A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 19. szám - Kritikai szemelvények az öröklési jogról szóló törvényjavaslatból. 7

158 A JOG. A mi új anyagot adott a kir. Curia ítélkezése a civilis téren, az zavart, sokszor belső ellentmondásokkal telt s általában megbizhatlan. A peres felek ma a magánjogban »á l'aventure« szinte lutrira indulnak. A közönség előtt a jogi képtelenség is lehetségesnek tűnik föl már s az ügyvédi kar sem képes hová igazodni. A polgárjogi törvénykezés nagymérvű lazulását mi sem mutatja inkább, mint hogy maga a kir. Curia sem él a törvény kedvezményével s előbb ritkán, most pedig egyáltalán nem tart polgári tanácsaiban teljes üléseket. Az új elnöktől tehát első sorban méltán várhatjuk a polgári törvénykezés tömörebbé, egyöntetűbbé tételét teljes ülések által. A magánjog kodifikációja évekig eltart még s az ország ez időszerint nemcsak törvény, de csak némileg is megbízható judicatura nélkül áll. Ez tűrhetetlen helyzet, a min segíteni kell. A többit az idő beváltja. S beváltja bizonyára a kir. Curia új elnökének kiváló egyénisége is. S hahogy újabb időben a múltban ismeretlen hangok emelkedtek ezen legfőbb bíróság ítélkezése és ingadozásai miatt, bízunk benne, hogy a kinevezés által teremtett definitivum s nemsokára a másodelnöki szék méltó betöltése is, elnémítja azon hangokat s a kir. Curia tekintélye hagyományos tiszta és állandó fényében fog újra tündökölni a magyar közélet mostani ezerféle színváltozásai között. A Curia másodelnöki állása. Biztos értesülésünk szerint a in. kir. Curiánál megürült másod elnöki állás is nemsokára be fog töltetni. A személykérdés még nincs eldöntve és ezért tartózkodunk a még oly positiv alakban fellépő combinatiókat e helyütt reprodukálni, tartozunk azonban az igazságnak annak kijelentésével, hogy az itteni jogászkörökben colportált és ezen állással kapcsolatba hozott egyéniség a m. kir. Curia legkiválóbbjai sorába tartozik és kinevezése közmegelégedést szülne. A bűnvádi eljárás tervezete már elkészült s e napokban lesz benyújtva az igazságügyministernek. Még nincs eldöntve az a kérdés, vájjon annak a képviselőház elé terjesztését meg fogja-e előzni egy szakenquéte tárgyalása vagy sem. Ugy látszik, hogy az eddigi enquéte-tárgyalások rendszere nem szült oly fényes eredményeket, hogy valami különös előszeretettel viseltetnének ezen kísérlet megújítása iránt. A tervezet ki lesz nyomatva és a szakközönség bírálata alá bocsátva. Az ügyvédi rendtartás tervezete azonnal a képviselőház elé kerül, mihelyt az ügyvédi kamarák még künnlevő véleményei be lesznek terjesztve. De vájjon mikor kerül arra a sor, azt még az igazságügyi bizottság sem volna képes megmondani. Kritikai szemelvények az öröklési jogról szóló törvényjavaslatból.* Irta : BÁNFFAY SIMON, kir. tanácsos, pécsi kir. közjegyző. X VII. A 325. §-ban kimondandónak vélném, még pedig a gyakorlat követelménye nyomán, hogy a követelések elnevezés alatt az örökhagyónak valamely pénzintézetnél akár kamatozó, akár folyó számla fedezésére való, vagy bármi más cím alatt elfekvő pénzei, illetve követelései sem értendők. Ezen értékeket a közönség inkább készpénznek szokta tartani, de nem volt még reá példám, hogy akár a végrendeletekben, akár a hagyatéki leltárakban ez értékek, mint követelések mondattak volna fel. Ila magam leltároztam, én ugyan mint követeléseket vettem fel, de alig akadtam oly félre, ki első pillanatra ne kifogásolta volna, jeléül annak, hogy ez összegeket követelésnek tekinteni nem szokták és szigorúan véve, nem is tartoznak azon követelések sorába, melyekről itt szó van. Minthogy a 143. §. értelmében a keltezés nélküli végrendelet is érvényes, az ily végrendeletben emiitett adósságok * Elözü közlemények a »Jog« 5., 6., 7., 9., 10. és 17. számaiban. ! alatt, azt hiszem, az örökhagyó halálakor fenállókat kell érteni, 1 mert különben ez számtalan perekre szolgáltatna alkalmat; azért | ezen körülményt a 358. §-ba felveendőnek tartauám. Mi egyáltalán j mindenütt figyelembe veendő, hol a rendelkezés időpontjának valami jogi következménye van. A 338. §. harmadik bekezdésében szabatosabbnak tartom e helyett: »meghalna«, ezt: »meghalt volna.« A 339. §-ban talán nem a kiskorú, hanem a gyámhatóság követelheti. Az örökség hagyományozásáról szóló 344. §-t én csupán jogi gymnasticának tartom. A ki feltalálta, csak azt akarta vele megmutatni, hogy iuxta regulás artis, még a jogban is lehet bukfenceket vetni; pedig ha közelebbről nézi az ember, az egész nem egyéb szemfényvesztésnél. Mit mond e § ? Azt, hogy »az örökhagyó jogosítva van azon örökséget hagyományozni, a mely valamely harmadik személyről ő reá szállott, vagy szállani fog;« sőt még a terheltet (örökösét, vagy hagyományosát) illető erre egy harmadiktól háramló örökséget is hagyományozhatja, ha tudta, hogy ez örökség a terheltet illeti. Itt mindenekelőtt három jogelvet kell constatálnunk : a) a végrendelet érvénye csak az örökhagyó halálával kezdődik; b) senki más dolgáról ennek beleegyezése nélkül nem rendelkezhetik s ennek corollariuma ; c) az örökhagyónak a még reá halálakor át nem szállott dolgokról való intézkedése semmis. Ha már most az a bizonyos örökség, melyről a rendelkezés történt, az örökhagyó halálakor még rá nem szállott, arról ugyan hiába intézkedett; ha pedig már halálakor az övé volt, intézkedési jogán az mitsem változtat, hogy ő ez örökséghez a végrendelet készítése előtt vagy után, de mindenesetre halála előtt jutott; megjegyzendő, hogy a keltezés nélküli végrendeletnél ez időpont bajosan is volna minden esetben megállapítható és igy, midőn ezt valakinek hagyományozza, nem örökségről — ha mindjárt könnyebb elkülönítés végett igy jelzi is — hanem saját tulajdonát képező dolgokról, ha mindjárt örökségkép szállottak is rá, intézkedik. S ha ezeket valaki végrendeletében ettől vagy attól kapott örökségének nevezi, ez csak jelzés és arra szolgál, hogy magát a hagyományozott dolgok részletes előszámlálásától megkímélje. Itt tehát örökség hagyományozásáról szó sincs, de van igenis tulajdondolgának hagyományozásáról, melyet örökség cimén kapott. A mi pedig a terheltet illető örökséget illeti, ezt csakis ugy hagyományozhatja, ha a terhelt beleegyez, mert ha nem egyez bele, hol az a jogalap, mely őtet ez idegen dologról való intézkedésre feljogosítsa? Mire ugyan azt montihatná valaki, hogy ha a terhelt az örökhagyó, ez intézkedését nem teljesiti, elesik a neki szánt örökségtől, vagy hagyománytól s ha ezt nem akarja, köteles teljesíteni az örökhagyó rendelkezését; ez igaz, csakhogy ez megint nem örökséghagyományozás, hanem feltétel, vagy meghagyás, mikről a IV. cím 3-ik fejezete elég kimeritüen intézkedik. A 344. és 345. §. ezekuél fogva, mint felesleges, bátran kihagyható, mert épen semmi haszna sincs és csak zavart okozhat. A 349. §-ban én ellenmondást látok. Azt rendeli ugyanis, ha az örökhagyó a 244. §-bau megállapított alakszerűségek mellett azt rendeli, hogy a hagyományt egy más személy kapja, mint a kinek részére az eredetileg rendeltetett: a korábbi hagyomány akkor is megszüntetettnek tekintendő, ha a későbbi rendelkezés végrendelkezési hatálylyal nem bir. Ha valaki a 244. §-ban előirt alaki kellékek megtartásával intézkedik, ez végrendelkezési hatálylyal nem biró nem lehet és ha ilyen hatálylyal nem bir, akkor nincsenek a 244. §-ban meghatározott alakszerűségek megtartva. Én tehát azt hiszem, e §• célja legjobban eléretnék, ha az első bekezdés vége igy módosulna : ha az újabban rendelt hagyományos a hagyományt bármi oknál fogva meg nem szerezhetné. És ha ez a helyes, akkor a második bekezdésből az »ugyan ily módon« kihagyandó lenne. Egyáltalán vagy kell a hagyományozáshoz alakszerűség, vagy nem kell, ha kell, akkor ugy a 349., mint a 350. §-ban ezt világosan ki kell tenni, ha pedig nem kell, akkor a 244. §-ra való hivatkozás egészen felesleges. A 351. §-ra szakasztottan ráillik részben az az elv, melyet a 344. §-nál kifejtettem; itt is csak azt mondhatom, érvényes az intézkedés, ha és a mennyiben a hagyománytárgy a hagyatékban meg van, nem ér semmit, ha nincs meg; az aztán ezen mit sem