A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 35. szám - Magyar könyvkereskedelmi szokásjog. Befejező közlemény

291 sértő mulasztásokat avagy visszaélésekft tapasztal, a közgyűlést azonnal összehívni tartozik. A következő 196. g. a felügyelő-bizottság vagyoni felelősségét megállapítván, rendelkezik, hogy tagjai egyetemleges kártérítésre (hogy kinek, erről expressis verbis a törvény nem disponál, csak a 197. g-ból következik, hogy sem a részvényeseknek, sem pedig a társaság hitelezőjének, de csakis a társaságnak) kötelezvék ismét, ha a 195. §-ban megállapított kötelességeik teljesítését elmulasztják. Kiemeltük már, miszerint a 195. §-ban tulajdonképen csak egy feltétlen kötelesség foglaltatik, a számadás és mérlegnek nemkülönben a nyereség felosztását tárgyazó indítványoknak, megvizsgálása és az ez iránti jelentéstétel, ámde a kötelesség mulasztásának sanctiója nyomban már e §-ban foglaltatik, ugy, hogy e tekintetben a 196. §. majdnem egészen felesleges. Az ügyvezetés elle nőrzése tekintetében azon további kérdés merül fel, vájjon a törvény dispositiója a lex perfecta, vagy imperfecta jellegével felruházottnak tekintendő-e, ép ugy mint a visszaélések tapasztalta esetére, vájjon az olyan felügyelő-bizottság, ki az ügyvezetéshez nem értvén, általában képesség és képzettség hiányánál fogva semmit sem tapasztal, ugyancsak kártérítésre köteles-e? Kereskedelmi törvényünk e tárgybani rendelkezése inkább látszik a felügyelő-bizottságnak kedvezni, holott például a sveici kötelmi jog 673. §-a szerint mindazok, a kik a részvénytársaság igazgatásával és ellenőrzésével megbizvák, ugyancsak a részvénytársaságnak mindazon károkért egyetemlegesen felelősek, melyeket kötelességeik megsértése vagy elhanyagolása következtében — »in Folge einer Verletzung oder Vernachlassigung derihnen obliegenden Pflichten« — okoztak — ellenben az egyes részvényes és a társaság hitelezőinek ugyancsak egyetemlegesen csak kötelességök szándékos megsértése miatt felelősek. Hogy e világos és praecis rendelkezések a közöuség bizalmának megszilárdítására sokkal alkalmasabbak a kereskedelmi törvényünkben foglaltaknál, ép oly kétségtelen, mint az, hogy a részvénytársaságra vonatkozó törvényes rendelkezések reformálása, különösen tekintettel a vidéki hitelintézetekre, nagyon is kívánatos. Bárcsak későn ne jönne e téren is e reform! / Magyar könyvkereskedelmi szokásjog. (Usance-Codex.) Összeállította: BENKŐ GYULA könyvkereskedő. (Befcjtzö közlemény.) k) Kötelmi rész. 46. §. Elveszett vagy tagadásba vett küldemények szavatolása iránt a következők mérvadók: a) Megrendelt küldeményeknél teljes bizonyíték, a megrendelésnek elömutathatása a kiadó által. b) Meg nem rendelt küldeményeknél, újdonságoknál, folytatásoknál teljes bizonyíték a csomagnak a címzett bizományosa által való nyugtázata vagy a postai (vasúti) vevény. c) Helybeli forgalomban teljes bizonyíték az elárusító kereső könyve, vagy ha a konferálás alkalmával tagadásba vett tétel mellett M. f. jel áll. 47. §. Ha a kiadó a fenti módozatok valamelyike szerint képes bizonyítékot nyújtani, az elárusító további igényt irányában nem, legfeljebb saját bizományosa ellenében támaszthat. 48. §. Rendes úton minden küldemény a cimzett bizományosáig a küldő innen a címzett veszélyére megy. 49. §. A bizományosi székhelyen (Budapesten) a bizományosok egymásközti vagy a kiadókkal való érintkezésében a csoma1 gok elismerése nem képez, a forgalom tömegességénél és aprólékosságánál fogva nem is képezhet, szükséges kelléket. A csomagok történt átvétele iránt előforduló esetekben a címzett bizományosának aviso-könyve nyújt bizonyítékot (újdonság-küldeményeknél esetleg a küldő kézbesítési könyve). 50. §. Közvetlen (nem bizományos úton való) küldemények annak veszélyére mennek, a ki a közvetlen útat választotta. 51. §. Ujdonsági küldeményeknél (11. §.) az elárusító a szállítási veszélyt a müvek csak egy-egy példánya erejéig viseli, i ha csak ő maga nem kivánta az újdonságoknak több példányban , való megküldését. Csakis a küldeménynek ellentmondás nélkül való elfogadása által ismeri el szavatolási kötelezettségét az egészért. 52. §. Az elárusító a kiadónak minden kapott küldeményeért s igy a disponendákért is teljesen szavatol. 53. §. A szavatolás a küldeményeknek címzett vagy annak bizományosa által történt átvételével veszi kezdetét és a remitten* Előző közlemények a »Jog« f. évi 30., 32., 33. és 34. számaiban. baromfia. A 250 • méter nagyságú házi kertben zöldséget, főleg pedig spárgát termesztenek, melyet aztán a roueni piacon értékesítenek. Csupán ebből a kertből évi 2,000 franknyi bevétele van az intézetnek. Ámbár sokan a növendékek közül a bíróság meghagyásából szállíttattak a javítóba, mindazáltal vajmi ritkán történik, hogy valamelv lakója a szökés megkísérlésére adná magát, sőt nem egyszer volt már eset arra, hogy a növendékek még a kiszabott időn túl is örömest maradnak az intézetben. Tanítókul, felügyelőkül 30 apáca nővér alkalmaztatik itt. Az apácanővérek a leányokkal vállvetve dolgoznak mindennemű mezei és iparmunkát. Fárasztó munkálkodásuk dicséretreméltó eredménye nem egy éremmel lett már a francia gazdasági és iparegyesületek által kitüntetve. Két óra naponként az iskolai tanulásnak van szentelve. Kiváló gond fordittatik itt arra is, hogy a kevésbé romlott erkölcsű növendékek a vétkes és teljesen romlottaktól lehetőleg távol tartassanak. Ha valamely növendék azt az időtartamot, melyen át az intézetben tartózkodni köteles, kitöltötte, vagy ha már elérte n 18 éves életkort, az intézetből elbocsáttatik s az ilyen leány aztán a vidéken vajmi könnyen talál alkalmazást. A darnetali javitóiskola növendékei egész Normandiában ismeretesek kiváló ügyességük és nagy gyakorlati ismereteikről s ép ezen jó tulajdonságaik miatt nagyban kerestetnek is. Minden egyes leány az intézetből való kilépése alkalmával csekély pénzösszeget és egyéb az életben szükséges tárgyakat ajándékképen kap az intézetből. Ha az elbocsátott növendék új állásán boldogulni nem tud, vagy ha erkölcsi élete veszélyben forog, avagy ha beteggé lesz, az intézet kapui mindig tárva-nyitva állanak előtte. Azt bátran lehet állítani, hogy a kilépettek az intézetet egész életük folyamán egyedüli otthonuknak tekintik. Podvin abbé 1882-ben halt meg, csaknem 90 éves korában. Száz meg száz leány könyezett ravatalánál s temetésére messze vidékről jöttek fiatal anyák — volt növendékei — gyermekeikkel együtt, jeléül annak, hogy hálával tartoznak jóltevőjüknek, kinek emléke gyermekeik keblében is élni fog. Ha jobban szemügyre veszszük a franciaországi javítóintézetek fejlődési menetét, azt fogjuk tapasztalni, hogy a múltban ép ugy, mint most is, a magánjótékonyság által emelt javítóintézetek száma folyton növekedőben van, mig ellenben az állam által felállitottaké a 70-es évek óta alig mutat emelkedést. A negyvenes évek elején 17 javítóintézete volt Franciaországnak, jelenleg pedig 69. Ezek közül 42 a fiuk, 27 a leányok számára van berendezve. Állami intézet volt összesen 11, magánjellegű intézet 58, melyek közül 32 a fiuk, 26 a leányok részére. Ez intézetekben nevelt gyermekek száma megközelíti a 10 ezerét, kik közül házi munkával foglalkozott 8-29% fiu és 24-60°/0 leány, mezei munkával 62 60% fiu és 19-53% leány, iparral 29-11% fiu és 55-87% leánynövendék. Meg kell jegyeznem, hogy a Franciaországban létező árvaházak csak névleg különböznek a schweizí és németországi u. n. »Rettungshaus«-októl, a mennyiben a francia árvaházakba nemcsak árvák s anyagilag elhagyott, hanem erkölcsileg elhanyagolt gyermekek is nyernek felvételt. Hogy az árva és elhagyott ifjúság számára rendelt jótékony intézetek száma mily roppant nagy, látható már abból is, hogy Franciaországban a 80-as évek elején 1,100 jótékony egyesület létezett, mely egyesületek 65 ezer szegény és elhagyott gyermeknek adtak az általuk alapított árvaházakban szállást, élelmet és tanítást. 1883-ban magában Párisban 126 jótékonyintézet létezett, melyekben 10,180 szegény gyermek nyert gondos ápolást. S ezen intézetekben oly alapos képzést nyernek a növendékek, hogy kilépésük után maguk képesek gondoskodni a napi kenyérről. E jótékonyintézetek legnagyobb része nem annyira a fiuk, mint inkább a leányok gondozását tűzte ki nemes feladatául.