A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 17. szám - Kritikai szemelvények az öröklés jogról szóló törvényjavaslatból. 6. r

142 R JOG novella által még azon teendők jó nagy része is elvonatott, melyek előbb hozzájuk voltak utalva. Avagy mire való a királyi közjegyzői intézmény? Ezt a törvényhozás nem csupán sallangnak, cifraságnak hozta létre ; nem csupán azért, hogy a kultur-államoknak mondhas­suk, hogy ime, nekünk is van közjegyzői intézményünk; hanem inkább azon magas állami célból léptette hazánkban életbe, hogy egyrészt a honpolgárok jogügyleteinek kelet­kezésénél azok rendezésébe közhitelességgel és a jogkövetkez­ményekre való biztossággal eljárjanak és igy a honpolgárok az értetlen kontárok káros befolyásától megmentessenek; másrészt pedig, hogy a bíróságok munkaterhein a kir. köz­jegyzők segítsenek és mindazon peren kívüli eljárást teljesít­sék, melyekhez nem bírói ítélés, hanem csak közhitelű rendezés kell. Ha tehát ez igy van, miért nem itt keresi a kormány és a törvényhozók a bírósági restantiák elleni óvószert, hiszen itt áll készen a közjegyzői kar felszerelve, felfegyverezve nagyobb jogtudományi képzettséggel, hosszas joggyakorlattal, közhitelesség atributumával, pénzbeli óvadék biztositékával, kipróbált jellemességgel és szigorú ellenőrzési és felelősségi törvény alá helyezve. Miért van az, hogy a zugirászkodás és jogi kontárkodás veszedelmes voltának és az ebből keletkező perek sokaságá­nak felismerése mellett még sem mondja ki a kormány vagy törvényhozás kényszeritőleg azt, hogy oly jogi okiratok, melyek fontosabb jogkövetkezményekkel járnak, vagy köz­érdeket érintenek: például szülők, gyermekek és testvérek közötti osztályszerződések, vagy oly okiratok, melyekben kiskorúak, községek, közintézetek, vagy a kincstár javára mások által teljesítendő kötelezettségek állapittatnak meg, csak akkor legyenek érvényesek, ha azok végrehajtható, tehát perek keletkezését kizáró közjegyzői okiratba vétet­nek fel. Avagy miért van az, hogy a biróságok peren kívüli ügyekben szükségtelenül számos oly munkálatra vannak utalvn, melyeket a kir. közjegyző közhitelességgel elvégezhet ? Többi közt mire való csődügyekben a csődbiztosi teen­dőkkel bírósági tagot terhelni és egész személyzeti és irodai apparátust az államnak nagy megterheltetésével berendezni, midőn a csődbiztosi teendők nem bírósági eldöntés tárgyát, hanem a közjegyző által is közhitelességgel rendezhető mun­kálatokat képeznek. Vagy pedig miért terheltetne'; egyrészt a biróságok, másrészt az adó- s letéti hivatalok az ingatlanok vételárainak az egyesek közötti felosztásával és az ezzel járó nehézkes kiszámítási és nyugtázási eljárással, mely teendők sok időt elrabolnak és az ügyfeleket is többszöri szaladgálással terhelik, holott a gyakorlati tapasztalás már bőven kimutatta, hogy ezen felosztási munkálatok a kir. közjegyzők által gyorsabban, alaposan végeztetnek. De tartózkodom a további casuistikáktól, melyek nagy számban állanak rendelkezésre, mert már az eddigiek által is eléggé kimutatottnak vélem azt, hogy az igazságszolgáltatás különben minduntalan felmerülő kinos zavaroknak és a bíró­sági restantiák felhalmozódásának megakadályozására hat­hatósabb mód alig kínálkozik, mint a kir. közjegyzők hatás­körét a fentebbiek értelmében szabályozni, a bírósági hatáskörrel összhangba hozni és a közjegyzői intézményt azon állásra emelni, mely az állam magas céljainak, az igazságszolgáltatás kívánalmának megfelel. Igaz, hogy a közjegyzői munkálatokért a felek díjfizetésre kötelezvék, de ez az illetők saját érdekében történvén, a költségviselés ezen módja sokkai méltányosabb és igazságosabb, mintha a közjegyzők által elintézhető jogügyletek ellátására a birák létszáma szaporittatik és felszereltetik, mert ebbeli költségek sokkal nagyobbak lévén, az állami kincstárt és igy közvetve minden adózó honpolgárt az eket nem érdeklő mások ügyeinek ellátásáért inkább méltatlanul terhelik. A közjegyzők hatáskörének a fentebbiek értelmében való rendezése s kiterjesztése esetében lehetséges lesz a köz­jegyzői állásokat az állami kincstár minden megterheltetése nélkül szaporítani és minden járásbíróság székhelyére egyet i felállítani. Az ügyfelekkel való érintkezés szüksége a köz­jegyzői állások szaporítását ez esetben ugy is megkívánná. ritikai szemelvények az öröklési jogról szóló törvényjavaslatból.1' Irta : BÁNFFAY SIMON, kir. tanácsos, pécsi kir. közjegyző. ^ , , VI- ./,„'. A 215. §. első bekezdésének vége nem tisztán átlátszó; azt akarja t. i. mondani, hogy ha az örökhagyó örökrész hányadok­ban részesítette s ha ezek helyettesítés által egy ilyen részhez jutnak, ez köztük a nekik rendelt hányad arányában osztandó meg. A mennyiben tehát e §. eme része ezen értelmet egészen tisztán ki nem fejezné, talán változtatni lehetne rajta. E §. második bekezdése feltételezésen alapszik ; igaz, az is feltételezhető, hogy az örökhagyó örököseit és az ezeken kívül nevezett helyettest egyenlő részekben akarta részesíteni, tle fel­tehető s pedig inkább az is, hogy az örökösein kivül levő helyet­tese nem akarta oly mérvben részesíteni, mint saját örököseit, hanem a 208. §-al analóg, csak a legkisebb hányadot kapott részének arányában. A 224. §-boz még sem ártana hozzá tenni, hogy e hatály­talanná vált utóörökös nevezés többé fel sem éled. A 225. §-ban valószinü hibából áll »kielégítendőknek ren­delt«, e helyett: »renclelt kielégitendőknek.« A 22(5. §-ból a zárgondnoki kezelést kihagynám, minthogy ez a haszonélvező jogaival össze sem fér s mint ilyen, ha neki tetszik, igy a vagyonnal törvény nélkül is rendelkezhetik. A 234. §. második bekezdése egészen fölösleges, mert ez esetről a 165 — 185. §-ok rendelkeznek s az nem tesz kivételt, hogy itt a részesített utóörökösnek neveztetik. lín is tisztelem a családfő rendelkezési jogát, de hogy e jog nemzedékekre és nemzedékekre hasson, ezt előttem igazolvú semmi se képes; a mint az indokokból látom, a javaslat is az utóörökös nevezését csak a második nemzetlékig tartja lehetőnek, azonban a 23G. §. csakugyan nagyfontosságú kivételt tesz ebből, midőn rendeli, hogy az örökhagyó saját leszármazói, felmenő ágbeli rokonai, házastársa, testvérei s mindezek leszármazói köré­ben az utóörökös nevezés, a sorrend és a fokozat számára való tekintet nélkül, korlátlanul érvényes. Itt mindenekelőtt azt kell konstatálnom, hogy se a 235., se a 236. §-ban az, hogy az utó­örökös nevezési jog csak a második nemzedékig terjedhessen, szabatosan kimondva nincs és ép ezért a 236. §. ugy értelmez­hető, mintha az ott megnevezettek közt e jog korlátlan kiterjesz­tése volna megengedve. Én ezt nem tartom, de c meggyőző­désemet nem a törvényből merítem, hol erre támpontot semmi módon se találok, hanem merítem a javaslat elvéből, mint deductiót; mi már hiány, mert a törvény nem azért törvény, hogy annak szabványát tapogatódzással puhatoljam ki, hanem hogy rendelkezése világos szavakkal álljon előttem, hogy tétova nélkül követhessem. Hogy pedig a 235. és 236. §. igy lenne szerkesztve, épen nem mondhatom. Az a korlátlan érvényesség, mely az utóbbiban előfordul, magyarázható akár a tizedik nemzedékig, pedig tudom, hogy csak a kiterjedés s nem a lemenő fokozatra értetik a korlátlanság. De még igy sem helyeslem, mert én e sok esetleges haszonélvezőt s a tulajdoni jognak ily széles körben való megszorítását ma már anomáliának tartom. Csak képzelje el magának valaki egy gazdagabb örökhagyó nagyszámú rokonságát, kik mindegyike gondos gazdaként ül hagyatékának egy részében s egy talpalatnyi tulajdona sincs ! Kijelentem mellesleg azt, hogy én az utóörökös nevezésnek egyáltalán nem vagyok barátja s hogy miért nem vagyok, meg is tudnám indokolni, de az el­fogadott nézet ellen küzdeni haszontalan fáradságnak tartom; nem állhatom meg mégis, hogy a hol mérvét nagyon is kiterjedett­nek látom, ellenkező nézetemet ne kockáztassam. A 239. §-t illetőleg a gyakorlat törvényes intézkedést igényel. Gyakrabban hoznak a közjegyzőhöz egy közös végrende­letet, hogy ezt a 152. és 153. §. értelmében őrizze meg. Ha ezt a végrendelkezők csak egyike irta s mindkettő aláirta tanuk nélkül, mindig visszautasítottam, mert erre nézve szabatos intézkedés nincs s a törvény szószerinti értelmezése szerint annak, a ki csak * Előző közlemények a »Jog« 5., 6., 7., 9. és 10. számaiban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom