja most újból az egész ideologismust, mely a birtokosi akaratban rejlik. Kimutatja, hogy az animus possessionis be nem bizonyítható, de tényleg ;i praxisban sehol a föld hátán nem is bizonyittatik, — sallang, melynek a gyakorlati jogalkalmazásban sincs szerepe. A kritikai rész súlypontja azonban a könyv azon fejezetén (14. fej.) fekszik, a melyben szerző az uralkodó elméletet saját mértékével, t. i. a logikai mértékkel méri, a hol a Savigny elméletét a saját ellenmondásaiba dönti. A ki állást akar foglalni Jhering legújabb könyvévej szemben, az e fejezeten kezdje el az olvasást. Nem képzelhetek jogászembert, ki e logikai ostromtámadás erejének ellenállhatna. Méltó feszültséggel várhatni, mit szólnak majd a céhbeli dogmatica emberei e fejezetre? Én el nem gondolhatok más választ ezen támadásra, mint az uralkodó elméletnek végmegadását. Háromszáznegyven oldalra terjedő kritika után végre a 15. fejezetben fog Jhering saját elméletének forrásszerű bizonyításához. A corpus juris e casuisticája, bár a positiv bizonyítás súly[ pontja természetszerűleg rajta fekszik, jelen előadásom, sőt a vizsgálódás minutiositása folytán egyáltalában élőszavú előadás keretébe nem foglalható. A kik szerencsések voltak Jheringnél pandektákat hallgatni, azok, mint általában birtokelméletének alapvonalait, ugy e forráscasuistica lényegét is évek óta ismerik. Könyvében ez anyagot tetemesen szélesbitette, bővítette és a i forráshelyek egész phalanxán keresztül kimutatja, hogy azok, a mint a birtokosi akarat elméletével összeférhetlenek, értelmet s I tartalmat csakis a Jheringnek u. n. tárgyilagossági elmélete szerint nyernek. De hogyha nem az animus domini hiánya az, mi a térni' szetes birtokost detentorrá teszi: micsoda hát az oka annak, hogy nem mindenki, ki a dolgot természetes hatalmában tartja, egyszersmind jogi birtokosnak is ismertetik el, mi akkor az oka és alapja az egész megkülönböztetésnek birtokos és birlaló között ? Ezzel a kérdéssel eljutunk nemcsak e könyvnek, hanem a szerző összes jogrendszerének sarkpontjához. A birtok vagy birlalat kérdése fölött kizárólag a gyakorlati cél, a Zweck ím I Recht, határoz. És a mi e kérdés felvetésétől fogva következik, , vagyis az egész könyvnek mintegy utolsó harmadrésze, nem is egyéb, mint a mit a szakjogászok évek óta kíváncsian várnak : a »Zweck im Rccht«-nek egy positiv jogintézményre való gyakorlati alkalmazása. Jhering kimutatja a jogtörténet fonalán, hogy az u. n. szár• mazékos jogi birtok eseteiben, a melyekre nézve Savigny is beismerte, hogy azokat a birtokosi akarat elméletével összeegyeztetni nem lehet, fontos gyakorlati okok követelték a birtokos | védelmét. Kimutatja a gyakorlati célt, mely megkövetelte, hogy a zálogbirtokos, az emphyteuta, a sequestor birtokosi védelmét követelték; kimutatja a gyakorlati célt, mely a superficiarius, a precarista, a negotiorum gestor, az idegen dolog találója esetén arra nézve dönt.vajjon birtoklásuk jogi birtoknak ismertessék-e el vagy birlalatnak ? Kimutatja, hogy ugyané gyakorlati cél a gazdasági viszonyok változtával oda hatott, hogy egész sora a birtokosoknak, | kik a régi Rómában védelem nélkül hagyattak, azaz kiknek birtoklása puszta birlalattá minősíttetett, a későbbi császári korban ! és a középkorban az u. n. sumarissimurn és az actio spolii formájában birtokvédelemben részesültek és kimutatja, hogy e fejlőI dés mikép nyert befejezést a mult század vége óta létrejött i codexekben, első sorban a porosz Landrechtben, mely a detentort, ki a dolgot saját érdekében birja, a possessorral egyenlő védelemben részesiti, vagyis gyakorlatilag az u. n. önérdekű birlaló és a birtokos közti különbséget megszünteti. A birtokos és birlaló közötti különbség megszüntetése i végre azon eredmény, a melyhez a németbirodalmi törvénykönyv javaslata eljutott, és melyet Jhering — bár némi korlátozással, a mennyiben a helyettesi viszonyban a detentiót fenn kívánja tartani — napjaink törvényhozása szempontjából magáévá is tesz. A birtokosi akarat pedig, valamint a jövő törvényhozásában, ugy remélhetőleg a jövő elméletében sem fog többé kisérteni. E könyvből pedig, mely e tétel megismerésére vezetett, remélhetőleg ki fog sugárzani és el fog terjedni a módszer, mely a historicusok történeti orthodoxismusával és a logikai iskola I formalismusával szemben az életet szolgálja, melynek az öszI szes jog szánva van : a Jhering Rudolf gyakorlati jogtudományának módszere. Dr. Schwarz Gusztáv, budapesti iigyr'éi/, egyel. m.-tanár. lieküldetett. Közigazgatási törvények és rendeletek kézikönyve. Irta: Petrovszky József, b.-csabai kir. járásbiró. XVIII. füzet. Ara 80 kr. L e p a g e Lajos bizománya B.-Csabán. f Burián János kir. tanácsos ügyvéd f. hó 7-én éjjel szívszélhűdés következtében elhunyt. A 68 éves daliás férfiú máinéhány éve szenvedett súlyos szívbajban. Az elhunyt egyike volt a főváros legtekintélyesebb polgárainak, ki a közéletben jelentékeny szerepet is játszott. A szabadságharc kitörésekor belépett a nemzetőrségbe őrmesteri ranggal s Szalay László távozta után a Lipótváros kapitánynyá választotta. Később a honvédséghez lépett át, mint kapitány, hol csakhamar őrnagyi rangra emelték s Bem tábornoknak is volt hadsegéde. A temesvári ütközetben súlyosan megsebesült. A forradalom leveretése után az aradi várba zárták, innen pedig az új épületbe hozták. Később besorozták az első gyalogezredbe közlegénynek s ezredével együtt a legkeményebb téli időben Toscanába ment Bécsből gyalog. Tizennégy havi súlyos szolgálata után fővárosi polgártársai gyűjtést