A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 24. szám - Kritikai szemelvények az öröklési jogról szóló törvényjavaslatból. 9. r

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a «Jog« 24. számához. Budapest, 1888. június 10-én. Köztörvényi ügyekben. A m. kir. Curia teljes tanácsülési döntvénye. (.Polgári ügyekben.) 40. szám. lartozik-e az állam kártalanítani az oly révvámjognak tulajdonosát, mely értéktelenné vált a.: által, hogy az állam a folyóvizén a rév közelében, közérdekből, állandó hidat épittetett és a hidon át mindenki számára, habár ingyen, gyalog és kocsiközlekedést nyitott.' (1,752/88. P. sz.) Ha t á r o z a t: Az állam kártalanítással tartozik akkor, midőn egy törvényszerűen fennálló rév közelében, nevezetesen egy mértföldön belül állandó hidat építtet és ez által a rév vámjog értéktelenné válik. Tartozik ezzel a kártalanítással akkor i>, ha a szabad közlekedést az épített hídon ingyen eusedi meg. Indokok: Az államnak azt a jogát, hogy közérdekből magánvagyont és magánvagyoni jogokat is elfoglalhasson, illetőleg megszüntethessen, kétségbe vonni nem lehet. Megilleti ez őt, mint jus eminens, a mely saját létjogából és céljából folyik. De a közjó fentartásához és előmozdításához minden egyes állampolgár csak aránylag tartozik hozzájárulni. Egyeseknek a vagyonát nem követelheti az állam áldozatul, ingyen, a többiek javára. Tartozik ehhez képest mindenki a maga vagyonát, ha ezt a közérdek kívánja, átengedni az államnak, de ugy, hogy ez által vagyoni hátrányt ne szenvedjen. Ez pedig csak kártalanítás mellett eszközölhető. A kártalanítás elve benfoglaltatik hazai jogunkban, a melyen mindenütt végig vonul, a legrégibb kortól a legújabb időkig, a magánvagyoni jogok tisztelete. A kir. adománylevél és a privilégium joghatályát a szokásos záradékban : »sa!vo jure alieno« attól feltételezte, hogy az mások jogát ne sértse. Az 1836. évi 25. és 26. t.-c. 3. s illetve 6. §-a, valamint az 1840 : X. t.-c. 9. §-a is, a közérdekből igénybe vett magánvagyonért birói uton megállapítandó teljes és tökéletes kártalanítást rendeltek, a hétszemélyes tábláig használható jogorvoslat megengedése mellett, hasonlóan az 1848. évi törvényhozás a IX. t.-c. 1. §-ában a magánföldesurak kármentesítését biztosította a megszüntetett urbériségekért. Az újabb törvények közül pedig az 1868. évi LV. t.-c. V. fejezete, az 1881. évi XLI. t.-c. II. fejezete, az 1884. évi XXVIII. t.-c. 36. g-a és az 1885. évi XXIII. t.-c. 170. és 171. §-ai határozottan intézkednek a kártalanítás iránt. A mi már most a révvámjogot különösen illeti, ez, mint kir. privilégiumon alapuló adásvételnek, haszonbérletnek és öröklésnek is tárgyául szolgáló javadalom, szintén a szerzett vagyoni jogok oltalma alatt áll. Erejét és terjedelmét meghatározta a H. K. II. r. 10. címe akként, hogy egy mértföldnyi távolságra kizárólagos jogot képez és egy mértföldön belül hasonló rúvvámjog másnak csak akkor adományozható, ha ez a korábbi javadalomnak nevezetes ártalmára nem lesz. Az 1723. évi XV. t.-c. (de siccis et non necessariis etiam fluvialibus teloniis tollendis) csak a száraz és ez okból nem szükséges vámok megszüntetése iránt intézkedik, a midőn oltalmába veszi az adóköteleseket azok ellen, kik vámot szedtek oly helyeken is, hol az elemek szükségtelenné tették a hidat, töltést vagy révet s a hol a vámjog tulajdonosát fentartási költségek többé már nem terhelték. Oly ténykedésre azonban, a mely által a révjog értéktelenné válik és így a tulajdonos a maga javadalmát elveszti, az idézett törvénycikk senkit, még az államot sem jogosította fel ugy, hogy a magánvagyont kártalanítás nélkül megsemmisíthesse, mert az állam ezen ténye jogtalanságot s követ-, kezve kártérítési kötelezettséget foglalna magában. Es áll hazai ; jogunk szerint az is, hogy az örökös és feltétlen kir. privilégiumok visszavonhatok nem voltak ; törvény pedig a révvámjogokat nem szüntette meg. Sőt újabb kisajátítási törvényünk, 1881 : XLI. t.-c. is, 14. §-ában a révvámjogot kifejezetten ugy sorolja elő, mint a kisajátítás tárgyát. A kártalanítás összegének meghatározására pedig az idézett törvény 23. és 25. §-ai szolgálnak irányadóul. Ezek szerint az állam egy törvényesen fennálló rév közelében, nevezetesen egy mértföldön belül, csak a révtulajdonos kártalanítása mellett építtethet hidat és ha e hidon át ingyen enged is mindenkinek szabad közlekedést: ez nem szünteti meg kártalanítási kötelezettségét. Kelt Budapesten, a kir. Curia polgári szakosztályainak 1888. évi május hó 4-én tartott teljes üléséből. Hitelesíttetett az 1888, évi május hó 18-án tartott teljes ülésében. Az utóajánlati kérvénynek a községi elöljáróság által történt előttemezése az 1881. évi LX. t.c. 187. §-ában kivánt hiteles beadványt nem pótolhatja. — Az utóajánlat megtételére csakis 15 napi határidő van engedve, e határidő tehát a hiányosan beadott ntóajánlati kérvény kipótlásának elrendelése által meg nem hosszabbítható. A budapesti kir. ítélőtábla: Tekintve, hogy az 1874. évi 35. t.-c. 9. §-a, illetőleg az e törvény módositásával és kiegészítéséül intézkedő 1886. évi 7. t.-c. 27. §-a szerint az aláírás hitelesítése a kir. közjegyző, vagy az előbb idézett törvény 25. §-ában jelzett kivételes esetekben a kir. járásbiró hatásköréhez tartozik, ekként az utóajánlati kérvénynek a községi elöljáróság által történt előttemezése az 1881. évi 60. t.-c. 178. §-ában kivánt hiteles beadványt nem pótolhatja ; ugy tekintve, hogy a most idézett S-ban az utóajánlat megtételére csakis 15 napi határidő van engedve, e határidő tehát a hiányosan beadott utóajánlati kérvény kipótlásának elrendelése által meg nem hosszabbítható : a kir. Ítélőtábla az elsőbiróság neheztelt végzését az itt felhozott, valamint az abban foglalt indokokból helybenhagyja. (1888. ápr. ll-én 3,915.) A hagyatéki vagyon tekintetében felfedező eskü iránti kereset nemcsak az osztály előtt, hanem az elévülési határidőn belül bármikor folyamatba tehető. A nagyszebeni kir. törvszék.: P. M. felperes keresete zárkérelmével, melyben azt kéri, hogy alperesnő köteleztessék a felfedező esküt letenni arra nézve, miszerint nem igaz, hogy férje id. P. J. elhalálozásakor vagyonából nem rejtett és titkolt el legalább 3 — 4,000 frtot tevő vagyont és nem igaz, hogy azt a hagyatéki vagyonba nem vétette és nem igaz, hogy gyermekei P. P. és ifj. P. J. erről valamit tudnának, elutasittatik. Indokok: Felperes maga is beismerte a per rendjén, hogy az 1880. évben elhalt atyja hagyatéka leltároztatott, a leltár az örökösök által elfogadtatott és ennek alapján a hagyatéki tömeg az örökösök között felosztatván, az osztálylval mindenik örökös és igy maga felperes is meg volt elégedve. Tekintve tehát azt, hogy a hagyatéki vagyon az örökösök által elfogadott és kifogás alá nem vett leltár alapján osztatott fel és tekintettel arra, hogy sem a leltár, sem pedig az osztályterv ellen, vagy az átruházási végzés ellen az örökösödési eljárás szabályai értelmében kellő időben felfolyamodás vagy kereset be nem adatott, hanem a felvett leltárt felperes is elfogadta : ennélfogva ő keresetével elutasítandó volt, de ettől eltekintve, miután felperes perirataiban a ptkv. 64. §-a értelmében a kereset tárgyát szabatosan körülírva, elő nem adta s az, hogy vájjon alperesnő mennyi készpénzt és minő és mely értékű tárgyakat titkolt el, a periratokból ki nem vehető, mert a kereset bevezetésében 3 — 4,000 forint pénzről, ellenben annak zárkérelmében más 3,000 — 4,000 frtot érö vagyonról tétetik említés, a miből azt lehet következtetni, hogy alperesnő nemcsak készpénzt, de pénzértéket képviselő tárgyakat is eltitkolt volna s miután a leltár elkészítése után, vagy a hagyatéki eljárás folyama alatt, vagy a hagyatéki eljárás befejezése