A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 15. szám - A csődtörvény alaki hiányai. Harmadik közlemény

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a >Jog« 15. számához. Budapest, 1888. április 8-án. Köztörvényi ügyekben. Ideiglenes tartásdíj megítélése, habár a uö hagyta el férjét. A budapesti V. ker. járásbíróság 11887. november 12-én 89,399 p. 87.): Dr. Rozgonyi Jakab ügyvéd által képviselt V. Mariska, férj. L. Lászlóné felperesnek, dr. Kelemen Gyula ügyvéd által védett L. László alperes elleni ideiglenes tartásdíj iránti perében itélt: Felperes keresetével elutasittatik stb. Indokok: Felperes beismerte, hogy maga hagyta el férje házát és ő indította meg férje ellen a válópert. E válóper folyama alatt a nőnek rendszerint ahhoz van joga, hogy férjétől közös háztartásban, a válóper eldöntéséig természetben való lakást és ellátást követeljen; tartásdijai — ideiglenesét — pedig az ölyan nö, ki férje házát elhagyta, csak az esetben igényelhet, ha arra a férj durvasága által kényszerítve volt. Felperes vitatja is, hogy ö ilyen kényszerhelyzetben állott, mert a kereseti előadások összege szerint: 1. alperes vele durván bánt, sőt tettlegességre is vetemedett; továbbá, mert 2. az egybekelés után csakhamar alperes házasságon kívüli szerelmi viszonyt folytatott; végre mert 3. alperes azt az erkölcstelen ajánlatot tette, hogy ha hozományából 15,000 frtot elenged, tőle elválik, hozományából neki 10,000 frtot visszaad. Felhozta még azt is felperes, hogy alperes f. évi január havában állítólag garvon lakást bérelt s így oda öt nem követhetvén, kényszerült öt elhagyni. Ez utóbbi körülmény, ha való lenne is, nem nyújt arra törvényes okot, hogy a feleség férjét elhagyja; ellenkezőleg köteles a nő férjét ennek bármely szegényes háztartásába is követni. A mi az 1., 2., 3. alattiakat illeti, ezek ugyan alapos ok gyanáni szolgálnának arra, hogy a feleség az ilyen férj lakásából távozzék, őt elhagyja. Ámde a felperes által e részben felhítt és hit alatt kihallgatott tanúk vallomásával eme tények valóságára nézve perrendszerü bizonyíték előállítva nem lett. A tanuk által észlelt ama körülmény pedig, hogy a peres felek házas élete kölcsönösen bensőbb vonzalom híján volt, az önként távozott felperesnek azt a jogot, hogy férjétől tartásdíjat követeljen, meg nem adja. Hogy felperes a férje házához vitt hozományát ettől még vissza nem kapta és egyátalán a kérdéses hozomány sorsa, mint a jelen per keretén kívül eső kérdés, ennek elbírálására mi befolyással sem lehet. A budapesti kir.itélö tábla (1888. január 25-én 56,203/p. 87. sz. a.) : Az első bírósági Ítéletet megváltoztatja és alperest 1887. évi május hó 1-töl számítva a válóperben hozandó ítélet jogerőre emelkedése idejéig 50 frt havi ideiglenes tartásdíjnak és pedig a lejárt részleteknek egyszerre 8 nap alatt, a lejárandó részleteknek pedig havonkénti lefizetésére kötelezi. Indokok: A per adataiból az tűnik ki, hogy a perben álló házastársak között, már a házasság első időszakától kezdve oly súrlódások és civódások merültek fel, melynek kedvezőtlen hatása nemcsak abban nyilvánult, hogy a házaséletben kívánatos egyetértés megszűnt, de sőt a melyek által a peres feleknek egymás irányábani türelmetlensége és érzékenysége folytonosan fokozódott. Azt alperes a tárgyalás alkalmával beismerte, miszerint egybekelésük alkalmával neje részéről mintegy 25,000 frtra terjedő hozományt kapott; beismerte továbbá, hogy 1887. évi május l-ig egyébként is eléggé kedvező, vagyoni körülményeinek megfelelő életmódot és háztartást folytattak, akkor azonban felperes határozott ellenzése dacára, alperes oly szállást bérelt, mely csak 2 szoba, egy előszoba és egy kamrából áll. Minthogy pedig alperes nem bizonyította azt, hogy vagyoni helyzete a legutóbbi időben annyira hátrányosan változott, hogy családja igényeinek mérséklésére ez által lett utalva, egyébként azonban az alperes által kibérelt szállás a perfelek társadalmi és vagyoni viszonyaik mellett egy több tagból álló család elhelyezésére és konyha hiányában a rendszeres háztartásra alkalmasnak nem tekinthető : a pernek eme tényeiből okszerüleg volt következtetendő, hogy a bekövetkezett tényleges különválásra az alperes magaviselete szolgált indokul; ennélfogva figyelemmel a gyermek részére külön kiszolgáltatandó tartási kötelezettségre is, az alperest 50 frt ideiglenes tartásdíj fizetésére kötelezni kellett. A m. kir. Curia (1888. március 23-án 1,655/p. 1888.): A budapesti kir. ítélő tábla ítélete helybenhagyatik. Indokok: Mert habár 1881. évig a Szatmárott töltött házas élet alatt a felek között felmerült viszályok és súrlódások, valamint a Budapesten való együtt lakás alatt 1886. évig történtek is, mint a tanuk vallomása szerint a felek közti több izbeni kibékülés következtében meghaladottak, birói figyelembe nem vétethettek, alperest az 1887. évben közbenjött események következtében az ideiglenes tartásra mégis kötelezni kellett, mert a felek saját előadásából, de L. Antal tanú vallomásából is kitűnik, hogy 1887. január hava elején a felek között tettlegességgel összekötött nagyobb mérvű dulakodás támadt, melynek kezdeményezésére nézve a felek egymást okozzák, azonban e részben állításának valóságát a per során egyik fél sem bizonyította, annyi azonban a per adataiból s felperesnek az alperes részéről határozottan meg nem tagadott állításaiból bebizonyult, hogy ez esemény után maga alperes a házas életet annyiban felbontotta, hogy a családi körben meg nem fordult, nejével és gyermekével nem értekezett, nejét magára hagyta, vele nem érintkezett és őt teljesen elhanyagolta ; — éjjelre pedig, ha hazatér, családjától külön váltan hált; felperes ellenben nem távozott, hanem megmaradt a közös lakásban egész 1887. április végéig, mi által a kibékülésre szándékát eléggé tanúsította, alperes azonban nem állítja, hogy a fentirt időszak alatt nejéhez közeledett s akkor is jelét adta volna annak, mit a per során állit, hogy nejét szereti s vele kibékülni óhajt. Azon cselekedete tehát felperesnek, hogy ily viszonyok között három hónapon túl a kibékülési alkalomra hasztalan várakozott férje lakását 1887 április végén elhagyta és férjét május 1-én ennek új lakásába nem követte, felperes ellenében terhül fel nem róható, sőt erre férjének fentleirt magaviselete által feljogosultnak volt tekintendő. A tartásdíj mennyiségére nézve a budapesti kir. itélő tábla Ítélete ide vonatkozó indokaiból volt helybenhagyandó. A szolgalom megszüntetése az esetben, midőn a körülményekből vélelmezni kell, hogy annak engedése csak az engedélyező tetszésétől függöleg adatott. A lőcsei kir. törvényszék (1886. május 6-án 2,299/p. 86.) sz. a.): Kéler Pál ügyvéd által képviselt Késmárk város közönsége felperesnek, Göczel Lajos ügyvéd által védett V. József alperes elleni szolgalom megszüntetése iránti perében itélt: A kereset ellen emelt kifogásaival alperes elutasittatik. Felperes keresetével elutasittatik stb. Indokok: Az alperesi azon kifogás, hogy a kereset Késmárk sz. kir. város közönsége, nem pedig annak polgármestere nevében indíttatott, birói figyelembe azért nem vétethetett, mert a törvényben sehol sincs kötelezőleg meghatározva, hogy a város csak polgármestere, nem pedig egyszersmind saját neve alatt is perelhetne, mert az F. alatt mellékelt városi közgyűlési határozat közvetlenül intézkedett és bizta meg ügyészét a perkérdésnek barátságos vagy per utjáni rendezésére, mely határozat hozatalával a törvény intézkedéseit meg nem sértette. A perkérdés érdemében felperest keresetével elutasítani kellett: mert habár alperes és jogelődeinek szolgalmi joga a kereset tárgyát képező s a felperes város telekkönyvezett tulajdonát képező ingatlanra telekkvileg bejegyezve nincsen és habár az id. törv. szab. 1. §. által a magyar polg. anyagi magán törvényeknek érvényben lett visszaállítása folytán a közhitel, a jogfolytonosság szükségei által igényelt okokból az id. törv. szab. 21. §-a által érvényben tartott osztr. ált. polg. törvénykönyvnek az 1855. évi dec. 15-én kelt telekkvi rendelettel kapcsolatban álló rendeletei érvényben tartattak, de az alperes által védekezése alapjául hivatkozott §-ai, jelen perkérdés elintézésénél nem alkalmazhatók is, mindazonáltal Tr. Terézia 73 éves, H. Amália 67 éves kifogástalan tanuknak egybehangzó vallomásaik által igazolva van az, hogy alperes, illetőleg birtokelődei a m. polg. magán törvényeknek és pedig a H. R. S. I. 78. cím 2. §-ának megfelelőleg nem a sz. kir. városi, minő Késmárk városa — polgári birtokra meghatározott 12 év, hanem a nemesi javakra meghatározott 32 év óta a per tárgyát képező ajtók és kamara használati szolgalmi jogának folytonos és szakadatlan békés birtoklásában voltak, mely idő alatt tehát ezen használati jogot felperes ellenében elévitették. Mert felperes nem bizonyította azt, hogy alperest vagy birtok-