A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 8. szám - Az öröklésről szóló törvényjavaslatnak 74. és 75. §-ai

A JOG. 63 kir. itélö táblán, a nagy ügyforgalomhoz képest, még nem res- I tautia !) Soká tariana az nagyon. Ahoz, hogy a mostani hátralék havonként .").">0nel 1() ezerre szálljon le, három teljes év volna szükséges. Pedig a tapasztalás nyomán előre mondható, hogy ez apadás nem állandó. Sőt ellenkezőleg. A nyári hónapok eltelte után a hátralék száma rohamosan emelkedik. E körülménynek igen természetes oka abban található meg, hogy a | törvénykezési szünidő tartama alatt a kir. itélö tábla bíráinak alig több, mint egy nyolcada működik ; a szünet eltelte után pedig e 1 nyolcad nem teljesítvén megfelelő időig szolgálatot: a teljes tevékenység csakis négy hónap elteltével lát a felhalmozódott munkához. Természetes, hogy e hónapokra kell esni a hátralék rohamos emelkedésének. Így volt az 188B. évig is, a mig az elsőbiróságoknál is törvénykezési szünet volt. Annál szembetűnőbb a kir. itélö táblánál a hátralékok emelkedése a nyári hónapok rovására, a I mióta az elsőbiróságoknál a törvénykezési szünidőt megszüntették és igy az ott alkalmazott birák szünidejüket nem veszik egyidejűleg igénybe. Ebből ugyanis az következik, hogy abban az időben i tetemesebb munkacsökkenés — a mi a kir. itélö táblánál a felsorolt okokból bekövetkezik — az elsőbiróságoknál nem áll be. Az ügvekuek a kir. itélö táblához felérkezése nem csökken. Az ekkor felérkezett ügyek nagy része hátralékká torlódik össze. És azután, feltételezve azt,- hogy a beérkezés nagyságával az elintézés néhány hónapon keresztül lépést tarthat: az a kérdés áll elő, hogy ily fokú tevékenység nem esik-e az igazságszolgáltatás egyik fökellékének, az alaposságnak rovására? És ha pedig ily fokú tevékenység az alaposság szem előtt tartásával is kifejthető, nem vonja-e ez okvetlenül maga után a birói erőknek nem csupán felhasználását, hanem e szellemi tőkéknek teljes elhasználását is? Mérlegeljük azokat a tényezőket, a melyek a már ismer- j tetett eredményt előidézték az elmúlt hóban. A polgári ügyekkel foglalkozó 78 biró, kik közül kettő tanácsot is vezet, a mult hó alatt, ide számítva a 34 úrbéri ügyet is, ülésben előadott 3,929 ügyet, ülésen kivül elintézett 148-at. A büntető szakosztály 50 bírája, kik közül egy tanáesot is vezet, ez idő alatt ülésben előadott 2,892 ügyet, ülésen kivül elintézett 71-et. A váltó-, kereskedelmi-, csőd- és bányatanácsba beosztott 11 biró ez egy hó alatt ülésben előadott 524 ügyet, ülésen kivül elintézett 221-et. E szerint az egy hó alatt a kir. ítélő táblánál elintézett 10,377 ügy közül 7,78.3-öt bírák intéztek el és pedig 7,345-öt ülésben adtak elő és 440-et ülésen kivül intéztek el. 2,592 ülésen kivüli ügyet a tanácsjegyzők intéztek el. A kimutatás szerint 1888. január havában a kir. itélö táblánál 139 bíró működött. Három bíró a kir. Curiánál volt kisegítőnek alkalmazva. A 139 közül, miként láttuk, három tanácsvezetés feladatát is teljesítette. Egy biró az egész hónapon át, két biró egy hétig, egy biró két hétig betegség miatt, egy bíró pedig 9 napig azért nem teljesített szolgálatot, mert állását csak e hó folyamán foglalta el. Ekkép e hóra csupán 137 tényleg működő bírót lehet ^zámitani. Es igy az elintézés átlagszáma e g y*e gybiróra 56 ügy, a melyek közül 53 ülésben előadott ügy volt. Nem veszélyezteti-e tehát az alaposságot, ha e felsőbb bíróság egy-egy birája átlag 53 felebbvitt ügyet kénytelen egy hó alatt megtanulni, előadni, előadmányi tervvel ellátni, esetleg ezt a hozott határozathoz képest átalakítani ? És ez átlagban számított ügyek között sok hosszabb tanulmányt és hosszabb előadást j igénylő fontos ügy van; de bizonyára a legkönnyebbekhez sem hasonlíthatók az elsőfokú társasbiróságoknál előadott ügyek nagy részét képező folyó ügyek. És a kir. itélö táblai birák átlagos tevékenysége, mely a szorosan vett birói foglalkozáson kivül még több irányban (vizsgáknál, bizottságoknál stb.) van igénybe véve, csak ugy mérlegelhető teljesen, ha figyelembe veszszük, hogy e&J-egy bírónak átlag még háromszor annyi ügyben kell szavazóbiróképen, esetleg elnökképen a határozat hozásában részt venni. Elmondhatjuk ez elmúlt hónap tevékenységének kimutatása alapján, hogy a kir. itélö tábla egy egy birájának egy hónap alatt átlag 200 ügyben kell Ítéletet avagy végzést hoznia, mint előadónak, szavazónak, elnöklőnek. Összeegyeztethető-e ez az alapossággal ? Es ha igen : nem őröli-e meg az ilyen megfeszített tevékenység a legjobb munkaerőt is ? Olyan kérdések, a melyeket nem szabad figyelmen kivül I hagyni és nem szabad a pénzügyi helyzet előtérbe állításával megoldani. E z t az állapotot meg kell szüntetni minden áron. Szaporítani kell a budapesti kir. itélő táblánál a munkaerőt minél gyorsabban. A. VAz öröklésről szóló törvényjavaslatnak 74. és 75. §-ai. Irta: MOLNÁR LÁSZLÓ lippai kir. aljárásbiró. A »Jog« című hetilap 52. számában az öröklési jogról szóló törvényjavaslatnak 74. és 75. §§-aira vonatkozó taglalására vonatkozólag nézeteimet a következőkbe foglalom. Minél egyszerűbb valami, annál közelebb áll a természethez, és a mi azt legjobban megközelíti, az a lehető legtökéletesebb ; ilyennek kell lenni a törvénynek is, egyszerű, rövid, könnyen megérthető és végrehajtható legyen. A 74. §-ra nézve Eánffay Simon pécsi kir. közjegyző kir. tanácsos nézetéhez hozzájárulván, a módosítást gyakorlati indokolásánál fogva szerintem is helyesnek találom. A 75. g. módosításához azonban az igazság és a gyakorlatban előforduló tapasztalatokra való tekintettel hozzá nem járulhatnék és az eredeti szövegnek egész terjedelmébeni fenntartását helyesebbnek tartom, mert köztudomású dolog, hogy a köteles részre való szorítás többnyire három főokra vezethető vissza, például vagy örökhagyó szülő fia nevelésére vagy annak egyéb szükségleteire nagyobb összeget fordított, mint a másikra, a ki az idő alatt esetleg a gazdaság vezetése végett otthon maradt, — vagy örökhagyó iránti tiszteletlen erkölcsi rossz magaviselete, szóval a 1 köteles részre szorított önhibájából, — vagy végre ellenszenvszülte I okokra. .Mindhárom esetben a köteles részre szorított magát rendszerint jogaiban sértve véli, mely vélelem nem mindig igazolatlan ; most tegyük fel, hogy a harmadik eset forog fenu és a vagyonba jutott örökös rosszakaratulag különböző okokból, a melyeknek feltalálása nem éppen nagy tudományosságot igényel, a kifizetést , megtagadja, évekig húzza, halasztja; igazságos-e az, hogy ilyen körülmények között a köteles rész után a kamatok nem örökhagyónak halálától számíttassanak ? bizonyára nem, mert különben is a gyakorlatban tapasztaljuk, hogy ily esetekben többnyire a vagyonban maradt örökös részesül előnyben. Azon felhozott körülmény, hogy a köteles részre szorított a végrendeletet alaptalanul perrel megtámadhatja és ez által az ! örökösnek vagyoni kárt okoz, nem igazolja azon egyoldalú intézkedést, hogy a köteles rész után járó kamatok csak a hagyatéknak birtokba vételétől számíttassanak, már azért sem, mert felperes a per bármikénti kimenetele és következményeinek felelősségével tartozván és esetleg felmerülendő kármegtéritésnek kötelességterhét is magára vállalja, pervesztesség esetében pedig a perköltségek megfizetésében különben is elmarasztaltatik, ellenben a jogos és alaposan perlekedőre érintett intézkedés némileg a jogmegszoritás jellegét viseli, a mennyiben a perre jogosított is ezen szigorú intézkedés által jogainak érvényesítésétől ha nem is teljesen leszoríttatnék, de mindenesetre nehézséget okozna, ez pedig a jogszolgáltatás eszméivel össze nem fér. A valódi jó törvény az igazság kideritése és az azt kereső jogainak érvényesítése tekintetében korlátot nem ismer; e törvény intentiójával rosszhiszemű perlekedőknek visszaélései szabadelvű törvény alkotásában a törvényhozót nem akadályozhatja, sőt előrelátásból kötelezi a szándékos visszaélőkre érzékeny büntetést szabni és ez által a perlekedők között a jogi egyensúlyt helyreállítani. A mi pedig a hagyatéki vagyonnak zár alá helyezését illeti, j az a meggyőződésem, hogy biróságaink miuden alapot nélkülöző egyszerű kívánságra nem igen szokták a birói zárlatot kimondani, és ezért az igazság terén álló fél, helyes védelem mellett, nem igen szenvedhet jogsérelmet, külömben a mennyiben itt hézag léteznék, a törvényhozás dolga ez iránt is, a fennforgó szükség és a kor követelményeinek megfelelően intézkedni. Gyakorlatilag véve, a törvény egyszerűségéhez szükséges a felesleges formaságokat óvatosan kerülni, az igazságkeresőnek alkalmat nyújtani jogainak könnyű érvényesítésére (mert drágának úgyis elég drága). Ha pedig valaki konok perlekedő, ott a törvény; büntettessék meg s hivatásának magaslatán álló biró ez esetben bizonyára a törvény egész szigorát veendi alkalmazásba. Mindezeknél fogva úgy az igazság és a jogegyenlőség, valamint a méltányosság is a 75. §. eredeti szövegének fentartása mellett szól.