A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 49. szám - Az új bűnvádi eljárás tervezete

Hetedik évfolyam. 49. szám. Budapest, 1888. december 2. Szerkesztőség: V. Rudolf-rakpart .*?. •<•/. Kiadóhivatal: V. Rndolf-rakpart :*,. su. Kéziratok vissza nem adatnak Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendök A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY.) Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják Dr. RÉVAT LAJOS. — Dr. STILLER MOR. ügyvédek. Fe'elös szerkesztő: Dr. ST1LT/ER MÓR. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: helyben vagy vidékre bérmentve küldve : esrész évre 6 frt — kr. fél » . : 8 » — y negyed » . 1 » 5# » Az előfizetési pénzek bérmentesen legcélszerűbben postautalvány nyal kü]dendök. TARTALOM : Az új bűnvádi eljárás tervezete Irta : dr. Wlassics Gyula, főügyészi helyettes Budapesten. — Kereskedelmi ülnökök a felsőbb fokon és a lestanciák. Irta: Tóth Gáspár, ügyvéd Selmecen. — Szükséges-e a telekkönyvi bejegyzéshez a tulajdonostársak beleegyezése ? Irta: dr. Imi ing Konrád, kir. táblai biró. — A biztosítási végrehajtás foganatosításáról. Irta: dr. Kaufmann Henrik, M.-Sziget. Nyílt kérdések és feleletek. (Tartozik-e a bíróság bűnvizsgálat által harmadik személyeknek okozott károkat megtéríteni ? Irta: dr. Reisman Adolf ügyvéd Szarvason.) — Ausztria és külföld. (Bolgár igazságügyi viszonyok Irta: dr. S i s m a n o \v St. Milán, a feltörvényszék alelnöke Szófiában.; —Sérelem. (Sérelem vagy kuriózum Irta: Farkas Lajos, ügyvéd Dárdán.) — Vegyesek. — Curiai és táblai értesítések.— Hirdetések. MELLÉKLET : Jogeletek tára. Felsöbirósági határozatok és döntvények. Kivonat a ^Budapesti Közlöny«-ből. (Csődök. — Pályázatok.) y Az új bűnvádi eljárás tervezete.* ' ÍA perorvoslatok az űj bűnvádi eljárási javaslatban.) Irta: dr. WLASSICS GYULA, királyi főügyészi helyettes Budapesten Alig van a bűnvádi perrendtartás területén kérdés, mely behatóbb irodalmi és parlamentáris tárgyalások anyagául szolgált, mint a perorvoslatok kérdése. Ennek dacára a vélemények nagyobb összhangjáról csak addig lehet szó, mig az elmélet keretében marad a kérdés, mihelyt azonban tételes jog alkotására kerül a sor, rögtön a legkülönbözőbb javítási törekvések tarkaságaival találkozunk. Az Ítéletet megelőző perszak során használható jogorvoslat, vagy az alaki és anyagi semmiségi okok miatt a legfőbb bíróság előtt érvényesíthető semmiségi panasz tekintetében könynvebben találkoznak az ellentétes táborok, mert minden gyakorlati törvényhozás oda törekszik, hogy ez ítéletet megelőző perszakban lehetőleg szűk korlátok közzé szorittassék a jogorvoslat, a legfőbb bíróság ped'g ne csak semmitő, hanem egyúttal különösen a vádlott előnyére az Ítéletet helyesbítő jogkörrel is bírjon. A vita csomópontját e területen tehát sem az Ítélet előtti stádiumban hozott végzések ellen használható jogorvoslat, sem a »semmi ségi panasz« vagy >>revizio« fogalmához kötött perorvoslat nem képezi, hanem a kérdések kérdése az: legyen-e a ténykérdésben felebbezés, azaz helyesebben szólva : legyen-e többfokú bizonyító eljárás ? Mióta csak a polgáriasuk nemzetek a. szóbeliség, közvetlenség és a bizonyítékok szabad méltatásának nagy elveire alapították perjogukat: folyton előtérbe lép a gondolat: összeegyezhető-e a közvetlenséggel és a bizonyítékok szabad mérlegelésével a ténykérdés felebbezhetése ? Negatív irányban tiszta ez eszmemozgalom eredménye. Senki sem meri ma már nyíltan azt ajánlani, hogy írásbeli legyen a felebbezés. Ha általános elismerésre talált az, hogy a valóság felderítésének nincs hatalmasabb eszköze a közvetlenségnél: akkor a felebbviteli birót sem lehet arra kárhoztatni: hogy az igazság felismerésének e nagy eszköze reá nézve »noli me tangere« legyen. Nem is hihetem, hogy a magyar közszellem felvilágosodottsága megütközéssel ne utasítana vissza minden oly törekvést, mely a legális bizonyítási tan nagy anachronismusát, az írásbeli felebbezés rendszerét karolná fel. * Szerző, ki az új javaslatot készítő bizottság tagja volt, a "Budapesti Szemle* decemberi füzetében fogja ismertetni a javaslat főbb elveit. Ennek a jogorvoslatokról szóló általános részét adjuk itt. A iserk. Csak két ut áll előttünk. Vagy módot kell adni arra, hogy ott, hol a másodfokú biró szükségesnek találja, a közvetlenség forrásából meríthessen, vagy el kell törülni a felebbezést a ténykérdésben. Minden más uton a rég letűnt korok homályába tévelygünk. Megfontolandó azonban, hogy a két út közül melyikre lépI jünk. Ha tisztán elméletileg kellene e kérdésre válaszolni, ugy nem haboznánk egy pillanatig sem kimondani a tételt, hogy az elsőfokú bíróság szaktudományát, függetlenségét és tekintélyét magas színvonalra emelő biztosítékok mellett a felebbezés eltörlése a perrend tökéletesebb alakja, mert ki meri tagadni, hogy még í teljes közvetlenség mellett sem áll egyazon bizonyítási anyag a felsőbbfokú bíróság előtt ? Ki merné tagadni: hogy a tanuk előtt elmosódnak az esemény árnyalatai, hogy másként beszélhetnek a felsőbb, mint az elsőfokú bíróság előtt, hogy egyes bizonyítékok már elő sem állíthatók és a per jóval késedelmesebb, stb. De mivel nem akadémikus tételek felállításáról, de arról van szó, hogy mely rendszer biztosítja leginkább hazai tényleges viszonyaink között az igazságos Ítélethozatalt, azt hiszszük, hogy nemzeti hagyományaink és népünk jogi felfogásának szilárd álláspontján áll a javaslat, midőn a felebbezést a ténykérdésben fentartja. Százados megszokás fűzi ez ország lakosságát ahhoz a joghoz, hogy ügyüket a helyi befolyások alul ment magasabb tekintélyű felsőbbfokú bíróság elé vihessék, és bizonyára a jogcsorbitás egy nemének tartanák, ha az eddigi csaknem korlátlan kétfokú felebbezés után rögtönözve minden átmenet nélkül a felebbezhetlenség merev rendszere következnék. Oly rendszerváltoztatás pedig, hogy az elsőfokú bíróságok ugy szerveztessenek, hogy azokban a felsőbb fokú bíróságok garanciáit lehetne feltalálni, lehet egy messze terjedő céltudatos bírói szervezeti politika végcélja, de rögtönözve ily radikális reform csak elodázná az égetően szükséges bűnvádi perrendtartás életbeléptetését; felbolygatná a különben sem consolidált újabb keletű birói szervezetünk alapjait, és még ha esetleg e merész conceptio sikerülne is, kérdés marad az, vájjon ugy minden átmenet nélkül maga az a/, i v körülmény, hogy az ügyek kettős, kimerítő megvizsgálása elesik, a kellő megnyugvást tudná-e kelteni ? A felebbezést a ténykérdésben csak oly ország törvényhozása mellőzheti nyugodtan, hol az elsőfokú bíróság eljárásában és ítélethozatalában a közönség nemcsak a törvény parancsára kénytelenségből, hanem legbensőbb meggyőződéséből tud megnyugodni. Azt, hogy jelenlegi birói szervezetünk mellett a magyar nép meg tudna nyugodni abban, hogy a törvényszéknek legyen utolsó szava a ténykérdésben — azt hiszszük, senki sem fogja állítani. És ne feledjük, hogy nálunk — hol nem lesz esküdtszék — a ténykérdés felebbezhetlensége egyjelentőségü volna azzal, hogy a legsúlyosabb cselekményekben is egyfokú szakbirákból álló testület döntene. Franciaország, Belgium, a hol pedig régibb keletű a magistratura és rendszeres kódexek alapján kifejlett gyakorlat és erős birói közszellem fejlődött ki, épen nem tartják mellőzhetönek a felebbezést. A németbirodalmi perrendtartás kizárta ugyan a középfokú cselekményekre nézve a felebbezést, de fentartotta a járásbirósági és »schöffen«-birósághoz tartozó ügyekben. Ma már általános a mozgalom a felebbezés visszaállítása mellett és ismeretes, hogy ugy a német ügyvéd-egylet, mint a jogászgyülés csaknem egyhangúlag követelte a középfokú cselekmények tekintetében a felebbezés visszaállítását. Ausztriában ugyan szintén ki van