A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 8. szám - Hogyan értelmezendő a B.T.K. 53. §-nak a pénzbüntetés átváltoztatására vonatkozó része?

FL JOG egyenjogúsítását a fenforgó kérdésben nem találták keresztülvihetönek. »A javaslat a terhelt inditványozási jogát csak azért véli mcllőzhetönek, mert rendszerint nincs a terhelt érdeke ellen, ha a lak- vagy tartózkodási helye szerint illetékes bíróság jár el ügyébe n.« Az indokolásnak most idézett passusa nem mond semmit, mert megengedi, hogy vannak esetek, a mikor a terhelt érdeke ellen van, ha az elkövetési hely szerint illetékes biróság a megelőzésnél fogva ügyében nem járhat el és a terhelt ezen érdekét a fenti passus nem is érinti. Egyébként vagy áll a terhelt érdekében az inditványozási jog, vagy nem. Ha nem áll érdekében, akkor az inditványozási jog megadása az igazságszolgáltatás hátrányára nem válhatik, mert ez esetben a terhelt nem fog érdeke ellen cselekedni, azaz inditványozási jogával nem fog élni; ha pedig érdekében áll, akkor az inditványozási jog megtagadása a terhelt perbeli helyzetét már is indok nélkül súlyosbítja és az ügyfél-egyenlőség elvén — melyet pedig a javaslat megvalósítani igyekszik — nagy rést üt. A javaslat további indokolása ekkép szól: »Azt pedig, hogy a terheltnek alkalma és módja legyen az ügy befejezését egy egyszerű indítván vnval késleltetni és több bíróságot az ügy gyei foglalkoztatni, valóban fölösleges volna megengedni.« Ezen indok egyrészt alaptalan, másrészt ellenkezik a javaslat irányeszméivel. A bűnper mielőbb való befejezése ugyanis legfőképen a terhelt érdekében áll, a ki tehát a legtöbb esetben nemcsak hogy nem fogja az ügy befejezését késleltetni, hanem épen ellenkezőleg azt sürgetni. A mi a késleltetést illeti, ugy ez nem egyéb rhodomontadenál; mert ha a biróság oly nagyon szivén fogja hordani a bűnperek gyors elintézését, akkor az az egy heti késleltetés, mely a terhelt indítványozásának következménye lesz, vajmi kevés hátránynyal járhat az igazságszolgáltatásra nézve. De ugyanily joggal meg is fordithatnók az indokolás fenti tételét és azt kérdezhetnők, vájjon méltányos-e megengedni az ügyészségnek és magáuvádlónak, hogy inditványozási joguk gyakorlása által késleltessék a bűnpernek a terhelt által óhajtott befejezését? Minthogy tehát a bűnper gyors lebonyolítása legalább is ép oly mérvben fekszik a terhelt érdekében, mint a vádlóéban, igazságtalannak tűnik fel, midőn az indokolás e részben — ismétlem: szükség és indok nélkül — épen a vádló pártját fogja. Ep ily túlzásnak tekinthető az indokolás azon része, mely szerint a fenforgó esetben több biróság foglalkoztatnék egy ügygyei. Maga a javaslat csak a vád alá helyezést, illetve a vádirat benyújtását megelőzőleg mondja ki az inditványozási jog gyakorolhatását és így, legfeljebb az elővizsgálati teendők képezhetik kérdés tárgyát. Ámde a lakhely bíróságának az elővizsgálat stádiumában eszközölt eljárása és ténykedése nem volna kárbaveszett munka, a mennyiben ezen ténykedések tovább is érvényben maradnának és az elkövetési hely szerint illetékes biróság az ügy áttétele után csak folytatná azt, a mit a lakhely bírósága megkezdett. Ha pedig az ügy áttétele után az új biróság a vizsgálat kiegészítését tartaná szükségesnek, ugy ezen további eljárás nem volna egyéb, mint a lakhely bírósága által elkövetett mulasztásnak a bűnper érdekébeu való helyrehozása. Munka ismétléséről tehát nem lehet szó és igy nem volna oly igen veszélyes dolog az, ha »egy ügy több bíróságot foglalkoztatna^ Mindenesetre furcsa, hogy a vádló indítványa esetén nem találja a javaslat hátrányosnak a »több biróság foglalkoztatását*, hanem csakis akkor, ha a terhelt élne inditványozási jogával. Az indokolás igy folytatja: »De különben is a kir. ügyészségnek kötelessége lévén a terhelt érdekeire kellő figyelemmel lenni, gondoskodni fog arról, hogy ott, a hol a terheltnek fontos és perjogi szempontból figyelembe veendő érdekei követelik a >d'orum commissk helyreállítását, ezt indítványozni is fogja. Ez áll azon esetre is, midőn egyedül magánvádló jár el, mert a terhelt egyszerűen a kir. ügyészséghez fordul, melynek jogában áll áz indokoltnak talált kérelem szerint indítványt előterjeszteni.« Tehát a t<Th<>lt bűnperbeli ellenfeléhez forduljon, ha fontos, életbevágó érdeke forog szóban! Ellenfelének jóakaratától függjön annak eldöntése, vájjon mely biróság Ítéljen ügyében. Az ügyészségnek főkötelessége nem az, hogy a terhelt érdekeire kellő figyelemmel legyen, hanem hogy a terheltet vádolja. Különben is büntető eljárásunk mai fogyatékos állapotában még szükséges volt, hogy az ügyészség figyelmébe ajánltassanak a vádlottnak érdekei, nehogy a hatóságoknak minden irányban kiszolgáltatott vádlottnak kezei teljesen megkötve legyenek: de a javaslat által contemplált eljárás mellett, melynél az ügyészségnek tisztán csak ! a vádló szerepe jut osztályrészül és melynél, minthogy a védelem 1 a váddal egyenjoguvá tétetett, az ügyészség absolute nem lesz | kénytelen a terhelt érdekeit figyelembe venni: valóságos contradictiót tartalmaz az indokolás most idézett része. Az inditványo; zási jog megtagadásának minden esetre nagyon problematikus surrogatumát képezi az a lehetőség, hogy a terhelt érdekeit az I ügyészség figyelembe veheti. A javaslat szerkesztői is érezték a javaslatnak e részben való fogyatékosságát, a mennyiben az indokolás a következőket i jegyzi meg: »Az ügyfél-egyenlőség elvébe látszik ütközni, hogy a | javaslat a terheltet nem ruházza fel e ponton inditványozási ] joggal ugy, mint ezt az osztrák törvény is teszi.« Nos hát, nem] csak ugy látszik, hanem határozottan az ügyfél-egyenlőség elvébe j ütközik ez intézkedés. Már fentebb kiemeltem, hogy a javaslat irányeszméje szerint I csak ott történt eltérés a vádrendszertől, a hol fontos igazságügyi I vagy egyéb érdekek javasolták ezt. Ott azonban, a hol ily érdekei nem forognak fenn, a vácirendszertől való eltérés nem felel meg | sem a javaslat intentióinak, sem a gyakorlati élet és tudomány követelményeinek. A javaslat indokolása senkit sem képes meg' győzni annak célszerűségéről, hogy a terhelt egy fontos jogától megfosztassék, de sőt épen az igazságtalansággal volna határos I a javaslat álláspontjának fentartása. yHogyan értelmezendő a B. T. K. 53, §-nak a pénzbüntetés átváltoztatására vonatkozó része ? Irta : dr. SÁNTA ELEMÉR, joggyakornok a bpesti kir. itélő táblán A »Jog« f. évi 2. számában Pollák Izidor nyitrai ügyvéd I ur nyílt kérdést tett az iránt, vájjon hogyan értelmezendő a B. T. K. 1 53. §-ának a pénzbüntetés átváltoztatására vonatkozó része .J Feleletül szolgáljanak az alábbiak. A 13. T. K. 53. ij-ának a kérdéshez tartozó szavai ekkép hangzanak : »Az Ítéletben meghatározandó egyszersmind a szabad, ságvesztés-büntetés tartama is, melyre a pénzbüntetés — ennek behajthatlansága esetében — átváltoztatandó. Kzen meghatározásnál — egy forinttól tiz forintig terjedő ; összeg helyett egy nap számithat ó.« A dolog lényege abban összpontosul, hogy a törvényben ez áll: számit ható, de épen ez adja meg a fölvilágosítást is, miután nem az mondatik, hogy számítandó. Miután tehát a törvény nem szól imperative, miután ehhez képest a bírónak szabad tért enged az átváltoztatás ménének megállapításánál, miután — és ez a föindok — a törvény szövegében számit ható kitétel áll és nem az, hogy s /. á m i l a n d ó : kétség nem fér ahhoz, hogy a biró a pénzbüntetés átváltoztatásánál egy forint pénzbüntetés fejében ép ugy szabhat egy napi szabadságvesztés-büntetést, mint akár 5 forint, akár 10 forint összegben meghatározott pénzbüntetésért. Példák : 25 forint helyett bűntett vagy vétség esetében'megállapítható 3 naptól 25 napig terjedő szabadságvesztés; 5 forint helyett 1—5 nap, 10 forint helyett 1—10 nap. A törvény idézett helyének magyarázata ama következtetési'!' vezet, hogy a 10 forint összeg, mint legmagasabb összeg van megállapítva az esetre, ha a pénzbüntetés átváltoztatásáról vau szó, vagyis, hogy egy napi szabadságvesztés-büntetés — quasi — egyenértéke 10 forintnál magasabb összeggel nem számítható. Pl. | ha 15 forint pénzbüntetés szabatott ki, átváltoztatás esetén ezért I minimum 2 napi szabadságvesztés állapítandó meg. A biróság részéről nem csekély fontosságú kérdés, vájjon a vádlott irányában az átváltoztatásnál minő mérvet használjon. A törvény részletes utasítást nem ad, hanem csak azt mondja, hogy egy forinttól tiz forintig terjedő összeg helyett 1 egy nap számitható. Hogy a biró hány forintot kiván ezen kereten belül az átváltoztatásnál alapul venni, ezt a törvény a biró belátására bizza, a kinek ez érdembeni meghatározásánál a vádlott személyes viszonyai, családi körülményei, bűnösségének mérve és a helyettesítő szabadságvesztés büntetés súlyának foka is tekintetbe veendő leszen. (L. Kautz G. Magy. büntetőjog 321. lap 1. jegyzet.) A föntebbieknél fogva immár nyilvánvaló, hogy a biróság állapítja meg azt, vájjon a szabadságvesztés-büntetést a pénzbün| tetéssel szemben a szóban levő 53. §. korlátai között miképen