A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 23. szám - El kell-e törölni a birói vizsgát?

192 A JOÖ. kitüntetésben. Midőn ugyanis Rudolf trónörökös 1876-ban vizsgálatot tett a jogi tanulmányokból, Daruváryt is meghívták Gödöllőre bizalmi férfiúnak'. y El kell-e törülni a birói vizsgát ? Irta : KOVÁCS BÉLA, kir. aljárásbiró Új-Aradon A »Jog« f. é. 20-ik számában Nagy Ferenc buzási ügyvéd ur »A birói vizsgát el k ell törülni« cím alatt egy cikket közöl, melyben tele marokkal szórja kárhoztatása záporát azokra, a kik az 1869-ik évi IV t.-c. jogalapján lettek bírákká. .Minden nyilvános felszólalás kiindulási pontja az illető felszólalónak azon meggyőződése kell, hogy legyen, miszerint a tárgy, melyért síkra száll, a nyilvánosság kritikájára teljesen megérett. Tisztelettel hallgatok meg bármely nézetnyilvánitást bármely oldalról, csak azt óhajtanám, hogy alapja mindenkor az örök igazság legyen. Már pedig a tisztelt felszólamlónak — bocsánatot kérek — bajos elhinni, hogy az egész birói vizsgás birói karra oda dobott megbélyegző véleményét meggyőzőilés sugallta volna. Már maga a tulajdonképeni sérelem, melyért oly merész elvi kijelentést tesz, úgy tünteti fel a dolgot, mintha nem higgadt körültekintés, hanem személyi motívumok indították volna arra. Ugyanis sérelme felpanaszolását abból dedukálja, hogy ügyvédi munkálatait az illető bíró aránytalanul csekély összeggel honorálta. (Hinc illae lacrimae!) No már kérem, szeretném én látni azt az areopágot, a mely egy birót csupán azért, mert a költségek megállapítása körül scrupulosus, a birói hivatás betöltésére képtelennek találna. Ezzel a kicsinyes indokolással ugyancsak túl lőnénk a célon! Ha elfogadjuk, hogy az ügyvéd a jog kutatásában és védelmezésében a bíróval egyenrangú — én részemről régen elfogadtam és nyíltan s szívesen vallom ezt — akkor el kell fogadnunk ennek consequentiáját is, hogy t. i. az ügyvéd megfelelő díjazásban részesítendő. A mennyiben tehát felszólaló ügyvéd urnák ellenkező esetről van tudomása, azt talán mégis csak az illető bíró egyéni tévedésének kellene tulajdonítani, nem pedig egy egész testülettel szemben »garral« hirdetni urbi et orbi, hogy delendam esse censeo. Ehhez hasonló okoskodással a világ valamennyi testületét el lehetne törülni, sőt kiirtani az utolsóig, hogy hírmondó se maradjon belőlük. Teljesen osztozom a t. ügyvéd ur azon nézetében, hogy a félképzettséget a birói karból kiküszöbölendőnek tartja, de hozzáteszem, hogy hát küszöböljük ki a félképzetteket az ügyvédi karból is. Quod uni iustum, alteri aequum. Tudjuk, hogy mig az ügyvédi vizsgák szűkebb mederbe nem szoríttattak, mily könnyű szerrel özönlött azokon be egész árja a hívatlanoknak. Ha tehát van selejtes elem a birák közt, nem szűkölködnek abban az ügyvédek sem. Továbbá tudvalevő, hogy az ügyvédi qualificatiónak doctoratussal szigorítása jog-politikai okokra vezethető vissza. Ezek az okok — a minő pl. a túlszaporodás — a bíróságokkal szemben nem forognak fenn. Fentartandó tehát az 1869. évi IV. t.-c úgy, a mint van, mert nem lenne méltányos visszaható intézkedést tenni, annál kevésbé nem, mert a szigorlatok letételében az illetők legtöbbjét nem a nemakarás, hanem a szigorlatok drágasága s az ezekkel egybekötött egyéb költségek akadályozzák. Mindennapi dolog, hogy egyenlően képzettek nem egyenlően képesek is egyszersmind. Hogyha már most egyenlő mértékkel mérünk azon birói vizsgát tett bíráknak, a kik gyinnasiumi s egyetemi tanulmányaik kezdetétől azok végéig szorgalmasak, fáradhatlanok voltak, a kik a gyakorlat mezején napról-napra tanulnak, szakismereteiket bővítik s a kik a jogi téren is gőzerővel haladó kor színvonalán maradni igyekeznek és azután azoknak, a kik úgy, a hogy »végezve«, a jogszolgáltatásban a maradiságot képviselik : úgy bizonyára nem volnánk igazságosak. Hogy a birói kar a mindnyájunk által hőn óhajtott eszményi magaslatra jusson, ahhoz, nézetem szerint, meglévő törvényeink elég széles alapot nyújtanak. Módot és panaceát teremteni, hogy ezen a létező alapon tovább fejlesztéssé!; : ez volna igenis a helyes irány. Kirívó példáját tudom magam is annak, hogy pl. az egyoldalú gyakorlat gyakran megölője a legfrissebb szellemnek és munkaerőnek ; tessék azért itt segíteni a bajon és szigorúan gondoskodni, hogy mielőtt valaki a birói székbe ül, minden tekintetben gyakorlott legyen. A formai képzettség nem mindig garantiája a tényleges képzettségnek, de midőn a törvényhozás az 1869. évi IV. t.-cikket megalkotta, egészen eltekintett ettől, mert hisz a birói vizsga az ügyvédivel teljesen egyöntetű s a kellő elméleti képzettség mellett megköveteli a gyakorlati képzettséget is, kivált ha — a mint tényleg történik - kérlelhetlenül végrehajtják. Már hogy felszólaló ur jogot nem végzett járásbirót és tszéki TÁRCA. Berryer felségsértési pere. Irta : Dr. NEUDA MIKSA bécsi ügyvéd. — A »Jog« eredeti tárcája. — (Befejező közlemény.) Az elnök Berryer kikérdezéséhez fogott. Berryer egész eljárását kivilágosítani igyekezett. Mikor az elnök végre megkérdezte azon indokok iránt, melyek arra indították, t hogy Berry hercegnőt felkeresse, szó szerint ezeket válaszolta : »En az indokokat már előbbi feleleteimben kifejtettem és szivesen ismétlem azokat. Ismétlem ezennel az esküdtek előtt, hogy egy politikai meggyőződés hive vagyok, melyhez a haza boldogságát, kötöttnek vélem és melynek teljesen szolgálatába szegődtem, de csak törvényes módon és törvényes eszközökkel, mert csak ezeket tartom alkalmatosaknak arra, hogy politikai hitemet Franciaország jövőjének üdvére diadalmasan érvényre emeljék. Ama szerencsétlen közállapotok, zavarok és veszedelmek közepette, melyekbe a kormány bel- és külpolitikája bennünket döntött, rendkívüli esemény volt a hercegnőnek a Vendéc-ban való megjelenése. Helyesnek tartottam, hogy előtte a helyzet hű képét feltárjam és nézeteimet Franciaország becsülete, boldogsága és szabadsága érdekében előtte kifejtsem. Büszkén reméltem, hogy szavaimat bizalommal fogják hallgatni, erősnek éreztem magam saját meggyőződésem és barátaim megegyező véleménye által. Hogy a hercegnőnek teljesen szabadon mondjam meg gondolataimat, ez volt utazásom egyedüli indoka és célja.« Az elnök azt kívánta, hogy Berryer ezek után közölje értekezését Berry hercegnővel, a mennyiben beszédjök a kitörendő lázadásra vonatkozott, mire Berryer ezeket válaszolta: »Biztosithatom Önöket, uraim, hogy első kérdés óta, mely jelen hosszú és mondhatom gyűlöletes perben hozzám intéztetett, sok "erő, bátorság és resignátió kellett ahhoz, hogy megőrizzem a hazám igazságosságába vetett hitemet és megtartsam abbeli meggyőződésemet, hogy elvégre is bekövetkezni fog az ügy teljes kivilágositásának napja. Észrevehették már önök és tovább is észlelni fogják azt, hogy én mindenképen igyekszem mindent kideríteni, a mi engem személyesen illet; tovább azonban nem mehetek. Nem számolhatok be azzal, a mit a hercegnő velem közölni kegyeskedett. Nem áll jogombam erről az ö engedélye nélkül beszélni. Flogy is adjak elő egy ily beszélgetést! Talán arra kényszerítenének, hogy önmagamat vádoljam, vagy talán ellenkezésben tüntessem fel magamat a hercegnővel, az ö rendszerével, eszméivel és ellenpártoskodást tanúsítsak azon nővel szemben, ki ép oly szerencsétlen, mint a milyen bátor és nagylelkű ? Ezt én nem tehetem, nem is fogom tenni. Akármily veszedelmet hárítok magamra, sohasem fogom elbeszélni, hogy mik történtek ezen találkozás alatt. Berryer minden válaszadását a helyeslés moraja és a közönségnek nehezen elnyomott tetszés nyilatkozatai kisérték. Még egy utolsó kérdést intézett az elnök Berryerhez ; tudni akarta, hogy hány személy kisérte Berry hercegnőt : »Két személy volt jelen értekezésünkön« feleié Berryer, •>többet nem tudok«. Á hercegnő soha sem volt egyedül s nem tarthatom vissza magam attól, hogy meg ne említsek egy oly ténykörülményt, mely a francia nép érzelmeinek és jellemének becsületére válik. Közel hat hónapja, hogy a hercegnő Franciaországba visszatért és ezen idő alatt hetenként háromszor-négyszer változtatta tartózkodása helyét. Szalmakunyhókban, várakban, majorokban fordult meg. Mindegyik helyen 8 — 10 személy tudta jelenlétét és mégsem akadt egyetlen áruló, ki menhélyét feljelentette volna.« A vallatás befejezte után az egyetlen tanú hallgattatott ki, ki Berryer ellen való tanúskodásra jelentkezett. Ez a tanú valamikor alezredes volt az önkénteseknél. Azt állította, hogy Berryertől 500 frankot kapott a célból, hogy a lázadás kitörésekor a párisi torlasz-épitők első munkáját fizesse ki és hogy egyidejűiéi; Berryertől egy Berry hercegnő által aláirt ezredesi kinevezést tar-